2008. április 04. 14:00 - Reckl_Amál

Mégis, kinek a joga?

Iskolai erőszak és az ő következményei

Az iskolai erőszak hetek óta kedvelt téma a magyar médiában. Érthető, a politikán már meg sem ütközünk, kell valami más, amivel lehet az emberek idegeit borzolni.

Volt itt szó felelősségről, durvuló mikrokörnyezetről, a nevelés hiányáról, az alkalmatlan tanárokról, diákjogokról és tanárjogokról stb. Ezek persze mind vitára, de legalább is gondolkodásra érdemes kérdések. Ezek közül engem azonban most csak a jogok és felelősségek problematikája izgat. Úgy látom ugyanis, hogy ha ezeket tisztázni lehetne, a probléma gyökerét kezelhetnénk.

Három felelős van a kialakult helyzetért: a család, amelyből a deviáns gyerek származik; a tanár, akinek nem elegendő az eszköztára és a gyerek maga. Az első kettővel - más-más felhagokkal - de egyetért a közvélemény. Viszont meglepően kevesen firtatják a rosszul viselkedő gyerek felelősségét. Persze a nevelés kulcskérdés (mind otthon, mind az iskolában), mégis talán elvárható egy tizenhat éves embertől, hogy maga mérlegelje tetteit. Nem kerülheti el a látott minták hatását, mégis van döntési szabadsága. Főleg, mert egyik nyilvánosságra került esetben sem arról volt szó, hogy szegény szétszekírozott (esetleg testileg is bántalmazott) diák kitőr a zsarnoki tanár rémuralma alól, és nincs már megoldása. Mind a vascsővel fenyegetett fizikatanár, mind a kaposvári agresszív kislány, vagy az újpesti rosszcsont esetében leginkább a szórakozás és az unaloműzés volt a szempont. Nem a jogaikért, az igazukért vagy az emberi méltóságukért küzdenek ezek a gyerekek, hanem azért, mert megtehetik. A lehetőségről a tanár, ill. az iskola tehet: igenis a tanár/ iskola feladata a rendet fenntartani. Kicsit komikus nekem, amikor a kaposvári iskola felnőtt férfi történelemtanára a legkülönbözőbb tv-knek eljátszotta, ahogy a lány megindult felé...
Az pedig, hogy élnek is a (nem mindig önhibából eredő) tanári inkopetencia adta lehetőséggel, az őket nevelő család felelőssége. Mindig nagyon elgondolkodtató, hogy a hibás viselkedésű gyerek szülei még fel is vannak háborodva, ha "kiváló" gyermeket hogy merészelik kritizálni. Ha a gyermek nevelésébe például annyi energiát fektetett volna a kedves kaposvári apuka, mint amennyit a fellebbezésekbe, pereskedébe most, akkor nem lenne probléma.
Másrészt, habár egyetérteni nem lehet vele, de azt méltányolni lehet, hogy a szülő minden körülmény mellett és ellenére kitart a gyereke mellett. Nemcsak szívtelenség volna ennek ellenkezőjét elvárni vagy kérni, de valószínűleg értelmetlen is.
Ettől függetlenül egy kis belátás vagy szerénység nem ártana.

Visszatérnék viszont a diák felelősségéhez. Mert nyilván a helyzet csábító: a hormontúltengéssel megvert szerencsétlen kölyök ott ül egy marha unalmas tanár valószínűleg teljesen fölösleges óráján. (Ismerjük az ilyet, itt az sem tanul semmit, akit egyébként érdekelné a téma. Egyszerűen képtelenség, annyira rossz az egész.) Sokszor az ilyen tanárok alkalmatlanságukat gonoszsággal próbálják palástolni, de ezzel csak azt érik el, hogy a diákok nemcsak a fizikaórát utálják, de a fizikatanárt is. A ló túloldalán a nagy jószívűsködés mögött a diákok egy pillanat alatt kiszűrik a gyengeséget, és általában vissza is élnek vele. Mindannyian tettünk ilyet.

