2009. április 08. 13:45 - Reckl_Amál

Fidesz, nyugi!

Nagyon igazat mondott Hajós András vasárnap este. A Fidesz képtelen győzni. Annyira beléjük égett a 2002-es vereség (hála mindenek előtt Orbán Viktornak - ezt már én mondom), hogy azóta azt sem képesek felfogni, ha éppen győzelemre állnak. Mint például most.

Most nem kellene ugrálni. Mert az MSZP segítség nélkül is kicsinálja magát. Az ilyen ostoba, nevetséges malőrökön, hogy egy alapvetően vállalhatatlan funkcinő fölteszi a kedvenc lemezét (Best of Communism), és így Bajnai Gordon kénytelen elénekelni az Internacionálét. A legjobb angol öltönyében. A legéhesebb proletár, na ja.
De ez csak tünet, igazából a Kacsamesék (bár a Libamesék találóbb lett volna) zenéjét is bejátszhatták volna. Annyira volt komoly ez az egész. Két hete még Gyurcsányt akarták rettenetesen, most meg jó lesz a nemzet anyósa is elnöknek.

Szóval az okos fideszes ilyenkor kiveszi a szabadságát, és amíg még nem kell adót fizetni az üdülési csekk után, addig elidőzik valamilyen vidéki panzióban, nagyokat szippant a friss, falusi levegőből és az újságban csak a sportrovatot olvassa el. Szíjjártónak úgyis olyan jó pulóverjei vannak (és ezt minden irónia nélkül mondom), pont ideálisak egy hajnali teraszra kiüléshez.

Ehelyett mit csinálnak?! Természetesen hülyeségeket beszélnek. Minden szinten.

A már említett szóvivő (akinek szerepeltetése nem megy a fejembe, bárki az Irigy Hónaljmirigyből hitelesebb és szimpatikusabb lenne, de mindenek előtt intelligensebbnek hatna) meg még a mai politikai matiné idején is meredek dolgokat mond.
Ha hallgatnánk rá, azt hihetnénk, hogy a Fidesz programja annyi, hogy ők népszerűek. Itthon is, külföldön is. Szíjjártó ezt forintokra is le tudja fordítani - azért mégis volt hatása annak a ballib sajtó féle nyüstölésnek, hogy néha számok is kellenek. Szerinte a kormányváltás önmagában 400 milliárd forintot hozna, mert egy Orbán vezette társaságnak akkora hitele lenne, hogy az egész európai, sőt a világszerte lévő bankrendszer azonnal jobb kamatokkal kínálná meg döglődő kis hazánkat. Mert az elszánt, igaz magyar arcél az egész világot meghódítja, térdre kényszeríti.
Nem akarok (mindig) durva lenni, de aki ebben hisz, az most ne olvasson tovább, mert egy világ omlik össze benne. Nincs húsvéti nyuszi! Körülbelül ennyit ér ez az elmélet.
Tegnap ezt a remek tervet még megtoldotta a zemberek című folytatásos népi költemény újabb remek mérföldkövével. A Bajnai-csomag nem más, mint összeesküvés a zemberek ellen. Jajj Istenem!

Aztán imádom a Fidesz aktivistáit is. Na jó, általában az aktivistákra en bloc ferde szemmel nézek. Egy pártért végzett önkéntes munka mindig gyanús kicsit. Szóval a XIII. kerületi fideszes fontoska közfeladatnak tekinti az ep-s szórólapok terjesztését. A történet persze arról szól, hogy a biztonsági őrnek álcázott szovjet medve kipenderítette az aktivistát, amint az - a lakók kifejezett kérésének ellenére - épp gyömöszölte be a szórólapokat a postaládákba. A biztonsági őr persze ne alkalmazzon tetlegességet, de bőven el tudom képzelni, ahogy ez a túlpörgött nőszemély kioktatta az őrt, amikor lebukott, ez kiakasztotta a házmestert. A jóég tudja, honnan van ez a váteszi energia a fideszesekben, de ez az okostojás stílus, mellyel a kamerába is kifejtette a nő, hogy az Éljen Schmitt Pál! mennyivel fontosabb, mint az akciós farhát, ellenszenves volt. Neked, aranyom, neked fontosabb. A lakók meg annyira utálják a szórólapokat (A Tescóét is, nyugi!), hogy ki is írták, hogy nem kérnek, sőt még egy embert is fizetnek közös költségből, hogy ne dobálhasson be boldog-boldogtalan mindenféle nyomtatott spamet. Most ezt csak a logika nyelvén is megkérdezném, vajon mekkora a hatékonysága a szórólapoknak egy szórólapgyűlölő házban. Nem visszafelé fog-e elsülni, ha valaki ramazurizik a lépcsőházban a hülye szórólapjaival. Aztán nagyképűen nyilatkozgat a tv-ben, mint valami mártír. Amúgy az is szórakoztató, hogy egyes fideszesek bunkón viselkednek, néha emiatt megütik a bokájukat, mint minden más, rendetlenkedő ember, aztán egyből emberi jogokról óbégatnak azonnal. (Ne kapjátok föl a vizet! Az ordítozás joga ugyan megilleti még a holdkóros joghallgatókat is, de ne lepődjenek meg, ha a nénik ezen feldühödnek.)

