2019. február 24. 17:38 - Reckl_Amál

Nem leszünk biorobot!

korbacs_2.jpgHa az Munkatörvénykönyvének új rendelkezése tizenegy évvel ezelőtt is hatályos lett volna, ez a blog nem létezne.  Ez persze legfeljebb nekem lenne veszteség, de mégis éppen a magánügyekről, vagyis az egyes emberek saját dolgairól szól már megint ez a történet.

A tervezet célja, hogy a munkavállalók a munkahelyükön csak munkával foglalkozzanak, az ottani eszközöket ne használják magáncélokra. Természetesen a törvényalkotás ma szokásos színvonalán, körültekintés és megalapozottság nélkül bújtatták bele a soron következő salátatörvénybe ezt a munkahelyi szokásokat alapjaiban megváltoztató szabályozást. A fogalmak nincsenek definiálva: nem tudjuk, mi számít magáncélnak, és arról is csak találgatnak a szakemberek, mit jelent a céges eszköz. Egy az irodában lévő desktopról nem olyan nehéz ezt eldönteni, de vajon a céges, mondjuk, a vendégek számára működtetett wifire rá szabad-e vajon csatlakozni a saját mobilunkkal?

Jellegzetesen sunyi és cinikus ez a rendelkezés. A hivatkozási alapja ugyanis a GDPR, vagyis az Európai Unió adatkezelési és -védelmi szabályozása. A logika szerint a gép tulajdonosát (vagyis a munkahelyet) megilleti annak joga, hogy figyelje a gépen folyó adatforgalmat. Ha az egyik ott dolgozó magánügyeket intéz, akkor a munkaadó hozzáférhet a magánadataihoz. És akkor, jaj, mi lesz!

Sajnos nem hiszek ennek az érvelésnek. Sokkal inkább érzem a túlóratörvényhez hasonló indíttatású, munkaadó-barát intézkedésnek. Ami nem feltétlenül a kormány valamelyik tagjának agyából pattant ki, hanem inkább olyan sugallatnak, amelyre valamelyik GDP-t befolyásolni képes nagyfoglalkoztató javasolt.

Erre utal az is, hogy elrejtették. Amire büszkék, amit népszerűnek képzelnek, azt fennhangon hirdetik. Ez persze nem olyan horderejű, mint a 400 túlóra 3 évre felfüggeszthető pótlékfizetéssel, mégis egy újabb módja annak, hogy a magyar munkavállaló számára egy fokkal tisztább legyen, ő csak egy bérrabszolga az urak szemében.

Miért neteznek az emberek ugyanis munkaidőben? A válasz arcpirítóan egyszerű: mert éppen nincs más dolguk. Aki nyakig úszik a munkában, az majd hülye lesz szörfözgetéssel húzni az idejét, és túlórázni. Vannak viszont olyan munkakörök, amelyeknél a munka része a jelenlét. Ott kell lenni, elérhetőnek kell lenni akkor is, ha éppen látszólag semmi sem történik. Miért jobb az ilyen készenlétben lévő emberek hatékonysága, ha nem egy cikk olvasásával tartják frissen az agyukat, hanem bambán bámulnak ki az ablakon, és majd' elalszanak.

Ahol a munkaadó háklis volt a privát nethasználatra, eddig is letilthatta a "legveszélyesebb" oldalakat, mint pl. a Facebookot vagy a YouTube-ot. De csak a hülye, diktátorhajlamú főnök él zéró toleranciával bármilyen kis netezgetés ellen. A mai életvitelnek része az internet, akkor is, ha pár maradi gondolkodású azt hiszi, a csőtörést a csap befogásával meg lehet szüntetni. Ha valaki valamit nagyon meg akar nézni, hát majd használja a saját eszközeit, amelyeket aztán még korlátozni sem tud. A mosdóban tartózodások és a cigarettaszünetek megnyúlnak, ennyi lesz az eredmény.

Vagyis ennél azért több! A teljes körű tiltás a legtöbb emberből ellenszenvet, sőt, ellenkezést vált ki. A legbékésebb emberek is rosszul fogadják majd, ha ezeket a kis lopott pillanatokat most erővel elveszik tőlük. Az emberek többsége így is túl sokat dolgozik, túl sok időt tölt a munkahelyén. Ma már szinte félhangosan is ki merik mondani, nem tetszik ez az aránytalanság a magánélet vagy a pihenés kárára. A fiatalabb generációból sok esetben már hiányzik az a szolgálatkészség, amely még bennünk, harmincasokban vagy a még idősebbekben megvan. Nem sokáig fáj a fejük, mielőtt odébbállnak egy olyan helyről, ahol nem érzik jól magukat. Viszont már abba születtek bele, hogy folyamatosan online-ok. Ami nem feltétlenül pozitív, de biztos nem egy ilyen törvény által kierőszakolt, szemellenzős szigorítás fogja megoldani. Az életformájukkal szembeni támadásként fogják fölfogni, és úgyis kijátsszák, mert tech-kérdésekben fejlettek.

Ezt a blogot tizenegy éve éppen egy olyan munkakör hívta életre, amelyben voltak üresjáratok, hazamenni viszont nem lehetett a munkaidő letelte előtt. Ahhoz, hogy ezt a korábbi állásomat tartom életem legjobb állásának hozzájárult, hogy a készenlét alatt értelmes dologgal, vagyis az írással foglalkozhattam. A kolléganőm sokat sóhajtozott unalmában, míg én dolgozgattam a szövegeimen. Mindenki tudott róla, és senkit sem érdekelt. Intelligensen kezeltük a helyzetet. Az, hogy egy ideje ritkábban, kevesebbet írok, szorosan összefügg a munkahelyváltásaimmal. Nem is vagyok már olyan elégedett, de ez persze nem csupán a blogolás hiánya miatt van így.

Már régebben is olvastam arról, hogy az olyan kis szünetek, mint amikor valaki elolvas egy cikket vagy nézeget egy webshopot, éppenséggel növelik a munka színvonalát, elősegítik a hatékonyságot. Nem lehet az ma már egyedüli cél, hogy az emberek állandóan úgy csináljanak, mintha dolgoznának, mert a főnök úr akkor konstatálhatja elégedetten, mennyire első rangú munkát végez. A munka fogalma forradalmi változások előtt áll. Folyamatosan halljuk, hogy tíz éven belül nagy hányada meg sem lesz már a ma ismert munkaköröknek. Az emberek is ébredeznek: egy mai végzős egyetemista a fölmérések szerint már sokkal jobban vágyik a magánélet-munka egyensúlyára, mint az üstökösszerű karrierre. Nyugaton már több helyen bevezették a négy napos munkahetet, illetve Svédországban az alapjövedelem első tesztidőszakán is túlvannak. Hogy csak pár változást említsek.

De Magyarország ebben is a retrográd álláspontra képes csak. Inkább kiszolgálja a hazánkat gyarmatnak tekintő vállalkozások nem éppen ember- és családbarát kívánságait, ismét állampolgárai érdeke ellen fordul, hogy vígan mutyizhasson tovább. A munkaerőhiány enyhítésének nem az a módja, hogy aki hajlandó még mindig Magyarországon dolgozni, azt egyre jobban nyomjuk, amíg csak lehet. Esetleg, ha néha lenne bátorsága a nyilvánosság előtt bátran kardoskodó kormánynak egyszer tényleg nemet mondania, amikor az ilyen vadkapitalista sanyargató ötletek fölmerülnek. Ehhez viszont nem csak plakátokon kellene hazafinak lenni.

106 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr9314650365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bobby Newmark 2019.02.25. 17:45:36

@lac1: Kicsit nehezen tudom elképzelni mi a faszt csinálhat a céged, ahol a sávszélesség ennyire kritikus...

M_R 2019.02.25. 17:58:47

@dunántúli fideszdroid: Azt jobb ha tudod, hogy sok helyen egyáltalán nem fizetik ki a túlórát - és "természetesen" lecsúsztatni sem lehet...

Nekem is volt "szerencsém" ahol az volt a főnök koncepciója hogy pl. a hétvégi utazás az "benne van a fizetésben"...

röf 2019.02.25. 18:01:31

Hozzátok a kötelezőt, mindent szidni kell ezerrel.
Tudod-e, hogy van olyan maszek, akinél nincs fizetett szabadság....?
No mit szólsz?
Az az álláspontja, hogy vastagon megfizeti az embereit munkaidőben, de csak abban.... és ha hiszed ha nem, kiváló munkásai vannak.
No?

fifibá55 2019.02.25. 18:04:15

A gondolatmenet ott kap gellert, hogy a munkavállaló azért netezik munkaidőben, mert éppen nincs más dolga. Kemény tény: a munkavállaló akkor is netezik, ha marha sok dolga van, és hisztizik, hogy őt túldolgoztatják. Nyolc emberrel végzett - nyugi, amennyire lehet, anonim - teszt során azt néztük, hogy egyes alkalmazottak állomásai mennyi ideig kapcsolódtak munkával összefüggő oldalakhoz. Az eredmény 8% (!) és 32% közötti volt, vagyis 68-92% közötti gépidő nem munkával kapcsolatos netezéssel telt. A munkakör nem az internettel függ össze, de folytonos netkapcsolatot igényel.
A legrosszabb eset, a 92% magánhasználat naponta kb. 2 óra tiszta netezést jelent, ez több, mint amit a dohányosok az utcán töltenek cigiszünetre hivatkozva.
A hiányzó munkaidő miatt el nem végzett munkát a többieknek kell elvégezniük, ami szintén veszteség.
A másik, nem elhanyagolható hátrány pedig az, hogy a sok privát netezés miatt nem koncentrál eléggé a munkájára, így az lassabban és/vagy rosszabb minőségben készül el.