Az viszont valahogy soha sem merült föl, hogy az egyik diák megverjen egy tanárt. Ez nemcsak a régi szép idők iránti nosztalgia, egyszerűen a legelvetemültebbek sem gondoltak erre.
Érdemes, de elszomorító belegondolni, hogy akit ilyet tesz, abból felnőtt korában milyen tagja lesz a társadalomnak. Akkor mit fog csinálni? Hogy viselkedik majd a munkahelyén? (Ha lesz neki egyáltalán...) Milyen férj/ feleség, apa/ anya lesz?

És akkor most néhány szó a jogokról. Mindenki arról beszél, hogy diákjogokból túl sok van, tanárjogokból pedig túl kevés. Nem értem, milyen megfontolás áll amögött, hogy valakit nem lehet (már) kicsapni. Nem értem, miért nem buktatnak alsó tagozatban. Összefoglalva: miért nem tanítják meg már nagyon fiatalon, hogy az ember tetteinek következményei vannak.
És ha már itt tartunk, vajon valóban a diák érdeke, ha az Életre való felkészülés során ezt az alapvető dolgot nem tanulja meg. Vajon mennyi az esélye a tisztességes boldogulásra egy eleve aszociális embernek?

Hol vannak az ún. diákjogok, amikor az osztálytársakról van szó? Az ő zavartalan tanulásukat miért nem félti senki? (Leszámítva Derce Tamás újpesti polgármestert, aki arra vetemedett, hogy az egyik neveletlen kölyköt a kerület összes állami iskolájából kipenderített. Micsoda zsarnok! Harminc ártatlan gyerek érdeke fontosabb neki, mint egy deviánsé.)
A tanárverők ugyanis valószínűleg egész környezetüket terrorizálják. Nyilván már jópár iskolatársuk is érezte az ütésük erejét.

Igenis biztosítani kell a rendes ügymenetet a közoktatásban. Amit Derce csinált, lehet, nem szabályos. Nyilván ő sem ezt tartja a tökéletes megoldásnak. Ez demonstráció volt: igenis ki lehet rúgni valakit. Igenis most kell megoldást találni, mert később (mikor már a jól fizetzett szakértőkből álló bizottságok feltalálják a spanyol viaszt) már késő lesz annak, aki most jár iskolába.

Nehogy már a bűnösök védelmében duplán megbüntessük az ártatlanokat is!

29 komment
· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr99411073

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Poker Online 2018.05.23. 17:36:31

Nők, az egyéjszakás kalandokról - Online Szexshop

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pinokkió 2008.04.04. 14:40:16

Nem firtatják a gyerekek felelősségét? Ez szerintem azért van, mert a gyerek felelőssége visszavezethető a családra vagy az iskolára. "... talán elvárható egy tizenhat éves embertől, hogy maga mérlegelje tetteit." - Csak akkor, ha korábban megfelelő értékrendet adtak át neki. Ez pedig már nem az ő felelőssége.

Aki "jó" nevelést kap, az előbb fog felelősen gondolkozni az életéről, de ez nem mindenkinek adatik meg, és erről nem ő tehet.

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.04.04. 14:45:27

A tanárnak már szinte minden eszközét elvették. A szülő tojik bele, vagy felháborodik.

Marad az, amit írtál - beszéljünk az áldozatokról! És innen már csak egy lépés a Zsanettügy. Megerőszakolt diáktárs? Amúgy is egy kis cafka volt.... :(

nemecsekerno_007 2008.04.04. 14:54:04

Amál

Kínos témát feszegetsz. Már több tonna lerágott csont van errôl, persze megoldás még nincs. Én nem tudom mit csinál az a sok "szakértô", nyizsnyij cselavek akiket az adónkból fizetnek. Azt hiszem a szülôk és a tanárok is partnerek lennének egy átgondolt és jól elôkészített reformban. Nem olyan nagy mutatvány az csak a tanárokat és a szülôket is emberszámba kellene venni. Röhej ez az egész ország. Sûlyed a hajó, de mi arról vitatkozunk, hogy milyen színûre fessük a korlátokat.

