2010. október 10. 02:54 - Reckl_Amál

"Az ökrök száján véres nyál csorog..."

Nehezen ocsúdtam föl a vörösiszap okozta katasztrófa hatása alól, és most úgy néz ki, ismét jöhet a vörös áradat.

Hiába tudjuk, hogy a környezetvédelem nem uralkodó szempont a magyarországi kormányzásban, ahogy azt is, mennyire szordínóban működött a magyar állam az utóbbi időkben; ismerjük jól a vadkapitalizmusból itt ragadt üzletemberek mentalitását is, mégsem számítottunk ilyenre.

Mint minden katasztrófánál, ennél is több tényező váltotta ki a tragikus hatást. Készséggel elhiszem, hogy az esős-szeles időjárás is okozója, esetleg katalizátora lehetett a történteknek, mégis tagadhatatlan, hogy több emberi mulasztás is történt. Lehet firtatni a hatóságok szerepét, de ezzel párhuzamosan érdemes végiggondolni, milyen ellenőr-ellenes mentalitás jellemző az országra. A cégek bármit megtesznek a revizorok jóindulatának elnyeréséért vagy legalábbis figyelmének elteréséért. Aki most a környezetvédelmi hatóságra akarja ráhúzn elsősorban a vizes lepedőt, gondolja meg, sosem akart-e rendőrt vagy BKV-ellenőrt jobb belátásra bírni. A hatóságot nem menti föl persze, hogy olyan környezetben kell embereinek dolgoznia, ahol folyamatosan próbára teszik a tisztességüket, de mint minden korruocióhoz két fél kell. Biztosan súlyos hibát vétett az, aki erre a toldozott-foltozott teknőre, melyet egyértelműen túltöltöttek, kiadta az engedélyt. De a legfőbb felelősség természetesen a cégé, melynek valószínűsíthetően hanyag és felelőtlen magatartása miatt ez a rémség bekövetkezett.

A cég tulajdonosi - vezetői köre a múlt rendszer utolsó haszonélvezőiből, az állami vagyont ügyes-ügyeskedő átmentőiből áll. Ennek jogosságát lehet persze firtatni, ennél engem mindig jobban érdekelt, hogyan működik a rájuk bízott cég. Eredendően ennek vizsgálatakor a pénzügyi eredményességet érdemes megnézni, mert az ember azért azzal nem számol - és talán ez súlyos hiba - hogy egy száz éve ugyanazzal foglalkozó üzemben az alapvető biztonsági előírásokkal sincs minden rendben.

A menedzsment viselkedése azonban egyértelműen közvetlen vétkességükre utal. Eddig egyetlen üzenettel szolgáltak: a cég biztos nem bűnös - szerintük. Ezt különböző, többnyire ügyetlen és szerencsétlen módon előadott nyilatkozat formájában tették nyilvánvalóvá.
Mindent elmond a MAL vezérkarának társadalmi felelősségvállalásáról alkotott felfogásáról a vezérigazgató első, magabiztos nyilatkozata. Ebben azt fejtette ki - az ár még le sem ment ekkor - hogy semmi baj sincs. A vörösiszap nem káros az egészségre. Vagy, ha mégis, a cég, melynek telephelyéről szabadult el ez a töménytelen melléktermék, arról nem tehet. Sőt, még azt is bizonygatták, hogy ami történt, nem lehetséges. Ehhez képest valahogy mégis bekövetkezett.

Természetesen kötelessége minden cégvezetőnek cége érdekeit képviselni, amennyire csak lehet. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a keletkezett károkat minél kisebbre kell csökkenteni. De a MAL minden határon túlmegy azzal, hogy semmilyen felelősséget sem vállal. Zsebpénznek beillő felajánlását sem magától, hanem a kormányzat nyomására tette meg. Megkésett távolságtartó és szűkszavú sajtóközlemények formájában érintkeznek a lakossággal, és még érzéketlenségükre is van magyarázatuk: a kárelhárítással vannak elfoglalva. Ehhez képest rendszerük újabb három helyen vált instabillá, Kolontárt evakuálni kellett.

A MAL Zrt. egyelőre ragaszkodik azon álláspontjához, hogy a hét halálos áldozatot követelő, száz fölötti számú súlyos sérülést és teljes ökológiai pusztulást okozó baleset természeti jellegéhez. Kíváncsian várjuk ennek bizonyítását.

Az óvatoskodás ideje lejárt, és ez Orbánék határozott reakciójából is kiderül. Az iszapár "gazdáinak" ehhez kellene igazodnia, nem mindenféle maszatolással próbálkozni, hátha mégsem lesz akkora a kár; hátha rá lehet fogni, hogy az ő olcsó húsuk híg leve valami vis maior miatt öntötte el a környező falvakat.
Ebből a finomkodásból kiderül az az ügyeskedési hajlam, mely feltételezhetően a katasztrófához vezetett. Valószínűleg a tározó és a gátak folyamatos és tisztességes karbantartása helyett folyamatos tűzoltás zajlott. Csak nem lesz baj!

Hát lett! Úgyhogy jobb lenne másképp hozzáállni a történtekhez. Mindenekelőtt elnézést kellett volna kérni, de erre csak tegnap, pénteken került sor. Másrészt a lavírozás ideje lejárt. Ki kellett volna állni, és minden lehetséges variációt - hogy tovább omolhat össze az iszapkazetta és a védgát, hogy az esetleges újabb túlcsordulásra felkészülhessenek az emberek.
Ma reggel 6-kor az ötvenes kitelepítéseit idéző körülmények között kellett hátrahagyniuk otthonaikat az eddig is sokat szenvedett kolontáriaknak. Fejenként húsz kiló - ennyit menthettek meg biztosan anyagi javaikból. Talán, ha a cég megadja a szót szakembereinek, akikről szeretném feltételezni, hogy el tudják képzelni a lehetséges következményeket, akkor a kiköltözést jobban megszervezhették volna a helyiek. De inkább hallgattak, mert abból baj nem lehet.
(Abba inkább bele sem gondolok, mi van, ha a szakértők annyira mégsem tudják felvázolni az összes eshetőséget.)

A legsértőbb momentum a MAL részéről az volt azonban, amikor ígéretével ellentétben a cég vezérigazgatójának, Bakonyi Zoltánnak, nem volt mersze megjelenni a lakossági fórumon. Az egész falu várt rá, és nyilván nem lett volna könnyű menet, de annyit megérdemeltek volna az áldozatok, hogy legalább szóba állnak velük. Nagy késéssel egy huszadrangú alkalmazottat küldtek a helyszínre, aki ráadásul semmilyen lényegi közlésre sem volt felhatalmazva.

Az ország viszont összefogott, a 1749-es és 1752-es adományvonalakat már félmillióan felhívták, erre buzdítok én is mindenkit. Aki ezen felül is szeretne adakozni, több jótékonysági szervezetnél is megteheti. Kolontár önkormányzata nyitott egy számlát is, melynek száma: 11748090-15427298-06540009 . A Kormány pedig létrehozta a Magyar Kármentő Alapot, ide lehet utalni a segítő forintokat: 11794022-22222222 .

Örömmel közöljük továbbá a Mandiner blog felhívását is.


 

169 komment
· 7 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr592359359

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Meddig ér az iszap? 2010.10.11. 09:07:26

 Egy kicsit azért csodálkozom, hogy még nem sikerült teljesen átpolitizálni ezt az egész vörösiszap-kérdést. Mondom, vörös. Jó, Mesterházy amúgy Torgyános stílusban már megemlítette, csak úgy mellékesen a kormány már majdnem méltatása mellett, hog...

Trackback: A vörös végül győzött a krómiszap fölött? 2010.10.11. 08:51:32

Kísértetváros élő problémákkal Simontornya, egy hely, ami külföldi természetvédők szerint Európa legszennyezettebb területei között eddig magáénak dobogós helyet mondhatott. Tiszta horror, nyilván ezen nincs mit magyarázni.Az ember azt h...