A harmadik történet - szintén ma reggel láttam - főszereplője Farkas Flórián. A Lungo Drom hősi halottnak akarja nyilváníttatni azt az Irakban működő, mobilwc-kkel foglalkozó "civilt", akit két hete lőttek le nagy képességű amerikai katonák. Mondjuk eleve nem egészen értem, hogy mi abban a hősiesség, ha valaki a jó pénz reményében, üzleti kiküldetése során meghal, de egye fene, tőlem nevezzük annak. (Főleg az az indoklás abszurd, hogy mivel a falujában szerették, ezért megérdemli.) Végülis a katona sem másért van ott.
De most Farkas Flóriánnak sikerült azért a külügyminisztériumot, ezáltal a kormányt kritizálnia a sajnálatos eset kapcsán. Nem az a baj, hogy egy ember meghalt. Nem az a baj, hogy Magyarország részt vesz egy jogtalan és értelmetlen háborúban, amelyhez semmi köze. (Ez ellen kellene protestálni.) Nem az a baj, hogy az amerikai hadsereg olyan idiótákat küldött ki, akik a szövetségeseik embereit lövik. Nem! A baj az, hogy ez két hete történt, és Farkas Flórián csak két napja értesült róla. Bárcsak ez lenne Göncz Kinga legnagyobb mulasztása!

Szóval, fidesznyikek, nyugi! A következő választás a zsebetekben van. Persze nem azért, mert olyan remekül teszitek a dolgotokat, de ez nem számít. 2002-ben és 2006-ban sem az MSZP nyert, hanem ti vesztettek. Most pont fordított a helyzet. Tessék nyugton maradni, mert a szűkszavú, elegáns ludasmatyi még a végén beelőz. Ezt hagyni nagyon hazafiatlan lenne.

68 komment
· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr271053800

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sárdobáló 2009.04.08. 18:14:20

Remeg a jobboldal vezérhajójaA Fidesz nagyon nyerni akar júniusban az EP választáson. Mindenféle közvéleménykutatások szerint a győzelem biztos, a kérdés az, hogy a mostani 2/3-os többség kitart-e a parlamenti választásokig, vagy csökken-e, de még mindig…

Trackback: Kifordított ország 2009.04.08. 16:55:20

Nemzetközi összefogás Gyurcsány lemondásáért! (Videó)A bizonyíték, hogy Gyurcsány utálata már nemzetközi ;)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.04.08. 15:12:36

Ez a nagy tévesztés, hogy a Fidesz az ellenfél, hol van az már!

Esetleg még talán a Kósával mennének valmire, de Obánnal? Nem hülye ő, de megkoptatta a politka, mondhatnám azt is hogy új műsorhoz új férfi kell.

Jó ha a következő választáson egyedül kormány tudnak alakítani, de könnyen lehet hogy kisebbségben fognak kormányozni. Minnél később leszenk a választások, annál inkább.

Megjegyzem ez a szórólap fóbiát sem értem. Elég egy matrica a postaládára. és kész, ha meg bedobják, hát ki kell dobni, ha nem tetszik.

Én sokat költöztem, ezek a bedobós cuccok sokat könnyítettek a környék gyors megimerésében.
De aki soha nem ment még a szomszéd utcától messzebb, az persze lehet hogy már unja.

Kivlov 2009.04.08. 16:56:37

mind. maszop-szadesz tolvajbandánál bárki jobb. bokros is, klasszisokkal

Káposztakukac 2009.04.08. 17:05:39

szerintem a legutóbb szdsz-re vagy mszp-re szavazók jelentős része is hajlandó lenne átpártolni egy modern polgári párthoz. de a fidesz sajnos nem az. lehetne az, de ameddig orbán császárként uralkodik felette, addig minden belső kezdeményezés elhal, hogy ilyen irányba haladhasson. orbán egy politikai dinoszaurusz. ugyanúgy része és részese annak a klikknek, amit olyannyira kritizál, mert épp azok vannak a hatalmon. már rég ott kellett volna hagynia a politikát, esetleg valahol tanácsadóként vagy egyetemi tanárként fényezhetné, a magáról megalkotott képet, de a magyar politikában már neki sincs helye.

yafet 2009.04.08. 17:08:35

Márciustól minden másképpen lesz.

ddq (törölt) · http://inda.hu 2009.04.08. 17:14:28

en szemely szerint most probalok szavazati joghoz jutni, hogy a kovetkezo valasztasokon kifejthessem a velemenyem. Egy masik orszagba. Ebben nem. Nem latom azt a szervezetet akire erdemes lenne, aki nem az elmult 16 ev hordalekan felmaszva probal valamit tenni, hanem tenyleg erdemi eredmenyeket akar elerni.
a rendszervaltas ota eltelt evek es az ez ido alatt tanusitott politikai es emberi magatartas megerlelte bennem azt a gondolatot, hogy barmennyire is szeretem ezt az orszagot, sajnos elhetetlenne valt. A politikusaink miatt. Miattunk.
Sajnalom nagyon, de ebben az egyben igaza volt a tavozonak, nem tetszik el lehet menni. Es tenyleg.
Majd kuldok kepeslapot.