Pinokkió:
Különítsük el a jogi és az erkölcsi felelôsséget. Az erkölcsi a szülôké és az iskolé inkább, viszont jogi felelôssége a gyereknek is van, azért ezt ne felejtsük el. A jogok úgy jönnek, hogy ismerni kell a jogi korlátokat és az átlépésükkel járó következményeket. Itt nyílván már 14 éves kor feletti gyerekekrôl beszélek.
Ja és nem elég a diákjogokat hangsúlyozni, hanem valahogy át kellene adni a jogok alkalmazásának kultúráját. Ez a nehezebb feladat.
Az utóbbi idôben nyilvánosságra került esetekben a gyerek részben visszaélt hatalmával, jogaival szerintem inkább ezekrôl kellen az iskolában beszélni és nem felesleges tananyaggal tömni a fejüket.
Amúgy jó a blog (Bár a blogok lennének rosszak és az ország jó :) :(

Peppone Botazzi 2008.04.04. 14:54:59

Meg kell nézni ezeket az 1-2 hetes eseményeket. Meg ami még régebben volt. Valahogy egy sem magyar. Milyen véletlen, hogy 90%-ban cigányokról van szó. Ennyi. Miért van egyre több ilyen eset? Mert egyre nagyobb az arányuk a társadalmon belül. Ennyi.
Persze ezt nem lehet bevallani, jobb mindenféle hátrányos helyzetről dumálni. Blablabla. Semmilyen helyzet nem indokol ilyen viselkedést.
Régen mi volt? Megbuktatták. Még régebben?Pofánverte a Tanár Úr, aztán ha ment lopni pofánverte a csendőr. Most meg a tanár kér elnézést ha pofán verik...

nemecsekerno_007 2008.04.04. 14:56:49

Nem jól fejeztem ki maga. :(

A jogi és erkölcsi felelôsséget úgy értettem, hogy az erkölcsi (a gyerek erkölcsi felelôssége) a szülôi és a tanári neveléstôl függ, hiányossága esetén arra (szülôi, tanári nevelés) vezethetô vissza.

Remélem így már érthetô.

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2008.04.04. 15:12:26

Pedig valójában rohadt egyszerű lenne rendbetenni a helyzetet. Tavaly döbbenten hallgattam, amint az egyik kolléga mondta, hogy a suliban tanóra keretében esik szó a diákok és a tanárok jogairól. Kilencedikesekről, 14-15 évesekről beszélünk... Hát úgy nem is lehet jót várni, ha a gyerekkel azt közöljük, hogy mit szabad neki retorzió nélkül megtenni és nem azt, hogy mit nem lehet.

Pinokkió 2008.04.04. 15:30:03

nemecsekerno:

OK, rendben, szedjük külön a jogi és az erkölcsi felelősséget, és mondjuk, hogy az erkölcsi felelősség a szülőé és az iskoláé. Viszont a jogi felelősséget is csak abban az esetben lehet a diákra hárítani, ha valaki felvilágosította a jogairól. Én 96-ban kezdtem a középiskolát, nálunk ilyen nem volt. Elég jó suli volt, nem is volt rá szükség. Beültünk oszt jó napot. De vajon ezekben az iskolákban hogyan működik a tájékoztatás?

Amúgy meg láttátok a "fizikatanárverős" videót? Én nem nagyon láttam rajta, hogy a srác a jogait mérlegelte volna.

Arra is meg kell tanítani a gyereket, hogy mérlegelje, a jogait, ebben a formában pedig a jogi felelősség visszavezethető az erkölcsire. Ha nem érteti meg senki egy gyerekkel, hogy a teteinek milyen következményei lehetnek, akkor hogyan várnánk el tőle, hogy felelősen mérlegeljen?

