Az anyám egyik kolléganője a koraszülésen lamentált múltkor. Na, nem a saját gyereke vagy unokája született túl korán, hanem saját maga születése foglalkoztatta. Ha hat héttel korábban jön a világra, kedvezőbb nyugdíjszabályok vonatkoznának rá.

Azért ezek igen érdekes gondolatok egy hatvan éves nőtől. Tudjuk, a vonalat mindig meg kell persze húzni, de tősgyökeres magyarként hiszek a jóhiszemű kiskapukban. Ez az ország egészen elképesztű méretű dolgokat képes átszuszakolni a kiskapukon, miért ne lehetne negyven végigdolgozott év után attól a hat vacak kis héttől eltekinteni?
Nem az államnak, a szabályok csak legyenek meg, hanem a munkáltatónak. Valamilyen méltányossági alapon a munkaadó megkereshetné a törvényes módját - mert nyilvánvalóan van - hogy ezzel a késedelmes születéssel ne járjon rosszul alkalmazottjuk.

Pláne, hogy az illetőt nem valami gonosz multi sanyargatja, ugyanis köztisztviselő, kvázi az állam a munkaadója.

Nyugdíjba menni nem nagy buli. Nemcsak azért, mert az ember életének lezárul addigi leghosszabb szakasza, hanem mert szűkösebb napok következnek.

Persze nem mindenki lesz azonnal öreg és szegény, amint nyugdíjba megy. Magyarországon például a korkedvezményes nyugdíjasok már viszonylag fiatalon biztosítják maguknak az állandó állami apanázst. Különösen elterjedt ez az ún. rendészeti dolgozók között. A rendőrök vagy a tűzoltók például - megfelelő indokok folytán persze - már negyvenes éveikben visszavonulhatnak akár. Bizonyos esetekben a nyugdíj összege sem alacsony.

Az idő előtti lebzselésnek hamarosan vége. A kormány ugyanis meg akarja szüntetni ezt a kiváltságot. Felül akarják vizsgálni a jogosultságokat, különösen a rokkantnyugdíjasok esetében. Az ellenőrzés a szabályok módosítása nélkül is jogos: attól, aki ma úgy vesz igénybe állami kifizetést, hogy egyébként nem kellene teljesen leszázalékolni, most is megvonható a pénz.
Azok pedig korengedménnyel hagytak föl tevékenységükkel, de munkaképesek, vissza lesznek terelve a munkaerőpiacra.

A csalók kiszűrése ellen nem is lehet kifogása az embernek, ezért nem jár külön taps az államnak, ez a hatóságok mindenkori feladata. A kezdeményezés ezen túl viszont természetesen tetszik az irigykedő magyar népléleknek, meg is érdemlik a csillagos ötöst populizmusból, akik kitalálták.

A bökkenő azonban az, hogy még azok sem nagyon találnak munkát, akik dolgozni akarnak. A túlburjánzó leszázalékolás annak idején nagy össztársadalmi összekacsintással történt - visszautalnék ezzel a kiskapukra - az ügyetlenül lefolytatott privatizáció következtében fellángoló tömeges munkanélküliség miatt történt. Ha a sok szélnek eresztett, a szerencséjét sehogy sem találó embernek nem biztosít valamilyen megélhetést az állam, kis túlzással egész régiók álla kopott volna föl. Arról persze lehet vitatkozni, mennyire volt ez jó megoldás. Húsz évvel később viszont még illendő lenne emlékezni arra, miért kerültek sokan ebbe a helyzetbe.

Sokan közülük még ma is aktív korban vannak, de már évek óta nem dolgoznak, sőt arra az életformára rendezkedtek be, hogy nem is fognak már többet dolgozni. Megismétlem, lehet ennek igazságosságán morfondírozni (azért volt, aki az elmúlt húsz évet végigdolgozta), attól még ez egy adottság. Ezeket az embereket visszaküldeni a munka világába, barbárság. Főleg egy varázsütésre, előkészítés nélkül.