(Nem, én ezt most NEM munkahelyről írom.)

lac1 2019.02.25. 18:04:26

@Bobby Newmark:

Teljesen lényegtelen, a tulajdonomról én rendelkezem. nemhogy nem kell rendelkezésre bocsájtanom, de még megmagyaráznom sem kell. Adhatok rá választ, ha akarok, de nem kell.
De elárulok két dolgot, hogy miért nem.
1. így kezdődik minden lopás, csak egy kis net, kis kerülő a céges autóval, kis varrat a céges hegesztővel, pár A4-es lap.
2. a csóringerek mindig a náluk tehetősebbeknek szokták így kezdeni, neked annyi van úgy is, nem megy tönkre, te ki tudod fizetni, van még belőle úgy is sok.

lac1 2019.02.25. 18:07:23

@röf:

Mondjuk ez nem feltétlenül törvényes szerintem.

lac1 2019.02.25. 18:11:17

@fifibá55:

...és aki netezik ÉS még dohányzik is?
Én folyamatosan kínozom a főnököt, hogy a dohányzóhely előtti ajtóra szereltessen már fel blokkoló órát, mert nem tartom igazságosnak, hogy ugyanannyi bérért egy ratyi dohányos, napi 1-2 órával kevesebbet dolgozik. Eggyel biztosan.
Az egy évben 250 óra, sokkal több, mint egy hónapnyi munkaidő.

röf 2019.02.25. 18:21:27

@lac1:
Persze.
...és mégis.

lac1 2019.02.25. 18:30:06

@röf:

Nyilván az egyik azt mondja, nem kötelező ott dolgozni, a másik meg azt, hogy vannak kényszerhelyzetek, amikor a faluban az az egy munkáltató van.
Ha az évi, mondjuk 30 nap szabadságnyi pénzemmel megfejeli a fizetésemet, akkor anyagilag ott leszek kb., de még mindig kérdés, hogy hogy mikor és hogyan mehetek el "fizetetlen" szabadságra egy ilyen munkáltatónál.
Nem tudom a megoldást, nyilván lehetne írni, hogy hatósági ellenőrzés a megoldás... de ez is helyzetfüggő.

nyílméregbéka 2019.02.25. 18:33:19

Nálunk - NAGY állami cég - konkrétan nincs net. Néhány oldalhoz hozzá lehet férni, pl. időjárás, térkép, na meg a magyarorszag.hu.
Gyakran van, hogy meg kéne keresni valami vidéki polgármesteri hivatal vagy idősotthon vagy akármi elérhetőségét. Normális helyen ugye google, 5 mp. Itt?! Magyarország.hu keresőjébe mire egyáltalán be tudunk lépni - mert maga a hálózatunk is lassú, mint a szar - az tíz perc, hát még mire kiköpi Piripócsalsó polgármesteri hivatal címét.

A legtöbben ezért nemhogy a hivatali gépen intéznék a magánügyeiket, hanem éppenhogy fordítva, a SAJÁT OKOSTELEFONJUKON keresnek rá a munkához szükséges dolgokra!!
Merthogy nincs net, nagyon helyesen, csakhogy így dolgozni sem lehet nagyon.
Mondjuk én nem vagyok hajlandó a saját okostelefonomon rákeresni bármi munkával kapcsolatos dologra. Ha a hivatali gépet nem használhatjuk "magáncélra", akkor az én magántelefonomat sem használjuk hivatali célra, kész.

Így persze az ügyfelek járnak rosszul, akiknek emiatt tovább tart az ügyeiket elintézni.

Ha a munkáltató el akarja kerülni, hogy léhaságokat nézegessünk a neten, akkor figyelje meg, hogy ki mit keres, és aki pornót vagy a nőklapja cafét, az kapjon fegyelmit, de nehogy már ne férhessünk hozzá MUNKÁHOZ SZÜKSÉGES adatokhoz, mert nincs net, mintha 1965-ben volnánk....

Még egyszer ismétlem, hogy NAGY, állami cég.

lac1 2019.02.25. 18:42:09

@nyílméregbéka:

Roszul értelmezted a problémát. nem arról van szó, hogy ne lehessen a céges gépekkel a világhálót elérni, arról van szó, hogy magáncélra ne használd.
Ha olyan a munkád, hogy egész nap információkat gyűjts, akkor természetesen legyen meg a feltétele, de ennyi, semmi másra ne használd.
Amúgy én nagy hülyeségnek tartom a GDPR-nek nevezett eljárást, de ha a nép ezt kikényszeríti, akkor az legyen érvényes oda-vissza.

Zabalint 2019.02.25. 18:42:44

Ez egy bonyolult kérdés. Több irányból is megközelíteném:

1. Magyarországon az irodai körökben szinte sehol sem fizetnek túlóradíjat, akkor sem ha adott esetben késő éjszaka vagy hétvégén is dolgozik, heti 40-nél jóval több órán át, mondván rugalmas a munkaidő. Ennek a közmegegyezésnek a másik oldala, hogy nem baszogatják, ha közben netezget, sőt akkor sem ha ügyintézés miatt alkalmanként le kell lépnie, de megcsinálja határidőre, sokszor a normál munkaidőn túli szabadideje kárára a munkát. Ha ezen közmegegyezés egyik oldalát felrúgjuk, a másikat is fel kellene.

2. Nagyon sok olyan szellemi munka van, amit nem lehet folyamatosan 8 órában koncentráltan csinálni. Az ember függő, hogy közben netezéssel, kollégakkal trécseléssel (lehetőleg nem a munkatérben) vagy egy kinti sétával tudja kipihenni magát a nehezebb vagy épp monotonabb feladatok között.

3. Nagyon sok esetben nehezen határolódik el a közvetlenül a munkához tartozó szakmai és az érdeklődés szintű tartalom. Nyilván a blog.hu olvasása és kommentelés a legtöbb munkakörben nem az :-)

4. Egy másik kérdés, hogy használhassa-e a munkahelyi infrastruktúrát. Nos, én például kommentelésre, instant message-re, vagy bármilyen más magánjellegű kommunikációra sosem használok benti gépet, de hírportálra már előfordul, hogy ránézek.

Összességében én nem tiltanám, de bizonyos szintű korlátozás szükséges lehet. Volt munkahelyem, ahol tiltottak voltak a közösségi oldalak, ami teljesen jogos. Viszont hallottam cégekről, ahol teljes tiltást vezettek be, aztán sokan felmondtak, és érdekes módon nem épp azok, akik rossz munkaerő voltak, hanem a legjobbakat is elveszítették. Szóval alapvetően a cég döntse el, de azért ezzel óvatosan.

mbazs 2019.02.25. 18:45:56

Én mondjuk szoftverfejlesztő vagyok, s az évek során sokat neteztem már nem szorosan munkához kapcsolódó dolgokban. Ugyanis amikor pl. egy új scriptnyelvet tanulok, az nem szorosan kapcsolódik a munkához, viszont pl. 2 hónap múlva ha valamit gyorsan rendbe kell vágni, akkor hoppá máris jól jön ez a tudás. S őszintén szólva nem is nagyon cseszegettek emiatt soha a munkáltatók. A többi meg pillázik (többször megtörtént), hogy nédmá ez honnan rakott össze egy ilyet 10 perc alatt. Úgyhogy a munkáltató érdeke is szerintem valahol ez a szabadság. De nyilvánvalóan nem az, hogy valaki 8 órában pornót vagy indexet bambuljon, ez evidens.

Viszont ha egyszer olyan helyre kerülök, ahol esetleg emiatt elkezdenek basztatni, hogy "figy már te miért is nézegeted az X programnyelvet munkaidőben, ami nem is kell ide", akkor onnan úgy érzem gyorsan dobbantani fogok, ugyanis ez azt jelzi, hogy az adott helyen csak a favágást, a vigyázzállásban "te-azt-csinálod-amit-én-mondok" c. hozzáállást képviselik, ami egy kreatív munkakörben kb. az agyhalált jelenti. Úgyhogy van egy ilyen oldala is a dolognak.

lac1 2019.02.25. 18:51:33

@mbazs:

Szerinted ez volt a probléma ezzel, hogy a munkavállalók autodidakta módon képezték magukat?
De most komolyan...

mbazs 2019.02.25. 18:54:57

@lac1: El tudok képzelni olyan helyet, ahol igen. Nyilván nem ez a fő probléma, ebben igazad van, csak vannak olyan vaskalapos helyek bőven, mint amit pl. "nyílméregbéka" említett. Vagy pl. mondjuk én is hallottam olyan szoftveres cégről, ahol nem lehet netezni, oda biztos nem mennék.

lac1 2019.02.25. 19:05:18

@mbazs:

Én úgy gondolom, a cégek a döntéseiket megfelelő indokok mentén hozzák meg. Én most kormányzati cégnél dolgozom, a nethasználatot monitorozzák és felhasználóként havi limit van, de a leginkább a nőknél az a folyamatos hangjelzés a telcsin, hogy a facebookon valami jött, az egyenesen kétségbeejtő. Már beteges a társadalom közösségi média függősége. Ha lehetne korlátlanul netezni, gondolom ugyanez a céges gépen folyna.
Én szerencsére még rendelkezem elvekkel, semmilyen közösségi felületen nem vagyok megtalálható, de még álnéven sem, egyszerűen nem vagyok kíváncsi arra, hogy a barátnő kutyája milyent kullantott aznap reggel, meg milyen színű körömlakkal érkezett aznap a másik a munkahelyre.
Szóval az a lényege, ha van, örüljünk, ha nincs akkor sem kell hőbörögni.