Pinokkió 2008.04.04. 15:38:35

Különben meg elég szánalmas, hogy ott tartunk, amikor a következmények tartanak valakit vissza az ilyesmitől. Nehogymár valaki azért ne verje vascsővel a tanárát, mert akkor kirúgják... Nem mondom, hogy én soha nem haragudtam tanárra, de azért ilyet nem csináltam volna. És nem azért, mert féltem a retorziótól, hanem azért mert attól nem lett volna jobb semmi.

panicradio 2008.04.04. 15:48:12

Tetszik a blog és teljes mértékben egyet értek a posztolóval.
OFF
viszont annyit kérnék, hogy a helyesírást ellenőrizd kérlek (pl. felhag, kitőr), nem olyan nagy ügy egyszer leellenőrizni, mielőtt kiteszed és mindezt ingyenesen, akár OpenOffice segítségével is megteheted.
Köszi :)
ON

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.04.04. 15:57:38

Kurva jó az a mondat, amivel kikerültél a címlapra!
Sajnos egyben tökéletesen le is írja az egész helyzetet. "Because I can."
Le kéne vinni a büntethetőségi korhatárt 10 évre és borzasztó keményen szankcionálni minden ilyesmit. (Ez persze túlmutat a jelen témán, ide tartozik a késes kisköcsög, meg a villamoskisiklató tetübanda is.)
Sajnos azonban ez csak a mérleg egyik oldala, hiába írtam, amit valójában hosszú távon magam se tartom jó megoldásnak, hiszen csak mélyíti az ellentéteket. Nem lennék ma tanár, de diák sem, elmebeteg dolog az, ami a mai gyerekek körül folyik. 14-15 évesen kiégett, felnőttes gondolkozású, de persze gyerekes attitűddel nyomuló kis nyomoronc jó részük. Amikor én voltam diák, eszünkbe sem jutott, hogy ne respektálnánk a tanárainkat, ilyesmit meg még azzal szemben se engedtünk meg magunknak, aki egyébkénk nyilvánvalóan idióta volt (konkrét eset).
Ezen se az iskola, se a törvények nem tudnak segíteni, csak a családi nevelés lenne a megoldás, meg persze némi példamutatás a közéletből. Asszem erre várhatunk, csak győzzük idővel...

georg 48 2008.04.04. 16:00:03

Dartagnan! Teljesen igazad van! Most közlök veled egy tényt, amit nemrég olvastam a KSI-től. Ma, minden hat éven aluli gyermek közül minden negyedik gyerek roma! Na ezt kapjuk ki!!! Számold ki, mi lesz itt, 14 év múlva amikor ezek 20 évesek lesznek?! Hála Istennek, én már vén fasz leszek.

2008.04.04. 16:02:02

A dolog sokkal egyszerűbb. Nem kellene feleslegesen a tanár és a diák jogairól beszélni, amikor az ügy egyszerű bűnügy. Egy ember (aki jelen esetben egy diák) megtámad egy másik embert (aki jelen esetben egy tanár). Szerintem ebben az esetben a tanár, mint megtámadott önvédelmi joga a legmagasabb rendű jog, ezért joga és kötelessége is lett volna védekezni. Természetesen az arányosság szempontját figyelembe véve. Én elvi okokból nem láttam a felvételt, de nyilván, ahogy a diák támadott, olyan módszerrel kellett volna a tanárnak védekeznie. Valószínűleg fizikai erő tekintetében hátrányban lett volna, de a határozott fellépés szerintem alapvető ilyen esetekben.

Én határozottan felszólítottam volna a diákot, hogy hagyja abba, mert ellenkező esetben minden megengedhető eszközzel meg fogom magam védeni. Majd így is tettem volna. Lehet, hogy a kórházban kötöttem volna ki, de legalább a méltóságomat megőrzöm.

Az ilyen eseteket nem lehet tanár-diák relációban vizsgálni, ez egyszerűen garázdaság. Akármennyire tahó is egy tanár, semmi sem indokolhatja az ellene használt erőszakot.

nemecsekerno_007 2008.04.04. 16:05:56

Pinokkió

Az a beidegződés az előző rezsim öröksége amit meséltél a középsulival kapcsolatban. "Jobb ha minél kevesebbet tud, mert akkor nem okoskodik" hozzáállás nem a demokráciákra jellemző. :) Az, hogy nem volt a diákok jogairól szó, mert ez egy "elég jó suli" volt. Ez nem lehet indok. :)