Trackback: Török Gábor is Orbán-fan? 2010.10.11. 00:06:17

Valószínűleg nem, de most ilyet ír: Ahogy a miniszterelnök a mostani katasztrófa kapcsán viselkedett, azt nem tudom másnak nevezni, mint példamutatónak. A cím már-már elragadtatást tükröz (a linkben is olvasható): http://torokgaborelemez.blog.hu/2010/1...

Trackback: Vörösiszap - az új Hungarikum 2010.10.10. 14:05:06

Olvastam, hogy Illés Zoltán az MTI-nek azt nyilatkozta, ilyen katasztrófa még sehol a világon nem történt, mert ugyan vörösiszap ömlésre már volt példa, de nem lakott területre. Elképesztő felvételek, megrendítő hírek, értő és kevésbé értő hozzászóláso...

Trackback: Illésahibás! 2010.10.10. 14:04:46

Zoli, nincs más dolgod, mint lemondani. Ez nem is kérdéses. Mert ki lehet nevezni hobbiermészetvédő extitkárnőt zsíros állásba. Lehet jutalmazni a szolgálatait, még ha általános iskolai tanárnéniként inkopmetens is ezen a téren. Láttuk, meg lehet t...

Trackback: Amit még most sem értek 2010.10.10. 12:25:52

Műszaki szempontból akad néhány dolog a zagytározó katasztrófájában, amit még ma sem értek. Ezeket próbálom röviden áttekinteni, s választ keresni okos olvasóim által. 1. Érthetetlen, hogy 12-es PH-tól

Trackback: Vörösiszap: húsz éve benne vagyunk 2010.10.10. 11:23:45

Gondolkozzunk el egy pillanatra: igazán komoly büntetést hazai nagyvállalkozó kapott-e már ebben az országban? (Fotó: Varga György/MTI) Természetes dolog, hogy mindenki a felelősöket keresi egy akkora katasztrófa után, mint az ajkai timföldgyár vörö...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.10.10. 14:18:38

@kolbászoszsömle: a vörösiszapozó halasztópasikat nem érték tetten?
(egyébként a gyerek él)

papamaci1 2010.10.10. 14:18:56

1. Orbán jól kommunikál.
2. Nem prejudikál csupán a "felelősök megbüntetéséről" beszél. (Jogász a diplomája, vigyáz a finomságokra....)
3. Nem zárt a ki a terrorcselekményt.
4. Fordított esetben Gyurcsány már a FIDESZ-t , a JOBBIK-ot ,a Magyarok Nyulai-t, a Katolikus Egyházat, Horthy Miklóst és Adolf Hitlert vádolná....
5. Hány milliót ajánlott fel a vagyonából Fletó a kárenyhítésre ?
6. Valóban, Orbánnak ez a magas labda.
Ebből ő csak jól tud kijönni (gondos, megértő, bölcs vezető stb.) és itt esélye lesz rendet vágni, ha csak egy hangyafasznyi bizonyítékot talál az MAL zrt. vezetői ellen.

És annyit csak fog....

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.10.10. 14:19:54

@kolbászoszsömle: vagy nem igazak a halálos áldozatokról szóló hírek?

papamaci1 2010.10.10. 14:20:18

@nexialista: Csak épp a foglalkozásától van eltiltva....

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.10.10. 14:21:30

@papamaci1: pedig hivatkozhatna előre nem várt természeti eseményre

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.10.10. 14:22:10

@nexialista: Ez a gyerek pont él... Nem rajta múlott...
Amúgy szerinted ott tetten érték valakit?

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.10.10. 14:23:20

csak arra akartam rávilágítani, vannak akiket elvisznek feltételezett bűnösség esetén is, vannak, akiket meg nem

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.10.10. 14:23:55

@nexialista: A empíriokriticizmust kellene tanulmányozni, mert az egymilliópicikrisztus szart sem ér.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.10.10. 14:28:30

"A bíróság úgy ítélte meg, hogy megalapozottan feltehető az is, hogy Geréb szabadlábon tanúk befolyásolásával, tárgyi bizonyítási eszköz megsemmisítésével, vagy elrejtésével megnehezítené a bizonyítást."
Nyilván tanúk befolyásolására, tárgyi bizonyítási eszköz (vagy iratok) elrejtésére, megsemmisítésére milliárdos károkozásnál nem lehet számítani...

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.10.10. 14:29:47

hú, annyira meg vagyok keveredve, hogy magam is elfelejtettem megemlíteni az emberéleteket, pedig eleve azért írtam

Lucius Flavius Arrianus 2010.10.10. 14:51:55

@kolbászoszsömle:
"A halasztónőt tettenérték."
Micsodán? Azon, hogy orvosi esküjéből következően segített egy nem tervezett koraszülésnél? Ti. ez _nem_ otthonszülés volt, hanem egy arra felkészítő tanfolyamon következett be. Koraszülés pedig beindulhat akárhol, akárkinél. Ha Geréb nem segít, akkor is felelősségre lehetne vonni, segítségnyújtás elmulasztása címén. A mentőket értesítették. Ha más orvos lett volna ott, nem Geréb, annak is kötelessége lett volna koraszülött-mentő megérkezéséig segítséget nyújtani.
Ennyit a tettenérésről.
Bocs az offért.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.10.10. 14:56:22

tettenérés az lett volna, ha ő teszi el láb alól a csecsemőt, de maradjunk annál a ténynél, hogy ennél a több áldozatot követelő, sokmilliárdos károkozásnál nem feltételezik sem a tanúk befolyásolását, sem a tárgyi bizonyítékok eliminálást...

VLADISZLAV 2010.10.10. 15:26:31

Azt írja Ajka polgármestere -többek között- a miniszterelnökhöz küldött levelében, hogy " a károkat a károkozónak meg kell térítenie, ám ez csak akkor lehetséges, ha a timföldgyár folytathatja a működését". Kb 1 milliárd forintos kárról van szó, a három tulajdonosnak összesen kb. 80 milliárd forint a vagyona. Vagyis ez olyan zsarolós duma, akkor lesz megtérítve a kár, ha nem zárják be az üzemet. Egyébként nem? Mert nem tudják, vagy nem akarják?

orvian 2010.10.10. 15:26:37

Jó írás lenne,ha nem lenne elfogult.
Egyébként a nagy környezetvédő Illés egyik (volt)beosztottja is részt vett az ellenőrzésben.
Mindent rendben találtak.
Japánban kisiklott egy vonat(évekkel ezelőtt)lemondott a miniszter.
Nem tehetett róla,de ez érezte fairnek.
Itt meg dobálóznak a felelősséggel.
Szar emberek.

Profi hozzászóló 2010.10.10. 15:38:25

A legvégén a gátőr lesz az egyetlen felelős.

p0wer 2010.10.10. 15:39:50

Nem sok indexes blogposztal értek egyet de ez most azok közé tartozik. Tetszett.. És aki tud/megteheti az adakozzon..

flippant 2010.10.10. 15:45:45

@Profi hozzászóló: Francokat! A gátőr csókos. A portásra verik rá a balhét!

orvian 2010.10.10. 15:47:24

@p0wer: Én csak a Vöröskeresztnek.
Viszont a lányaim,és az unokáim helyett is.

kvadrillio 2010.10.10. 15:57:52

asszongyák hármójuknak 40 milliárdos vagyona van.
Amennyivel több, azt nem vallották be ! :)

DE!
Ha valaki privatizál egy "teknőt", úgy gondolom elsősorban mondjuk éventa egyszer, de lehet kétszer is ....BEJÁRÁST KELLENE TARTANIA, KÖR-BEJÁRÁST TESZEMAZT, HOGY MINDEN RENDBEN VAN-É, NEM E KILYUKADT VALAHOL A TEKNŐ SARKA, OLDALA MONDJUK PICINYKÉT !!!

NEMCSAK ZÚDÍTOM BELE A FORRÓVIZET, OCCT CSUROG MINDEN NYAKÁBA.....BELE.....