Azhát 2009.04.08. 17:20:48

Amálka, le a kalappal.

A szívemből szóltál, minden szavadat aláírom!

lioliom 2009.04.08. 17:21:06

Akik elpártoltak az MSZP,SZDSZ -től nem fognak a Fideszre szavazni.Annyira utálják Viktort.A múltkori választásnál kétségbeesésében már megérezte,át is akarta adni a nemlézető miniszterségét az Ákoskának,de igy sem kellett.Én adok sanszot a pofára esésüknek.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.04.08. 17:39:11

A FIDESZnek sajnos szinte csak ilyen megnyilvánulásaik vannak:

fedor.blog.hu/tags/ezzel_szemben_a_t%C3%A9ny_az

Spermahajder 2009.04.08. 17:41:40

Gratula Amál, jól látod a lényeget. Mellesleg "lioliom" hozzászólásával egyetértek.

-Sarge- 2009.04.08. 17:44:31

Tudom, hogy nem ez a fő mondanivalód, de ezzel a résszel pont nem értek egyet: "Nem az a baj, hogy Magyarország részt vesz egy jogtalan és értelmetlen háborúban, amelyhez semmi köze." Pont 10 éve az ország 90%-a megszavazta, hogy lépjünk be egy szövetségbe. Nos, ez kötelezettségekkel is jár. És hidd el azt is, nem lenne szabad még magukra hagyni őket. Szaddamot ugyan kivégezték, rendszere megbukott, de ez így közel sem elég.

Persze a fentiek egyáltalán nem jelentik azt, hogy "igazságos, szent háborúnak" gondolnám a Nato ottani szereplését.

Sarge

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.04.08. 17:45:07

nem a fidesszel van a baj (már megint...)
hanem, hogy még mindig nagyon sok komcsi él ebben az országban

mint az index, vagy a postoló...

Dódi 2009.04.08. 17:47:59

Amál, rászoktam arra, hogy olvaslak téged. :) jó látni, hogy vannak az országban, akik jól látják a dolgokat.

csak még annyi, hogy nem biztos az, hogy a Fidesznek már a zsebében van a következő választás. az embereknek elegük van az egész politikai elitből, beleértve a Fideszt is. megújulásra képtelenek, amíg Orbán a vezír. Káposztakukac nagyon jól megfogalmazta, nem is ragoznám tovább.

fedélzeti kompót 2009.04.08. 17:51:20

Triviális, a Fidesz nem akar nyerni. Lopni már nem sok minden van, működővé tenni az országot.. ahhoz érteni is kellene. Mégis, mit akarnak azok akik előbb egy Medgyesitől kaptak ki aztán egy Gyurcsánytól?

teknős 2009.04.08. 17:52:09

@Káposztakukac: Te azt honnan tudod, hogy minden belső kezdeményezés elhal?
Ha benne lennél azokban a belső kezdeményező körökben, akkor tuti, hogy nem mondanál ilyeneket.

Bírom, a vágyakozást egy modern polgári párt után. de ki csinálja meg?

Az emeszpé jól felfogott érdeke, hogy az ilyen sületlen elméletek szárnyaljanak!

Spermahajder 2009.04.08. 17:55:37

Kedves "wmiki", inkább olvasgassad az "igazmondo" blogot. "Fedor": jó a blogod, tetszett, ismereteim szerint nem volt hiba benne.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.04.08. 17:57:35

Az ilyen verbális verőlegényeket, mint Szíjjártó is lecserélhetnék lassan. Most, hogy a zsebükben a győzelem, nem kellene továbbra is baseballütővel verni az ellenfelet, mert ellenkező hatást érnek el.

mamamama 2009.04.08. 18:02:00

Remek írás!Minden szavával egyetértek.

Grat.

hobby beton 2009.04.08. 18:06:06

@wmiki: nem lehet mindenki igaz turulhitű kifaszú magyarember akinek lépten nyomon kompenzálnia kell

Káposztakukac 2009.04.08. 18:06:55

@teknős: mutassál akkor! mutassál egy arra utaló jelet, hogy ma a fidesz orbán viktor nélkül képes bárminemű tevékenységre.

hobby beton 2009.04.08. 18:08:32

@Káposztakukac: miért orbánnal más a helyzet? :D

ügyfélszolgálatos 2009.04.08. 18:09:25

Jó írás, nekem is tetszik. De úgyis mindjárt jönnek a szájkaratésok, mint wmiki.

