Nem tudom, mi történt szegény németekkel, de valahogy nagyon félrementek a dolgok az ottani fejekben.
Itt már párszor megemlékeztünk olyan blődségekről, hogy áramlopás miatt kirúgtak valakit, aki a mobilját töltötte föl az irodájában. Nemcsak lapátra került, hanem lopásért még fel is jelentette humortalan idióta főnöke azt a szegény titkárnőt, aki a meeting után bekapott egy egész pogácsát, és ezzel rövidítette meg a céget.
A legújabb agymenés, hogy a fülbelövés gyerekeknél testi sértés.
Mindig is taszítónak, ízléstelenek, sőt egyenesen proli dolognak tartottam, amikor csecsmőknek ott virít egy aprócska karika vagy virág aprócska fülükben. De ez ízlés kérdése. Nekem nem volt, és ha lenne kislányom neki sem lenne. Ettől még másnak lehet, legfeljebb meglesz róla a véleményem. Leginkább azonban fölöslegesnek vélem.
Egy német gyerekorvosnő most mozgalmat indított mondván, a gyerek beleegyezése nélkül végzik a beavatkozást, fájdalmat okoznak neki, nem érti, mi történik vele.
Feltételezve, hogy a gyermekét így szépíteni vágyó anyuka nem gonoszságból veti alá ennek a kicsit, mondok egy párhuzamot: védőoltás.
Ezek a vádak szintén igazak ugyanis arra is: a gyerekek általában nem írnak alá semmilyen nyilatkozatot, hogy akkor most jöhet a szuri. Fájni az is szokott, és elég nehéz elmagyarázni egy pár hónapos babának, miért is kapja.
A doktornő a világtól elrugaszkodott elgondolása szerint tizennégy éves kor alatt nem is szabadna senkinek sem kilyukasztani a fülcimpáját, mert addig egy gyerek nem tudja eldönteni megfelelő megalapozottsággal, hogy kell-e neki az ékszer vagy sem.
Talán mutathatnának egy, mondjuk, tíz éves gyereket ennek a fontoskodó nőszemélynek, és akkor empirikus ismeretekre tehetne szert abban a tárgykörben, amiről láthatóan fogalma sincs, csak mivel ő orvos, ezért bármilyen butaságot is mond, megfontolják.
Ugyanis ez ma már több, mint egy gyerekorvos zagyvasága. Jópár követőt gyűjtött maga köré a doktornő. Megspékelve a fenti eszmefuttatást még azzal az aduásszal, hogy bizony a frissen kilyukasztott fül az fertőzésveszélyes. Na, több sem kell a Persil reklámokon felnőtt, de a gyenge oktatási rendszerben is gyengén teljesítő főállású anyáknak, aki legszívesebben éjszaka is csak takarítanának! (Valami hasonlóan karizmatikus személy, mint ez a gyerekorvos felvilágosíthatná őket a kosz és az immunrendszer összefüggéseiről.)
Az orvosnő hülyeségével széles spektrumot szólított meg: a kotnyeleskedő, idióta jogvédőket és a tisztaságmániásokat. Tapasztalataim szerint Németországban mindkettőből van dögivel.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
KZsoci 2011.10.18. 20:59:28
A címről ez jut eszembe:
"Sárkánynak, akinek a legnagyobb kilátása volt a mai napon, mert megírta versét, odaintette a délelőtti fizetőt, leolvastatott vele húsz Princeszászt, feketét rendelt, aztán megmutatva kéziratát, melyet ma délután háromkor, de legkésőbb este hat és hét között eladhat a _Fületlennek_, tíz koronát kért tőle kölcsön. A fizető megadóan eléje tette az összeget. Esti dupla feketét rendelt. Kanicky szódabikarbónát, vizet, kutyanyelvet."
;)
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.10.19. 10:53:21
Irigylem a problémáikat.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.10.19. 12:36:41
Túlélhető a fájdalom valóban. Sőt, pont Nyugat-Európában már nem is pisztolyt alkalmaznak, hanem a piercinghez hasonló átszúrási technikát. Aki kéri - sőt gyerekek esetében ez automatikus - egyszerre lyukasztják ki mindkét cimpát, így a fájdalom csak egyszer jelentkezik.
Ráadásul egy egészen pici gyerek egyáltalán nem is fél a beavatkozástól, mert nem is tudja, mi fog történni. Aztán pedig hamar elfelejti.
Szóval csatlakozom az irigykedéshez.
halbikvera 2011.10.19. 13:21:01
Kiváló ellenérv a védőoltásokkal vont párhuzammal szemben, hogy a fülbelövés nem szükséges cselekedet, s kizárólag a szülő esztétikai érzékének a kielégítésére szolgál, míg a védőoltások amolyan szükséges rossznak felelnek meg, amik amúgy a gyerek érdekét szolgálják...
No, kb. ennyiben érzek valami rációt, azzal együtt hogy így is egy baromság. Amúgy meg tényleg irigylem a hölgyet, hogy ez a legnagyobb baja.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.10.20. 10:29:52
Sokan a védőoltások szükségességét is megkérdőjelezik. Csak nekünk tűnik szükségesnek.
A párhuzamot nem is ebből az irányból akartam vázolni, hanem abból, hogy az orvosnő ki akarja találni, mit gondolnak a gyerekek. Az elméletét pedig bizonyosságnak veszi. A gyerek szempontjából az oltás is és a fülbelövés is értelmetlen és fájdalmas aktus. Az orvosnő arra apellál, hogy ezzel a kis esztétikai beavatkozással kínozzák a gyereket, mert az úgy éli meg. Holott ez nem bizonyított.
KZsoci 2011.10.20. 15:21:59
Zolimoni 2011.11.01. 21:35:15
Aztán, ha már nagyobb, el tudja dönteni, és nem akar fülbevalót,akkor kivesszük és kész, a lyuk is benő.
Anyukámat is megkérdeztem persze: nekem volt, tesómnak meg kb. 3 évesen lett, mert szeretett volna, mivel anyunak is és a nővérkéjének is volt. El is vitték, kétszer. Ugyanis az egyik füle után a másikat már nem akarta engedni : ) Egy tortába fájt, hogy ne legyen felemás : )
Szóval Amál, készülj a látványra : )
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.11.01. 23:40:29
Majd valahogy feldolgozom.
Mindenképpen előny, hogy fájni nem fog, és a félelem is kizárható. És pár év múlva meg tényleg rágja majd a fületeket :), hogy neki is kell.
Nekem is volt már öt éves koromban is, csak valahogy nem működött. Aztán most már hét éve lyukas. Igaz a felemásság nálam meg is valósult: a jobb fülemben ferdén van a lyuk. :S
Úgyis én leszek, aki hetente visz egy bizsut ajándékba pár év múlva. :) Csak az ökör következetes. Szerencsére.