HA MÁR PRIVATIZÁLTAM ILYEN ÓCSÓÓÓN.....

kvadrillio 2010.10.10. 16:00:08

..A búbos-bankáról nem is beszélve, hogy az mit ellenőrzött....sztem, hogy jó kávét főznek-e-e-eee.....

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.10.10. 16:04:44

harmadszor is: azért nincs még bírói eljárás, mert ilyen "kis horderejű" ügyekben nyilván nem feltételezhető tanúk befolyásolása, tárgyi bizonyítékok elrejtése, stb...

flippant 2010.10.10. 16:13:09

@kvadrillio: Ha valaki áron alul privizik egy ilyen cuccot és fű hülye hozzá, akkor egy hozzá értő menedzsmentre bízza a cuccot nem a kisfiára (bakonyi efftás) aki egy épkézláb mondatot nem bírt kinyögni.

flippant 2010.10.10. 16:13:52

@kvadrillio: Meg jó vastag e az átadott boríték...

2010.10.10. 16:15:51

Itt általában nem sokat szoktak foglalkozni Magyarországgal, egy véres tüntetés is csak 30mp az Ard-n, de mot minden hirekben, és híradóban az eslő helyen szerepel az eset, oly annyira, hogy még a kis 15 ezres város helyi lapja is címoldalon közli.

Ha engem megkérdeznek, persze azt mondom, hogy ez egy egész kicsi terület, és biztos meg foglják oldani, de kíváncsian várom, hogy a most még 400€-s egy hét Zalakaroson mikor fog megjelenni féláron. (megjegyzem, kevesebbért lehet menni Tunéziában, vagy a török riviéréra, ez nem egy olcsó út, de hát a gyógy vízet kell megfizetni.)

Az újságok azt is közlik, hogy tulajdonosok egy legazdagabb magyarok, és magán vagyonuk meghaladja a teljes kár összegét, sőt még a nyilatkozatukat is közölték, hogy nem felelősek, ezek után a németek adakozó kedve is meg csappan, és az uniós segytségre is csak a szájukat húzzák, hogy miért nekik kell fizetni megint.

laja321 2010.10.10. 16:24:39

A MAL tulajdonosi kör, ebül szerzett magánvagyona bőven fedezné a cégük által okozott károkat és nem kellene megint az adófizetőkkel mgfizettetni azt! Persze mindig megfeledkezem arról, hogy hol élek! Magyarországon!

phaidros 2010.10.10. 16:40:13

@laja321: a magánvagyon nagyrészt nem kp-t jelent sosem, hanem cég-tulajdonrészt. Ha nem indítják újra a termelést, az a tulajdonrész szart sem fog érni.

phaidros 2010.10.10. 16:41:12

@orvian: igen ez logikusan hangzik, csakhogy a hatósági ellenőrzés nem azt jelenti, hogy megnézik egyáltalán a gátat... :(

phaidros 2010.10.10. 16:47:03

@kolbászoszsömle: "@phaidros: Az állításaim cáfolásával, ha megpróbálkoznál...
Az, hogy utálom Orbánt, az nem jelenti azt, hogy esetleg nincs igazam akkor, ha róla beszélek."

Természetesen akár igazad is lehet, mint ahogy a Greenpeace-nak is. De akkor is legfeljebb ugyanúgy, hogy "na, hát ez most bejött". :D

Amúgy, ha egyszer kárognak, és bejött, akkor igazuk van, sajnos. És az a szomorú, hogy eszerint nem kellett volna azt mondani róluk, hogy csak kárognak. Ez most 7 ember életébe, és több milliárd Ft-ba került. Ha tényeket akarsz, akkor ezek bizony azok.

Lefényképezték a buzgárokat, és most a buzgárok a fő téma, mint kiváltó ok. Egyértelmű, hogy a cégvezetés felelős a most kialakult helyzetért, mert nem tették meg a szükséges intézkedéseket. Az eseményeknek volt előzményük, nem csak a Greenpeace fényképezte, feltételezem, hogy a gátőr is, és a cégvezetés nagyon jól tudta, mi a helyzet. Ehhez nem kell diploma, vagy akár miniszterelnöknek lenni. Tét nélküli kommentelő persze bármikor lehetsz. :D

phaidros 2010.10.10. 16:48:27

@Profi hozzászóló: nem hiszem, max. a kutyája, s őt elaltatják, gondolom. :)

phaidros 2010.10.10. 16:50:30

@kolbászoszsömle: nagy szavak, de minek? :)

Amúgy nem vagyok Orbán-fan, a Fideszre sokadik választás óta nem szavaztam.

phaidros 2010.10.10. 16:53:29

@kolbászoszsömle: "Ha egy világvégeváró szekta tizenhatodik időpontjának közelében pont ráesik Rómára egy meteorit, az nem jelenti azt, hogy ők megmondták előre."

Ellenben, ha a meteort is megmutatják, hogy ott jön, de meg sem nézik az illetékes hatóságok, pedig le lehetett volna lőni mondjuk 10 atomrakétával... mert ugye a Greenpeace-val való hasonlatod itt sántít. :o)

A Greenpeace-nak nem csak dátuma volt, de fotója is szemből a meteorról, ez a bibi.

materia 2010.10.10. 17:26:46

1.Egy tározónak,gátnak nem ívesnek kellene lenni?

2.Lakott terület felé kell építeni egy veszélyes anyag tárolót?

3.A habosított falazó elemeket(ytong)kohósalak+cement+valami alumínium származékból csinálják,tehát reakcióba lépnek egymással?

4.Ekkora katasztrófának Mindig vannak előjelei?

5.Eredeti tervek,bővítési tervek,hatástanulmányok csak a tulajdonosnál vannak?

6.Ellenőrzésről készült jegyzőkönyveket a hivatal köteles megőrizni?

7.Milyen szabályokat/előírásokat kell betartani ilyen jellegű veszélyes anyag/hulladék/melléktermék tárolásánál?(betartották)?

Egy pár kérdés ami felmerült bennem.
Állítólag nagy a bürokrácia(egy kutyaólat se lehet építeni engedély nélkül)tervező,kivitelező,engedélyező/k
mind aláírnak,pecsételnek(sok példányban) és a különböző hivatalok iktatnak.Akkor kit is keresnek a nyomozó hatóság emberei?

Vizionálok:Pelikán József/ék megint börtönbe mennek,gazdát cserél pár milliárd(nem az állam kasszára gondolok mint fogadóra)"és a többi néma csend"

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.10.10. 17:48:32

@materia: én vízióm más, pl. az, hogy az emberek felnőttek, és belátják, nincs szükségük hatalomcserére, se hatalomra, és a vezetők inkább szolgálnak ahelyett, hogy előírnák, milyen keretek, törvények, szabályok közt és mennyiből élhetünk, (ami rájuk nem vonatkozik)

Hurri Kán 2010.10.10. 18:10:14

Ezúton üzenem Örülünk Vincent blog moderátorának hogy további eredményes munkát kívánok nekik és fürödjenek vörösiszapban!

Nem baj ha a tények nem zavarják őket...

közlekedő edény 2010.10.10. 18:27:55

Csatlakozom, itt az indexen több olyan blog megjelenik, ahonnan indokolatlanul távolítanak el hsz-t. Vagyis nem indokolatlanul, hanem mert nekik nem tetszik :D

És most az iszapról. Már nem emlékszem ki, de vki az atomerőművet hozta fel példának, hogy többszörös a biztonság. Már mindenki elkülde az egész malt, meg mindent a fenében - jogosan. De sztem a szabályok alkotói nem voltak maguknál. Ha csak s tározó mellé állsz, befosol, hogy mekkora, és eszedbe jut a puszta látványtól, hogy mi lenne ha... EZEN a mi lenne hán nem gondolkodtak el időben. Régen, és sokan.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.10.10. 18:36:13

indiánéknál megkérdezték az újítót: "jó lesz ez a hetedik nemzedéknek is?"

