Zuhanás - filmkritika

Gyorsan letudom a prózai dolgokat, mert egy filmkölteményről van szó egyébként. A magyar cím nem megfelelő. Eredetileg The Fall a film címe, de már ez is egy játék, sok jelentéssel bíró, elmélkedésre sarkalló elem. A történetet és megoldását is egyszerre létrehozó esemény. S bár a zuhanás szó valóban szintén nagyon költői, és ezáltal illik a filmhez, mégsem fejezi ki a lényeget, ezért téves.

Mindig beteszek erre a helyre egy képet a filmből, hogy legalább egy kicsit el tudja képzelni a filmet még nem látott olvasó a hangulatot. De most egyetlen képet nem tudok kiválasztani (sajnos nincs is honnan válogatni, szomorúan kevés képre lehet bukkani a neten), szóval kivételesen a film egy-egy képi csúcspontját fölvinultató kedvcsinálót másolok be ide.

A filmet egyébként Tarsem Sikh indiai rendező készítette, és bármilyen eredetinek is tűnik minden, ez valójában egy bolgár film gazdag remake-je. Azért emeltem ki a rendező nevét, mert talán még többet elárul ennek a művésznek a féktelen fantáziájáról, ha elmondom, a REM Loosing my Religion című fantasztikus videoklipjét, majd 2000-ben A Sejt c. filmet is ő rendezte.

A Zuhanás történetéről olyanokat írnak, hogy a képzelet és a valóság keveredése fantasztikus vizuális élménnyel körítve. Ezzel én vitatkoznék. A történet lényege két nagy megrázkodtatáson túlesett ember barátsága. Egyikük szívét összetörte egy nő, ezért kaszkadőrként egy veszélyes jelenet forgatását öngyilkossági kísérletre használja. De végül "csak" deréktól lefelé megbénul. A másik román bevándorlók kislánya, aki narancsszüret közben leesett, és eltörte a karját. Az ő életét az forgatta föl, hogy rablók támadták meg a szülői házat, felgyújtották, és az apját megölték. De mivel a kislány még csak 7 - 8 éves, nem tudatosult benne az egész, csak ösztönösen érzi a fájdalmat, és próbálja élvezni az életet.

A kórházban találkoznak, és a fiú fordulatos meséket mond a lánynak. Persze kezdetben ezek csak az unalmat űző játszadozások a képzelet világában, de a dolog hamar komolyra fordul. A film nagy erőssége, hogy rámutat, a mese nem valami absztrakt, l'art pour l'art dolog (jó esetben), hanem a valóság láttatásának egyfajta technikája. Amikor a "fő" mese beindul, egyre nyilvánvalóbb, a valóság hangzik el. Csak éppen a mese kliséit fölhasználva, hogy a kislány is megértse, ill. hogy a fiúnak ne kelljen kimondania egy az egyben a számára fájdalmas igazságokat. Ezért szépít.

A film képi világa kivételes. A rendező már többször bizonyította, kivételes érzékkel alkotja meg a lélegzetelállítóbbnál lélegzetelállítóbb látványokat. Technikai részlet talán, de az alkotók megesküsznek, hogy nem használtak speciális effektusokat, hanem mindaz, ami látszik, valahol a világban ténylegesen létezik, összesen 18 országban folyt a filmezés. Ha ez igaz, akkor különösen nagy ívű ez a munka. Egyébként az az érzésem, hogy magát a filmet is be akarták vonni egy kis misztikus mázzal. Legendákat terjesztenek róla, az egyik az effektusok hiánya, de például az is, hogy a kislányt játszó ténylegesen román gyerekszínész eredetileg fonetikusan tanulta a szövegét, de a végére megtanult angolul, vagy hogy azt hitte, a kaszkadőrt játszó Lee Pace tényleg mozgássérült.

Nagyon jó, bár a mesékre jellemzően egysíkú karakterek indulnak a mese síkjában együttesen a gonosz Szörnyeteg Kormányzó ellen. Nagyon jó szimbólumai ezek az ún. alantas érzéseknek. Mert nem mások ezek a banditák, mint a fiú érzései. A Felszabadított Rabszolga nyilván az alapvető igazságtalanság miatt érzett bosszúvágyat jelenti, a feleségét elvesztő Indus a féltékenységet (végig zöld ruhában van), Charles Darwin, a furcsa öltözékű majombarát tudós a tehetetlenség, az elfojtás és a szorongás mestere, Luigi, a robbantásszakértő az elvakult dühöt, a Misztikus Bölcs pedig a kommunikációra képtelenségét. Mindent, amit a fiú egyszerre érez. És mindennek ellenére ő maga is megjelenik, mint kissé ideggyenge, szenvedélybeteg bandavezér, aki a távol-keleti kulisszák ellenére tablettákkal enyhíti fájdalmait.

Szóval szerintem nem a képzelet keveredik a valósággal, legalábbis nem a dramaturgiával, hanem a képi világ segítségével megjelenítik egy élénk fantáziájú gyerek még képi gondolatait, valójában a valóság agyi feldolgozásának csodálatos ábrázolása.

A film sajnos kissé vontatott egy szakaszában, és bár a főszereplőnek gyönyörű, hatalmas, szomorú szemei vannak, talán nagy falat neki ez az egész. De lényegében azért nem rossz a Halottnak a csókból ismert Lee Pace, csak a karakternek annyira sokfélének kell lennie, hogy valószínűleg a legtöbb színésznek beletört volna a bicskája.

A történet tragikus vonala az, hogy míg a kislány hősnek látja a Maszkos Banditát, addig a fiú tönkrement életét látja benne. A fiú meg akar halni, és a mese segítségével arra manipulálja, hogy lopjon neki elég gyógyszert az öngyilkossághoz. A kislány megteszi, ám egy kisebb malőr folytán csak mély álom, majd dühöngés lesz a vége.
A következő gyógyszerlopásnál a kislány leesik a polcról, ahová fölmászott, és újra megsérül. És ekkor vége van a mesék idejének! S bár a fiú el akar futni egész tönkrement életétől, a kislány nem hagyja. Míg a mesében a főgonosz veri meg a fiút, addig a kórteremben a kislány ordítja, hogy ezt nem lehet!

A történet vége nagyon valóságos, és ezért jó. Egy hollywoodi filmtől azt várná az ember, hogy a kórházból kikerülve a fiú örökbe fogadja a lánykát, és boldogan élnek... De nem ez történik. A kislány visszakerül a családjához, és sokszor gondol barátjára, akiről csak sejtjük, végül elfogadja a filmgyár fájdalomdíját.

Értékelés: 8/10