2008. március 23. 19:47 - Reckl_Amál

Ó kapitány, kapitányom!

Gondolatok a Holt Költők Társasága c. film láttán

Egész életemben olyan tanárra vágytam, mint Mr. Keating. Megdöbbentő volt most, hogy felnőttként újra adta a tv ezt a remek filmet, mennyire keveset szerepel Robin Williams élete talán legjobb alakításában. Fontos jelenetei vannak, de ha a közel két órát végignéznénk, talán fél órányi jelenlét jutna az általa megformált tanárnak. Keating tényleg csak bedob néhány gondolatot, és hagyja, hogy az arra alkalmasak fejében szárba szökkenjenek. Az egyébként minden elemében amerikai film egyik legnagyobb erénye egyébként az, hogy nem az egész iskola áll ki Keating mellett, hanem osztályának néhány tagja, akik nem mind Holt Költők, ahogy nem is az összes társasági tag. (Az áruló Cameron nem áll föl az asztalra abban az emlékezetes jelenetben.)

Érdekes fordulat az életemben, hogy találkoztam ezzel a tanárral a valóságban is. Ő is irodalmat tanított, ő is a gondolkodás fontosságára akarta felhívni a figyelmet és az ő ténykedése is megváltoztatta az életét pár diákjának. Végül őt is kiutálták a konzervatívabb beállítottságú tanárok, hozzá nem értő, ostoba szülők támogatása mellett. Mivel szerencsére olyan drasztikus dolgok nem történtek, mint a Welton Akadémián, a tanár úr maradhatott, de a második évtől már csak a mi osztályunkat tanította. Az érettségink után pedig végleg elhagyta a pályát, amit én fölöttébb sajnálok a mai napig, mert kevés ilyen tehetségű tanárral volt dolgom, pedig összesen tizennyolc évig jártam iskolába.

Furcsa belegondolni most majdnem harminc évesen, hogy a tanár úr is harminc volt, amikor megismertük. Most futott át először az agyamon, hogy amikor repülőrajtszerű bemutatkozásával nekem egy életre elnyerte a figyelmemet és a csodálatomat (Ajjaj, mit fognak szólni a blogomat olvasó egykori osztálytársak!) micsoda rizikót vállalt. Bejött ugyanis egy fiatal, szőke, ismeretlen ember, és se szó, se beszéd rádobta a leharcolt bölcsész-tarisznyáját a tanári asztalra. Majd közölte: ez a művészet! Ezen a teátrális belépőn akár nevethettünk is volna, de engem lenyűgözött. Leginkább, mert igaza volt. Bármi lehet művészet, az alkotó szándékától függ, mi az és mi nem. Aztán jöhet a következő kérdés, tetszik-e vagy sem. De ezzel a performanszával egy életre idiótának is elkönyveltethette magát, mégsem ez történt. Bár sajnos óráinak színvonala az idő előrehaladtával egyre csökkent, presztizsét végig meg tudta őrizni.
Tudta, mielőtt belépett az osztályunkba, itt bombát kell robbantania. Fel kell ráznia bennünket, különben aztán kár lesz minden gőzért. Az irodalom évszázadok óta halott emberek érthetetlen zagyvaságának fog tűnni a legtöbbek fejében. Ezt meg kellett akadályoznia, és ezért, ill. értünk saját emberi megítélését is kockára tette. Ma már különösen becsülöm ezért az önfeláldozásért.