Hurri Kán 2010.10.10. 18:37:16

@közlekedő edény: de hát a termelésnek mennie KELL hát nem érted te se? A gyomrom felfordul ettől a csürhétől...

soproni1 2010.10.10. 18:40:41

Milyen szar lehet a kormány részéről kettős beszédet folytatni.
Egyrészről a kommunista lakosságnak a " szemét gazdag tőkések megölték a szegény lakosságot, ezért bezáratjuk" , másrészről meg ott dolgozik 1100 ember, plusz a beszállítók. Most hallom, győznek az államosítók. Kádár reloaded.

Hurri Kán 2010.10.10. 18:46:08

Örüljünk Vincentnek!!!

OsztJónapot 2010.10.10. 19:03:41

Van megoldás! Államosítunk! Megvesszük az egész kócerájt a nyuggerek pénzéből, aztán odaadjuk a haveroknak (feltétel, hogy nehogy értsen hozzá! - általános iskolai tanár pl jó lesz)...

Nekem rémlik valami olyasmi, hogy Franciországban kisiklik egy vonat és lemond a közlekedési miniszter... Itt sem az ellenőrző tesület haver igazgatója sem Illés zöldike stb stb nem fog felelőséget vállalni...
Biztos ami biztos egy kicsit gyurcsácsozunk!

2010.10.10. 19:08:12

Amíg a törvénykezésből hiányzik a következetesség, és mindig vannak "ha.."-val kezdődő jogszabályok a direktívák helyett, addig ez egy következmények nélküli ország lesz. Sittre kell baszni a vezetést. Egy igazgatónak, -akit nem mellesleg a leggazdagabb magyarok között tartanak számon- meg kell tanulnia felelősséget vállalni. Az igazgató dolga nemcsak annyi, hogy hetente egyszer belehuppanunk a kényelmes börfotelbe, a fennmaradó időben meg élvezzük a többtizmillás fizetést. Szakmai kompetencia, irányítói képesség, rálátás, és baj esetén -természetesen részletes vizsgálat után- a felelősség vállalása is feladat. Magyarországon a vezetők csak a suskát veszik fel, és a vezetői teendők napos oldalát kívánják igénybe venni. Szakértelem zéró, ebből pedig egyenesen következik, hogyan is vállaljon felelősséget olyanért, amihez nem ért.

Mesterlövész 2010.10.10. 19:09:35

Vajon hogy a francba került bele ebbe a kis beszélgetésbe az előző kormány, -.- Nem azok bontották ki éjszaka a gátat, valamiért mégis mindenki őket hibáztatja mindenért.

materia 2010.10.10. 19:31:01

@nexialista: De szép Vízió!
És most nézd a valót.
Több ezer éve nem változott semmi!
Oszd meg és uralkodj,ismerős?
Cirkuszt és kenyeret a népnek,ez is?
Ott tartunk ahol anno.
A törpék korát éljük.
Mindegy kinek a nyakára taposol kapitalista mennybe vezető létrán,csak egy dologra ügyelj,Ne tudjon vissza taposni!
Nyugodtan Vízbe fojthatod(árvizek,ki tudja hányadik kormány ígérte már meg a gátakat)
Lúgba áztathatod.
Méreggel etetheted(aflatoxinos perui paprikaőrlemény,a cég igazgatója ismét paprikát forgalmaz)(Ciánnal,rovarölővel szennyezett paprika,paradicsom Marokkóból. Elkobzás, és semmi más?)(Lejárt szavatosságú ételek átcímkézése.Elkobzás,cég bezárása a volt tulaj vígan indíthat egy új átcímkéző üzemet.)(Németországból állateledelnek behozott pacal újra csomagolása, eladása emberi fogyasztásra. Maradék elkobzása, pénzbüntetés és ismét csak ennyi.)
Észrevetted hogy Szép Zöld Budapestünkön ha jól tudom 1x v.2x kellett szmogriadót elrendelni?Mindig pont jókor jön és jó irányból a jó sebességű szél vagy ha nem az akkor holnapután jön a hétvége?
És ez csak a jéghegy csúcsa.

Kies hazánkban olcsó a plebsz élete,vagyona,életkörülményei?

mary23 2010.10.10. 19:37:02

@Orbán államosítani akar, mi jöhet még, itt a vég!: Nagyon vastag a bőr a képeden hogy ezt a szörnyű katasztrófát a kommunisták dícséretére használod fel. Szemét ember vagy. Minden tiszteletem Orbán Viktornak a helytállásáért. Ha ez a komcsi kormány alatt történt volna nagy lett volna a fejetlenség.Jól kézben tartja a kormány a helyzetet és minden lehetséges módon kiállnak az áldozatok mellett. A felelőssségrevonás sem fog elmaradni- vagy netán ez zavar téged?

soproni1 2010.10.10. 19:38:55

@mary23:

Az előző kormány "bankár kormány" volt, nem komcsi. Az államosítást nem ők szorgalmazták.

Karipapa01 2010.10.10. 20:07:46

"De a legfőbb felelősség természetesen a cégé, melynek valószínűsíthetően hanyag és felelőtlen magatartása miatt ez a rémség bekövetkezett"
"Valószínűleg a tározó és a gátak folyamatos és tisztességes karbantartása helyett folyamatos tűzoltás zajlott. Csak nem lesz baj!"
Innen már a kommenteket sem olvastam, de utólag bepótolom!
Kedves Amál! Most igen, vagy nem? Mi az, hogy valószínüleg? Nem kellene itt hiszterizálni a népet: tényeket, de rögtön!! Ha hibáztak, súlyos bűntetést kell kiszabni! Nem otthon a tiszta és meleg szobában a számítógép előtt kell okoskodni meg uszítani, hanem segítéget nyújtani és a kárt elhárítani! Te egy demagóg vagy!

2010.10.10. 20:14:30

@mary23: "A felelőssségrevonás sem fog elmaradni"

Nem vagyok én ebben olyan biztos. Már mióta megy ez az "elszámoltatás" című végtelen, mármár komikus történet, oszt mégsincsenek roskadásig rakva politikusokkal a rabszállítók. Egykét bevarrt B kategóriás politikusbalekon kívül, mindenki él és virul.

Pszt! 2010.10.10. 20:27:07

Nem kellett volna Illésnek egy általános iskolai tanárt kinevezni a környezetvédelmi és vízügyi főfelügyelőség élére, csak azért mert hű pártkatona, leváltva a szakmaiságában nem megkérdőjelezhető előző vezetőt!

errrrrrrrrr 2010.10.10. 20:36:14

emlegetitek a magánvagyonukat. mit mond a társasági törvény zrt esetében? jogilag felelősök a tulajdonosok vagyonukkal a cég által okozott kárért? ha igen milyen esetben és milyen mértékben?

materia 2010.10.10. 20:40:32

@Jankove: Úgyahogya!

Nem fog itt senki csücsülni(mármint kaptárban) a "nagyok közül". Egy kutya kölke ez mind És mind oscar díjat érdemlően alakít!
Itt lemondatni/kirúgni se divat a tehetségtelen politikust/közszereplőt esetleg oligarcha váltáskor.
Tudnak egymásról mindent ki,kivel,mikor,hol,miért,mennyiért.Ami a magyar politikai életből elénk kerül az a legnagyobb szappanopera.

Hurri Kán 2010.10.10. 20:56:42

Vincent blog egyik moderátora, csak úgy a véleményszabadság jegyében meg arról hogy blogjukban mennyire fontos a tárgyszerűség:

jotunder · orulunkvincent.blog.hu 2010.10.10. 20:40:19
@Paralelepipedon: azt nem erted kicsiember, hogy ez nem a Mandiner. En innen minden orultet, minden nacit, minden atlagosnal kellemetlenebb faszkalapot kivagok. Mert csak. Mert ehhez van kedvem.

elkoltozott. 2010.10.10. 20:57:57

az elobb is azt nyilatkozta a cegvezeto Bakonyi hogy termeszeti katasztrofa tortent.. ( lehet hogy arra gondolt h katasztrofa erte a termeszetet?)
es ENYHEN lugos vizrol beszelt.. Kerdem en normalis ez??

