Egy hétig figyeltük lélegzetvisszafojtva, mikor jön el az igazság pillanata. Többször is eljött. Először akkor, amikor a szőrmentén fogalmazó bizottság kenegette a felelősséget mindenkire, akire csak lehetett. Ha ők bátrabban fogalmaznak, akkor már egy szűk hete lezárultak volna azok a csalfa kiskapuk, amelyeken Schmitt Pál menekülni próbált.

Múlt szerdán már volt egy ugyan nem teljesen egyértelműen elítélő, szakvélemény, és a jog szempontjából is alátámasztott elmarasztalás (Fluck Ákos ügyvéd szókimondóbb különvéleménye; gyakorló jogászként nyilván tudta, Schmitt dolgozata védhetetlen lenne a bíróság előtt.)
Ám erre Schmitt Pál csak arrogáns, és nagyon ostoba reakciója az volt, hogy nem mond le, mert a tudományos fokozat és az elnökség között nincs összefüggés. Egyébként meg a bizottsági vélemény az ő álláspontját támasztja alá.
Kár, hogy ez a két mondat logikailag nem egészen passzol egymáshoz. Ha ugyanis neki adtak igazat az igazi doktorok, akkor nincs értelme lemondásról beszélni, hiszen akkor nem történt semmi baj. Tehát nem kell firtatni, hogy van-e kapcsolat a doktori cím és a közjogi méltósági szék között.

Elégedetlenségünket nem kicsit csillapította, amikor a Semmelweis Egyetem szenátusa (valódi szenátus valódi doktorokkal) elsöprő többséggel megfosztotta Schmitt Pált kisdoktori címétől. A tudósok érdekes módon nem azt olvasták ki a szakvéleményből, hogy Schmitt ne követte volna el a plágiumot...

Ekkor úgy éreztük, ez már tarthatatlan. Erre már nem lehet apelláta, erre egyetlen válasz van, a lemondás. Ám az eddig sem szépségdíjas eset egyre bizarrabb fordulatokat vett az egyértelművé váló helyzetben.

A Szöulból hazatérő államfő nem a főkijáraton át távozott a repülőtérről, hanem valami hátsó kapun. Pár tüntető valóban várt rá, de akinek sziklaszilárd alibije és még ennél is tisztább lelkiismerete van, annak pár bekiabáló nem jelenthet akadályt.
Csakhát ahhoz bátorság híján legalább vakmerőség kellett volna (mint Torgyán igazi doktornak a dél-amerikai turné után), de egy telivér gátlástalan karrieristának ennél jobbak az ösztönei. A nagy önjárónak először tudakozódnia kell, mit vár a főnök.

Az igazság legnagyobb pillanatának a péntek estére beharangozott elnöki interjú tűnt. Eleinte meg voltunk győződve arról, hogy most a töredelmes bocsánatkérést, némi magyarázkodással körítve, a lemondás szomorú szavai követik.
Örömünkben, hogy Magyarország mégsem akkora szar, mint amire az ember a Schmitt-ügy főszereplőjének korábbi viselkedése alapján gondolná, figyelmen kívül hagytuk az intő jeleket.
Orbán határozott kijelentését a köztársasági elnök sérthetetlenségéről. És persze azt sem gondoltuk végig, miért kell interjút adni, amikor két mondat is elég lenne.

Ahogy a délutáni-esti híradókat néztük, már csökkent az eufória. Egyre-másra sejtették bennfentesek, nem lesz lemondás.

De hogy még Schmittnek álljon följebb, azt legvadabb álmainkban sem gondoltuk! Az interjú közben, melyben Obersovszky Péter az Antall-kormány média-elfajzásának "legszebb" időit idézte, leesett az állunk. Mindenkié. Egy egész országé. Ilyen pofátlan, egyúttal sötét szemétséget ritkán látni.
Schmitt teljesen nyakatekert módon próbálta magyarázni a magyarázhatatlant. Önmagát ártatlan áldozatnak állította be. Ha rá hallgatunk, nem a tolvaj másoló vált méltatlanná mindenre és mindenkire, amit és akit képvisel, hanem azok, akik megtámadják.

