Tegnapelőtt még szomorkodtam a soron következő bemutatkozó beszélgetés miatt.

http://recklamal.blog.hu/2009/02/03/amal_a_fonok

De most másképp érzem magam. Egy igazi angol úr érkezett ma vendégségbe hozzánk. Tudta, hogy mit akar, határozott volt, de nem agresszív. Nagyon szimpatikus az a hozzáállás, hogy ő akar tesztelni, ezért nem tőlünk várja a próba finanszírozását.

Én bizakodó vagyok, de sajnos valószínűleg alaptalanul. Ehhez a dologhoz, amivel megkeresett bennünket a mi technológiánk nem megfelelő. De az úr nagyon elszánt, és minden költséget áll. Ha mégis összejönne, nem lenne kevés a mennyiség sem.

Ilyen körülmények között érdemes jól hozzáállni a projekthez, veszíteni ugyanis nem lehet. Illetve mégis. Ha ugyanis a technológia ehhez nem jó, az nem baj. De ha hülyeségekkel elrontjuk a saját hírünket, akkor legközelebb, amikor már sokkal inkább nekünk való feladat merül föl, nem gondol majd ránk.

Na mindegy! Egyszerűen imádom az angolokat, pontosabban az ilyen tipikus angolokat, a természetes jólneveltségükkel és eleganciájukkal. Bárcsak ilyen emberekkel lehetne üzletelni mindig a sunyi, balkáni népség helyett. (Bocsánat, de a tököm tele van ezekkel a szörnyeteg horvátokkal.) Ezt a finomságot, illemet nem lehet tanítani. Ez olyan, mint a zöld, angol gyep. Az ember reggelente meglocsolja, úgy hatszáz - hétszáz évig...