GayBears · http://gaybears.blog.hu/ 2009.04.08. 18:10:12

Ez a szórólapozás elképesztő.

Nekem az tetszett benne, amikor azt ecsetelték, hogy azért más egy politikai szemét a kereskedelmi szeméttől, mert enélkül hogy tudna az ember felelősséggel dönteni.

Ezt a logikát viszont nyugodtan használhatnánk a kereskedelmi szemét védelmében is, hiszen nem mindegy milyen a kocsink vagy a hajszárítónk. Utóbbi pl. okozhat meglepetést ha a kínai piacon vett szigetelés nélkülivel próbálkozunk... szóval felelősségről ennyit.

szakértőbb 2009.04.08. 18:11:16

>esetleg valahol tanácsadóként vagy >egyetemi tanárként fényezhetné

Orban Viktor professzor? na b+! oszt' mit tanitana? ahhoz azért kell ám valami tudományos teljesítmény is, nem?
az egyetemi tanaroktol meg en kerek elnezest!

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.04.08. 18:12:23

@Reckl Amál,

A fidesz pont azt csinálja, amit elvársz: nyugodtan ülnek a s.ggükön, kommunikációjuk a háttérzaj szintjén mozog. Van egy kijelölt ember, aki a nagyon gáz dolgokat mondja, a fidesznél Szijártó (ugyanez a szocikál Nyakó), időnként mond valamit, amire másnap már senki nem emléxik.

Közben a szocik eljátsszák azt, amit 89-90-ben: pár idealista még reménykedik egy tisztes vereségben, de a nagy többség már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt, és próbálják biztonságos külföldi banszámlákra menteni amit lehet.

Teddypompom 2009.04.08. 18:14:27

Olyan jó beszart ballibeket olvasgatni...

Uncsi lesz különben ez hátralévő év, hiszen áll a gazdaság, és az állam is szünetelteti a működését.
Addig szórakozásképpen Klubrádiót hallgatok, és Reckl Amál típusú eszemfuttatásokat fogok olvasni...

A témához pedig annyit ,hogy szeretem amikor az erőszaktól irtózó liberálisok
szépen bemutatják a valódi kirekesztő,
bosszúszomjas, antihumánus arculatukat, akárhányszor egy jobboldalit fizikai atrocitás ér.......

bandeenator · http://kritika3.blog.hu 2009.04.08. 18:14:29

"Szóval az okos fideszes ilyenkor kiveszi a szabadságát, és amíg még nem kell adót fizetni az üdülési csekk után, addig elidőzik valamilyen vidéki panzióban, nagyokat szippant a friss, falusi levegőből és az újságban csak a sportrovatot olvassa el. Szíjjártónak úgyis olyan jó pulóverjei vannak (és ezt minden irónia nélkül mondom), pont ideálisak egy hajnali teraszra kiüléshez."

Ha ezt tennék, ez lenne a bajod. Lám ők is dőzsölnek, mindenki egyforma.
Szeretem a blogodat, de politikában nem értünk egyet.

Szórólap: ha kiírják, h nem kérnek, eleve be se megyek! De a nő veszekedése és a kipenderítés nem arányos testi erő!

"Amúgy az is szórakoztató, hogy egyes fideszesek bunkón viselkednek, néha emiatt megütik a bokájukat, mint minden más, rendetlenkedő ember, aztán egyből emberi jogokról óbégatnak azonnal."

Díszzsidózni, meg cigányozni lehet, ugye?!
Mindenki tud bunkó lenni, de azért ne állítsuk be ilyen mértékűnek a dolgot.

yanchi345 2009.04.08. 18:14:40

@Kivlov: Bárki azért nem, de Bokros pl. saját jogán is igen.

attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.04.08. 18:14:48

Drága Amál!Mint mindíg,most is igazat adok neked.Márcsak a biztonságiőrt nemértem.Mármint,hogy mi köze a szovjet medvékhez?

indapasssucks 2009.04.08. 18:15:16

Hát ja, 2005-ben nem a szocik nyertek, hanem a fidesz veszített.

Bár az is megérne egy posztot, amikor a szonda ipszosz szerint a politikusok népszerűsége elér egy X értéket, akkor aztomatikusan náci veszély jön létre :)

Az meg igazán szomorú, hogy a teljes polgári jobboldalt elhakkolta a fidesz, és amíg ez van, itt nem lesz se polgárosodás, se felemelkedés. Ha nem orbán képviselné a magyar polgárságot, szerintem rég kihaltak volna a parlamentből a horn félék, és lehetne működő reform, meg ilyenek...

