Harry Potter és a halál ereklyéi - filmkritika
Amilyen sekélyesre, értelmetlenre sikeredett az előző Potter-mozi, olyan jó film a vég kezdetét bemutató hetedik rész.
A film drámai felütésében mindent visszafordíthatatlanná tesznek egy tragikus momentummal: Hermione törli magát nem-varázsló szülei emlékezetéből, hogy megvédje őket. Látjuk, ahogy a meghitt családi lakban a kislány szép lassan eltűnik a fotókról, mintha soha nem is lett volna...
Ez a fájdalmas hangulat aztán megül a film minden apró zugában.
Időközben hatalomváltás történt a varázslóknál, és a kissé gyenge kezű és bohém, de emberséges miniszter helyére egészen más felfogású garnitúra került. Államtitkár lesz például Dolores Umbridge, és rendes semjénrózsiként üldözi a muglikat, vagyis a normál embereket, akik mágikus képességek nélkül születtek. Az új hatalom célja, hogy a varázslók felső kasztját teljesen elhatárolja az általuk alsóbbrendűnek tartott sárvérűektől. Mindez természetesen Voldemort Nagyúr világszemléletének megfelelően.
A mostani filmnek egyébként ő a gyenge pontja. Most sincs sokat színen, de mégis minél többet látjuk, annál többet veszít a varázsából. A zsenialitás helyett ebben a filmben inkább a megszállottságát és a gyűlöletét domborították ki. Mindenesetre a film egyik erénye, hogy látszik, őszinte hívei csak az egészen buták között vannak, asztaltársasága főleg betojt opporutnisták gyülekezete. Sokat elmond ez a diktatúrák valódi természetéről.
De nem ez az egyetlen - számomra - meglepő bölcsesség ebben a filmben, hanem a három jóbarát menekülésének hiteles pszichológiai ábrázolása. Először még viccnek is tűnhet a dolog: a felnőttek úgy intézik, hogy egyik védett házból a másikba csak úgy átröppenjenek. Persze ez is izgalmas meg veszélyes is, de ebben még benne van a régi, vidám hangulatú Harry Potter-filmek kviddics-meccseinek emléke például.
A szereplők egyre jobban megértik, az ártatlanság kora véget ért. Ez mindenkire másképp hat, és igazi meseírói bravúr bonyolult magyarázatok helyett egy medál varázserejére fogni a föl-föllángoló paranoiát. A történet szerint aki éppen viseli a láncot (szakértőknek: ez az egyik horkrux, ha jól írom), az a többiek ellen fordul. Jó húzás, a gyerekek majd később megértik ezen lelki mechanizmusok hátterét, mi meg nyugtázhatjuk, Harry, Hermione és Ron fölnőtt.
Rowling pedig az ügyes zsebtolvajból, hiszen az európai meseirodalomból ügyesen el-elcsent pár gyöngyszemnyi epizódot, figurát, valódi mesterré nőtte ki magát. Ezzel a filmmel - különösen az első felével - el lehetne a gyerekeknek magyarázni a holokausztot is akár. A zsidóüldözés több motívumát is meg lehet figyelni: azt, hogy nagy hatalmú, gazdag urak úgy döntöttek, hogy ők felsőbbrendűek, és hogy keveredni a sárvérűekkel egyenesen gusztustalan, ezért szigorú törvénnyel kell tiltani. A minisztérium pincéjében faggatják a vegyes házaspárokat. Vagy a film vége felé, amikor a Bellatrix nevű boszorkány belevési a mugli Hermione alkarjába a sárvérű szót, a haláltáborok foglyainak tetoválásához kísértetiesen hasonlóan.
Rowling partnere az ügyes lopásban David Yates, a rendező. Letagadni sem lehetne az erdőben rejtőzködő kamaszok ábrázolásában olyan filmklasszikusok, mint a Menekülő ember hatását. De ez az hommáge erény.
Ki kell emelnem, hogy az egykori gyerekszereplők milyen nagyot fejlődtek színészi játékban. Persze ez a forgatókönyv - melynek terjengősségétől nagyon féltem, hiszen ez csak a történet első fele volt - kitűnő útmutató, talán a legjobb az eddigi Potter-filmek közül.
A mese-elemek ellenére nehéz elhinni, hogy ezt a filmet gyerekeknek szánták volna. A lelket és gerincet megnyomorító gátlástalan hatalom, az állandó fenyegetettség és az a végtelen szomorúság, mellyel Harrynek kell megküzdenie a veszteségek láttán, túl sok talán egy gyereknek.
Mindeközben mégsem felejtették el, hogy a három barát azért még nem teljesen felnőtt, de már majdnem az. Végre a szerelmet, sőt a szexuális vonzalmat is sikerül ízlésesen tálalni, nem olyan öncélúan és bután, mint az előző filmben. Az arányok is nagyon jók: ez a történet nem erről szól, de azért Harryék is emberek.
A múltkori ügyetlenkedés után kijelenthető: Harry Potter teljes értékű hőssé vált. Nem azért drukkolunk neki, mert aranyos meg mert J.K. néni megmondta, hogy ő a jó, hanem mert jelen helyzetben magától értetődő, az egyetlen erkölcsileg igazolható választás.
Nagy bravúr ez, továbbá remek előkészítése a nagy finálénak, mellyel ez a gyerekirodalmat felkavaró sikertörténet zárul.
Értékelés: 9/10
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2010.12.11. 14:09:49
Az előző rész egyébként nem volt rossz (abszolút kívülállók is tudták élvezni - na jó, egy biztosan); épp csak az egész történet legjobb és legizgalmasabb karakterét felejtették el még jobban kibontani: a címadó Félvér Hercegét. Így kicsit nehezebb lesz rendesen lezárni az egész történetet.
gofri. · http://gofriblog.blogspot.com 2010.12.11. 21:54:52
De: itt a pont. Semmi köze a címhez... :)