RHalacska 2019.02.25. 19:13:00

@lac1: Igazad van, nem törvényes. Csak éppen van az a bér, amit be tudsz úgy osztani, hogy a szabadság ideje nem számít.

mbazs 2019.02.25. 19:14:54

@lac1: Jó igen, ez is igaz. Másrészt pl hallottam olyat, hogy valakit online rádió hallgatása miatt baszogtattak, mert a nyomorult nem akarta hallgatni a fos open space irodában a folytonos pofázást és telefonálást, s emiatt rádiózott, s ezért tolták le. Ez meg a debilség másik vége. Nyilván nincsenek itt egzakt receptek, csak normálisan kéne mindkét félnek hozzáállnia.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.02.25. 19:15:06

Atya Isten, Zorbán betiltja a zinternetet!

Zabalint 2019.02.25. 19:17:28

@lac1:
Csak kb. ennek semmi köze az elvekhez. A közösségi média épp arról szól, hogy azt látod, amit te szeretnél, ha pl. az antik görög régészeti leletek érdekelnek, akkor olyan csoportokba csatlakozol, és nem követed a kutyás, macskás, kisgyerekes képeket posztolókat. A közösségi média olyan, mint anno a TV volt, mikor még néztük, lehetett Való Világot nézni, de lehetett pl. dokumentumfilmeket vagy épp irodalmi műsorokat is nézni. Vagy az újság, lehet tudományos folyóiratokat, de Blikket is olvasni. A közösségi média csak egy eszköz, nem egy minőségi szint. Persze munkaidőn kívül

RHalacska 2019.02.25. 19:23:45

@mbazs: Értelmes helyen, ha egy programozó programnyelveket keres, és képzi magát nem baszogatják (én biztosan nem teszem) ha meg igen, akkor onnan tipli. Egyik ügyfélnél viszont annyira elterjedt a csetelés, meg a videonézés, hogy konkrétan le kellett tiltani, mintegy 120(!) videomegosztó portált, amit az egyik kolléga kitúrt. Hirtelen meglendült a munkára fordított idő. Úgy 1 év után szépen visszaengedtük ezeket, és addigra megtanulták a kollégák a normális egyensúlyt. Azóta sincs ezzel gond. Pont nem érdekli a főnököket, hogy éppen szól a zene a fülhallgatódban, vagy éppen megnézel egy rövid videót, ha minden időben készen van, és az jó. Ami most gond, hogy a GDPR mögé bújva (azt nem értve) akarnak törvényi szinten szabályozni valamit, amit konkrétan cégszinten kell megoldani. Hagyjanak valami szabadságot. Az viszont felháborított, amikor valaki a saját anyagait tárolta a céges szerveren, mert nincs otthon pendrive-ja(?!)

lac1 2019.02.25. 19:23:53

@RHalacska:

De egyel lejjebb írtam is, hogy ha az évi 30 napom bérét pluszban rádobja elosztva akkor talán...
Számoljunk.
Legyen bruttó 300 a havi, azaz napi 14-15 ezer. 15*30=450 ezer, osztva 12 hónappal, az havi gyenge 40 ezer bruttóban, tehát 300 helyett 340 a bruttó és nincs szabi.
Kinek megéri, kinek nem. Aki mondjuk a szabi ideje alatt valami mellékessel tölti az idejét, annak nem feltétlenül éri meg.
Szóval ha ez egy választható formája a munkavégzésnek akkor jó, ha mindenkire kötelező, akkor már nem annyira.

RHalacska 2019.02.25. 19:26:53

@lac1: Ilyen helyeken napi min 20.000 nettó kézbe a szokás.

lac1 2019.02.25. 19:29:37

@mbazs:

Nincsenek egzakt dolgok így igaz. A netrádiós példa alapján pláne.
A normális hozzáállásban egyezik a véleményünk, de azt tudomásul kell venni, hogy a feltételeket a munkáltató szabja.
Ha jó munkáltató, akkor nyilván egy bizonyos határig tesz engedményeket, legyen az bármi.
De sem a mennyisége, tárgya szerintem nem lehet alku alapja, sem kötelező.

lac1 2019.02.25. 19:30:47

@RHalacska:

Valószínűleg fővárosi vagy.
Gyere vidékre.

:-(

dunántúli gyerek 2019.02.25. 19:46:01

ez qrvara nem a tv-en mulik

mai kepzett fiatal a kozelebe sem megy olyan munkahelynek, ahol nemcsak hogy egesz nap netezhet, hanem ehhez nyilvan ker ceges laptopot es telefont es korlatlan mobilnetet

ha nem tetszik a munkaltatonak, akkor nem fog nala dolgozni, azt kesz

ez teljesen alap nk-i multiknal, szinte minden pozicioban

Nyilvan mas a helyzet, ha a munkavallalo nem kelendo porteka, vagy a munka nem irodai munka, vagy a munka jellege miatt ez veszelyes, esetleg adatbiztonsagi okokbol. Vagy valami fisfos kkv-nel, de oda ugyse megy senki, csak akinek muszaj.

nemecsekerno_007 2019.02.25. 19:55:20

Akinek nem tetszik, az legyen vállalkozó.

Annyit facebook-ozol egész nap amennyit akarsz?

Na, hogy tetszik????

:)))))))))))))))

nemecsekerno_007 2019.02.25. 19:57:25

@dunántúli gyerek: Valóban. Csak azok akikről te beszélsz, nem fognak mindenkit felvenni dolgozni magukhoz.

Vagyis nem dolgozhat mindenki ezeknél...

Pont azért működnek úgy ahogy működnek. Meg persze az adóoptimalizálás miatt is :)))

lenörd hofstadter 2019.02.25. 20:03:20

Megint rossz a megközelítés. A tetves koszos rendszergazdák már gépre pontosan meg tudják mondani, hogy ki mikor hol kóvályog. Fel kell venni egy embert, aki a teljes munkaidejében csak azzal foglalkozik, hogy kigyűjti, az adott gépen mennyi volt a munkával kapcsolatos netezés és mennyi a faszbúkozás Bögyikével és Pityukával. Oszt a hónap végén egy egyszerű matematikai megoldással kiszámolni, hogy az adott munkaórákból mennyit lehet kifizetni a valós munkáért, és mennyire lehet azt mondani, hogy így jártál Gézukám, internetezésért nem fizetek.
Nem hiszem, hogy az összesítő munkahelye két hónapnál többet megérne.

Ez a tetű tolvaj nép másból nem tanul.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 20:06:58

@nemecsekerno_007: En mondjuk ugy hogy IT-ban dolgozom, mobil applikaciokkal foglalkozom. De nem tudok egy sor kodot sem irni, teljesen mas hatterem van, de egyreszt a penzert, masreszt azert valtottam, hogy utazhassak, es a leheto legtobbfele orszagbol szarmazo emberekkel dolgozhassak egyutt.
Es ez normal irodai melo, 3-4 nap egy heten sajnos az irodabol, a tobbit meg akarhonnan.

Es en mondjuk pont nem FB-ozom, de az effektiv munkaidom naponta 1 ora....:) Ezt mar en is tul lustanak erzem, ugyhogy nyilvan sokat netezek. Igaz, meg csak 5 honapja vagyok az uj helyemen, de dolgozni azt meg nem kellett, szoval amikor nem kommentelek, akkor tanulok meg butitom magam a hirekkel.

pioneer2016 2019.02.25. 20:14:35

Azt eddig is minden munkahely, az adott biztonsági fokozatnak megfelelően szabályozta az internet, vagy elérhető oldalak hozzáférhetőségét. Amit meg nem szabályozott azt lehetett használni. A munka pedig el volt végezve.
Nem értem erre miért kell külön törvényt hozni. Pláne ha ettől az adott munkáltató el is térhet.
Persze nem csodálkozom egy olyan digitális analfabéta döntésén, mint Orbán és a többi hülyén mellette.
Egy magyarázat lehet erre, hogy már nem tud mást kitalálni olyan szar a munkaerő helyzet.

Matyika Ápolója 2019.02.25. 20:15:18

"a 400 túlóra 3 évre felfüggeszthető pótlékfizetéssel, "

ezt a hazugságot nem tudtátok még elengedni?

alöksz róz 2019.02.25. 20:18:01

"Miért neteznek az emberek ugyanis munkaidőben? A válasz arcpirítóan egyszerű: mert éppen nincs más dolguk."

ha egy adott helyen ráérnek sokat netezgetni, akkor ott egyszerűen túl sokan vannak. ki kellene szépen rúgni párat a semmittevők közül.

alöksz róz 2019.02.25. 20:25:03

@dunántúli gyerek: "szoval amikor nem kommentelek, akkor tanulok meg butitom magam a hirekkel" - és ez az utóbbi láthatóan nagyon jól sikerül...