A döbbenet órái után szombatra kiderült, a Fideszben győzött a rosszabbik fél: a párt kiáll elnökjelöltje mellett. Tudni lehetett ugyan, hogy ez a vélemény erőből (Orbán erejéből) született, nem belátó konszenzusból, de végeredményben a kormánypártok inkább elhitték Schmitt olimpikon-bájgúnár imidzsét, mint hittek a saját szemüknek. Tudjuk, a valóság nem közeli, és főleg nem kedvelt ismerős Fidesz-berkekben...
Vasárnapra, amikor reggel a tévés után egy rádiós mikrofonállványt is meglátogatott a sarokba szorított pojáca, már elszállt minden lelkesedésünk. Láttuk, az ország élén egy beképzelt hülye áll. No, nem tegnap jöttünk erre rá, de hogy ekkora hülye, azért végképp meglepő. Pláne, hogy ez alá a hülyeség alá a Fidesz még lovat is ad. Hagyták inkább, hogy a Semmelweis Egyetem rektora mondjon le...

Tegnap nagyon utáltam Magyarországon élni, ennyire még nem nagyon éreztem magam idegennek a saját hazámban.

Ma Schmitt Pál lemondott.
Nem nagy öröm, talán csak enyhe megkönnyebbülés. Ez a kritikátlan idióta persze lemondani sem tudott méltósággal. Bejelentését még jópár vagdalkozó szóvirággal vezette föl. Nyilvánvaló, hogy még most sem érti, mi történt. Az is nyilvánvaló, hogy a szálakat végig egy Schmittnél is alávalóbb, gyávább alak, Orbán Viktor mozgatta. Ez a csiki-csuki, a dolgokat a végpontig feszítő, ügyeskedés, ez az elvtelen gerinctelenség rá jellemzőbb, mint Schmittre. Csak azért gondolhattuk, hogy az ex-doktor, ex-államfő próbálkozik, mert annyira sután-bután alakultak a dolgok, hogy emögé egy Schmitt-féle, ostoba talpnyalót képzeltünk.

A minél rosszabb-annál jobb-elv értelmében örülné kéne a történteknek. A Fideszben komoly, szemmel látható törésvonal keletkezett a kevésbé hülyék és a nagyon hülyék között. Orbán Viktor ösztönei már nem a régiek, legalábbis tompítja őket a kétharmad. (Mert, ugye, a sorozatos kommunikációs fiaskók mögött az rejtőzik, hogy ez elhitték, nekik tényleg mindent lehet. Hát mégsem!) A Vezér legendás tévedhetetlenségének mítosza komoly sebet szenvedett el most. Végre a normálisabb jobboldaliak is ki merték fejezni ellenvéleményüket. Sőt, talán ettől buta karrierista Schmittől is megszabadulunk.

Mégsem örülök, mert Schmittet nem azért rúgta ki Orbán, mert vállalhatalanná vált. Hanem, mert a párton (frakción) belül valószínűleg többségbe kerültek a lemondást várók. Olyan meg nincs, hogy Orbán kisebbségben legyen! Még a saját szemétdombján sem lehetséges. Kivételesen Mohammed ment a hegyhez...
Semmi erkölcsi megfontolás sincs emögött, még igazi politikai ráció sem, csupán egy kiszámíthatatlanul hatalommániás alak népszerűsködése.

Pedig Schmitt tökéletes választás volt! Elég buta ahhoz, hogy ma is teljes meggyőződésből harsogja bele a világba, minden más felelős ezért a helyzetért, amelyhez hasonlóan megalázóban a rendszerváltás óta egy politikus sem került. A névtelen bloggerek, a karvalytőke sajtója, a gonosz tudósok az SE-n, a gondatlan konzulensek, hanyag opponensek... Az föl sem merül, hogy esetleg rendesen kellett volna megírni a nagy művet.
Ez a Fidesz logikája, ez az orbáni Cipolla-mutatvány.
Csak a valósággal ne kelljen szembesülni! Mert, ha mégis kell, akkor az ilyen méltatlan, gyermeteg, bunkó arroganciát vált ki az érintettből, mint ebből a kiöregedett, oktondi stréberből.

A jövőre nézve látjuk, meg lehet fogni a Fideszt is. Ez mindenképp jó hír. Az óvatosság azonban mindenképp javallott. Schmitt Pál egy értéktelen báb volt, mégis túl sokáig védték körömszakadtáig. Mi lesz, ha fontosabb ember kerül a negatív középpontba? Vagy esetleg maga Orbán Viktor...?