2008. április 10. 13:08 - Reckl_Amál

Egy nap az élet

A bakancslista - filmkritika
 
Vagyis három hónap. Két öregedő fazon (különbözőek nem is lehetnének) egyszerre kapja meg a halálos diagnózisát. Fekszenek az onkológián, és úgy döntenek, amíg még lehet, kihasználják a sors által nekik szánt 6 uszkve 12 hónapot. És az általuk mindenféle eleinte elérhetetlenségnek tűnő ötletekből összeállított listát pontról pontra teljesítik.
 
Edward a kórház tulajdonosa. Dörzsölt nagymenő pénzember, kórház-privatizációkból szedte össze milliárdos vagyonát és legfelsőbb körökbeli befolyását. Jack Nicholson játssza, szóval nagyon cinikus, kicsit gonosz, de valahol mégis egy aranyszívű életművész.
Nicholson kb. tíz éve szinte kivétel nélkül (kivétel: A Tégla) ezt a karaktert hozza, mindig kicsit másképp: a parádésan megírt Lesz ez még így se! c. filmben talált rá a szerepkör, de ott még sármos ötvenes, aki természetesen simán elcsábít a harmincas Helen Huntot (akinek ellenérzései nem a két évtizedes korkülönbség miatt vannak).
Erre a Minden végzet nehéz című bűnrossz komédiában még rá is játszanak: eleinte Diane Keaton huszonéves lányával jár a jó öreg Jack, ám szerelmes a Keaton által megformált korosodó drámaírónőbe lesz.
Aztán jött a Schmidt története, amelyet simán tekinthetnénk a jelen tárgyalt film előzményének. Igaz, ebben Nicholson ebben is cinikus, de lúzer. Nyugdíjazott biztosítási matematikusként azzal piszkálja ismerőseit, hogy ki tudja számolni pontosan, ki mikor hal meg. Ez nem dobja föl a nyugdíj környékén tanyázó baráti kört. Aztán Schmidtet elküldi a biztosító nyugdíjba, ráadásul felesége – nagyon nem kiszámítható módon – meghal.
 
Szó, mi szó Nicholson a Schmidt történetében készítette elő ezt a szerepet. Már ott sincs nyoma sem a sármos középkorú nőcsábásznak. Csak egy megkeseredett öregurat látunk (és ez is olyan tragikomikus: nem is öreg igazán, csak nyugdíjas), Jack nem fél ősznek, ráncosnak és rigolyásnak látszani. Ezért hiteles már akkor is. Jelen filmben meg még ennél is továbbmegy: nemcsak megöregszik (azóta is eltelt fél évtized), de halálosan beteg lesz, sőt haldoklik. Persze ezen is humorizál, mint mindenen. És végül megjavul, visszamegy családjához, megismeri a boldogságot, és nem hal meg. Legalább is nem 65 évesen, mint ahogy ezt várnánk. Ez egyébként a film egyik legeredetibb ötlete.
 
Egyébként elég sablonos a történet. Valójában három fázisból áll a film. Először a kórházban haldoklanak, pontosan nem tudjuk meg, mi bajuk. Nem baj, rákosak, végstádiumban, elég ennyi. A második sztori a bakancslista megvalósítása: körbejárják a Föld legszebb részeit. Ejtőernyős ugrás, tetkó, autóverseny, Franciaország (a bájos európai kontinens metafórája), a piramisok, a Himalája… Az élet nagykanállal evése. Milyen szerencse, hogy a Nicholson által megformált figura dúsgazdag!
És a végjáték: Morgan Freeman alakja meghal. Temetés, majd a csattanó: a másik „halálos” beteg még 16 évet kap a sorstól. Láthatja az unokáját felnőni.
 