Azért így, kívülről nézve szerintem ez az ország ezeket a politikusokat érdemli. És ezt én sajnálom a legjobban, mert amúgy a föld jó, a mezők zöldek, és az ég pont úgy kék, ahogy szeretem.

ui: Szvatopluk nagyon hülye volt...

marosy 2009.04.08. 18:16:19

Már nincs messze a választás.
Majd mi is testüregmotozást és szemkilövetést fogunk alkalmazni a bolsevik terroristákon.

yanchi345 2009.04.08. 18:20:19

@wmiki: Ja, Rákosi is sokallta a politikai ellenfeleit, meg a (másként) gondolkodókat. Ő kulákozta meg reakciósozta őket, ti meg komcsizzátok. Ő el is kezdte irtani őket, ti (még) csak beszéltek róla. Jó tanítványai vagytok, ha tehetné, megdicsérne.

bandeenator · http://kritika3.blog.hu 2009.04.08. 18:20:42

@GayBears: aki CSAK kampány alapján szavaz, nem tájékozott ember. Az MSZP a kampányával nyerte meg a szavazókat, nem azzal, hogy annyira jó lett volna.

bunko_jobbos 2009.04.08. 18:22:02

Ezt a fos hozzászólást! És ezt kirakták a zindex címlapjára!

1. A politikai szórólap nehogy má' egy kategóriába essen a fingos Auchan csirkeakcióval. Igenis közügy. Azért mennek az országban rosszul a dolgok, mert az emberek nem foglalkoznak politikával. A többségüknek -mint ti is- annyi a politika, hogy a médiában itt-ott hallott sablondumákat magukévá teszik. Ha nem dolgozol meg valamiért, akkor ne várd, hogy az jó legyen. Ha napi két órát eltöltenétek a MÉLYEBB ÖSSZEFÜGGÉSEK, gazadasági adatok, stb. elemzésével -nem bulvár szinten-, akkor sokkal jobb lenne az ország.

2. Értem. Tehát elénekelték az Internacét, tehát a Fidesz tök hülye.

3. "Bajnai-csomag nem más, mint összeesküvés a zemberek ellen. Jajj Istenem"

Mikor az MSZP azt mondta, hogy állítsuk meg a Fidesz hazugsággyárát, meg 22 millió román, akkor nem jajoztál, ugye?

bandeenator · http://kritika3.blog.hu 2009.04.08. 18:23:15

@indapasssucks: ha Orbán nem lenne, te vadkapitalizmusban és kiárult országban élnél.

Nem volt más ember, aki ennyire állná a sarat és bejáratott neve van, ezért nem lett más a pártelnök.
Ha meg nem ismerné senki az új Fidesz-elnököt az lenne a baj, h nem ismerjük "jajmicsinálezis". Ha van sapka, ha nincs sapka...

bandeenator · http://kritika3.blog.hu 2009.04.08. 18:24:51

@bunko_jobbos: egyetértek, kivéve az első mondatot: legalább kiderült, ki hol áll, reménykedve várják a Bajnai-csomagot, hát aki így tesz, annak hajrá.

yanchi345 2009.04.08. 18:25:34

@GayBears: De még, ha valami olyat dobálnának be, ami döntési alap. Pl. a fidesz válságprogramját, ami biztosan van, mert mindig elmondják, hogy létezik. Mint a Szent Grál. De amíg a szórólapon (mindegyiken) néhány lakkozott mosolyú szerencsétlen van, akinek kb. addig vagyok naaaaagyon fontos, amíg be nem teszi a pehelypuha popinkóját a bársonyszékbe, aztán nyomkodja a gombot, ahogy a pártja parancsolja, addig teljesen felesleges egy fát is kivágni ezért a szórólapokért.

-Sarge- 2009.04.08. 18:37:51

@bunko_jobbos: Szerinted hiteles , "mélyebb összefüggéseket" feltáró információt nyújt bármelyik politikai szórólap? Én nem láttam még olyat. Innentől kezdve meg pont annyit ér, mint a "fingos Auchan csirkeakció".

Sarge

Liberté__73 2009.04.08. 18:41:02

"Majd mi is testüregmotozást és szemkilövetést fogunk alkalmazni a bolsevik terroristákon"

Hát barátom, te a fityeszkormány alatt is egy tróger munkanélküli culáger maradsz, ebbe törődj bele :)

frank602 2009.04.08. 18:42:36

Gratula Amál!Szinte minden gondolatoddal
egyet értek! Sajnos az a baj,hogy orbán
viktor /kis betűvel, meggyalázva ezzel
szegény NEMECSEK ERNŐ emlékét/és bandája
semmi értelmes dolgot nem tud felmutatni
évek óta. A legfontosabb dolguk az,hogy a felelőtlen, hőzöngő, elégetlenkedő csőcseléket kihülyítsék az utcára tünteni. Közben ők a parlamenti büfében
osztják az észt, mivel az üléseken derogál a részvétel. Természetesen fizetési napokon tartják mind a két markukat/ha lenne 4 vagy 6 azt is/.
Az a legnagyobb bajuk, hogy félnek kiürül a húsosfazék mire ők esetleg hozzáférnek.Az úgynevezett NÉP sorsa annyira érdekli őket, mint engem a mezei tücsök nemi élete szikes talajon.