Kolbaszoszsomle Teged olvasva csak azt tudom mondani hogy egy idiota vagy...es uldozesi maniad van. azt gondolod hogy a fidesz uldoz..Neked fizetnek ezert? Irogasd az idiota verseid inkabb...

A tulajok miert nem adakoznak???
A greenpeace meg nyujtson be bizonyitekot arrol hogy ok mar figyelmeztettek.
Ismerve MOt az emberek csak arrol tudnak amirol a media beszamol..Itt evekig mely hallgatas es elhallgattatas volt. ( Es ki tudja mi lesz meg.) Ebben az orszagban mindent csak papiron inteznek el..
Persze papiron minden rendben van.. gondolkodjatok mar el minden igy megy itt. Es ez a vege..
Komolyan mondja mar meg valaki h hetfo elott hanyan hallottak a MAL ZRT rol es a tarozokrol az itt kommentezok?
Kivancsi lennek...

Illes mondjon le? Lehet le kell mondania de nem most. Az mire lenne jo? Hogy ott is kaosz legyen? Kulonben o csak egy allamtitkar...

A kommenteles helyett Ti is inkabb azon gondolkoznatok hogy mit tudtok felajanlani a karosultaknak...

micu · http://www.ingyentv.hu 2010.10.10. 21:01:16

Nem mintha zavarna de milyen érdekes, hogy
az egyetlen magát "zöld pártként" meghatározó LMP semmilyen érdemi tevékenységet nem végzett a krízis kirobbanása óta.
Komment?

materia 2010.10.10. 21:03:41

@Jankove: Úgyahogya!

Egyik "nagykutya" sem fog kaptárban ülni mivel egy kutya kölke ez mind!
Szép hazánkban lemondatni/kirúgni sem dívik az elvtársat de ha mégis bukik akkor a gravitációt megcsúfolva felfelé.Tudnak a mi "vezetőink" egymásról mindent:ki,kivel,mikor,hol,hogyan,mit,miért,mennyiért.
A politikai életből elénk kerülő kis színesek Oscar díjat érdemelnének!

Paralelepipedon 2010.10.10. 21:07:26

@soproni1: + a többi nagy liberális demokráciaféltő, ajánlok a figyelmetekbe egy blogot! Ez nektek való! Ezen a blogon kitiltják azokat, akik úgy válaszolnak a zseniális libsi érveléseitekre, hogy nem tudtok a válasszal mit kezdeni:
orulunkvincent.blog.hu/2010/10/09/a_vorosiszap_hype?fullcommentlist=1#comments
Miután beírtam oda, hogy manipulált a blog, még utólag is kiszedte a kommentjeimet, és még azt se fogja fel a hülye blogoló, hogy olyannak válaszolgat (mert a sajátját nem törölte ki), aki nincs benne a kommentfolyamban! Ez a ti liberalizmusotok, még azt is meghamisítjátok, ami 5 perce ott volt!

materia 2010.10.10. 21:09:05

hülye blogmotor! miért kell kétszer leírnom a lelki nyavalyáimat?
Ettől könnyebb lesz?

materia 2010.10.10. 21:11:19

@Paralelepipedon: ahol engem nem szeretnek, én oda nem járok

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.10.10. 21:12:04

@elkoltozott.: Azért, mert valaki paranoid, még nem biztos, hogy nem is akarják elkapni...

Ez az egyik.

A másik, meg az, hogy én nem vagyok bölcsész. Engem nem lehet megetetni egy hamis érveléssel.
Hamis tényekkel igen, de hamis érveléssel nem.
Arra érzékeny vagyok, mert ezzel foglalkozom, amikor nem ide írogatok.
Az idiótaságom elismerem, hiszen csak egy idióta hiszi azt, hogy a vért kívánó csőcselékre lehet hatni észérvekkel.

Paralelepipedon 2010.10.10. 21:17:50

@materia: én sem. De nem is erről volt szó. Nem olvastad amit írtam? Csak hogy értsd, ha elvesztetted a fonalat. Az is egy blog, ahova kommentelni járnak az emberek, nem azért, hogy szeressék őket.

Paralelepipedon 2010.10.10. 21:19:58

Azért írtam be, hogy manipulált a blog, hogy ha valaki ott is kommentel, akkor tudja: az a blog nem a valós véleményeket mutatja, hanem a blogoló által maszkírozottakat. Ennyit a liberókról.

elkoltozott. 2010.10.10. 21:33:01

az a baj hogy ezt nem lehet esszel felfogni ami ott tortent.
Az ido majd megmutatja hogy hamis ervek vagy tenyek voltak e.
De sanszos hogy a hamis dolgokat a ceg papirjai kozt kell keresni..
most az van h a 80 as evekben adtak ki egy tanulmanyt arrol hogy nem megfelelo a gat alapozasa.. de persze errol a tulajdonosok mit sem tudtak.. Na ez is hazugsag...vagy nem torodomseg.

Es igen verlazito az ahogy a cegvezeto viselkedik.. de az is latszik rajta ( v tetteti) hogy 3 4 napja nem aludt...

Es mivel nem Kinaban elunk (sajnos/ hala istennek) nem fogjak oket kivegezni sot meg csak lecsukni sem egy percre sem.
De en a karosultak helyeben vinnek par teherauto nem mergezo enyhen lugos cuccot a tulajdonosok kertjebe... Ez lenne a minimum... es remelem valaki meg is teszi. Hiszen nem mergezo. Ez nem okoz verveszteseget sem.
Nem vagyok sem bolcsesz sem csocselek.

Es velemenyem szerint kar ebbe belekeverni a politikat. Mindenben benne vannak igyis ugyis.. mindket oldal. Ennyi.

Hurri Kán 2010.10.10. 21:38:15

jotunder · orulunkvincent.blog.hu 2010.10.10. 20:40:19
@Paralelepipedon: azt nem erted kicsiember, hogy ez nem a Mandiner. En innen minden orultet, minden nacit, minden atlagosnal kellemetlenebb faszkalapot kivagok. Mert csak. Mert ehhez van kedvem.

Íme, a fent említett blog moderátorának krédója. No comment...

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.10.10. 21:48:23

@materia: naigen, ha több ezer éve nem változott semmmi, pont ideje a változásnak...

Karakán (törölt) 2010.10.10. 21:49:03

@papamaci1:

egy 2005-ös FIDESZ tájékoztató, az Index által szószerint. Kommentár nélkül. Ki kinek a barátja?

"Elindult a gazdasági konzultáció, közölte sajtótájékoztatóján Orbán Viktor. A Fidesz elnökének ismertetése szerint a következő hónapokban fórumokon, az interneten és levélben kérik a gazdaság legfontosabb szerepelőinek véleményét a magyar gazdaságpolitikáról, az akció eredményeit pedig december végén egy dokumentumban foglalják össze.
......
A gazdasági konzultációs testületet Matolcsy György volt gazdasági miniszter irányítja és a tanácsadó testületben mások mellett megtalálható Tolnay Lajos, a Magyar Alumínium Rt. vezérigazgatója is, aki másfél éven át cégtársa volt a jelenlegi miniszterelnöknek."

Paralelepipedon 2010.10.10. 21:50:17

@gyvy: visszamentem más néven, és beírtam, hogy további jó "véleménycserét" ezen a manipulált blogon, ahol kiszedik azokat a véleményeket, amelyekre nem tudnak "zseniális" válaszokat adni. Kíváncsi vagyok, meddig lesz ott.

Paralelepipedon 2010.10.10. 21:50:57

@gyvy: és persze akkor most már tudom, hogy te is azért tűntél el, miután "lehengereltek" a zseniális érveikkel.

Koczeka, a pampák királya (törölt) 2010.10.10. 22:51:36

orulunkvincent.blog.hu:

Nagy szolgálatot tennél, ha a kimoderált hsz-hez indokolást fűznél. Az hogy: "Csak", kizárólag nőknek és nemi esetekre van fenntartva...