Az állami alkalmazottakra visszatérve pedig még inkább sérelmesnek tartom, hogy a már megszerzett jogok visszavételére készülnek. Jogos a felháborodás.

Nyilvánvaló, hogy pofátlanságok is történtek. Jó pár olyan rendőr vagy tűzoltó is elment idejekorán nyugdíjba, aki egy ugyanolyan íróasztalnál szolgált, mint amilyennél én is ülök, vagyis semmiben sem különbüzik bármilyen más irodistától. De azért azt sosem szabad elfelejteni, az egyenruhások többnyire olyan munkát végeznek, amelyre mi, civilek, semmi pénzért sem vállalkoznánk. Horrorisztikus belegondolni, mi történne, ha nem lenne rendőrség vagy tűzoltóság például. Akik legyintenek a rossz közbiztonságra gondolva, ne is gondoljanak inkább bele igazán!

Ezt az áldozatot, amelyet az országért, vagy, ha úgy jobban tetszik, a hazáért, hoznak ezek az emberek, honorálni kell. Sokan vannak, őrületes fizetésemelésekre nincs lehetőség. A munkakörülmények is olyanok maradnak, amilyenek. De a rendvédelmisek speciális társadalmi szerződésében eddig benne foglaltatott a lehetőség: ha valaki már belefáradt a veszélybe, a stresszbe, annak valamivel korábban joga van pihenni.

Az az érvelés pedig hipokrita, mely szerint sok rendőr azért választotta ezt a hivatást, hogy már negyven évesen nyugállományra cserélhesse az egyenruhát. Legalább húsz évig olyan szolgálatot teljesített, amelyet többségünk nem vállalna.
Lehet, hogy egy könyvtáros dupla annyit dolgozik, csak éppen az alatt a negyven év alatt kevesebb bankrablót tartóztat le vagy kevesebb részegen furikázótól veszi el a jogosítványát.

Még mondás is van erről: a háborúban töltött évek duplán számítanak.
Húsz évig nem lehet csak azért kivonulni égő házakhoz, mert pár évvel rövidebb ideig kell dolgozni. A tűzoltók többsége nem így dolgozik. Szerencsére. Ezt a munkát csupán önös érdekből nem lehet végezni.

Értem én, hogy az országnak sok pénzre van szüksége. Azt is, hogy a mostani kormánypárt szépen profitált abból a hisztériából, melyet a 2006-os zavargások során magáról elfeledkezett, brutálisan viselkedő rendőr köré fölépített. (NB: Balsai István nem először rúg bele a rendőrökbe; a rendőrséget diszkreditáló, jogi non sense-ektől hemzsegő törvény is az ő nevéhez fűződik, melyben a rendőri vallomásokra épülő ítéleteket semmisnek kell tekinteni.)

De vajon hosszabb távon jót tesz-e az az országnak, ha az állam ezen kiemelten fontos állami feladatok elvégzőivel ilyen mostohául bánik? Nem vezet-e ez majd mind az állomány, mind az elvégzett munka színvonalának csökkenéséhez? Milyen emberek állnak majd ilyen feltételek mellett az állam szolgálatába? Kevés pénz, megaláztatás és alapvető jogok megnyirbálása.
A legvadabb őskapitalista is rájött egyszer, hogy a végtelenségig nem lehet visszaélni az erőfölénnyel, mert - ha a humanizmust zárójelbe tesszük - visszaüt. Úgy látszik viszont, nemcsak szimbolikus kérdésekben réved vissza a múltba a kormány. Ha csak jelképekről van szó, ízlés dolga, tetszik-e. Ez viszont annál lényegesebb kérdés. Ha az állam elveszíti őrkutyái bizalmát, el fognak azok bizony kóborolni, és Isten mentsem meg minket attól, hogy harapjanak is.