Sealed tender 2009.04.08. 18:43:55

Teljesen egyetértek Reckl Amal depolitizáló törekvésével. Már csak egy lenne fontos, hogy azok a korlátolt szavazógépek fizessék a megemelkedett törlesztőmet,akik 2002ben és 2006ban hatalomba segítették ezt az impotens bandát és akkor annyit és ott énekelhetik az internacionálét ahányszor csak akarják. Még hogy internacionálé eszem f@szom megáll. Emberek 6%-os recesszió van, ami kizárólag az elmúlt hét év kormányzásának köszönhető. Ki téríti meg az elvesztegetett éveket???

sántaclaus 2009.04.08. 18:46:33

Jó írás és megmosolyogtató a sok frusztrált és agyhalott szittyadék sirám.

Táptalaj 2009.04.08. 18:47:12

@marosy: akkor ti fasiszta terroristák vagytok?

blaiser 2009.04.08. 18:53:21

@yanchi345: akkor aruld el legyszives te kire szavaztal legutobb meg azelott. Komolyan kivancsiva tettel! Lehet hogy te ismersz olyan partot ami nem igy mukodik?

ender26 2009.04.08. 18:56:08

Nincs alternatíva. El lehet menni. El is fogok. Ausztráliába.
Zemberek, szegénység, monnyonle, eurokompatibilis, keresztyén, kommunista, hazudik, terror, előrehozott, igazság, kisember, barátaim, zsidó, cigány, internacionálé. Zemberek, szegénység, monnyonle... ugyanaz a szar 15-20 éve!! Nem unjátok még??!! Az is vicces, hogy Orbán a nemzetmentő a szocializmus-döntő, pont a szocialista rendszer dolgait sírja vissza: ingyenes minden vagy nagyon óccsó legyen, a kisember és a zemberek ne fizessenek semmiért. Az állam majd vállal minden terhet. PONT EZ VITTE CSŐDBE AZ ORSZÁGOT. Csak ezt még leönti nemzeti-keresztyén szósszal is. Mer úgy a finom.
(A náci és a kommunista rezsimek után a katolikus egyház követte el a legtöbb bűnt a zemberek ellen. Kerékbetörés, felnégyelés, máglyahalál, inkvizíció, bebörtönzés, tudományellenesség, dogmák, népirtások, térítések milliószámra. 1000 évre vetette vissza a nyugatot. Keresztény barbarizmus évezredei. Vérrel-vassal. Keresztény országot - na persze. Egyház és NEM Isten-ellenes vagyok.) Elmenni innen a picsába. Ez a megoldás.

-Sarge- 2009.04.08. 19:06:34

@Dyson: Lenne mondanivalóm nekem is. Tudom, ez nem kivitelezhető.

Sarge

bandeenator · http://kritika3.blog.hu 2009.04.08. 19:13:41

@ender26: ha minden normális ember elmegy, mégis ki marad itt?
Azért mert azt mondták, h el lehet menni, menjek el én, h ő tovább lophasson? Hát nem...

blaiser 2009.04.08. 19:14:36

@ender26: ezt jol megmondtad, aztahetszazat. Meg jo hogy nem vagy Isten-ellenes, most jol be lenne rezelve a ven boho! Hogy te mekkore barom vagy baratom...

Arzén Vendel (törölt) 2009.04.08. 19:20:28

Van néhány dolog amiben egyetértek a poszttal. A Fidesz 2002 óta valóban nem kommunikál hatékonyan. Átvették a baloldali jajveszékelést ami 98-02 között jellemezte a konstruktív ellenzéket és cselédhadát. Azt gondolják hogy az értelmes emberekhez szólva nem nyerhetnek, a hibbantak fejébe kell primitív zsigeri információkat elültetni. 02 óta erről szól a politika, a jobboldal primitív üzenetekkel a gazdasági problémákat hangsúlyozza (egy ideje már nem nagyon kell hangsúlyozni, mert a gazdasági hanyatlás valóság, amit az ország nagyon is közelről szemlél), a baloldal pedig a maga kreálta zsebfasizmusával szórakoztatja a szimpatizánsait. Jobban örülnénk normális üzeneteknek, de lássuk be a gondolkodásra képes szavazópolgárnak kialakult pártpreferenciái vannak, a politikailag éretlen massza pedig szomjazza az egyszerű üzenetekből leszűrhető önigazolásait...

frank602 2009.04.08. 19:21:33

Ender! Igazad van,DE! Nem tudom,hány éves
vagy? Mindenki nem mehet el! Most sem vagyok még túl öreg de én pl.már nem tehetem meg. Nekem 1986-ban lett volna
/86!/lehetőségem kint letelepedni, mégis
vissza jöttem mert megszakadt volna anyám szíve! Most éppen munka nélkül vagyok.