RHalacska 2019.02.25. 20:25:13

@lac1: Az adott kérdés az volt, hogy van olyan, hogy valaki nem fizet szabadságot, hanem annyira fizeti meg a munkásait, hogy azok ennek ellenére kitartanak nála, és jó munkaerők. Ott ennyinél szokott indulni, nem csak a fővárosban, hanem a nyugati országrészen is, sőt arra még magasabb. Nyilván nem a árokásóról van szó. Vannak kulcsemberek, és kulcspozíciók, amiket meg kell fizetni, az adott gazdasági környezetben elérhető munkabérhez képest kiemelkedően. Nyilván ez más Budapesten, és más Szabolcsban, és más Indiában, más Németországban.

RHalacska 2019.02.25. 20:27:06

@lenörd hofstadter: tetves és koszos Te vagy. Senkit ne becsülj így le, főleg azokat, akikért sikonyázol, ha valami nem megy a gépeden.

Bobby Newmark 2019.02.25. 20:40:55

@lac1: Nyilvánvalóan ellentétesek a munkavállaló és a munkáltató érdekei, a munkáltató azt szeretné, ha a dolgozó minél többet dolgozzon lehetőleg ingyen, a munkavállaló meg minél több pénzt akar minél kevesebb munkáért. Ez tiszta.
Viszont vállald már ezt fel akkor, és ne ilyen szar kifogásokat hozz, hogy a netezés foglalja a sávszélt! Mert ez elbaszottul átlátszó kamu. Az időt a munka elől az olvasgatás viszi, ami elhanyagolható sávszélt használ. A youtuberól zenehallgatás, ami meg zabálja, az meg még növelheti is a hatékonyságot.

Bobby Newmark 2019.02.25. 20:45:09

@lac1: Hogyne lehetne alku alapja. A világon minden alku alapja. Legfeljebb te nem vagy hajlandó róla alkudozni, de az a te személyes döntésed.

lac1 2019.02.25. 20:48:20

@RHalacska:

Ebben egyetértünk, de én úgy vélem, hogy általánosítani a többségből kell/lehet. Márpedig a valóság az, hogy Magyarországon sajnos nem az a jellemző példa, amit te írsz. Még ha van is belőle.

lac1 2019.02.25. 20:54:41

@Bobby Newmark:

1. a gyakorlat szerint nem az olvasgatás szokott lenni a munkahelyi netezés közben.
2. ha ezen túllépünk, akkor jöhet a majdnem első meglátásom, nem kötelező megmagyaráznom a tetteimet. Nem most neked, hanem mint munkaadó a munkavállalónak. Én a munkáért fizetek, semmi másért. Ha elfáradt a szemed, ülj le a kávézóban és csukd be X percre, a Excel bámulása után a facebook bámulása nem segít.

RHalacska 2019.02.25. 20:56:47

@lac1: Igen nem a jellemzőt írtam. Mostanában megfordultam pár helyen. és láttam munkaerőt, akit érdemes volt megtartania a munkáltatónak, és volt akit nem. (Kívülállóként láttam mit tesznek a munkavállalók, amíg nincs főnök) . Van aki húz, azt meg kell fizetni, van aki nem azt nem. Egy egyszerű fizikai munkás is elérhet nagy fizetést (láttam) és sokat kérő emberről is kiderült, hogy a munkája nem ér semmit. Az az ember akit, nem fizet szabadságot, de egyébként kiemelkedően fizet, és ott maradnak a munkások, az gyakorlatilag szabadságot is megfizeti, csak nem tudja :) Ott azért másnak is kell lennie. Láttam, olyan helye, ahol kevesebb pénzért, de a jobb körülmények és megbecsülés miatt maradtak meg emberek.

RHalacska 2019.02.25. 21:01:02

@lac1: Egyetértünk. Mint munkáltatónak meg kell hozni szabályokat, azt be kel tartani, és tartatni. Az adatvédelmi szabályok miatt sok helyen megnézték a gépek használatát, és a legtöbb helyen arra jutottak, hogy ugyan nem tilos a magánhasználat, de minden a cég tulajdonát képezi ami a gépen van, és ezért joga van a munkáltatónak belenézni, ezt a munkavállaló elfogadja, vagy feláll. Egyébként IT biztonság szemszögéből nézve ez a legegyszerűbb megoldás, meg a megfelelő védelmi rendszerek a kártékony weboldalak és tartalom ellen. A munkavállaló komfortosan érzi magát, időnként meg megy a köremail, hogy töröld a magándolgaidat. Ennyi.

lac1 2019.02.25. 21:03:49

@Bobby Newmark:

Én akár fokozhatom is, én megmondhatom, miről vagyok hajlandó alkudozni, és arról is, hogy milyen mértékben. Ha felidegesítenek és erőltetik, akkor meg is makacsolom magam.
Tudom, ne írd le, hogy tönkre fog menni a vállalkozásom és koldusbotra jutok.
Lehet, de nekem másmilyen koldusbotom lesz, és a többi alkalmazott is elgondolkodhat rajta, hogy nem volt-e jobb inkább netrádió nélkül jövedelemhez jutni, mint a munkaügyi hivatal várójában hallgatni az őr walkie-talkie készülékét.

lac1 2019.02.25. 21:07:17

@RHalacska:

Aki nem fizeti a törvényes szabadságot, az máshol is átlépi a MT-ben foglaltakat. Olyan nincs, hogy a MT 299 paragrafusából csak egyet sért meg.
És innentől kezdve lesz érdekes, mikor jön a következő, ami mondjuk már fáj.

Bobby Newmark 2019.02.25. 21:11:17

@lac1: Akkor mi? Komoly a kérdés. Én olvasgatást látok, ami elvonja a figyelmet. Esetleg még kabarét, standupot szoktak hallgatni, de amellett lehet dolgozni.

Felejtsd már el azt, hogy én az alkalmazottad vagyok, mikor nyilván nem! Nem kell nekem megmagyaráznod semmit, valóban. Csak nem értem minek kell faszság kifogásokat hazudni, mikor a valós álláspont is teljesen elfogadható lenne...

RHalacska 2019.02.25. 21:12:27

@lac1: Ez igaz. De élő vállalkozást még nem láttam, amelyik az utolsó betűig be tudja tartani, bármennyire is szeretné. Olyan mint az adótörvények. Próbálj meg legalább becsületesnek látszódni. Ez sajnos a törvények problémája is.

lac1 2019.02.25. 21:13:00

@RHalacska:

Ugye ebből jött ez a balhé is, mert ha belenéz a munkáltató, akkor akár személyes adatokat is sért, mert kitudódik az a személyes adata, hogy mit néz, olvas.
Látszik, hogy nonszensz a dolog, mert más gépén, más netét használva sérelmezi esetleg, hogy megnézik, hogy milyen tartalmakat látogat.
Speciel nekem egyszer merné ezt a kifogást tenni bárki, pontosan az a megkezdett órája lenne az utolsó, amit az alkalmazásomban tölt.
Akárhány pulyát nevel otthon.
Nyilván előzetes munkaköri leírás aláírása után, amiben ez meg van tiltva.

lac1 2019.02.25. 21:16:33

@Bobby Newmark:

De én azt is írtam, ha olvastad volna, hogy a magyarázat CSAK opció.
Csak. Vagy magyarázom is az okát, vagy csak simán tiltom.
(De mondok neked egy valós okot, igaz régebben láttam nemegyszer, amikor jön a gyerek az iskolából és anya még robotol, a gyerek leülhetett valamelyik géphez é azt nyomta. Ez persze leginkább a nem ilyen relatíve olcsó szélessáv korszakában volt, de a mentalitás az az azóta is megvan. Az már nehézkes, hogy anya okos és tudja mit netezhet, a gyerek nem, így egyszerűbb, ha senki semmit.

lac1 2019.02.25. 21:19:25

@RHalacska:
A néha, esetszerűen, esetleg hibázva, esetleg rugalmasan értelmezve való törvénytelenség, nem egyenlő az intézményesített, előre megfontolt és szándékos törvénytelenséggel.

RHalacska 2019.02.25. 21:22:24

@lac1: Van erre kidolgozott megoldás. Egyrészt előzetesen tájékoztatjuk a munkavállalót, hogy ellenőrizhetjük. Másrészt ha olyan helyen tárolja ami nem egyértelmű, akkor az ellenőrzés jóhiszeműségét kell feltételezni. Ha az ellenőrzést végző nincs egyedül, akkor már jó a helyzet, de az is lehet, hogy a munkavállaló ott van a gépnél, mint egy házkutatásnál a hatósági tanú, és a tulaj, és szól, ha olyan helyre ér az ellenőr, ami személyes. Még akkor is tovább lehet menni, ha mondjuk ipari kémkedés esetének gyanúja áll fenn.
Egyébként ha sérelmezi, akkor nem azért küldöd el, mert magántartalom volt a gépén, meg sérelmezte a gép átvizsgálását, hanem mert közvetett módon beismerte a munkaköri leírással ellentétes tevékenységet :) Csak ezt írd le a felmondásban! :)

RHalacska 2019.02.25. 21:27:06

Egyébként tényleg attól leszünk biorobotok, hogy a munkahelyen nem netezhetünk magáncélra? Tényleg? Hány munkakör van, ahol nincs net? Olyan, mintha kifogásolnánk, hogy nem lehet újságot, vagy regényt olvasni. Mondom ezt úgy, hogy amíg a munka el van végezve, addig nem érdekel, mit csinál az alkalmazottam. Mindamellett, hogy sokkal nyugodtabb vagyok, ha nincs időm olvasni semmit csak dolgozni egész nap.