Az nagyon nagy gond, hogy nincs állampolgári, jogi meg közgazdasági ismeret középsuliban. Hasznos lenne. :)
Azt megértem, hogy igazságtalannak érzed azt ha a diákot vonják felelősségre anélkül, hogy bármilyen felvilágosítást kapott volna előtte. Ez egy igen súlyos hiányosság. Ebben a pedagógus és a szülő is hibás, ezért mondom azt, hogy mindenben tájékoztassák a diákokat a jogaikról. Persze mindez egy átfogó és átgondolt oktatási reform keretén belül történjék. Akkor van értelme. Használható és gyakorlati tudást kellene az iskolákban tanulni, ami azt jelenti, hogy létező gyakorlati problémák megoldásaival foglalkoznak a hallgatók pl. az egyetemeken. Pl.: Aki szociológusnak akar menni, annak pl a népesség leszakadó részének problémáit kellene kutatnia, olyan borsodi falvakban ahol 80%-os a munkanélküliség. Na az ilyen hallgatóknak mindent fizetni kéne. (Kolesz, utazás, ösztöndíj) De a végén eredmény kérnénk. Na valami ilyesmit lehetne elkezdeni.
De egy kicsit elkanyarodtam. Bocs. :)
Majd még részletezem ezt a témát, meg azt, hogy ez miként kapcsolódik a blog témájához.

Öreg Sam 2008.04.04. 16:11:26

Egyszerüen elszabadult a rosszul értelmezett demokrácia!
Én 3-ad éves gimnazista koromban akkora fülest kaptam a tornatanártól cigizésért,hogy beestem a padba.Nem mertem otthon elsirni,mert a fatertől kettőt kaptam volna...

degerely 2008.04.04. 16:12:26

Pinokkió

Ilyen alapon senkinek nincs személyes felelősége, hiszen az ember személyísége túlnyomórészt az öröklött tulajdonságok és tanúlt magatartásformák összesége, ezek meg ügye külső tényezők. Ennek ellenére mégsem a büncselekményt elkövetők szüleit szokás elitélni.
Ezek a gyerekek 1-2 év múlva felnőtt emberek lesznek, megkell tanúlniuk felelősséget vállalni.

Retekbácsi 2008.04.04. 16:13:23

A gond ott van, hogy megint két egyént vizsgálunk. A tanárt, meg a diákot. Pedig ennél többről van szó.
A diák azért mer támadni, mert attól keménynek látszik, és a többiek támogatják, de legalábbis nem vetik ki.
Össze kellene végre fogni, és közös frontot mutatni a deviancia ellen. Egyikünknek sem jó ez, mégis csak egyesével sopánkodunk. Ha esetleg meg mellettünk akarnak leütni egy tanárt az utcán, akkor inkább átszaladunk a túloldalra, hogy este egy blogban felháborodhassunk, mert senki nem segített neki.

.kiscsillag 2008.04.04. 16:20:09

Azt hiszem van magyarázatom arra, hogy miért védik a szülők és a pedagógusok ezeket a gyerekeket.
Azért mert az ilyen cselekedeteknek számukra nincs előjele. Szinte biztos, hogy eddig az agresszióját a kisebbeken, esetleg a testvérein élte ki. A húgom sulijában is van "kibontakozóban" egy ilyen leányzó, a tanárok pedig sokadszori bejelentésre sem hiszik el, hogy miket csinál, lusták utánajárni.
Természetesen nem védem a gyereket sem, de nagyrészt a tanárok hibája, hogy egyáltalán kialakulhat ilyen helyzet.

gordu 2008.04.04. 16:21:20

Holden:

hogy lehet elvi okokból nem látni valamit?

nemecsekerno_007 2008.04.04. 16:23:05

Retekbácsi

Ebben teljesen igazad van. Sajnos. :(
Ez a birka effekt. Ez egész Mo-ra jellemző.

Persze ha ezen változtatni akarnánk akkor azt az iskolában kellene kezdeni. :)

2008.04.04. 16:42:16

gordu: Úgy, hogy elvi okokból nem nézek ilyen felvételeket. Nem nézem meg, ha állatok kínzását, szenvedését mutatják bármilyen műsorban, nem nézem meg, ha halottakat, vagy sérülteket mutatnak egy balesetben, és nem nézem meg ha egy embert egy másik ember megaláz. Ez egyszerű erkölcsi alapállás, normális televízió nem mutatna be ilyen felvételt. Én azt hiszem a minimum, amit meg kell tennünk, hogy nem csatlakozunk azokhoz, akik röhögnek, vagy szánakoznak a felvétel láttán. Én így fejezem ki az együttérzésemet minden kiszolgáltatott és agresszió áldozatává vált emberrel.