De szerencsére - Keating tanítványaihoz hasonlóan - volt néhányunkban fogékonyság. Ezt - rendkívül szakmaiatlan módon - a szeretetével és a hűségével jutalmazta. Ennek bizonyítéka, hogy bár irtózott a gimnáziumban uralkodó nyárspolgári szemlélettől, a mi osztályunk mellett végig kitartott. Igaz, a viharos első év után már nem ütközött az iskola vezetésével. Bár ezeket az érzéseket másképp soha sem mutatta ki. Végig szigorú, sokszor barátságtalan volt velünk. Tudom, sokan szívesen lemondtak volna a "szeretetéről", egész egyszerűen utálták. Persze nem is nekik szólt hűsége, hanem annak, amit néhányunkban látni vélt. Bár ez több embert jelentett, hadd legyek kicsit a szokásosnál is szubjektívebb, és hármunkra szűkítsem le ezt a kört. Két akkoriban talán legközelebbi barátomra és magamra. Egyikünk hosszú évek óta újságíróként dolgozik, sajnos ritkán jutok hozzá cikkjeihez, pedig élvezetes stílusa miatt néha szívesen olvasnám írásait. (Hihetetlen, hogy zöld fülű tizenévesként micsoda érzékkel és humorral írta esszéit. Nem csoda, ha a tanár úr szívesen olvasta őket.) Másikunk - a tanár úr felkészítése mellett - az OKTV dobogósa lett abban az évben. Elvégezte az ELTE magyar-német szakát, ma phD-s bölcsész. Én meg írogatom itt ezt a blogot...

Felejthetetlen gesztusai voltak. Minden órájának volt iróniája, néha öniróniája is. A legnagyobbnak tartott költőket sem úgy közelítettük meg, mint óriásokat. Bárki gondolhatott bármit, mégis voltak szabályok. Ez tette a dolgokat borzasztó izgalmassá. Soha sem volt olyan, hogy jó megoldás. Közben meg ezer jó megoldás is lehetett. Mi ez, ha nem a világ legizgalmasabb tevékenysége?
Sokszor nevettünk rajta. Főleg az volt vicces, amikor próbált hagyományos pedagógia eszközöket használni. Máskor maga is parodizálta ezt. (Az intő helyett használt pofonutalvány például magában is szellemes, de azzal a gúnyos hanghordozással...!)

Érettségi után sajnos megromlott a viszonyom a tanár úrral. Én nem az ELTÉ-re mentem tovább, hanem egy általa lenézett főiskolára. Ezt az "árulást" ő nekem soha sem bocsájtotta meg. Mikor utoljára találkoztunk egy három évvel ezelőtti osztálytalálkozón, akkor is éreztette mennyire lenéz engem a csökkent értékű diplomámmal együtt. Az sem számított, hogy egy hónap választott el a második megszerzésétől. Az sem bölcsészetből volt.
Nekem rendkívül rosszul esik ez a mai napig. Én nem változtam, ugyanaz maradtam, és bár én sem voltam megelégedve a főiskolámmal, de ma is úgy hiszem, a bölcsészkaron belehaltam volna az unalomba, és meglehetősen gyenge tanerőként untatnám a gyerekeket valamilyen közepes gimnáziumban, ha nem egy biztosító ügynökeként hívogatnám a gyanútlanul vacsorázó embereket.
Szomorú volt látni, hogy az az ember, aki megtanított a széles látókör használatára, maga képtelen "fölállni az asztalra" és onnan is megvizsgálni az ügyemet.

Egyébként ma tudomásom szerint nem tanít, már nyolc éve. Ma leginkább műfordító és költő. Pár éve meg is jelent első kötete, amelyet mindig meg akartam venni, de valahogy nem jutottam odáig. (Múltkor "oktv-s" barátommal hirtelen ötlettől vezérelve megrendeltük az on-line könyváruházból, de sajnos azt a választ kaptuk, hogy elfogyott.) Kicsit belegabalyodott a politikába is, amitől sajnos nem tűnt okosabbnak. (Finoman fogalmaztam.)

Három éve nem hallottam róla semmi érdemlegeset. De szelleme időnként ma is átjárja a beszélegetéseinket. Nem tudom, jár-e ide, és hogy ezt esetleg olvassa-e. (A lehetőség elvileg nyitott, az iwiw-en néha hirdetem a blogomat, és ő is az ismerősöm.) Ha igen, üdvözlöm. Ha nem, akkor meg nosztalgiáztam egy jót, amit ide látogató volt osztálytársaim bizonyára élveznek.