lac1 2019.02.25. 21:31:40

@RHalacska:

Több problémát látok. A vállalkozásom nyereségérdekelt és nem szociális foglalkoztató. Én nem vagyok hajlandó egy forintot sem áldozni arra, amire nem kell. HA van IT szakemberem, az nekem fog pénzt termelni és nem azt kutatni, hogy ki-mit használt az elmúlt időszakban.
Céges gépen NINCS személyes rész. Legalábbis az én vállalkozásomnál. Ha személyes használatra (is) adok neki, akkor igen.
Az emberek szinte mindegyike visszaél a lehetőségekkel. Ki jobban, ki kevésbé, ezt tudomásul kell venni. Így kell, így érdemes hozzáállni.
Ha úgy gondolom, hogy a kapcsolattartás fontos, akkor 12:00 és 12:30 között engedélyezem a wifin a beállított szűréssel az egyéni készülékek nethasználatát és ennyi. Nem kell kutatnom, nem kell javítanom az esetlegesen leálló gépeket, ebédidőben ha nem eszik hanem inkább netezik, az az ő baja.

lac1 2019.02.25. 21:37:44

@RHalacska:

Ez a mai társadalom rendkívüli mértékben elbutult és elcsökevényesedett. A jelenségen nem csodálkozom, a megjelenési formáin azonban néha igen.
Gondolnád, hogy van olyan közfogis, aki nem tudja használni az angol wc-t? Hát én sem, és... mégis.
:-(
Láttál már olyan hosszú körmű ribancot, aki nem tudott dolgozni a billentyűzeten mert a körmei nem engedték? Én igen. Tudod, hogy használta mégis? Fogott egy olyan vastag kihúzófilcet és azzal nyomkodta a billentyűzet gombjait. Tudod, hogy az építőipari iskolában sok cigánynál gond az analóg óra értelmezése? És azokból kell válogatnom nekem kőművest esetleg?
A világ már meghalt, csak meg nem tudják az emberek.

RHalacska 2019.02.25. 21:46:49

@lac1: Ezt amit írsz közelről látom. :( Tényleg siralmas ami ma van a munkaerőpiacon. Láttam brókert, aki kereste a power gombot a gépen ???!

RHalacska 2019.02.25. 21:52:13

@lac1: Gyakorló cégtulajdonos vagy ez egyértelműen kiderül. Én is:) Addig válogattam a munkavállalókat, amíg kialakult egy egészséges egyensúlyt tartó gárda. Akiknek nem kell könyörögni, hogyha hétvégén van egy kis plusz meló, örömmel jönnek. Többször észrevettem, hogy otthonról még dolgoztak, és amikor kérdeztem, hogy miért, akkor kiderült, hogy mert fontosnak tartotta, és örült, hogy megoldott egy feladatot. Ki is vetik maguk közül, aki ezt nem veszi át. Ja ha el kell menni 2 órára, menjen. Számoltam a kivett szabadságos napokat, magamban, és kevesebbet vettek ki, mint ami járt. Pedig szóltam, hogy mehetnek, mikor akarnak, csak szóljanak.

lac1 2019.02.25. 21:52:45

@RHalacska:

Na, most ezekkel értesd meg, hogy mit-miért kell vagy nem kell. Inkább magyarázat nélkül adom elő a korlátozásokat és a lehetőségeket.
De lehet, ha nyerek a lottón, veszek inkább egy lakatlan szigetet és ott élem le a maradékot.

i.dailymail.co.uk/i/pix/2016/04/20/16/335DF71500000578-3549486-Sir_Richard_Branson_who_is_worth_3_54billion_5_1billion_bought_t-a-9_1461165749821.jpg

lac1 2019.02.25. 22:02:31

@RHalacska:

Feladtam, csak voltam.
Nem kell 7/24-ben csörgő telefon meg a sok hülye. Inkább H-P 7:30-tól 16:00-ig, pénteken 13:30-ig. Ha visszaszámolom az órabérem, a nehezen számszerűsíthető idegeskedést, akkor sokkal rosszabbul nem jártam, de lehet, hogy sőt. Ha robogóval megyek, akkor 7 perc tavasztól őszig a menetidő.
Amíg aktívan vállalkoztam, a problémák 80%-a volt humán jellegű, akár az alkalmazottal akár a kuncsafttal. Mondjuk most is, csak már nem függök tőle.
Fullban be vagyok fizetve, ha túlórám van az is, de szinte soha, a körülményekhez képest minden rám van bízva, hogyan oldom meg, kivel, miképp a problémát.
Szándékosan kerülöm a csínyeket, olyan rendkívül nyugodt életem van, hogy jobbat nem is kívánhatok.

RHalacska 2019.02.25. 22:15:28

@lac1: Akkor én szerencsésen találtam meg a magánélet és a munka közötti egyensúlyt, úgy, hogy cégtulajdonos vagyok. Mondjuk ebben a család is partner, meg az alkalamazottak is . mondjuk becsülöm is mindkettőt. Mondjuk dolgozom is sokat, de nekem az életem.

lac1 2019.02.25. 22:25:44

@RHalacska:

Szerencsés vagy.
Ugye sokat számít, hogy az egyensúly határát ki, hol húzza meg.
Nálam akkor szakadt el a cérna, amikor elkezdtek többen is pályázni a vagyonomra, még ha először csak áttételesen is.

"Mit fukarkodsz, hiszen van rá pénzed..."
"Máshol is az a szokás, hogy ezt a férj fizeti..."
"Na és, a húgom nem tehet róla, hogy elvált, és most neki nehezebb..."
"Könnyen beszélsz, hiszen neked ez nem gond..."
" Tolvaj vállalkozó..."
"Megint a tengerparton voltál...?"
Most szépen tavaly nyáron elmentem a Bled-i tóhoz motorral, leültem, körbesétáltam, megettem a pizzát, és még a szart is leszartam.

:-)

lac1 2019.02.25. 22:36:33

@RHalacska:

Amugy akkor szakadt el vegleg, amikor egy kozos projekt azert maradt el, mert a masik sracot akkor dobta a noje, az meg baszott jelentkezni, sem telefon sem semmi, nem tudtam mit mondani a generalkivitelezonek, es akkor rajottem, hogy hulyek az emberek, vagy a partner, vagy a megbizo, vagy az alkalmazott miatt nem akarok megbolondulni.
Es inkabb egy relative jol fizeto allas meg neha kis mellekes es nyugodtan, reckir nelkul elem az eletemet.
Aki meg esetleg beszol, azt olyan joleso erzessel tudom elkuldeni az anyjaba, tudvan, hogy nem fuggom tole, hogy az megfizethetetlen.

RHalacska 2019.02.25. 22:37:04

@lac1: Kár, hogy ilyen volt a környezet. Engem a feleségem, mostani családom ilyennek ismert meg, és örülnek a sikereknek. Azt is tudják, hogy a cég pénze nem az enyém. :) Sok sikert, nyugalmat, boldog életet kívánok.

lac1 2019.02.25. 22:47:47

@RHalacska:

Koszonom, en azt kivanom neked viszonzasul, hogy te talald meg az egeszseges merteket a csalad, a munkad es a sajat magadra forditott idore.
Sokan nem hiszik el, sokan esnek abba csapdaba, hogy sajat magukat a csaladnak is akar, de alarendelik valami masnak.
Ha magadnak nem teszed meg, mas sem fogja helyetted. En mindent kiprobalok, amit merek. Hetvegen LAN party, tavasszal Balcsi korul bringaval egy nap alatt.
Es 51 eves vagyok sajnos.

RHalacska 2019.02.25. 22:52:45

@lac1: 48 :) de nem a kor számít. Most vágtam bele több olyan dologba, amit elötte el sem tudtam képzelni. Élvezem, a család támogat biztat. Én meg őket, a saját vonalukon.

Bobby Newmark 2019.02.25. 22:53:21

@lac1: SOHA nem a legalja vitte előre a világot, legalja mindig volt, és a legalja állat, ember alakban.

Ja, és az emberi történelem során mindig, mindenki rinyált, hogy ez a létező legerkölcstelenebb, legtudatlanabb, legbarbárabb kor. Szókrátész is már ezen szüttyögött.

Szóval húzz egy számot, és állj be a sor végére!

lac1 2019.02.25. 22:55:00

@RHalacska:

Csak kivancsisagbol: megkerdezhetem mit csinalsz? En villanyszereles es csillagpontos antennakiepitesben vallalkoztam.

lac1 2019.02.25. 22:59:09

@Bobby Newmark:

Ez igaz. Csak az arányok... azok voltak masok.
Soha nem volt a pederaszta, anarchista elet igy kituntetve, sohanem lehetett igy megelni a semmittevesbol, soha nem volt kivaltsag az, amimanapsag igen.
Ennyi a kulonbseg.

Bobby Newmark 2019.02.25. 23:16:02

@lac1: Jó, hát ebből egyik állítással sem értek egyet, de hagyjuk is ennyiben, túl messzire vezet.

Vagy, végülis kb ráérek.
Ókori görögöknél nem volt téma a buziság, tökéletesen elfogadott volt.
Anarchizmus soha nem volt kitüntetve, a hatalom meg a mai napig elvárja, hogy úgy táncolj ahogy ő fütyül. Lehet, hogy úgy csinál, mintha tehednéd, de az csak látszat, és szelep hogy leereszd a gőzt. Az meg jellemzően még a legdurvább diktatúrákban is van egy-kettő.
Semmittevésből most sem lehet megélni, aki látszólag semmittevésből él, az főállású bűnöző.
Azt meg nem tudom, mire gondolsz, ami kiváltság most, és soha nem volt az.