Tehát: miután az áldozatok, majd szakértők (dr. Juhász-dr. Zacher), majd ÁNTSZ, majd Kormány, majd Eu-s szervek, majd végre MAL ZRt. is ismertette/elismerte, hogy nem egy egyszerű "közösségbe fingásról" van szó (végülis 'tán 6-nál tart a halálos áldozatok száma, most kezdenek igazán vakulni meg megégni a "veszélytelen" zagy áldozatai), megkérdezem, hogy melyik nem vagy: pártatlan, független, szakértő, részrehajló, bűnsegéd, cinkos vagy tényszerű???

Mondom ezt azért, mert immár én magam egy pamfletet tudnék kiadni, tkp. nevezhetnénk "vádiratnak" is, nehogy azt hidd, hogy nem tudnám beminősíteni és megindokolni - azaz elkészíteni a vádiratot - miközben az Index.hu félre ugyan nem tájékoztat, csupán számunkra nem ellenőrizhető módon ezt-azt kiszűr, ismeretlen okkal és szándékkal.

Én is letojnám, ha valami "bagatell ügyről" lenne szó (megöltek valakit etnikai alapon, vagy nemzetiségi konflikt lenne), de mos kicsit más helyzet: elvesztettünk legalább két falut, egy folyó élővilága kipusztult, napok-hetek kérdése a tározó újabb gátszakadása... gyk. világhír lettünk, nem pozitív, hanem negatív értelemben és nem "véletlenül" mint a cunami áldozatai, hanem egy évek-évtizedek óta bevett 'hagyomány' alapján, mely szerint az ellenőrző szervek mindegyikének megvan a maga "DNS-kódja", amivel a felügyeleti jogkör ellátásában "mimikri" lesz... nem okoz problémát és mint a StarWars lemmingje, nyakig iszapban is azt fogja mondani, hogy "nincs semmi probléma".

Pedig van probléma... ahol a hatalom gondolkodik új faluban... ahol 20 kg a max. csomagméret (költöztél már új lakásba, vazze)... ahol a biztosító a vállát söprögeti - miközben a tulajdonosok vagyona - leszarom, hogy miféle vagyon, cégbeli vagy magán - többszöröse az okozott kárnak, és milliárdos károk+halál+eü.károsodás mellett az egyetlen konkrét összeg 100 eFt...meg egy homefób zsarolás, hogy "ezrek munkahelye kerül veszélybe, ha nem folytathatják..."

Mit??? Megoldott az északi fal átszakadásának elkerülése??? A gyár működésében a katasztrófa-sújtotta területen élők 8-16-ban dolgoznak/kármentesítenek???

Nem vagyok véressszájú ember, de ha arra gondolok, hogy egy semmibe tartott, szapult Soros Gy. 1 m$ adományt tudott adni úgy hogy semmi köze az egészhez, akkor nem túlzok, ha a MAL ZRt. vezetésének kezdetnek 30 nap előzetest+teljes vagyon zárolást kérek, ami nem azt jelenti, hogy szegény kicsilánya nem fog tudni mit enni (nem úgy, mint akik immár az adományokra, befogadó szállásokra vannak utalva), csak "biztos-ami-biztos" zárolunk egy 'kevés' pénzet, megelőlegezendő egy esetleges elmarasztaló ítélet esetére...

Te pedig Index.hu, ne vedd ki a hsz-t, mert rossz gyakorlatot teremtesz: most lementem az egész oldalt, aztán ha törlöd, vagy csak a hszt, vagy más témakörben az egész blogot belinkelem... okos gyerekek vagytok, tudjátok az IP-címemet, de azt nem, hogy hány net-café működik a közelben, vagy hogy hány barátom van, aki vissza fogja rakni... netán más oldalakra is, mint hivatkozást az Index szólás-szabadságára...

A moderáció nem hatalom, hanem eszköz: arra szolgál, hogy a témához közvetve sem kapcsolódó, illetve a blog hangneméhez nem illő hozzászólásokat eltávolítsa... véleményformáló szerepe TILTOTT!!!

Paralelepipedon 2010.10.10. 22:51:38

Azon a hamisított blogon, amelyet az előbb belinkeltem, megjelent a kommentelők között egy állítólagos szakértő, és ezt írta:

"Oszlassunk tévhiteket!

1. A kifolyt vörösiszapot (a nagyját) le lehet mosni slaggal. A falak továbbra is vörösek maradnak, amit könnyű rondának találni, de objektíve nem baj.

2. Semmiféle talajcserére nincs semmi szükség. Akik kint dolgoztunk ma egész nap geológusok és talajtanászok egy emberként értettünk egyet abba., hogy az iszap egyáltalán nem szivárog bele a talajba. Tehát teljesen elegendő az iszapot feltakarítani, talajcserére semmi szükség. Ettől függetlenül a katasztrófavédelmisek Kolontár és Devecser között megkezdték a talaj felső akárhány centijének letakarítását, amin nagy erővel dolgoznak.

3. Az épen maradt szerkezetű házakat nem kell elbontani.

4. Kolontár és Devecser legfőbb közös vonása, hogy egyik sincs mészkőhegységben (sőt, semmilyen hegységben nincsenek. E síkvidéki falvak és a mélykarszt között 200 m, tökéletesen vízzáró agyag települ.

5. A felszíni vizek állapota már most is kielégítő; a katasztrófavédelmisek a lerakódott iszapból kipréselődő lúgot gipsz és sav folyamatos adagolásával jól ellensúlyozzák. A lúg a talajvízbe gyakorlatilag nem (szóval, csak igen kevéssé) jutott be. Az egyetlen, tartós környzeti kár az lesz, amire Te még csak nem is gondoltál: a folyóvizek hordaléka. Várhatóan évek kellenek hozzá, hogy a vörösiszap kiürüljön a medrekből."

Én meg beírom ide, hogy legyen nyoma (mivel oda nem írhatom, úgyis kivágják utólag): azok ott nem szakértők, hanem mocskos hamisítók.

Paralelepipedon 2010.10.10. 22:54:34

@Koczeka, a pampák királya: azok mocskos hamisítók. Minenkit kimoderálnak, akinek a véleménye nem tetszik nekik. Az nem igazi blog. Engem nem csak tiltottak, hanem utólag kiszedték azt is, amiket addig írtam.

Leonard Zelig 2010.10.10. 22:54:44

Alanyt állítmányt lehet egyeztetni, addig elégtelen, elvtárs.

Koczeka, a pampák királya (törölt) 2010.10.10. 23:17:33

Oszlassunk tévhit-oszlatókat!!!

"1. A kifolyt vörösiszapot (a nagyját) le lehet mosni slaggal. A falak továbbra is vörösek maradnak, amit könnyű rondának találni, de objektíve nem baj."

Ne feledkezzünk meg a meteorológiai állomások folyamatos vizesen tartásáról, mivel ők a légszennyezettségi adatok szerint úgy látják, hogy a környéken a légkörbe került a MÉRGEZŐ, NEHZFÉMEKET IS TARTALMAZÓ, INSTANT-LÚG anyag...

2. Semmiféle talajcserére nincs semmi szükség. Akik kint dolgoztunk ma egész nap geológusok és talajtanászok egy emberként értettünk egyet abba., hogy az iszap egyáltalán nem szivárog bele a talajba. Tehát teljesen elegendő az iszapot feltakarítani, talajcserére semmi szükség. Ettől függetlenül a katasztrófavédelmisek Kolontár és Devecser között megkezdték a talaj felső akárhány centijének letakarítását, amin nagy erővel dolgoznak.

"Az itt megtermelt növényeket, továbbá itt felnevelt állatokat a MAL ZRt. piaci áron megvásárolja, vezetése webkamerák kereszttüzében megfőzi és fogyasztja"

3. Az épen maradt szerkezetű házakat nem kell elbontani.

"Valóban nem kell, ha lenne még sorkatonaság, kiváló VV-század Kiképző Központ lehetne, addig javaslom a MAL ZRt. vezetők gyermekeinek óvoda-iskola célú hasznosítására (ez utóbbit persze visszavonom, a gyerekek beáldozása ökör-apa, ökör-anya miatt embertelen)...

