Schmitt Pál most bukott meg. Ma reggel. Az utolsó szalmaszál, amelybe vacak kis renoméjának végső morzsáit menthette volna, a mai rádióinterjú lett volna.

Ma ki lehetett volna állni. Sőt, ma föl lehetett volna állni. Nem vérezne Schmittért persze a szívünk, meg attól még csalás a csalás, ha valaki beismeri. Mégis az egyetlen valóban jó döntés lehetett volna.

Schmitt ezzel frappáns, tőle eleddig szokatlan lépéssel mehetne nyugdíjba. Kivételesen gerincesen, egyenesen és őszintén.

Azonban nem minden hernyóból lesz pillangó. Aki meg fideszes csúszómászónak áll, pláne az is marad végleg.

Pár hónapja, mikor még csak főleg az ízlésemnek nem felelt meg a kormányzás, azt írtam, a Fideszt és táborát a (vak)hit tartja össze. Az utóbbi hónapok nyílt ámokfutása után viszont erősebb és általánosabb kapocsnak gondolom a valóság kizárására való hajlamot.

Ennek régen is voltak nyomai - Orbán már tíz éve is elképzelhetőnek tartotta az EU-n kívüli életet, pedig a belépés akkor még közös vágya volt az ország lakóinak - de a fülkeforradalom győzelme óta folyamatosan gyorsul a téboly üteme.

Talán az EU-nak nincs mindenben igaza, viszont az a makacsság, amellyel szembeszegülünk a saját szövetségünkkel, nem dicsérendő karakánság, hanem hibás helyzetértékelés.

Ugyanilyen a két bérnáci által szervezett ún. békemenet e hét szombatján. Az ellenzék ellen tüntető kormány önmagában is groteszk. De ha az ember hozzáveszi, hogy itt egy 2/3-os többségről van szó, amely gátlástalanul él túlhatalmával, pláne látjuk ennek valóságellenes természetét.

Schmitt Pál ma nem ismerte el a csalás tényét. Mellébeszélt. A pártállami seggnyalás óta tanult valamit, mert ilyen pofátlanul mostanában hazudnak a politikusok.

Azt állította, a meglopott sporttörténész még örült is annak, hogy egy olimpiai bajnok az ő könyvét "használta föl" doktori disszertációjában.
Lánya pedig azért nem emlékszik a közös munkára, mert a riporter rosszul tette föl a kérdést.

Hogy sporthasonlattal éljek: az a hülye akác!
Pont, mint a klasszikus, fideszes médiafelfogás. A sajtó szolga, akit Orbán szerint ellenőrizni kell. Hát, még kérdezni sem tudnak!

A valóságban viszont épp fordítva van: a sajtó ellenőrzi a hatalmat.

Egyébként az egész ellentmondásos. Ha tényleg olyan jól ismerték egymást, akkor hogyhogy nagyon örült, hogy egy olimpiai bajnok alapozott az ő könyvére tudományos munkájában. Ha valaki a haverom, aki történetesen olimpiai bajnok is, azért elsősorban a haverom, és nem úgy utalok rá, hogy egy olimpiai bajnok.
Hacsak nem akarok vele persze fölvágni mások előtt. Schmitt esete azonban minősített. Ő ön-felvág. Inkább fényezi magát az ezer éve megszerzett olimpiai arannyal, minthogy ne bukjon le a kamu sztorija.

Látszik, Schmitt annyira nem buta, hogy ne érezné, teljesen méltatlanul lebzsel az ország államfői székében. Ezért - alternatív disszertáció-védés gyanánt - még hozzátette: a tényanyagon kívüli elgondolásai "előrevisznek".
A pofátlanság és az idiotizmus marakodnak egymással döntetlent ebben a kijelentésben.
A nem-lopott részeket Georgiev is átvette valahonnan. De azok csak száraz tények! Bezzeg, amit az elnök úr személyesen tett hozzá a tényanyaghoz, az fáklyaként világít az éjszakában. (Doktorit még nem írtam, de valami azt súgja, a sima szakdolgozathoz hasonlóan nem a megírás jelenti az igazi munkát, hanem a Schmitt által creative commonsnak tekintett, és kicsit lenézett kutatási eredmények. A doktori címért néha évekig kell kutatómunkát végezn, amit Schmitt még saját bevallása szerint sem tett meg. Hiszen - szintén önmaga fontosságát túlhangsúlyozva - a barceloniai olimpiára való feszített készülődés mellett szorított időt a mű megírására.)

Ezután kellemesebb vizekre eveztek a beszélgetők. A gagyi Alaptörvényről jött néhány propagandisztikus mondat. Aztán Schmitt Pál iskolai haknijáról. Végül arról, amiért mégis buli köztársaság nélküli elnöknek lenni: a külföldi utak. Kár, hogy Schmitt azt már nem érti, miért kell aktív alkotmányvédelmet gyakorolnia saját szövetségeseink színe előtt. De legalább Rióba is eljut idén...