Továbbá ne felejtsd el, hogy mi, Európa a Föld népességének 10%át tesszük ki. Ami itt van, az nem jellemző az emberiségre.

lac1 2019.02.25. 23:27:25

@Bobby Newmark:

Szerintem pedig ez az eletmod fenntarthatatlan. Es sajnos a tenyek engem igazolnak. Ha tenyleg egyformak az emberek, egyforma jogok illetik meg oket - es itt mindig gondosankerulik a kotelessegeket - akkor ha sok milliard kinai es paki, indiai, afrakai is ugy akar elni mint az altalad emlitett 10% ember, akkor szerinted mi lesz a vege?
Mi afontosabb? Az igazsag, a logika, vagy valami alhumanista szemlelet alapjan torteno tarsadalomszervezes? Ha az eletre alkalmatlanokat csak azert eletben tartjuk, mert abbol paran jol megelnek, az elore viszi a vilagot?
Par eve, na jo, vagytiz ha nem tobb, kitalaltam egy kifejezest erre, azota paran elloptak tolem, de igy sem tobbmint tiz helyen olvashatod.
Ez pedig az, hogy amit el arnak tolunk, az a:

KÖTELEZŐ ALTRUIZMUS.

Ez a baj, ez fogja a vilag vesztet okozni.

lac1 2019.02.25. 23:37:33

@lac1:

Kimaradt egy szo.
El akarnak tolunk VARNI.

Bobby Newmark 2019.02.26. 00:10:49

@lac1: Hát, akkor add fel! Komolyan, az a legjobb amit tehetsz az emberiségért. Vagy még inkább, ha önként lefekszel komposztnak.
Ha ez nem megoldás, akkor meg nem fogadom el a rinyát sem.

Ez a fenntarthatatlanság meg pont olyan, mint mikor a múlt század elején kiszámolták, hogy ha így megy tovább, akkor 1950-re több méter lószar fogja borítani a városi utcákat.
MINDIG fenntarthatatlan volt az emberiség. MINDIG megoldottuk technikából. Semmi nem indokolja a feltételezést, hogy most ne így lenne.

Az emberek nem egyformák, de egyforma jogok illetik meg őket. Amint elkezdesz a jogokkal játszadozni, hirtelen ott találod magad ahol a nácik.
De ez is egy kibaszott képmutatás, politikusra és gazdagokra nem vonatkozik, úgyhogy én ott kezdeném az egyenlőség rendbe rakását. Eleve a mentelmi joggal elmehetnek a büdös kurva anyjukba. De például Curtis esete is felkúrta az agyam, hogy mi a pöcs van már, hogy kamu elvonón tinglitanglizik, ahelyett, hogy lesittelnék 5-20 évre, ami jár neki?!

Ez a kötelességesdi a kapitalizmusban igencsak elbaszott egy koncepció. Meg tudsz fogalmazni egyetlen ilyen kötelességet?
A kapitalizmus meg szabályozza, hogy lófasz munkával lófasz életet kapsz. Ha annyira vonzó a segély, akkor te miért is dolgozol egyáltalán?
Viszont _teljesen_ éhen dögleni nem lehet hagyni őket, mert éhen dögleni úgysem fognak, hanem majd elveszik tőled. Tudod akkor már inkább a segély, amit lehúznak _mindenkitől_ (kivéve: gazdag, politikus, közszolga), mint az orosz rulett, hogy ma esetleg nekem kell megetetnem az állat családját, szúrt gyomorseb bónusszal.

Hát azt látom, hogy a logika az annyira nem fontos neked...

Ugyanígy az "életre alkalmatlanokat" nem azért "tartjuk életben", mert csak, hanem mert nem akarjuk hogy fegyvert fogjanak és lemészároljanak minket. Ha most így hirtelen elvennéd attól az egy-másfél millió embertől még azt az alamizsnát is, kb biztos lehetsz benne, hogy elkezdenék ránk gyújtani a házainkat.

De komolyan, mi az alternatíva? Az Endlösung? Vagy mit javasolsz?

De ezt még csak-csak megértem. De hogy a buzikat miért kell csesztetni, azt végképp kurvára képtelen vagyok felfogni. Ki a jóóókurvannyát érdekel, hogy ki kivel baszik, de komolyan? Egyébként szívem (és nem a logika) szerint akkor már inkább a randa nőkkel baszást tiltanám be, ha valamit, mert azok újratermelik a randaságukat, és szennyezik a génállományt. A buzik meg természetszerűleg, önként vonják ki magukat belőle, szal win-win.

Bobby Newmark 2019.02.26. 00:14:06

Ja, még valamit: a segély olcsóbb, mint a börtön. Egy képzetlen semmirekellő a legszükségesebb minimumon életben tartása sokkal olcsóbb neked, mint az életben tartása plusz az őrzése mínusz az az értéktelen munka, amit képes elvégezni. És azt mind te fizeted ki. Meg én is persze.

lac1 2019.02.26. 06:22:19

@Bobby Newmark:

Delutan valaszolok mindenre.

Zabalint 2019.02.26. 08:05:00

@lac1:
"Láttál már olyan hosszú körmű ribancot, aki nem tudott dolgozni a billentyűzeten mert a körmei nem engedték? Én igen. Tudod, hogy használta mégis? Fogott egy olyan vastag kihúzófilcet és azzal nyomkodta a billentyűzet gombjait. "

Ezzel megfűszerezted a reggelemet, jó nagyot röhögtem :-)

(Tudom, hogy sajnos komoly.)

Boar. 2019.02.26. 13:44:54

@lac1: Fura egy manus vagy...aggódj csak a sávszélességen bazdmeg, meg azon, hogy a geci dohányosok kevesebbet dolgoznak és ezért neked milyen rossz...
Az a baj öcsém, hogy végtelenül irigy és pitiáner vagy. Nem veszed észre, hogy a munkavállalók szopatása minden esetben visszaüt, az emberek foglalkoztatása nem puszta matematika amit számokkal, percekkel és megabájtokkal lehet mérni. És ha ilyen szarrágó hozzáállással találkozik a munkavállaló, a munkája is olyan lesz...

lac1 2019.02.26. 17:00:03

@Bobby Newmark:

Én a jogokat CSAK és kizárólag a kötelességgel együtt tudom értelmezni. A jogokat is úgy (ráadásul), amíg az nem megy a másik ember rovására vagy kárára.
A nácikat kár volt emlegetned, nekem pl. semmi bajom velük, ha egyáltalán vannak is valahol, engem nem bántottak. Azért sem fogok tőlük félni, mert kijelentették a megélhetési rettegők, hogy félnem kell tőlük.
Megtudok-e fogalmazni kötelességet? Persze. Mindenki köteles a tőle elvárható módon hozzájárulni munkájával ahhoz a társadalomhoz, akitől baj esetén a segítséget elvárja. Ez talán nem olyan nagy elvárás.

Amúgy tőlem nem veszik el, mert egyrészt nem hagyom, másrészt ha olyan lenne a környezet, hogy valami rosszul megfogalmazott joggal elvennék, akkor pont annyit dolgoznék és termelnék, hogy ne legyen tőlem nagyon mit elvenni.
Egyébként már most is azt teszem kb.

Az a vizionált másfél millió tróger, aki elkezdené elvenni a másét, igen pórul járna már az első héten, hidd el nekem.
Tudomásul kell venni, akár tetszik akár nem, a magántulajdon szentsége sérthetetlen. vagy én is kezdjem elvenni attól, akiknek nálam is többje van, és pont azon indok mentén, int akik tőlem vennék esetleg el?
Na, ezért nem lenne ebből semmi.

A buzikkal kapcsolatban meg nem értem, én mondtam velük kapcsolatban valami? Amúgy szerencséjük, hogy nem vagyok abban a helyzetben, amiben szeretnék.
:-)

És a segély olcsóbb, mint a börtön? Az én elképzelésem szerinti börtönnél biztosan nem.

lac1 2019.02.26. 17:02:05

@RHalacska:

Én még gondolkodom a napelemmel kapcsolatos munkákról, mert ugye 2021-től megváltoznak a vonatkozó jogszabályok az új építésű ingatlanokkal kapcsolatban.
Persze lehet, hogy ezt a piacot már leosztották.

lac1 2019.02.26. 17:11:54

@Zabalint:

Ez VÉRESEN komoly. A legrosszabb ebben az esetben az, hogy ha konkrétan már ilyent nem is láttam azóta, de ez a fajta ööö... hozzáállás a munkához, már olyan teret nyert, hogy ilyesmin, vagy hasonlón nem is csodálkozom.
A legrosszabb talán az, de az viszont mindennapos, amikor reggel megyek a mutterékhez, ott az óvoda, a parkolója zsákutca, tele van autóval, jön a hülye nője mind a 150 darab, megfordulni nem tud, tolatni nem tud, de a pulyát lehetőleg a kiságyig is bevinné még az épületben is ha tudná. Nem áll meg 50-100 méterre, mert azt már nem tudja legyalogolni egyik hülye sem és ott lenne is hely, nem, ő egészen a bejáratig viszi a gyereket. Persze gyereket kirak az útra, ajtó nyitva marad, a hülye nő a csomagtartóban kotorászik valami akármiért, a gyerek vagy ott marad vagy elmozdul az autó mellől, anyu tűsarkúban persze szerencsétlenkedik, mellette nem lehet elmenni semerre.
Ja, és akkor ugye ki kéne jönni valahogyan a zsákutcából...
Egy fokkal jobb, ha esetleg a még mozogni képes nagymamára bízzák, hogy vigye el a gyereket, az érdekesebb látvány.
Kezdem érteni az arabokat, akik mindent megtiltanak a nőknek.