4. Kolontár és Devecser legfőbb közös vonása, hogy egyik sincs mészkőhegységben (sőt, semmilyen hegységben nincsenek. E síkvidéki falvak és a mélykarszt között 200 m, tökéletesen vízzáró agyag települ.

"Nem ismerem a geológiai viszonyokat, így csak remélni tudom, hogy ha ennyire jó vízzáró a talajréteg (erről ugattam korábban egyik Környezetvédelmi Felügyelőség kapcsán), a talaj sehova nem lejt, így Devecser max. véletlenül. M.óvár pedig "megmagyarázhatatlan" módon részesül iszap-áradatban...

5. A felszíni vizek állapota már most is kielégítő; a katasztrófavédelmisek a lerakódott iszapból kipréselődő lúgot gipsz és sav folyamatos adagolásával jól ellensúlyozzák. A lúg a talajvízbe gyakorlatilag nem (szóval, csak igen kevéssé) jutott be. Az egyetlen, tartós környzeti kár az lesz, amire Te még csak nem is gondoltál: a folyóvizek hordaléka. Várhatóan évek kellenek hozzá, hogy a vörösiszap kiürüljön a medrekből."

Az első napon a "se nem semmi-se semmi" vörösiszap PH-értékét valami 13-14 közé lőtték be... Régen volt már kémia órá
m, de pechjükre kémia-faktos voltam, van is itthon még mindig lakmusz-papír: PH 13-14 igen közel van a "semmi nincs lúgosabb nála" kategóriától, talán nem véletlen volt Pintás Sanyi bácsi 'véletlen' elszólása (biztos nem tudta, melyik kutya kölykei lehetnek" hogy ha olyan ártalmatlan, nosza egy 'seggest' az iszapba... a helyenként 3-4 méter 'biztonságot ad'...

Megszólalt az ügyben egy szakértő, bizonyos dr. Raisz Iván... dolgoztam vele, alkut nem ismerő embernek tartom... semmi jót nem mondott, ami a cég optimizmusát alátámasztaná:-(((

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.10.10. 23:26:34

@Koczeka, a pampák királya: Ha valakinek nem megy a szarkazmus, miért próbálkozik vele?

Koczeka, a pampák királya (törölt) 2010.10.10. 23:28:01

Még valami:

"A felszíni vizek állapota már most is kielégítő; a KATASZTÓFAVÉDELMISEK(!!!) a lerakódott iszapból kipréselődő lúgot gipsz és sav folyamatos adagolásával jól ellensúlyozzák. A lúg a talajvízbe gyakorlatilag nem (szóval, csak igen kevéssé) jutott be."

Nem tudtam, hogy az iszap a lúgot ennyire nem bírja: kipréseli magából:-LOL

A lúg a talajvízbe (hmmm, állítólag a lúg is oldódik vízben???) gyakorlatilag nem (max. elméletileg, ahogy szokott) oldódott be:-(((

Még egy aprócska észrevétel: a híradások szerint a környező folyók PH értéke a normális szintre, 8-8.5-re süllyedt... Talán nem mondok újat, ha minden más folyó normális PH-értéke inkább a 7-est közelíti, igaz a szódavizet még sosem mértem hogy mennyire tér el a semleges PH-tól, viszont igyekszem hígítva fogyasztani - állítólag még így is gyengíti a csontozatot... igaz ez inkább savas... lehet mégis inkább lúgot kéne innom??? Fenébe a gyomorsavval!!!

Koczeka, a pampák királya (törölt) 2010.10.10. 23:31:04

@kolbászoszsömle: Sajnos valóban nem megy az ornitológia, de azért egy szarkát felismerek... falusi gyerek 'vótam, sok kiscsirke mellett:-DDD

Konkrétan: Mi Bajod Van???

Paralelepipedon 2010.10.10. 23:44:44

@Koczeka, a pampák királya: és nézd csak meg, hogy felépítették! Ott van egy "szakértő", aki "tudósít". Aki megcáfolná, azt meg kitiltják. Ennyit a liberókról, így hazudozzák tele a médiát.

Koczeka, a pampák királya (törölt) 2010.10.10. 23:46:12

Úgy látszik, elveszett (vagy 'bedőlt a blog?)

"Ha valakinek nem megy a szarkazmus, miért próbálkozik vele?"

Tényleg nem vagyok ornitológus, de azért egy szarkát megismerek, falusi gyerekként, tudod: kotlós-kiscsirke...

De azért megkérdem: Mi Bajod Van Velem???

Paralelepipedon 2010.10.10. 23:48:06

@kolbászoszsömle: nincs ebben semmiféle szarkazmus, ő is azért ír ide, mert azon a nagy "leleplező" blogon, ahol a "szakértő" tudósít, a nem tetsző véleményeket kiollózzák, és így meghamisítják a véleményeket.

Koczeka, a pampák királya (törölt) 2010.10.11. 00:09:39

@Paralelepipedon: Barátom! Én nem beszélek sem liberőkről, sem nácikról, sem vörösökről (max. iszap)...

Ha egy blogot (topikot) valamivel igazán haza lehet vágni, az a politikai besorolás, ha akarja azt az illető, ha nem:-(

Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy pártállástól függetlenül útálok minden politikust, és amikor vallási tárgyú beszélgetés során kedvenc kórboncnok barátom megforgatta a szikét a kezében: "Én csak ebben hiszek"... Nos én is ilyesfajta aberrált vagyok: műszaki végzettségű és beteges igazság-érzetű:-(((

Napokon-heteken belül ledől az északi fal, további szennyezést okozva. Eddig jól sugallta magát a merénylet/környezeti katasztrófa duma, csakhogy az események - tudomást sem véve az itt folyó eszmecseréről - maguktól tovább folynak:-(((

Mondják, hogy valamit tesznek, de azt nem hogy mit... Keresik a felelőst, de nem mondják hol... a leg-extravagánsabb: karácsonyra mindenkinek fedél lesz a feje fölött... hol? hogyan? miből? kitől?

Apró részletkérdések, amelyek mind-mind terelések, a helyszínen életmentő (nem lincselik meg), a nyilvánosság előtt 'megmentő' szerep, amelyekhez nyilván semmi köze nincs sem a Soros által feldobott egymillió dollárnak, sem telefon-segélyből összejött közel ugyanennyinek... durván félmilliárd...

Azért ha az én kezemben ennyi pénz van és az összkár tényleg 1 MRD, azért már lenne elképzelésem...

PS: De azért CSAK megkérdem, hogy ha a hirdetésekben a segélyhívó szám mellett az áll, hogy "hívásával 250 Ft-tal segíti a károsultakat", a telefonban meg megköszönik hogy "200 Ft-tal segítettem, ami a Vörös Kereszt juttat el", valaki magyarázza már el nekem, hogy hova lett közben 25 % az adományomból, mely szervezet vagy cég volt olyan extravagáns, hogy közvetítési díjként lecsípett egy negyedet!!!

Nem viccelek: kinyomtattam a felhívást és megvárom a telefonszámlákat (4 mobil+vezetékes) és tudni akarom!!! Kinek jár az 1/4-ed????????????????

(Ha lehet, ne színekkel és/vagy vektorokkal válaszoljatok)

Hurri Kán 2010.10.11. 00:12:05

@Paralelepipedon: második nickkel egy hozzászólás elment, de leszedték. Ez a libsik által hangoztatott tolerancia meg véleményszabadság...

Hurri Kán 2010.10.11. 00:14:59

Meg Vincenték már azt is kiderítették, hogy egy csapat (V8cars.hu, amerikai autós klub) csak azért mentek le minden hírverés nélkül bográcsokkal főzni az ott lévőknek, mert egyik "cimbijük érintett". Úgy tűnik, van lejjebb...
A link egyébként:totalcar.hu/magazin/kozelet/2010/10/10/v8-asok_foztek_kolontaron/

Koczeka, a pampák királya (törölt) 2010.10.11. 00:18:02

@Paralelepipedon: "...ő is azért ír ide, mert azon a nagy "leleplező" blogon, ahol a "szakértő" tudósít, a nem tetsző véleményeket kiollózzák..."