Apropó Morgan Freeman! Ő Carter, a bölcs és művelt autószerelő. Tisztességes és jó ember. Egész más indíttatással indul bele a kalandba. Az ő karaktere sokkal érdekesebb, mint Nicholsoné. Egész életét a kötelességek határozták meg. Amikor domináns természetű felesége nem akarja elengedni a bakancs-körútra legalább olyan horderejű dolgot tesz saját keretein belül, mint barátja, amikor hosszú évek után fölkeresi lányát. Ellenszegül a szeretett asszonynak, és egyszer s mindenkorra nem az észszerű, hanem a helyes döntést hozza meg.
Kár, hogy a film készítői ezt a momentumot nem hangsúlyozzák eléggé. Pedig fontos, nagyon fontos lenne. Ez a fordulópontja a filmnek. Ez magyarázza, miért köt ez a két haldokló elszakíthatatlan szövetséget. Valójában mindketten kalandvágyó, bátor, ambiciózus emberek, de egyikük sem oda jutott, ahová szeretett volna.
 
Eddig is jutalomjáték a két profi színésznek: halálos beteget játszani mindig hálás feladat. Ilyesmiről írni is az: nem kell túl logikusnak lenni. Az emberi élet egyik legracionálisabb eleme, az idő elveszíti addigi jelentését, a hangsúlyok, az árnyalatok, a mellékízek eltolódnak. A film legjobb része vitathatatlanul az eleje. Őszintén szólva nem bántam volna, ha az egész film a kórházban játszódik. Persze nem a patch adams-esen , ahol Robin Williams kedves mosoly, és piros bohócorra egy csapásra kiűzi a kórt a betegekből (akik főleg gyerekek). Nem, ez a jól felszerelt és szépen fényképezett kórház csinos, bár pökhendi orvossal és fékezetten huncut, kedves ápolónővel a végállomás két embernek. Akik pechjükre életük utolsó pár hónapjára találják meg legjobb barátjukat. Ha a film erről szólt volna, remek lett volna.
 
De sajnos jön ez az alig hihető Föld körüli út. Két rákos beteg nem képes ilyesmikre. Ezt az alkotók is érzik, és Freeman kanülje ki is csúszik egyszer, de csak az ingje lesz tőle kicsit véres. Ez az erőltetett jelenet talán kínosabb megoldás, mintha úgy csinálnának, a rák ugyan halálos, de a megadott időpontig nyugodtan lubickolhat az ember az életben. Ahhoz már túl sok chemót kaptak a delikvensek, az nem múlik el nyomtalanul.
 
A film vége nem rossz, csak aránytalanul rövid és egyszerű a többihez képest. Így sablonos életképeket, és a „semmi sem olyan, mint régen” tételmondat képi sugallását látjuk. A cinikus, abszurd helyzetből eljutunk az élet legfőbb boldogságához, a családi szeretethez. Szép, amerikai tanulság ez.
A befejezés megnyugtató: Freeman meghal, de előtte még könnyesre röhögi magát. Teljesíti a lista második pontját.
Az első pont, vagyis, hogy segít egy vadidegennek, azzal teljesül, hogy Nicholson visszatalál lányához. A lista teljesítve.
Nicholson meghatóan emberi beszédet mond barátja temetésén. (Ennek kistestvére a Schmidt történetében már elhangzott Schmidt kelletlen lányának az esküvőjén.) Aztán 16 évvel később titkára, a jellemtelen Tommy(nem rossz értelemben, de tényleg tök üres a fickó, viszont remek tanítvány a rosszmájúságban) felmászik a hegyre, hogy Freeman hamvai mellé temesse egykori főnökét.
 
Az egész film kedves, de túlságosan amerikai. Sajnos kihagy néhány valóban jó pillanatot, és valahogy nem tudni, hogy mit akart a rendező, Rob Reiner elmondani. Miről is szól a film? A halálról? Az csak mellékszereplő. A kalandról? Kulissza. A családról? Áttételesen. A barátságról? Talán.
 
Értékelés: 6/10
 
 
1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr66419692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.04.10. 15:42:43

Örülök, ha tetszett.

Alapvetően nekem is, csak több volt benne az elején, mint ami a végére lett belőle.

De persze gyerekként én is megkönnyeztem a Barátság nevű cigányjóskártyán látható kutyát, aki egy síron fekszik.