RHalacska 2019.02.26. 17:35:48

@lac1: Van egy ismerősöm, időtelen idők óta napelemmel, kollektorral foglalkozik. Pár éve kivette a cégét Néemeto.ba és közölte, hogy Mo.-n egyetlen cm2 napelemet sem helyez többet üzembe :( volt oka rá :(

lac1 2019.02.26. 17:43:45

@Zabalint:

Ez VÉRESEN komoly. A legrosszabb ebben az esetben az, hogy ha konkrétan már ilyent nem is láttam azóta, de ez a fajta ööö... hozzáállás a munkához, már olyan teret nyert, hogy ilyesmin, vagy hasonlón nem is csodálkozom.
A legrosszabb talán az, de az viszont mindennapos, amikor reggel megyek a mutterékhez, ott az óvoda, a parkolója zsákutca, tele van autóval, jön a hülye nője mind a 150 darab, megfordulni nem tud, tolatni nem tud, de a pulyát lehetőleg a kiságyig is bevinné még az épületben is ha tudná. Nem áll meg 50-100 méterre, mert azt már nem tudja legyalogolni egyik hülye sem és ott lenne is hely, nem, ő egészen a bejáratig viszi a gyereket. Persze gyereket kirak az útra, ajtó nyitva marad, a hülye nő a csomagtartóban kotorászik valami akármiért, a gyerek vagy ott marad vagy elmozdul az autó mellől, anyu tűsarkúban persze szerencsétlenkedik, mellette nem lehet elmenni semerre.
Ja, és akkor ugye ki kéne jönni valahogyan a zsákutcából...
Egy fokkal jobb, ha esetleg a még mozogni képes nagymamára bízzák, hogy vigye el a gyereket, az érdekesebb látvány.
Kezdem érteni az arabokat, akik mindent megtiltanak a nőknek.

lac1 2019.02.26. 17:58:13

@Boar.:

Az kár, hogy mint örökös alkalmazott, nem is érted a problémát.
De ha ez olyan pitiánerség, akkor vegyél magadnak, senki nem tiltja meg.

lac1 2019.02.26. 18:00:40

@RHalacska:

Attól félek, hogy nem tudom, mi várható. Annyi bizonyos, hogy 2021 után új ingatlan csak a beépített villamos teljesítmény valahányad részének megfelelő megújuló energia ellátás kiépítésével kaphat használatbavételit. Hogy ez napelem vagy geotermikus az szerintem mindegy, de mivel a napenergia azért még mindig egyszerűbb, gondolom ez lesz a fő iránya a próbálkozásoknak.

Boar. 2019.02.26. 18:34:00

@lac1: Tudod te kis pitlák pöcs, '94 óta van saját vállalkozásom, még egyetemistaként váltottam ki az első vállalkozói engedélyt.
És most vezetőként a magadfajta pitiáner, a többieket mószeroló, a főnök seggét nyaló beosztottakat szoktam kizavarni az irodából...

Boar. 2019.02.26. 18:57:08

@lac1: Ha sokat hitetlenkedsz, elmesélhetem személyesen is. Tudtommal egy helyen lakunk és pár levelet is váltottunk annakidején...

lac1 2019.02.26. 20:02:13

@Boar.:

Én? A "ja" kifejezés a hitetlenkedés lenne?
Amúgy bocsi, de nem emlékezem rád. De sokat változtál azóta, akkor még neveztél pöcsnek csak a véleményem miatt.
Nem úriemberes hozzáállás a véleménykülönbséghez.

Bobby Newmark 2019.02.28. 10:22:27

@lac1: " Persze. Mindenki köteles a tőle elvárható módon hozzájárulni munkájával ahhoz a társadalomhoz, akitől baj esetén a segítséget elvárja. "

Nna, és egy 8 általánost (hat első és két második osztályt) végzett cigánytól milyen munkát vársz el? Egészen biztos, hogy nem tudja kitermelni a megélhetését.
Közmunka nincs elég, szemetet csak addig lehet szedni, amíg el nem fogy, árkot is csak havonta egyszer lehet lekaszálni. Másra meg nagyon nem alkalmasak. Bányánk, kőfejtőnk nincs, vagy gépekkel olcsóbb. Mezőgazdaság az igényel emberi munkát helyenként, de az meg idénymunka, és csinálják is.

Ebből az ördögi körből csak oktatással lehetne kikerülni.

Szerintem fasza megoldás lenne elszakítani a purdékat a családtól, adni nekik nyugati kultúrát és legalább fullos alapszintű oktatást, de ahhoz meg olyan 10-50x többet kéne költeni az intézetre, mert azok perpill fiatalkorúak börtöneként funkcionálnak, és csak a kurvákat meg a hajléktalan drogosokat termelik nagyüzemben.

"Amúgy tőlem nem veszik el, mert egyrészt nem hagyom, "

Ha nem csalsz masszívan adót, akkor de, hagyod. Ha meg masszívan adót csalsz, akkor felköptél és aláálltál, elképesztően képmutatóvá válik az előző mondatod a kötelességekrő.

"igen pórul járna már az első héten, hidd el nekem."

Éhséglázadás az nem vicces dolog. Továbbá ha az első héten pont téged találnak meg, akkor a leverése rajtad már nem annyira segít.

"vagy én is kezdjem elvenni attól, akiknek nálam is többje van,"

Van azért némi különbség aközött, hogy elveszed mert irigyled, vagy mert különben éhen döglesz. Második esetben nincs választásod.

"A buzikkal kapcsolatban meg nem értem, én mondtam velük kapcsolatban valami?"
Ja, ezt:
"Soha nem volt a pederaszta, anarchista elet igy kituntetve,"

Szerintem kitüntetve nem nagyon van, csak kevésbé ütik őket, mint ahogy te azt szeretnéd. Például ott volt az az Eurovíziós buzi travi. Szerintem egészen pontosan nulla probléma van azzal, hogy mehet oda bárki, amúgy is csak köcsögök vannak ott nemi identitástó független. Neked az meg (legalábbis mernék rá fogadni) elfogadhatatlan magamutogatás és a buziság népszerűsítés. Én egészen leszarom, ha nem tetszik, nem nézem. Ronda nőket se nézegetek, buzikat se, férfiakat se. Kb egyformán nem érdekelnek.

"És a segély olcsóbb, mint a börtön? Az én elképzelésem szerinti börtönnél biztosan nem."
Szóval tényleg az Endlösung a javaslatod...

Zabalint 2019.03.01. 13:35:56

@Bobby Newmark:
Egyébként valószínűleg az elképzelései szerinti börtön lenne a drágább, mert a munkatábor jellegű börtönöket drágább őrizni, drágabb sokkal többel drágább, mint az általuk elvégzett munka.

lac1 2019.03.01. 20:26:26

@Bobby Newmark:

Látszik, hogy a düh vezérel, amikor a saját magad igazát akarod másra erőltetni.
Ha nem így lenne, akkor elolvastad volna, hogy a "tőle elvárható" módon. Ha 8 általános, akkor 65-14=51 évig utcát söpör, árkot ás, szemetet szed.
A munka nemesít. Hidd el, lehet találni annyi munkát, hogy akiket pár generáción keresztül sem riaszt el az 51 évnyi utcasöprés, annak lesz mindig valami.

Az oktatás jó ötlet, mert máshogy sehogy. Az iskolát kerülőket kiszakítani a családjukból, a szülőkkel meg akár kőbányában is, de kitermeltetni a neveltetésük költségeit, de ha nem megy az összes, akkor a lehető legtöbbet. Tehát vagy 30-40-50 évig kőbánya mint a pulya oktatásához való hozzájárulás, vagy egyszerűen elkötteti magát. A társadalom nyakára SENKI nem szüljön eltartani valót. Amúgy is lesz olyan, akiknek önhibájukon kívül segíteni kell.

Nem csalok adót, de ha, akkor is megmagyaráznám, hogy pont annyit fizetek, amennyit a szolgáltatásokért gondolok. Amúgy egyszerűen nem dolgozok többet a napi 8 óránál többet, hogy a szabadidőmben megtermelt értékből senki kutyaszart ne kelljen eltartanom. Én pl. felülök a bringámra, motoromra, bekapcsolom a számítógépet, olvasok, bármi, de éppen csinálhatnám, mint pár évvel ezelőtt, hogy termelek. De a tököm termeljen másnak.

Éhséglázadás?
Miről beszélsz? Amikor a legutolsó szar is mobillal kezében, fuxxal, autóval megy a segélyért a tuskóba? Menj, nézd meg segélyosztás napján mi megy a boltokban.
És éppen elvehetné, ha:
- csak azt venné, amitől még éppen nem hal éhen,
- ha közben nem csinál kárt
- ha közben nem iszik, dohányzik, drogozik, autózik, netezik, stb.

