2013. május 10. 11:05 - Reckl_Amál

Mint sok király

Bejegyzés alcíme...

Reggelizz úgy, mint egy király! - javasolja a mondás. Ennek ellenére a reggeli, főleg a hétköznapokon, eléggé elhanyagolt étkezés. Sokan ki is hagyják, ami állítólag egészségtelen, viszont biztosan kellemetlen érzés.

A mai játék a reggelik világába, sőt, jópofán úgy is fordíthatnám, a világ reggelijeihez vezet. Tizenhárom ország tipikus reggeli ételének gusztusos fotójával kívánom a nap első étkezését promotálni. Noha elismerem, egyik-másik elkészítése szakértelmet, de mindenképpen nagyobb időbeli ráfordítást igényel, mint amit a magyar ember a reggelivel összeköt.

Nem gondolom persze, hogy a nemsokára felsorolásra kerülő országok minden lakója minden reggel így táplálkozik. De azért némi kulturális tanulság ebből a megközelítésből is levonható.

A megfejtések mellett szívesen veszem, ha megjelölitek a preferenciáitokat is. Melyik néz ki úgy, hogy máris ülnétek érte a repülőre? Esetleg - a food stylistok értő igyekezete ellenére - melyik rettenti el úgy az olvasót, hogy elsőnek a jól bevált magyar gyíkhús-konzerveket pakolja be, ha netán huzamosabb időre az étek hazájába készül.

Pluszpontért föl lehetne vázolni, hogyan nézne ki a tipikus magyar reggeliről szóló ételfotó. És, ha már szépen megkomponált ételképekről van szó, hadd ajánljak egy viszonylag új blogot, melyre a napokban bukkantam. Sok amatőr gasztróblog működik persze, de kevés olyat láttam, amelyikben ennyire kifejezőek és esztétikusak a receptillusztrációk. A Húsimádó szimpatikus egyszerűséggel és természetességgel mutat be igazán jóféle kajákat. Nézegessétek, máris érdemes!

Visszatérve a játékunkhoz, ezen országok reggel fogyasztott finomságait kell megtalálni:

USA, Anglia, Németország, Argentina, Kanada, Kuba, Olaszország, Mexikó, Lengyelország,Thaiföld, Brazília, Marokkó, Bolívia.

reggi 1.jpgreggi 2.jpgreggi 3.jpgreggi 4.jpgreggi 5.jpgreggi 6.jpgreggi 7.jpgreggi 8.jpgreggi 9.jpgreggi 10.jpgreggi 11.jpgreggi 12.jpgreggi 13.jpg

Címkék: Címkék
4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr895292517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KZsoci 2013.05.10. 11:18:10

Jó ez a játék! Csak kissé kínzó így délelőtt... :) Bár nemsokára reggebédelek.

Nem is könnyű! :o

1. Anglia
3. Németország (feltéve, hogy ez egy Bauernfrühstück vagy mi, ilyen zöldséges habarék)
7. Lengyelország
8. USA
12. Ez tuti Thaiföld, elég undorító!
13. Marokkó, jól néz ki.

A magyar reggeli meg valami olyasmi lenne leginkább, mint az 5. számú, de persze lehet rántotta is, tükörtojás is.

stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2013.05.13. 08:49:04

A sportszerűség jegyében sajnos kénytelen vagyok nem játszani; véletlenül megtaláltam az eredetit.
De a 3-as az nagyon nem Németország, ez előtte is tiszta volt nekem.
De ezek közül a 3-as, az 5-ös meg a 10-es jöhetne bármikor.
Illetve engedtessék meg itt kiemelnem a szegedi Antik Apartman reggeli rántottáit, amik valami szenzációsak szoktak lenni.

Húsimádó · http://husimado-eger.blog.hu 2013.05.13. 15:38:58

Vasárnap reggel csináltam egy kicsit magyarosabb, de kímélő reggelit. husimado-eger.blog.hu/2013/05/13/sajttal_bacon-nel_sutott_virsli_juhturoval
És királyok voltunk

Zolimoni 2013.05.13. 17:02:37

1- Angila
2- Kuba
3- Bolívia
4- Argentína
5- Németország
6- Olaszország
7- Lengyel
8- Kanada
9- Brazília
10- USA
11- Mexico
12- Thaiföld
13- Marokko

A magyaros reggeli szerintem a szalonnás-hagymás katona lenne, sóval és pálinkával ... :D
süti beállítások módosítása