Mondhatod, hogy idealista, valóságtól elszakadt ember vagyok, de hidd el nekem, hogy minden mindennel összefügg. Ha a média nem csinálna "sztárt" az erőszakos emberekből, kevesebb erőszak lenne.

gordu 2008.04.04. 16:50:42

nem, nem mondom, teljesen tiszta ez így, köszönöm.

egyetértek, én is hiszem, hogy vannak élmények, amik nélkül teljesebb a földlakó élete.
kerülöm is ezek közül, amelyiket tudom.

sajnos amíg erre rájöttem, beleégett pár nemkívánatos a retinámba örökre.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2008.04.04. 16:59:06

Na most jól értem, hogy egyesek szerint a kölyköt fel kellett volna világosítani a jogairól, kötelezettségeiről, a mindenféle következményekről - és azért, mert ez nem történt meg, a kölyök jogi felelőssége vitatható? Ez iskolapéldája a teljesen agyament jogászi okoskodásoknak. Nehogy már egy 16 éves embert fel kelljen világosítani arról, hogy nem szabad a fizikatanárt vascsővel verni, mert annak következményei lehetnek...

Én azt mondom, ha az ilyenek az első alkalommal, amikor valami hasonlót csinálnak, beleszaladnának egy irgalmatlan nagy pofonba, többé sem ők, sem a haverjaik nem próbálkoznának ilyesmivel.

Ehhez persze egy olyan társadalom kellene, amelyben a rendőrség meg a bíróság értékén kezeli az ilyen pofonokat. Ahol pl. egy szülő nem teheti meg, hogy feljelenti a boltvezetőt, mert fel merte pofozni a gyerekét, aki x-edszer lopott már a boltjából. (A múlt héten történt az eset itt Újpalotán. A korábbi eseteknél, ahol lopás és lefülelés volt, pofon viszont nem, persze a kisebbségi szülő ment el könyörögni a boltvezetőhöz, hogy ne jelentse fel az imádott csemetéjét. Szomszédom - szintén kisebbségi - véleménye az egészről: "látod, milyen szemét rasszisták ezek a boltosok?".)

2008.04.04. 17:00:40

gordu: amikor a Duna TV híradójában bemutatták, ahogy Srebrenica határában a szerbek fiatal bosnyák fiúkat lőttek bele az árokba, azt sohasem felejtem el. Még a bemondó Ciprusz Éva sem bírta ki könnyek nélkül. Azóta valahogy szomorúbb ember lettem...

gyedmatroz 2008.04.04. 17:05:23

Én csodálkozva olvasom a hsz-okat, hogy sokan még mindig ott tartanak, hogy egyedül egy alapos verés/buktatás/kicsapás jelenti a megoldást.
1, JPár évig egy olyan iskolában tanítottam, ahol olyan diákok tanultak, akiket más iskolából eltanácsoltak. Soha nem kellett még csak megfenyegetnem sem egyikőjüket sem veréssel, és valahogy rend volt.
Vannak más pedagógiai módszerek is arra, hogy a tanárnak legyen tekintélye, és meglehetősen hasznosak. Csak pl. nem ártana egy alkalmassági vizsga, vagy olyan képzés, aminek a végén nem olyan tanárok jönnek ki, akik még gyereket sem láttak, és attól elsírják magukat, ha a gyerek hangosan megszólal az órán.
2, A verés/kirúgs/buktatás nem igazán oldja meg a gondokat. Kezeli a problémát, de az iskolának nem az a dolga, hogy a beülő diákok fejébe tudást töltsön, és aki ez ellen tiltakozik, azt kipenderíti. Az iskolának igenis nevelnie kell, ezzekkel a módszerekkel pedig nem ezt érik el. Akit kirúgnak, ritkán megy majd továbbtanulni, inkább a munkanélküli, bűnözői réteget fogja erősíteni. Egy kis problémából így tudunk nagyobbat csinálni.
3, Szép gondolat a tanulói felelősségvállalás, de azért tegyétek a szivetekre a kezeteket, 18 évesen hányan tudtátok, mit akartok felnőttként csinálni. hol gondolkodik egy 16 éves ember évekkel előre. Nem azzal kell felelősségre tanítani, hogy kibaszunk vele egy életre, inkább apránként kellene megtanulnia.

