Amálkrimi

Ezt most megúsztuk! Az ember a saját hülyeségétől megy leginkább a falnak!

Tegnap kicsit sokáig tartott a meló, a főnököm vitt haza. (Nyugi! Nő és a férje is ott volt.) Az drága, szép nagy böhöm vaskapu persze megint kitágult ennek az ugandai nyárelőnek hála, és csak komoly fizikai erő révén (belerúgtam) nyílt ki. Bezárni nem lehetett, csak annyira benyomni, hogy a kutya nem induljon világot látni. A kulcsot kár lett volna beleerőltetni. Gondoltam, majd bezárom, ha lemegy a nap. (Az előttem hazaérkező, feltehetően az anyám, hasonlókra jutott.)

Persze egy perc alatt elfelejtettem. Pedig még azon mosolyogtam magamban, hogy nem kell riasztó, hozzánk legfeljebb faltörő kossal lehet most már bejutni.

Mint mostanában oly sokszor, a fáradtság hamar lebírt, aminek az az eredménye, hogy semmilyen esti műsort nem látok, viszont éjszaka felébredek. (Én már sajnos
annyi idős vagyok, hogy egyszer muszáj fölkelnem pisilni éjszaka.) Szóval épp a fajanszon ültem, amikor az éjszakai csendet a kapu nyílásának fémes zaja törte meg. Azonnal elfogott a rettegés. Én nem a mondvacsinált világjárványoktól félek, hanem a sokkal valódibb betolakodóktól, az éjszakai betörőktől. Ráadásul a kis helyiségben ülve mégcsak el sem tudom játszani, hogy alszom. (Ami előre kigondolt taktikám arra az esetre, ha valaki bejönne a szobámba.) Természetesen bevillant, a kapu nyitva maradt. Talán valaki ezt észrevette, és örömmel lépett be a szabad prédának számító házikóba. És most jön a csupán egy retesszel bezárt bejárati ajtó felé. Ha ott nem sikerül, még számos ponton be lehet jönni. A rohadt meleg miatt nyitva lévő ablakokon például.

Kiléptem a szobámba a fürdőből, de a Hasfelmetsző nem volt ott. És ahogy láttam, máshol sem. Úgyhogy eldöntöttem, kimegyek a kertbe (egy szál pendelyben, ahogy a szemetet szoktam kivinni éjjelente), és bezárom a kaput. Közben persze rettegtem, mi van, ha a vérszomjas fenevad pont erre vár, és az orgonabokrokban rejtezik.

De én bizony odamentem a kapuhoz, amely résnyire nyitva volt. Ekkor már sejtettem, mit hallottam. Nyilván éjjel fél kettőre hűlt ki annyira a kapu, hogy visszaszűkült eredeti méretére, és a keret szorítása elengedte. De a gyakorlott paranoiás nem nyugszik meg ilyen szikáran tudományos magyarázatoktól!

Az, hogy nincs unauthorized személy a házban, hamar világos lett. (A kutya jellemzően akkor ugatott egyet, amikor bezártam a kaput.) De ekkor jön az utóaggódás, a mi lett volna, ha... Ugye, a kapu magától résnyire kinyílt, ezzel szinte hívogatva a rossz szándékú embereket: "Igen, nyitva vagyok! Gyere csak be!" Mint egy rossz kurva! Vagyis, amíg csak be volt nyomva, és a hőtágulás miatt a keretbe feszült, addig semmi gond sem volt, amikor viszont vége ért ez az állapot, a kapu, amelynek az a dolga, hogy megvédjen a külvilágtól, mintegy elárulva mit sem sejtő, alvó gazdáit kiszolgáltatott bennünket a rosszembereknek. Akik közül - és ezzel nyugtattam magam - szerencsére egy sem járt arra ezen a meleg, májusi éjszakán.

Aztán negyed három felé elaludtam, és meg sem mozdultam a vekker hangjáig. Szóval megint megúsztuk.