2009. június 05. 15:16 - Reckl_Amál

Go for Broke!

Tizenéves korom hajnalán volt két társasjáték: a Hotel és a Go for Broke. A Hotel Dallas stílusban készült: minél rövidebb idő alatt minél pucosabb szállodát kellett létrehozni, és persze nagy profitra szert tenni. Ennek a párja, ill. inverze volt a Go for Broke, ahol az nyert, aki hamarabb vesztette el irdatlan kiindulási vagyonát. Vagyis arra kellett játszani, hogy minél nagyobb hibákat kövessen el az ember.

Ennek a játéknak a bűvkörében élhet az SZDSZ is, amikor olyan kiadványokba öli a pénzét, mint a Budapest Más című, melyet tegnap találtam a postaládában.

Az amúgy igényes külsejű lap belbecsben azért nem erőlteti meg magát, ill. dehogynem, csak éppen Go for Broke módon.

Reformers

Pár jel utal arra, hogy az SZDSZ-ben mégis reálisan látják a jövőt, és az elkövetkező 10 évben nem is számítanak semmilyen szavazókra. Éppen ezért már puhíják a Kovács Pistiket, hogy felcseperedve majd ivarérett liberálisként nem is jusson eszükbe máshova tenni az x-et.

A házi feladat eltörlése volt a kezdés, most egy egészen elképesztő ötlettel álltak elő: a Parlament épülete alakuljon át antifasiszta Transformerré, és dübörgő lépteivel tapossa el a náciság minden formáját. A kissé önbíráskodás-szagú üzenetet a szigorú szocialista-realista  - kubista párbeszédbuborékba szorított "BÍZZ a törvény erejében!" felszólítás tompítja.
Mondjuk, ha egy földönkívüli óriásrobot parancsolna rám, én sem merném azt mondani, hogy szerintem nincs jogállam. Szabad akarat, ugyebár.

Már várom a nagy, mechanikus Árpád apánkat, amint összecsapnak a Hősök terén. Az lesz a Világok harca 2.

 

 

 

 

Nazométer

De még csak most jön a java!

Azért ekkora primitívséget is ritkán dobnak be hozzánk, pedig naponta fél kiló papír simán landol a postaládában.

A szitu: unatkozó hitlerjugend regisztrálja idősödő, fancsali Pumukli (még a ruha színe is stimmel) adatait. Ámde Pumukli magyarnak vallja magát, mire a szemfüles szőkemagyar (ha szürkemagyar van) észrevesz bizonyos jegyeket, amelyek semmi jóra (jobbra) nem utalnak.

Ez most komoly? Tudjuk, hogy lenézik az embereket, de ennyire?

Azt hiszem, hogy azoknak szoktak javasolni egy hosszabb vakációt, akik a brainstorming során ilyesmivel állnak elő. Az SZDSZ-nél meg bele is teszik a választási kiadványukba. Ez a kis képsor folytatja azt a kirekesztő sorozatot, amelyet Tito Ortizt és hozzá hasonló Árpád-sávosokat felvonultató fekete-fehér plakátjaikon már elkezdtek. Ha mondjuk szőke lennék, kikérhetném magamnak, hogy miért sugallnak olyat, hogy náci vagyok. Mert létezik olyan előítélet, hogy a németek szőkék? (Ugye: németek = nácik.)
Ugyanolyan bunkóság ez, mint ahogyan a nagyorrút ábrázolták. Nagyorrúnak, göndör, sötét hajúnak. (Göndör se vagyok, akkor nyilván belga. Ki érti ezt?)

Fölháborodva viszont nem vagyok. Szép, nagy és mély zuhanás lesz itt. Már Morvai művésznő nőiesen finom, elegáns és stratégiailag jónak ítélt pillanatban kiszivárogtatott magánlevele sem segít rajtuk.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr561165663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.06.05. 17:59:15

Azért én sajnálom,hogy ez lett a liberális pártból..Haragszom rájuk,mert kivették a zsebemből azt a keveset is..De nem látok más erőt',aki a jogaimért síkra szállna..Azt az erőt viszont egyre markánsabban,aki szeretné kiírtani a fajtámat..

KZsoci 2009.06.06. 12:46:26

a másodikat nem a Göndöcs Gergely rajzolta?

TrollH 2009.06.08. 12:38:54

@RUSZKIBAKA: Hihetetlen, hogy még saját magad is alul tudod múlni. Nem basztatásból, csak hát valljuk be, fájdalmas látni ezt leírva...

TrollH 2009.06.08. 15:02:25

Recklamál, amúgy a képregény már csak azért is gáz, mert el van baszva a neve... Milyen az a Naz-O-Meter? És miért pont ezt használják? Nem inkább Jew-O-Meter kellne, hogy legyen? Szóval F A I L
süti beállítások módosítása