Harry Potter és a félvér herceg - filmkritika

Az egyik a filmről szóló kritikában az egyedi látásmódot hiányolta a szerző, miért nem mutatja meg a rendező saját Harry Potterét.

És bizony ha valaki hozzám hasonlóan nem elvakult rajongó, annak ez a film sokat nem nyújtott. Ezt a sztorit alig írták meg, nagyon sovánka az egész, és amit mégis kitaláltak, az sincs igazán méltó módon kidolgozva dramaturgiailag.

Ez a két és fél órás film is lehetne akár egy órával is rövidebb. De sajnos a biztos bevétel megelőzte a művészi szempontokat, ezért úgy döntöttek, ahelyett, hogy a sztoriból kihoznak valami egyedit, érdekeset, leforgatták a Potter-univerzum egy újabb reklámját. Van itt minden, ami az átlagmozinézőt nem érdekli, pláne, ha látott már ilyen filmet: kviddics-meccs (kétszer is, de minek), Hagrid rinyálása a bizarr állatok szeretetéről, mindenféle furcsának szánt, de funkció nélküli karakter. Mind - mind vélhetően azért, hogy a rajongók nehogy csalódottak legyenek. Mert aki rákap egy franchise-ra, az bizony követeli, hogy mindig mindent ugyanúgy kapjon meg.

Megismertük már Roxfort és Varázslóország jellemzőit, ahogy az európai civilizációból összelopkodott mindenféle mesealakok egyszerre mind jelen vannak, nem sok értelme van mindezt ragozni, mégis megteszik.

De ez csak az egyik baj. A másik az, hogy nem döntötték el, milyen legyen a film hangulata. Ijesztően felemásra sikeredett. Elvileg a történet egy vészterhesebb, egyre sötétebb, ezt mindenki tudja, csak a szereplők nem. Pontosabban a jók nem hallották még. Mert a film igazi hősei (vagyis, akik egy jó filmben azok lennének) a rossz oldalon állnak. Izgalmas és drámai szál lehetett volna, amikor a gyermek Tom Denem különleges képességeinek meglétével szembesül, amelyek miatt először egyszerűen rossz gyereknek, később egyenesen őrültnek tekintik. Ekkor érkezik hozzá Dumbledore, aki meglátja példátlan mágiai tehetségét, és fölkarolja. Ez a film egyik legjobb jelenete, de semmi sem lesz belőle, mintha nem lenne fontos, pedig ez a legfontosabbak egyike. Dumbledore az első találkozásra visszaemlékezve azt állítja, hogy nem sejtette, a kisfiúból egyszer majd a legádázabb ellenség lesz, aki szembefordul azzal, aki a deviáns emberek szomorú sorsától megmentette. Sajnálatos, hogy ez a filmben nincs aláhúzva, csak éppen megemlítve. Ahogy Dumbledore "füllentése" is: valószínűleg tudta ő pontosan, hogy Tom veszélyes, de a becsvágyó tanárt elvakította a fiú tehetsége.

Éppen ezért szintén nagy hiba a régi - új tanár, Lumpschluck professzor (remélem, jól írom) alakjának egyszerhasználatossá degradálása. Lumpschluck híres tanár, aki visszavonult, régebben mindig kiszipkázta magának a kiemelkedőket. Dumbledore-hoz hasonlóan ő is elitista, csak egy kicsit harsányabban. Dumbledore persze azért csábítja újra Roxfortba, mert tud egy fontos titkot, de valahol azért is, hogy leplezze azt a tanártól nem túl elegáns attitűdöt, mely igazán csak a kiváló diákoknak kedvez. De Lumpschluck csak dramaturgiai fogásként kell a forgatókönyvnek.

Szintén megrázó és érdekes szál lehetne Malfoyé is. Az eddigi filmekben a patinás varázslófamíliából érkező Draco csak rosszindulatú, kellemetlen kis béka volt, Hókuszpók unokaöccse legfeljebb. Mostanra viszont egy rettegő neurotikussá vált. Nagyon izgalmas lehetett volna valahogyan bemutatni, miért pont őt választja Voldemort a nagy feladatra. A történet logikájából persze következik, mégis az embernek hiányérzete van. Annyira különböző Voldemort egykori énje és Malfoy. De ezt is elmulasztják.

Malfoy-jal nem kevesebb történik, mint az, hogy rájön, nem ő a kiválasztott. Egész életében arra nevelték, onnan táplálta korábban nem kis egóját, hogy ő fontos és egyszeri. Ehhez képest egyre jobban ráébred, és ebben a részben már világosan látja, ez becsapás. Rájön, ez nem az ő harca, ebbe ő csak belekeveredett. Menekülne, de ahhoz is gyenge.

Éppen ezért sokkal okosabb a szememben, mint maga Harry Potter. Ebben a részben akár egy kesztyűbáb is játszhatta volna Harryt, amivel nem Radcliffe képességeit akarom lekicsinyleni, hanem azt, hogy a karakter nem halad semerre. Ha Harryt nem tudná Dumbledore a szülei tragikus sorsán keresztül manipulálni, szerintem nem nagyon érdekelné ez az egész mágikus háború, amelyhez azért van köze, mert belerángatták. Szépen sétálgatna a helyes pincérlánnyal hand in hand a Temze partján.

Itt megint kimarad egy ziccer. Az egykori jó képességű, de rossz sorsú árvát a mostani felkarolttal akarja Dumbledore legyőzni. De még ebben az igazán bő lére eresztett filmben sem fér el ennek kifejtése, mert muszáj 78 különböző blőd jelenetet arról bevágni, hogy az idegesítő kiscsaj mennyire bele van zúgva Ronba, akinek viszont Hermione tetszik, akinek ő meg viszonttetszik... Értem én, hogy az Potter-közönség nagy része kis- és középkamaszokból áll, de ez ennyire azért nem érdekes. És a baljós hangulatot pedig teljesen hazavágja. Egyszer - kétszer beleférne, de ez a sok "szerelmeskedés" állandóan megakasztja a sztorit.

Ahogy az is szomorú, mennyire kiüresedik Harry két legjobb barátjának a karaktere. Van a nagyon okos, nagyon szorgalmas és temperamentumos lány és a kissé mulya fiú. Ennyi. A kétdimenziósok klubjához csatlakozott még Geanny Weasley, Harry egyre kevésbé titkos szerelme, a problémamentes, könnyen kezelhető kamaszlány, nehogy Harrynek gondjai támadjanak. A fotellé változó nyugdíjas tanárt még elhittem, de ezt...

A film színvonala szép lassan szánkázik lefelé, és a nagyonizgalmas résznél már-már kínos, annyira értelmetlen, annyira erőltetett. Ráadásul a látványt ennél a jelenetnél meg a Múmia című szintén kissé bárgyú, de aranyosan vicces kalandfilmből csenték el, de az bizony már egy tíz éves film. Szerencsére még az ezt követő kulcsjelenetben pont Malfoy és sorsa miatt a film felcaplat egy kis emelkedőre, de csak azért, hogy még nagyobbat csobbanhasson a Banál-tengerbe. A film utolsó képsorait tényleg már csak az különböztette meg a Kisváros "frappáns" zárópillanataitól, hogy McGalagony professzorasszony Suzuki Swiftjével nem előzött meg egy Kádár Trans kamiont.

Értékelés: 5/10 - A leszakadó híd azért tetszett.