Azért írtam ide, mert ezt tették ki Index-címlapra...

De "ide nekem az oroszlánt is": HOL tudósít a 'szakértő'??? Megnézem... enyém az éjszaka és az internet...

Kitilt??? Akkor úgy lesz, mint a kommunista népmesében: "Aki nem hiszi, annak utána járnak" by Hofi G.

Vagy fordítva... csak nekem nincs iszaptározóm... Hmmmm...

Koczeka, a pampák királya (törölt) 2010.10.11. 00:32:49

@gyvy: Én minden hsz után csinálok egy mentést... hely van, 10-20 mp plusz...

De minő öröm, ha törlés után újra meg újra visszarakhatod:-DDD

Egyvalamit tudomásul kell venni: kurvára felgyorsult világban élünk és ha ilyen eszközökkel operálnak, kurva gyorsan a világháló olyan részén találják a blogot/fórumot, ahol nem is érdekli őket, hogy mit szedtek ki, csak azt tudják, hogy ilyenkor, ilyen helyzetben, pl. szponzorként nem adják a nevüket... bukott már ebbe bele nagyobb média is, mint ami Mo-n fellelhető, a lényeg az, hogy a hsz-ről is és annak megjelenése/meg nem jelenése után is csinálj egy oldaltükrözést...

Hidd el, hogy ha látják, hogy mentegeted az oldalt, - ha eszük van - nem törölgetnek hsz-t...

Vagy ha igen, a nemzetközi közösségi oldalak vevők balos/jobbos cenzúrára, akinek a NYT-hírverés kell, nem is választhat jobb eszközt - mármint a negatív kampányához:-D

Franzi 2010.10.11. 01:54:37

@Világjáró:

ha nem emberi mulasztás, akkor mi? földrengés? cunami? hurikán?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.11. 03:17:40

"eljes ökológiai pusztulást okozó baleset természeti jellegéhez"
Hát pl. a hirtelen (az allenőrzéstől a katasztrófáig) 13-as ph-ra lúgosodó trutyi nem azt támasztja alá, hogy a MAL ne lenne felelős.

Amúgy is, ez sem fekete, vagy fehér dolog.
Felelős a MAL, az ellenőr, a környezetvédelmi szerv, az előző kormány, Illés, Zay.

Franzi 2010.10.11. 03:51:35

@kolbászoszsömle:

a szándékosság nem emberi ok?

gratulálok, hogy bevállalnád a gát felrobbantását. nyilván emiatt indulsz abból ki, hogy a konkurencia is ezt tenné.

de mivel a világ egyik legkisebb timföldgyártójáról van szó, teljesen egyértelmű, hogy ezt kell meglovagolni és megsemmisíteni.

Franzi 2010.10.11. 03:52:50

@kolbászoszsömle:

a szándékosság nem emberi ok?

gratulálok, hogy bevállalnád a gát felrobbantását. nyilván emiatt indulsz abból ki, hogy a konkurencia is ezt tenné.

de mivel a világ egyik legkisebb timföldgyártójáról van szó, teljesen egyértelmű, hogy ezt kell meglovagolni és megsemmisíteni.

Franzi 2010.10.11. 03:54:14

@kolbászoszsömle:

a szándékosság nem emberi ok?

gratulálok, hogy bevállalnád a gát felrobbantását. nyilván emiatt indulsz abból ki, hogy a konkurencia is ezt tenné.

de mivel a világ egyik legkisebb timföldgyártójáról van szó, teljesen egyértelmű, hogy ezt kell meglovagolni és megsemmisíteni.

Franzi 2010.10.11. 04:09:23

@kolbászoszsömle:

a szándékosság nem emberi ok?

gratulálok, hogy bevállalnád a gát felrobbantását. nyilván emiatt indulsz abból ki, hogy a konkurencia is ezt tenné.

de mivel a világ egyik legkisebb timföldgyártójáról van szó, teljesen egyértelmű, hogy ezt kell meglovagolni és megsemmisíteni.

Franzi 2010.10.11. 04:25:44

@kolbászoszsömle:

"...Az sokkal valószínűbb, hogy megreped egy hatvanöt méter széles gát magától, előjel nélkül, mint az, hogy segítenek neki megrepedni? Különösen, ha dollármilliárdokban mérhető hasznot hajthat egy ilyen repesztés?..."

ezt levezetnéd? mármint a dollármilliárdos hasznot?

tényleg a cég felelősségtudatos menedzsmentjére vall, hogy még egy normális felelősségbiztosításuk sem volt. úgy, mint az a kijelentés is, hogy a cucc nem veszélyes és hogy ők nem hibásak semmiben. szóval értem én, hogy ezekért is orbán felel.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.11. 04:41:56

@materia: Hát ez nekem is furcsa szokott lenni.
Csomó szerződés van minden szarról. Na. Az a felelős, akinek a neve ott van.

Franzi 2010.10.11. 04:45:57

@nexialista:

igen, elvileg így kellene, hogy legyen.

az a gond, hogy nagyon nehéz jó felsővezetőt találni magyar cégekhez, mert általában a tulajdonos mindig beleszól, hogy miként végezze a napi munkáját.

a multiknál ez egyszerűbb. ott megadják az irányvonalat, az eszközt és csináld meg. persze beszámolni ott is kell, hogy miképp haladsz, de nem szólnak bele a napi munkádba.

Franzi 2010.10.11. 04:47:34

@flippant:

igen, elvileg így kellene, hogy legyen.

az a gond, hogy nagyon nehéz jó felsővezetőt találni magyar cégekhez, mert általában a tulajdonos mindig beleszól, hogy miként végezze a napi munkáját.

a multiknál ez egyszerűbb. ott megadják az irányvonalat, az eszközt és csináld meg. persze beszámolni ott is kell, hogy miképp haladsz, de nem szólnak bele a napi munkádba.

Jim Raynor 2010.10.11. 08:27:06

@kolbászoszsömle:

te egy ritka nagy baromarcú vagy.

az a bajod, hogy állításos szerint Orbán prejudikál, amikor emberi mulasztást emleget, az viszont nem bajod, hogy a MAL Zrt. vezetői ezt kategorikusan kizárják (vagyis ugyanúgy prejudikálnak). hát, érdekes.

Paralelepipedon 2010.10.11. 08:56:54

Ez az "Orbán prejudikál" már megint akkora otromba csúsztatás. A nyomozáshoz kellenek gyanúsítottak, bírósági tárgyaláshoz kellenek vádlottak. Ez nem előre kimondott ítélet, ettől mindenki ártatlan, amíg el nem ítélik.

Blogger Géza 2010.10.11. 11:56:24

"dollármilliárdokban mérhető hasznot hajthat egy ilyen repesztés?"

Most már tényleg vedd be a gyógyszered.

Mellesleg egy robbantás gyanújának a zajhatás, illetve a hátramaradt nyomok miatt már rég fel kellett volna merülnie. Még csak azt kéne, hogy Orbán Viktor itt robbantásokat vizionáljon. Na akkor mit fröcsögnétek itt össze. De ez nem az a kormány, amelyik szlovák terroristákkal ijesztgetett azét hogy elvegye az emberek kedvét a tüntetésektől.

Blogger Géza 2010.10.11. 11:59:52

@Paralelepipedon: A "liberalizmus" mindig addig szokott tartani Magyarországon, amíg olyan véleménnyel nem találkozik, ami neki nem tetszik. Akkor valójában bekapcsol a liberalizmus+ üzemmód, ami kb nem más, mint kirekesztés, boszorkányüldözés, cenzúra, ellehetetlenítés, gyűlöletkeltés az ellentétes véleményt hangoztatókkal szemben.
süti beállítások módosítása