Ezzel az írással egyúttal leveszem a saját vállamról a felelősséget néha túlságosan kreatív helyesírásom miatt. (Ma nagyon diplomatikus vagyok.) Ő tartott mindig nyelvtanórák helyett is irodalmat. Aki ennyire szeret olvasni, az rossz ember nem lehet.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr35393760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.03.24. 19:08:08

Aligha árulok el (legalábbis Amálnak) túlzottan nagy titkot, ha elmondom, hogy az illető tanár óráinak én is közeli részese voltam. Sőt, annak a bizonyos OKTV-s szereplésnek is. Ezzel kapcsolatban szeretnék csak röviden idejegyezni valamit arról, hogy tényleg mennyire "kifürkészhetetlenek a hatás csodálatos titkai és rugói".

Én ugyanis nem bírom a stresszelést, utálom, ha egy tanár stresszel és/vagy frusztrálni próbál. A mi tanárunk (talán, mert észrevette, talán más okból) nem is ezzel az eszközzel élt a verseny döntője előtt. Utolsó találkozásunkkor csak annyit mondott: "Olvasgass Dsidát!" (Dsida Jenő költészete volt a témám). Ez tökéletesen elegendő volt; teher nélkül "léptem föl", és állítólag kiválóan szerepeltem a szóbeli fordulón, két helyet is javítottam. Az ilyen apróságokhoz hatalmas pedagógiai érzék kell.

Zolimoni 2008.03.31. 11:13:42

Csöncsön lebuktál! :D

Én az illető tanárban és módszerében azt bírtam a leginkább, hogy más tanárokkal ellentétben, akik saját tantárgyukat a legeslegeslegfontosabbnak és a mindenki tanulja meg 100%osan a kémiát/biológiát/és többit, mert anékül elveszel az élet útvesztőiben és nem is vagy ember elvet verik a gyerekek fejébe, ő teljesen más módszert használt. Félre ne értse senki, tanulni nála is kellett! Mondjuk fontos szempont, hogy az irodalom nem egy reál tárgy, mint a matek, vagy fizika, ahol az egyenletnek egy/két jó megoldása van, vagy attól függően, hogy egy kémcsőbe mit öntesz és mennyit, abból mindig biztosan ugyanaz lesz. Persze itt is vannak "szabályok" kötelező körök, mint a verselemzés és az írók/költők önéletrajza. De egy értelmes irodalom tanár, mint amilyen ő is volt, megérti, hogy van, akit mondjuk a fennt említett tárgyak egyike-másika érdekel, és attól még ember marad, ha nem tud el-tá-titi-tázni egy jambust. Az irodalomnak részemről egyetlen értelme van, az olvasás, és az olvasott szöveg megértése. A költő/író szándékára - amit pl. szomorú gyermekkorában megért szenvedéseinek feloldására írt meg művében- pedig nagyban teszek, ha nekem arról más jut az eszembe. Azt gondolom, hogy az illető tanár ennek tudatában nagyon elégedett lenne velem, és saját oktatói tevékenységére is büszke lehetne, tudva, hogy engem valóban egy másik tantárgy érdekelt jobban, és órái nagy részén könyvet olvastam - persze nem a tankönyvet, de hát az is irodalom volt : D Mindig úgy éreztem, hogy köztünk hallgatólagos megegyezés volt azzal kapcsolatban, hogy én nagyjából figyelek, megcsinálom a házikat, a kötelezőket, ő pedig ennek fejében nem nagyon szekál az órán. Ez a módszer pedig működött, nálam mindenképp. Rengeteget olvastam, és kényelmesen leérettségiztem négyesre.

nemkellmárnick 2008.03.31. 22:07:51

Igen... Engem csak egy évig tanított... Utána három évig irigykedtem... Persze azt, hogy minket leadott, annak volt köszönhető, hogy az osztályom IQ-átlaga alacsonyabb volt, mint az életkor-átlag... (Egy oviban... ) De tényleg jó tanár volt, és olyan magokat hintett el a lelkünkben...

OFF: Éljen Momenta!