ender26 2009.04.08. 19:23:48

Miért vagyok barom? Mert nem támogatom a keresztény egyházat? Mert nem kérek az álszent mocsokból? Milyen jogon vonnak felelősségre bárkit a jobbos-papok, ha az ő politikai szervezetüket legalább olyan bűnök terhelik mint az ún. kommunistákat? Én ezt nem értem, hogy mi az, hogy van a JÓ meg a GONOSZ párt? Mi lesz, ha elmennek ezek? Ki jön? Nemzeti, radikális stb. Mire megyek velük, ha (ők sem) értenek a gazdasághoz? Mi a franchoz ért egy olyan jogász, aki a büdös életben egy fél napot sem dolgozott, ellenben sport- és különösképp focibuzi, és rendezne EB-t, VB, vagy tökömtudja mit - ezermilliárdokért? (O.V)
Egy jogász, b?+*meg, aki soha egy napot nem dolgozott - csakúgy mint a hatalmon lévők nagy része! Mi a francban különbözik ezektől? Miben?
A szlogen más, a hozzánemértés azonos.

Zagoria 2009.04.08. 19:27:43

Ez most nem volt jó Amál.
Kicsit demagóg lett. Több van ebben, ennél tudsz te jobbat is. Furcsa látni ezt a kis tömörülést a post körül. Itt vannak, akik "elpártoltak az MSZP, SZDSZ-től" de egyes szám első személyeben beszélnek magukról, mint lioliom. Felvállalni nem lehet akikre szavaztak, de a másik már korábban sem volt szimpi OV miatt. Ez egy periférikus réteg. Vannak néhányan, de azért ez nem az a tömeg, amitől az ellenzék vezérének kétségbe kellene esnie. Az pedig kedves Dódi, hogy valaki a periférián veled egy véleményen van, még nem jelenti azt, hogy jól is látja a dolgokat.Ez igaz Fülig Jimmyre és Ruszkibakára is.
Fedélzeti kompótnak annyit, hogy ha lehúzod az MSZP vezéreket, akkor a szavazóbázisukat minősíted, s talán így magadat is. És kedves yanchi, az a bársonyszék, ha feltűnt neked, nem olyan kapós mostanság, pártoltjaid nem könnyen találtak "megfelelő" "pehelypuha popinkójú" delikvenst.
Nem gondolom Amál, hogy ez lenne a Te szinted, nézz rá a commentekre kiket sikerült mozgósítanod. Mondom, Te ennél jobb vagy.

ender26 2009.04.08. 19:29:30

30 vagyok kereken. Ha most nem tudok kimenni - egy-két év - akkor soha. Mire itt bármi TÉNYLEG ELINDUL, és az ár/bérviszonyok alulról súrolják a nyugati szintet, az is minimum 20-25 év.
Nem tudok 55 éves koromig várni. Voltam munkanélküli is, dolgoztam 12-14 órát is, semmire nem elég. Én még megtehetem. Azt nem tudom, hogy hiányozni fog-e, de az biztos, hogy nem lesz itt egy generáció .A mostani 20-35 közöttiek közül rengetegen kimennek.

agár 2009.04.08. 19:39:23

Én csak a zemberek közül vagyok egy, mondhatni elég egyszerű, egyesek szerint együgyű.
A politikáról nem tudok sokat, mert amit a médiában előadnak azt nem hiszem el, egyéb információkhoz meg nem jutok hozzá.
Azt látom, hogy az itt, vagy máshol kommentelők is csak a vakhitük alapján írogatnak. Az internetet is meglepték a fizetett ügynökök, mert hallották, hogy Obamának sokat segített.
Egyet viszont világosan látok: ez egy pusztuló, reménytelen ország. Ezzel nem törődik senki, csak azzal, hogy melyik hülye párt(vezér) az igazi.
A családom fiataljait megpróbálom rábeszélni a külföldre távozásra, én meg valahogy túlélem majd az idióta kormányainkat. Szavazni csak 1990-ben voltam, azt is megbántam.
Ezt a nihilt a politikusoknak köszönöm: már adózni sincs sok kedvem, de megteszem.

Dódi 2009.04.08. 19:40:02

Zagoria, honnan tudod, hogy kedves vagyok? :)
tudom, hogy a jó és a rossz csupán nézőpont kérdése, de szvsz így kéne látnia mindenkinek a dolgokat ebben az országban. de mivel demokrácia van, és izé, ezért felőlem mindenki azt mond, amit akar.

