2008. április 08. 15:52 - Reckl_Amál

Álmodj, királylány!

A Diana-per vége

Híres névrokonom, Amélie Poulain csodás története azon a napon indul, amikor Dianát és Dodi Al-Fayed-et halálos baleset érte Párizsban.

Emlékszem, akkor még volt Hét a tv-ben, és minden híradóban ez volt a vezető hír. Egy héttel később a tv közvetítette a temetést (Vitray volt a kommentátor). Néztük, természetesen.

Azóta több mint tíz év telt el, és Dianából félistennő lett. Igaz, leginkább a klimax okozta hormontúltengés/ -hiány miatt a középkorú, egyszerűbb lelki beállítottságú háziasszonyok körében. A Diana-kultusz visszataszító megnyilvánulásokat eredményezett: a rajongók terítőket hímeztek, verseket írtak, fotóalbumokat állítottak össze. Egy halott, valójában vad idegen nő iránt érzett "szeretetből". Soha sem értettem ezt. Mi volt benne annyira vonzó, hogy még ma is sokan imádják?

Diana mesehősnő volt. Ugyan nem polgári származású, de igazából nagyon messze a királyi családtól. A választás rá azért eshetett, mert fiatal és naiv volt, és persze mutatós. Ez jól jött, hiszen Károly herceg sajnos nem sugárzik a férfiszépségtől. Az a kellemetlen tény sem elhanyagolható, hogy ekkor már évekre visszanyúló intim kapcsolat fűzte egy férjes asszonyhoz. (Akit három éve mégis elvehetett végre feleségül, persze Camilla előtte elvált.)
Szóval 1981-ben úgy döntött az Udvar, hogy megrendezik a tv-történelem legpazarabb esküvőjét. És valóban: azóta már számos híresség, sztár és más újgazdag költött töménytelen mennyiségű pénzt saját ceremóniájára, a XX. század legemlékezetesebb mennyegzője mégis a wales-i hercegi páré volt.

Diana szerepét eredetileg tehát az angol királyi protokoll határozta meg: kellett már egy fiatal, "egyszerű", természetes és üde szépség, aki félszeg mosolyával emberi arcot ad a legmagasabb körök elérhetetlen és irigyelt világának.
Kapott a nép egy kedves arcot, akit lehetett csak úgy szeretni. Nem kellett megérteni őt, nem kellett felnőni hozzá, és mégis föl lehetett rá nézni.

Az Udvar terve egyszerű volt és a maga rendhagyó, kicsit bulváros módján zseniális is: "people's princess" - ahogy Tony Blair nevezte már halála után. Egy egyszerű ember, aki előtt az arisztokrácia gőgje helyett bájos mosollyal tekint a népre. És lám: még Nagy - Britannia leendő királyának királynéja is lehet.

Csakhogy nem számoltak a rendszer egy elemével: Dianával. A fiatal feleség egy darabig jól játszotta a rá osztott szerepet: kedves, pirospozsgás arccal, könnyű nyári ruhákban fogott kezet a különböző magas rangú emberekkel, trónörökösöket (ráadásul fiúkat!) is szült stb.
De egyszerre elege lett az egészből. Diana ugyanis félreértette ezt a házasságot, azt hitte valódi. Olyan, amilyet a "pórnép" köt. Csak később jött rá, Károlynak maximum tetszik, de a férfi valódi párja Camilla.
A hercegné nem értette meg, feleség-státusza valójában egy full-time job, egyfajta sajátosan értelmezett szolgálat a haza nyugalmának érdekében.

Többféle módon lázadt: a magánéletben eleinte bulímiával és hasonló "női" beteségekkel gyötörte magát, majd fűvel-fával csalta eleve csalfa férjét. Kifelé pedig - és ez az ő szempontjából meglehetősen ügyes húzás volt - pont azzal állt bosszút, amiért összeházasították Károllyal: élt a népszerűsége adta lehetőségekkel. Sőt, fokozni is tudta jótékonysági munkája révén. Azt semmiképp sem lehet elvitatni, hogy valóban sok jó ügynek szerzett pénzt és figyelmet. (Például óriási szerepe volt az AIDS-esek elfogadtatásában. Fellépése előtt az AIDS az erkölcstelen meleg közösség beteségének számított. Azzal, hogy a wales-i hercegné barátságosan elbeszélgetett velük, sőt kezet fogtak, puszilkodtak, már más fényben tüntette föl őket.)

A kilencvenes évek elejére önálló entitássá nőtte ki magát, háta mögött hagyva a királyi családot, akik egyre jobban visszaestek a távoli és utált kategóriába. Ezt a közvéleményt az a kontraszt is erősítette, amely Diana és közöttük egyre láthatóbb volt.

Aztán robbant a bomba! Diana és Károly elváltak. Ezután Diana még rúgott egyet-kettőt régi családjába. Ettől a Windsorok még ridegebbnek, sőt kifejezetten gonosznak tűntek.

Diana szabad volt, új életet kezdhetett volna, ha az a baleset nem történt volna meg. Az esküdtszék ma kimondta, hogy gondatlanságból elkövetett emberölés történt. Ez a középút a baleset (az Udvar verziója) és az előre kitervelt politikai gyilkosság (id. Al-Fayed verziója között.

Anélkül, hogy magam is gonosz vagy rosszindulatú akarnék lenni, de valahogy ennek így kellett történnie, ez volt Diana sorsa.
A Windsor család nélkül ma egy ötven felé lépdelő vidéki óvónő lenne, előkelő származással. Nem feltétlenül jobb házasággal a háta mögött. De biztos nem írnának neki zuglói nagymamák verseket. Nem lehetett volna a világ legtöbbet fényképezett nője, nem lett volna divatikon, és nagylelkű adományozó, akiről iskolát neveznek el Afrikában. Az sem valószínű, hogy 20 - 30 év múlva bekövetkező halálakor az akkor mindössze 135 éves Elton John énekelt volna a temetésén. Viszont élne.

Azt, amitől ő Diana, a szívek királynője lehetett, a Windsoroktól kapta, hiába utálta őket. Amikor hátrahagyta a királyi házat, akkor erről az életről is le kellett volna mondania. Nem tette meg, igaz, a bulvársajtó nem is nagyon hagyta. A sorsa bevégeztett.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr8416923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.