Suszter, szabó, baka, kém - filmkritika

Ha valami tényleg l'art pour l'art, az a titkosszolgálat. Ez az általános tanulság kristályosodik ki bennem egyre jobban minden egyes kémfilm megnézésével.

Okos, magasan képzett, nyelveket beszélő emberek mindkét oldalon játszadoznak nagyon komoly arccal egymással. Holott foglalkozhatnának valami fontos, sőt akár hasznos dolgokkal is.
Hogy miről is van szó, nem is fontos. Ebből a filmből sem derül ki, mik azok a kincset érő (?) információk, és mi következik belőlük a haza szempontjából, amelyekért embereket ölnek.

A brit titkosszolgálat egyik legzseniálisabb és legtapasztalt ügynökét kényszernyugdíjából hívják vissza, hogy találja meg a legfelsőbb körökbe beférkőző téglát. A feladatot nehezíti, hogy tagja volt a csapatnak. Bár jól ismeri a gyanúsítottakat, talán túlságosan közelről.

A történetvezetés a komótosság ellenére túl szövevényes. Teljesen nem tudtuk megfejteni az összes mozzanatot, illetve az ezek közötti összefüggéseket. Vagyis utána kellett kicsit olvasni, és ez semmiképp sem erény egy film esetében.

Ennek ellenére a Suszterszabó kiváló film. A szmogosan fojtogató atmoszféra feszültségét végig fenntartják. A hidegháború kifejezést érzékletesen jelenítik meg: minden nyirkos, az ember szinte fázik ettől a felszínen matt érzelemmentességtől. De mégiscsak dúlnak a harcok. Egyfelől persze a gaz ellenség ellen. Másfelől egymás között, és mindenki önmagával is küzd. A titkosszolgálat csak látszólag rekrutálja az embereit, valójában ez az ügynöknek való embertípus találja meg magának a titkosszolgálatot. Ezek beteges elfojtók, akik eltúlzott szorongásaikat, az életöröm tagadását és önmaguk megjátszásának folyamatos kényszerét hivatásukká tették. Ellenségük valójában nem az ellenoldali kém, hanem mindenki más, aki kiválóan megtervezett és végrehajtott műveleteiket akadályozzák. Legyen az egy rosszkor, rossz helyen lévő (éppen ezért könnyű szívvel likvidálható) civil vagy éppen egy sokat akadékoskodó miniszter.
A film kevés humoros jeleneteinek egyikében a karácsonyi bulin felcsendül A Párttal, a néppel, és egy Lenin-maszkos gyedmaróz osztogatja az ajándékokat. Tudjuk, hogy ez poén, mégis érezhető, ezeknek az embereknek a KGB inkább kolléga, mint ellenség. Az, hogy mégis annak kell tekinteni, a tevékenység természetéből fakad. Ezt az is alátámasztja, ahogy a CIA-ról beszélnek. A hidegháborúban Nagy-Britannia és az Egyesült Államok egy oldalon álltak, de egyértelmű, hogy nem a barátjuk, amikor szóba kerül.

Azért megbocsájtható ez a hideg pasztellel színezett zűrzavar, mert a történet is ugyanúgy ürügy, mint az ügyek, melyeket ezek az átlagon felüli intelligenciával megáldott kényszerbetegek megoldanak. A film ezekről az emberekről szól, az ő portréjukat rajzolja meg szomorkás tónusokkal, krimibe ágyazva.
Ezek nyugati kémek, nem egy diktatúra lelkileg megnyomorított kényszerbesúgói, amilyennek mi képzeljük az ügynököket. Mégis, a lelki sivárság ezek is, azok is sajátja. A jó kémnek ugyanis nincs lelke. Ha mégis enged neki, annak végzetes következményei vannak. Mindig. Ez a könyörtelenség is a film valóságához tartozik.

Gary Oldman most keserű, kiöregedett, magánemberként megtört, szemüveges-nyakkendőst játszik. Ő aztán nem egy ostoba, felszínes playboy, mint James Bond. Oldman hallgatásaival a tökéletes kémet testesíti meg. Neki ugyanis az a dolga, hogy figyeljen. A film leggyengébb jelenetében, amikor ifjú társának a kgb-s kollégáról mesél, el is mondja, a feladatuk az, hogy a másik rendszer hibáit felkutassák. De a rendszert ezek az emberek jelentik, tehát, ha őket sikerül elkapni, akkor a rendszert is.
Az ügynökök éppen ezért tökéletesnek és magabiztosnak mutatják magukat, de éppen emiatt nagyon érdekes ez a film, mert egyre jobban kibontakozik ez az egymás előtt hallgatólagosan játszott színjáték szerepei. Még a titkaikat is kreálják (természetesen lehallgatják egymást is).
Még legőszintébb pillanatban is titkosügynökként viselkednek egymással. Még az is csak egy tökéletesen végrehajtott hadművelet.

Az akciót hiányolják a filmből, pedig van az is bőven. Azért, mert nem robban föl valami két percenként, még igenis nagyon sok minden történik. A lényeg azonban az, hogy a titkosszolgálat tevékenységének nagy része öncélú és öngerjesztő. Ha tehát a film konfúz, az csak azt jelenti, hogy nem vagyunk benne a cégben.

Értékelés: 9/10 - A budapesti retróhangulat kellemes. Mucsi Zoltánnal, Kállóy-Molnár Péterrel és Csuja Imrével együtt fővárosunk a bonyodalom középpontja.