Egészen tegnap estig azt hittem, az ilyen charták meg tarkák azért nem vonzzák az embereket, mert politikai szándékokat sejtenek mögöttük. Aztán rájöttem, miért nem csatlakozik a magyar emberek többsége a békemenetekhez. Mert a békétlenséget szereti.

Tegnap egyik személyes barátom és örökös padtársam, Pontilyen írt egy szubjektív összehasonlítást Budapestről és Prágáról. Két hiba csúszott a dologba: egyrészt bevallotta, igazán még nem járt a cseh fővárosban (és ennek ellenére le merte írni, Budapestet ő személyesen érdekesebbnek tartja), továbbá az Index ügyeletes szerkesztője címlapra érdemesnek ítélte az írást.

Gyakorló bloggerként tudja az ember, hogy a címlap két élű fegyver. Egyrészt jó érzés, hogy az ember nem a falnak beszél, másrészt együttjár azzal, hogy sok olyan embert is a blogra vonz, akik a kutyának sem hiányoznak. Mert bunkók, mert agresszívek, mert semmi illembeli minimumot nem ismernek, ha olyat olvasnak, amivel nem értenek egyet. Pedig elvileg az egyet nem értés viszi előre a világot, de nem ez a szőrszálhasogató, pusztán szemétkedő kivagyiság, amellyel egyesek (szerencsére számos ellenpélda is van)  rátámadnak a bloggerre. Mit képzelnek ezek magukról? Milyen alapon faszoznak/ barmoznak/ abnormálisoznak le valakit, aki a saját blogjában le merte írni a véleményét? Honnan van ennyi rosszindulat? És főleg: mire jó ez azon kívül, hogy ez a sok bunkó levezeti a benne felgyülemlett feszültséget? És állítólag ez az elit!

De Pontilyen blogja csak egy kiragadott példa. Talán csak az az eset, ahol végképp betelt a pohár. Ha egy ilyen - valljuk be - nem nagy jelentőségű kérdésben is ilyen indulatok kezdenek kavarogni, mi lesz, ha valaki valami igazán húsbavágó témát jár körül? Megkeresik a bloggert, statáriumot ül az önjelölt, nagy tudású és kikezdhetetlen hitelességű bíróság, és a végén a kert végében főbe lövik azt, aki rosszat szólt? Szerintük.

Általános megfigyelésem, hogy egyesek kifejezetten azt keresik a blogszférában, mibe bele lehet kötni. Mindegy, csak legyen valami, ami miatt le lehet írni egy másik emberről, akinek talán a nevét sem jegyzik meg, hogy hülye, abnormális, barom... Ez persze megalapozott, és 100 %-osan objektív vélemény, mert XYZ sztárhozzászóló, a messze földön híres orákulum, a Mindent Látó Szem írta le. Természetesen a tévedés az ő részéről minden esetben kizárt, így a másik fél automatikusan egy segg, egy semmit tudó, dilletáns barom, akire bármit mondhatunk mint személyre, ami csak eszünkbe jut. Mert a bloggernek kutyakötelessége abból a tárgykörből minimum kisdoktori címmel rendelkeznie, amiről ír. Véleményt, benyomásokat, urambocsá' logikátlanságokat nem engedhet meg magának, mert nem. A hír szent, a vélemény szabad, néha. (De ha történetesen tárgyi tévedések nincsenek is a szövegben, biztosan lesz olyan élesszemű és -eszű olvasó, aki egy sajtóhiba miatt elküldi a szerzőt a búsba, mert egy kifelejtett vesszőnek komoly hordereje van!)

Ezzel szemben hozzászólói státuszból minden megengedett. A kommenternek szabad bárkit három sor felületes elolvasása után nyugodtan pocskondiáznia, megaláznia; szavait indokolnia, objektíven megalapoznia nem kell, az kizárólag a bloggerrel szembeni elvárás.

Persze azt mondhatják, ez a kettős mérce jogos, mert a blogger állt ki a nyilvánosság elé a véleményével, mindenkinek joga van leírni, amit ez alapján gondol. És ez igaz is. De miért kell az esetleges ellenvéleményt még megfűszerezni sok-sok sértéssel, személyeskedéssel; miért fűti az utálat és az agresszió ezeket az embereket? Miért nem lehet hagyni a fenébe azt a szöveget, amelyet hülyeségnek tartunk?
És még valami: ez a kettős mérce azért sem jogos, mert egy blog - hiába írja profi újságíró, mint például Tóta W. Árpád (aki mellesleg szintén megelégelte a hülyéket, és előzetesen szelektál a hozzászólások között. Biztos, mert ő is csak egy abnormális.) - nem egyenlő a profi sajtóval. Egész egyszerűen más műfaj. Nem az egyetemes, objektív igazságok tárháza, hanem a blog attól jó, ha szubjektív, ha a témákon keresztül kirajzolódik egy portré, ami nem kell, hogy valós legyen. Ez egy játék, nem kell véresen komolyan venni.
Másrészt bárki indíthat blogot. Ahol bármit leírhat. De tapasztalataim szerint azonban a legbunkóbbak nem írnak saját blogot, csak járják a blog.hu oldalait, és ha épp rájuk jön, rúgnak egyet valakibe, aki legalább veszi a fáradságot és alkot valami újat. Hogy tetszik-e, az ízlés kérdése, és ugyebár ízlések és pofonok... De a primitívje már csak a pofonokig jut.
És mégse ez a legszomorúbb. Hanem az, ha olyan viselkedik így, aki maga is ismeri ezt az oldalt, aki maga is rendelkezik tapasztalattal arról, milyen dolgozni egy cikken, és utána pár embertől megkapni, hogy ő maga úgy hülye, ahogy van, csak mert, az ég az nem ultramarin, hanem tengerkék...

Szóval nem tudom, mi a fenét várunk ebben az országban. Nem tudom, miért várjuk a nagy összeborulást, az egyetértést, az új kiegyezést, amikor azért átharapják az ember torkát több száz kommenten át, mert az egyik város neki jobban tetszik bizonyos szempontból. Bár az igaz, hogy ez már nem Budapestről szól, hanem az egész országról.

Újra leírom, csalódott és kiábrándult vagyok, és a magam részéről undorodom ezektől az emberektől.