2018. október 27. 05:39 - Reckl_Amál

Posztajánló: filmkritika - A néma forradalom

Ismét a Karakter blogon jelent meg filmes írásom, ezúttal A néma forradalom című német filmről, amely megtörtént esetet dolgoz föl. Az 1956-os forradalomról értesülve egy kelet-német középiskolai osztály úgy dönt, két perces csenddel emlékeznek meg az elesett hősökről. A gesztusnak viszont súlyos következményei lesznek: valóságos boszorkányüldözés veszi kezdetét, és a tét az érettségi, vagyis a diákok jövője. Érdekes film. A kritikáért kattintsatok az alábbi képre, melyen egyébként azokat a diákokat láthatjuk, akikről a film szól.

20180216_das_schweigende_klassenzimmer_bild_01.jpg

Nekem azért volt különösen érdekes, mert nyolcadikos koromban én is álltam az iskolai ítélőszék előtt. Ezek persze sokkal békésebb idők voltak, és az iskolán kívülre nem is került az ügy. Azt sem mondhatom, hogy ilyen nemes cselekedetért, a hasonlóság inkább abban rejlik - a szituáción kívül persze - hogy eléggé felfújták.

Engem végül egy nagy pecsétes igazgatói intővel büntettek, és igazán semmit sem számított. A fegyelmi tárgyalás maga viszont nagyon érdekes volt. Először is tanítási szünetet rendeltek el arra a napra, noha csak délutánra idéztek be minket. Másrészt az már gyerekként is érezhető volt, hogy a tárgyalás színjáték. A tanári szobában sorba állítottak minket, velünk szemben ült a teljes tanári kar, melynek egyes tagjai betanult véleményeket adtak elő a romlottságunkról. A legemlékezetesebb alakítást a testvérem osztályfőnöke adta elő, aki képes volt a nyílt színi sírásra is, hogy a betyárbecsületről szónokoljon nekünk kicsit. Kár, hogy a betyárbecsület fogalmát teljesen félreértette. Miért kéne nekem diákként a tanárokkal szolidárisnak lennem?

Másnap a nulladik óra kezdetekor jelentkeznem kellett az igazgatói irodában az ellenőrzőmmel. Kifele jövet a pályakezdő magyartanárnőnkbe futottam, aki kezeit tördelve magyarázkodott, mennyire nem értett egyet azzal, ami előző nap történt. Ez nagyon kedves volt, csakhát így a folyosón, utólag nem ért annyit.

Amikor pár hónappal később megkaptam az utolsó általános iskolai bizonyítványomat, meglepetten láttam, hogy a magatartásom példás. Szabály szerint ugyanis az igazgatói intő után abban a félévben legfeljebb elégséges lehetett volna. Meg is kérdeztem az osztályfőnökömtől, nem elírás-e. Mosolyogva mondta, nem. Rehabilitáltak.

A tárgyaláson arra jöttem rá, hogy az épp hatalmon lévőktől nem kell beszarni. Azt hiszem, akkor lettem örök ellenzéki.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr7014324621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.