Én egyelőre egytől tudom elfogadni a segítséget, jelesül az önhibájukon kívül beteg családtagot gondozók. A dohánytól betegtől már nem, az alkeszt gondozótól sem. Megemelem a kalapomat esetleg az ilyent gondozók előtt, de ennyi.

A buzik azok buzik amúgy. Nem valók a normális emberek közé. Ezer oka van, mondok egyet: senki nem kíváncsi a másik magánéletére, én sem vonulok fel, hogy heteró vagyok. A buzik nem ezt teszik, ők sajnálatot akarnak gerjeszteni önmaguk irányába, nem kis részük akar így előrejutni.
Nem helyes.

A kasztrálásal kezdeném.
:-)

lac1 2019.03.01. 20:29:22

@Zabalint:

Nem kell mindent csak a pénz felől nézni. Ha így tennénk, nem lenne sem sport, legalábbis szervezett formában, nem lenne kultúra, nem lenne egészségügy, sem oktatás. Ezek pénzügyileg, és főleg rövidtávon veszteségesek.

Zabalint 2019.03.05. 14:02:29

@lac1:
De, ezek mind lennének, csak máshogy épülne fel a finanszírozásuk. A sportnak például kimondottan jót tenne.

lac1 2019.03.05. 22:54:44

@Zabalint:

Én öreg fejemre egy dolgot megtanultam, vagyis többet is, de erről azt, hogy vannak dolgok, amik működnek még akkor is, ha nem értem, hogy mitől, de még akkor is, ha az ellenkezőjéről vagyok meggyőződve.
Az hogy valami van, vagy létezik, működik, az TÉNY. Ténnyel nem lehet vitatkozni.
Nyilván a sport - maradjunk akkor ennél - működhetne jobban, vagy kevesebb pénzből ugyanilyen hatékonysággal, ez kétségtelen. Azt is tudom, hogy néha unortodox módszereket kell alkalmazni, ha valamilyen ellenséges környezetben akarok eredményt elérni. Akkor is plusz anyagi forrásokat kell alkalmazni, ha valami olyanra akarom rávenni az embereket, ha valamit önszántukból nem akarnak, de még akkor sem, ha az nekik lenne hasznos.
Olyan ez mint a védőoltás, fáj, erőszakkal (kötelezőség, törvény) kell rávenni az embereket, pedig logikusan ez nekik akár az életükbe kerülhet...
Az én világomban csak az lenne kötelező, ami a más kárára megy, ami nem, az szabadon választható, de annak minden következményével.
Nem akarsz adót fizetni? Nem baj, de sem az utakat, sem a közlekedést, sem semmilyen intézményt nem használhatsz, otthon rohadsz meg étlen-szomjan, mert még a boltig sem tudsz elmenni, mert ha elkaplak az úton, amiben nincs benne az adóforintod, kb. 5 évig rohadsz a börtönben, de nem is, hanem valami kibaszott kőbányában és csak a saját örömöm miatt kapsz annyi ellátást, hogy pár hétig elvegetálj és lássam, hogy a saját szarodat zabálod fel.
Vagy adót fizetsz, de nyugdíjat nem? Az sem gond, arra is van megoldásom.
Rend lenne itt pár év alatt, és senki nem szólhatna egy szót sem,. mert csak az lenne, amit szeretnének.

Zabalint 2019.03.06. 12:40:33

@lac1:
"Az én világomban csak az lenne kötelező, ami a más kárára megy, ami nem, az szabadon választható, de annak minden következményével."

Ezzel teljesen egyetértek.

lac1 2019.03.06. 20:19:47

@Zabalint:

Ahogy látom, szerencsére erre megy a világ, de azt is tudomásul kell venni, hogy amíg vannak, akik az életre alkalmatlanokból kurva jól megélnek, addig a teljes, igazságos világ nem fog eljönni. illetve amikorra eljönne, addigra teljesen tönkretesszük a földet és túlnépesedjük.

Bobby Newmark 2019.03.12. 12:30:48

@lac1: Te most tényleg azzal érvelsz, hogy mire költik a segélyt, mikor arról vitázunk, hogy te a segély mértékét 0-ra csökkentenéd?
Beszélgetünk, vagy faszkodunk, hülyeségeket rikkantva a világba? Szedd már össze magad, kérlek!

Én azt mondom, hogy ha elveszed tőlük, akkor nekünk fognak jönni. Tuti. Várom az ellenérveket, hogy miért nem, vagy hogy miért jó az nekünk, ha fellázadnak.

"- csak azt venné, amitől még éppen nem hal éhen,
- ha közben nem csinál kárt"
Ez hülyeség, mert ha csak annyit is vesz el, amitől nem hal éhen, már az pont annyi kárt csinált az eredeti tulajdonosnak, amennyit elvett. Ez a két feltéted logikai paradoxon, nem lehet teljesíteni.

A buzik meg azért vonulgatnak, mert seggfej módon állsz hozzájuk. Ki a tökömet zavar, ha házasodhatnának? Pont szarom le. Házaság egy jogi dolog, gyakorlatilag egy családi szerződés. Pont leszarom az egyéb jogi dolgaikat és szerződéseiket is, miért pont ez érdekelne?

Egyébként csak szólok, hogy pont annyira természetes a buziság, mint a heteróság, az aszexszualitás, a poligámia, meg kb bármi. Az emberek minden irányban zakkantak, ez van. Nem tudod őket kiirtani, vagy ha megpróbálod, hirtelen azzal szembesülsz, hogy olyanokat is ki kéne, akiket nem akarsz, éééés már ott is tartunk, hogy álszent korrupt fasszá váltál.
És egyébként hány buzit ismersz személyesen? Azok közül mennyi sajnáltatja magát hogy előrejusson? 0 és 0, úgy tippelem.

lac1 2019.03.12. 17:39:16

@Bobby Newmark:

Megpróbálsz mellébeszélni.
Én azzal, hogy elvenném a segélyt, az a jövőkép lenne ami ideális, az, hogy mire költik, az meg a sajnálatos jelen.
Természetesen nekem jöhetnek, a válasz megfelelő lesz. Amit felvázolsz, hogy azért adjak, hogy ne vegyék el, ez túl megy azon, amit a józanul gondolkodó emberek még vitaalapnak is elfogadnak, de ha a vita kedvéért bele is gondolok, akkor én meg nekimegyek mindenkinek, zsidónak, gazdagnak (gazdagabbnak) svájcinak, svédnek, mert azok nálam is gazdagabbak és jól elveszem tőlük.

Amúgy sajnos részben igazad van, a sok semmirekellő éppen elveszi tőlem azt, ami nem az övé, pl. az adómból a rájuk fordított összeget.

A seggfej mód szerencsére nem merül ki abban, hogy hogyan álok hozzájuk, ha lesz még egyszer cégem, vagy akár csak lehetőségem is, tuti, hogy éhendöglenek. Ha nem tetszik a hozzáállásom, a munkám se, az általam nyújtott megélhetés se kelljen.

És azért, mert nem ismerem nem kell hogy véleménnyel legyek róluk?
Rendben, ez esetben megfogadom a véleményed, Rákosi rendes ember volt, az úgynevezett nyilasok is, Szálasival semmi bajom, elvégre nemhogy nem bántott, de nem is láttam még, Hitler is csak egy hadvezér volt, és úgy általában a kozmopolita pc gondolkodás alapjául szolgáló stigmákat sem fogadom el.

Ezt akartad? Tessék.

ha-ha-ha-ha!

Bobby Newmark 2019.03.15. 00:01:52

@lac1: Mi a faszom?! ÉN beszélek mellé? Én végig arról beszéltem, hogy mi lenne, ha elvennéd tőlük a segélyt, TE hoztad fel, baszkikám, hogy perpill mire költik. Lófasz a seggedbe, hogy ezt megpróbálod rám tolni!

Na most akkor elveszik tőled, vagy nem hagyod, mint azt három hozzászólással ezelőtt állítottad? Kezdesz teljesen szétcsúszni ám. Kapd már össze magad!

Nna, legalább leírtad.
Neked egyébként egy picit sem zavaró, hogy tényleg úgy szívből jövően egy platformon vagy a világ legnagyobb vállalhatatlan gecijeivel? Nekem nem baj, csak mondjuk ha ez kiderül rólad a munkahelyeden, ne csodálkozz, ha esetleg kibasznak mint macskát szarni. Azt akkor megint próbálkozhatsz vállalkozással, amibe egyszer már belebuktál a jelek szerint. És még lehet, hogy buzikat is alkalmaznod kell majd!

lac1 2019.03.15. 08:01:02

@Bobby Newmark:

Igen, csak te ezt egy "szükségszerűségében" elfogadható reakciónak veszed, hogy kiforgatják (-nák) a trógerek a serényeket. Amit én persze mértékétől függően, agressziójától függően akár halállal is büntetnék.

Írok neked, rólad és a fajtádról szóló örökbecsűt:

„A szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből.”

(Margaret Thatcher)

Az általad legnagyobb gecik nekem nem ártottak. Tetőled tanultam, ha nem ismerek valakit, akkor miért lenne velük ismeretlenül bajom?
De a másik munkahelyével való fenyegetőzés az, amiért a tefajtádat a világ minden szegletében utálják térben és időben. Ezért táncoltok állandóan a történelem szemétdombjának a szélnén, és amúgy mindig még közelebb is kerültük hozzá, mígnem egyszer végleg elmerültök benne.