2008.04.04. 17:09:44

Zigomer: én ezért mondom, hogy egy bizonyos határon túl, ez már nem tanár-diák ügy, hanem bűnügy. Ennek semmi köze sincs a tanár és diák jogokhoz.

Persze az is agyrém, hogy a kormány bizottságot alakít! Ekkora korlátoltságot! Majd ülésezni fognak egy évig, felmarkolnak egy rakás pénzt, majd előjönnek egy megvalósíthatatlan tanulmánnyal.

Minden iskolában ki kellene tenni a folyosóra egy baromi nagy házirendet, abban leírni, hogy mit nem lehet, és aki ezt mégis megteszi, röpül. Ez ilyen egyszerű.

2008.04.04. 17:13:38

balka: Abban igazad van, hogy 16 évesen még nem tudtam mi leszek, de azt biztosan tudtam, hogy nem támadok a tanárra azért, hogy megverjem, de még az sem jutott volna az eszembe, hogy tiszteletlenül beszéljek vele.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.04.04. 18:37:10

Sajnos (azaz inkább szerencsére) az itt kommentelők jó része el sem tudja képzelni, mi megy ma egy iskolában.

Igazat adok Holdennek. Az óra színvonala nem lehet érv az erőszakra.

Buta előítélet, hogy egy (átlagos) tanár kevésbé végzi jól a dolgát, mint egy más szakmabeli. Miért volna ez így? Semmi nem indokolja.

Egy különbség van más szakmákhoz képest: a tanár folyton konfrontálódni kénytelen az "ügyfelével", mert senki sem ÖNSZÁNTÁBÓL jár iskolába. Az élet semmilyen más területén nem érvényes ez az eleve ellenérdekeltség.

Hogy ezt régen sokkal könnyebb volt kezelni, annak a társadalom az oka, amely ma már nem nevel önfegyelemre.

háztartás · http://www.haztartas.com 2008.04.12. 10:49:48

Olyan egyszerű a megelőzés - minden szempontból!
A kályhához mennék vissza, mert a számokkal van baj!
Ha 2 (!) számot megváltoztatnánk a közoktatási törvényben és annak megfelelően élnénk, minden szellemi, anyagi következményével - tudom nem lenne könnyű,azonban roppant eredményes lenne. Mi az akadálya a kognitív, stressz- és erőszakmentes iskolának ( óvodának - itt is léteznek horror számok ) - a társadalmon, a
gyereken és családon kívül :-)))?
Megmutatom! Olvassuk el, gondoljuk át az
eredeti számokkal a szöveget, majd a zárójelben szereplő számokkal!
Következtetésével forduljon képviselőjéhez!
"A közoktatási törvény 66. § (5) bekezdése szerint az iskolába felvett tanulók osztályba vagy csoportba való beosztásáról - a szakmai munkaközösség, annak hiányában a nevelőtestület véleményének kikérésével - az igazgató dönt. Az osztályok, csoportok szervezésének szabályait a törvény 3. számú melléklete határozza meg. Eszerint az iskola 1-4. ( 1-12. ) évfolyamán az osztályokat oly módon kell megszervezni, hogy az iskolai osztályba felvett gyermekek, tanulók száma ne lépje túl a maximális 26 ( 13 ) fős létszámot. Az iskolai osztályokra
megállapított maximális létszámot legfeljebb húsz százalékkal át lehet lépni a nevelési év, illetőleg a tanítási év indításánál, ha az iskolában az adott
évfolyamon csak egy iskolai osztály indul; továbbá a nevelési év, tanítási év során abban az esetben, ha új gyermek, tanuló átvétele miatt indokolt."( Forrás: OKTATÁSI JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA, www.oktbiztos.hu )