és Amál igenis jó volt. :) nézd csak meg mennyi komment érkezett eddig. és még mennyi fog estig! ;)

eroica · http://fideszfigyelo.blog.hu 2009.04.08. 19:47:26

De ha egyszer "tenni" akar a Fidesz. Hát ki matekozna A Zembereknek a Klubrádióban, ha nem Pelczné Gáll Ildikó...
fideszfigyelo.blog.hu/2009/01/30/okosabb_vagy_mint_egy_otodikes

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.04.08. 19:56:44

ugyehogyugye
mennyi komcsi van ezen a blogon
...
meg az egész országban

nem lesz itt baj, meg nai, meg felelősségrevonás

a patásorbán a hibás, az

blaiser 2009.04.08. 19:59:55

@agár: a nihilt ne a politikusoknak koszond hanem magadnak/magunknak. Azoknak az embereknek aki lecsocselekeztek a Kossuth teri tuntetoket 2006-ban. Igazuk volt vagy nem tok mindegy, a politikusok hazudtak, menniuk kellett volna. Mi, koztuk szeretett Amalunk es sokan masok meg csocselekeztek. Mi uresitettuk ki a demokraciat, nem a politikusok.

patroklos 2009.04.08. 20:02:36

egyetértek azzal, aki azt mondta hogy egy normális POLGÁRI pártra sok szdsz-es mszp-s szavazó adná le a voksát..de az álságos isten haza család baromság normális két lábbal földön élő embert ma már nem hat meg, ennél több értéket kéne VALÓSÁGOSAN közvetiteni.
ha belegondoltok hogy a 90es évek elején az szdsz és fidesz között alig volt valami különbség, szerintem érthető amit mondok.
elrothad, korhadt az egész politikai slepp, bal és jobboldalon egyaránt, ugyhogy addig aki normális polgári pártot keres mindig orbán ellen fog szavazni az mszp-re és nem azért mert a szocik annyira jók lennének..
sokan normálisan szeretnének itthon élni és nem egyik oldalon az álszoci blődségeket, másik oldalon meg az álnemzeti elszámoltatós baromságokat hallgatva.

blaiser 2009.04.08. 20:06:21

@patroklos: "ugyhogy addig aki normális polgári pártot keres mindig orbán ellen fog szavazni az mszp-re és nem azért mert a szocik annyira jók lennének..."

Es ez szerinted normalis valasztoi magatartas? Ez is mocskos az is mocskos, de emez legalabb a mi kutyank kolyke? Vagy mi?

lioliom 2009.04.08. 20:06:41

Zagoria!Örülök,hogy a ragozásommal foglalkozol,de a posztolok fikázásánál nem futotta tőled többre.Igenis jó az Amál írása.Az Én írásomból pedig legalább kiderül a véleményem ,mégha kedvesen rétegnek nevezel,ráadásul periférikusnak is.Igazad is lehet,sajnos nincs sok ember akinek végig gondolt véleménye van amit meg is változtathat,mert megmeri.Ez a szabadság,ez a demokrácia.Abban is igazad van,hogy inkább a hozzád hasonlók tömörülnek kétségek nélkül mindkét oldalhoz,kritika nélkül imádni vezérüket.És sajnos a periférián?vannak a gondolkodók.

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2009.04.08. 20:13:12

A Fidesznek annyi. Nem elég, hogy kampányol a Szíjjártó, de ráadásul az egyik szórólaposztójuk hülye, és egy roma politikus, aki nem tagja a pártnak, egy romaügyben nem túl okos álláspontot képvisel.

Nem tudom, hogy kiheverik-e valaha ezt a három bődületes baklövést.

patroklos 2009.04.08. 20:21:18

@blaiser: nem dehogyis, ezért maradnak el egyre többen szerintem a választásoktol. a jobboldal megjelenése sajnos agresszivebb, hajlamosabb erkölcsi itéleteket hozni(legyél keresztény konzervativ)és öntudatos felnőtt ember nem szereti ha skatulyázzák.ennyi.

blaiser 2009.04.08. 23:25:54

@Dyson: pedig patroklos-nak igaza van, kulturtortenetileg a jobboldalon szokas erkolcsrol beszelni, az erkolcs pedig eredendo modon kategorizal, hiszen ez alapjan megitelheto jonak vagy rossznak elvileg minden. A liberalis-balliberails gondolkodas sokkal relativizalobb. Szvsz ezert van az hogy a politikaban amblokk csalodott emberek inkabb balra szavaznak, mert ott legalabb nem "alszenteskednek", igaz ender26? A reakcio emberi oldala ertheto, de ha ilyen erzelmek vagy inkabb osztonok menten dol el az orszag sorsa, hat nem tudom hivhatjuk-e meg magunkat kulturnemzetnek.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.04.09. 12:33:08

Azért még is csak jó, hogy a sok komcsi a fidesz gumicsontját rágja, jól elvannak vele, addig sem kell gondolkozással fárasztani magukat.

Liberté__73 2009.04.14. 20:03:22

@Dyson: "azért egy napon említeni mondjuk az inkvizíciót a kommunizmus népírtásaival elég nagy hülyeség."

Nem látom én sem a különbséget, segíts légyszíves. Mindkettő fizikailag semmisítette meg / alázta porba / lehetetlenítette el emberek nagy tömegeit, akik(ről azt gondolta, hogy) a borgőzös ideológiájának nem dőltek be önként és dalolva.
Mindkettő a megfélemlítésre épült.
Mindkettő kizárólagos hatalmat akart elérni.
stb.
Szal egyik kutya, másik eb.

süti beállítások módosítása