2008. március 07. 13:37 - Reckl_Amál

Kampányértékelő

Bő tíz óra múlva életbe lép a kampánycsend, és vasárnap este hétig nem is lehet majd politikáról beszélni, nyilvánosan.
Elérkezettnek érzem hát az időt, hogy értékeljem a pártok kampányait. Előrebocsátom viszont, hogy a kampányt leginkább az minősíti, megrendelője milyen eredményt ért el vele. Erre hétfőn visszatérünk. Addig is leírom, ízlés, ötletek és igazmondás (hehe!) alapján melyik kampány hogyan sikeredett.
 
MDF – Semmi
 
Az mdf-es Csapody keményen kijelentette még az elején: az MDF nem látja értelmét ennek a népszavazásnak, és távol tartja magát a kampánytól. Ezt az ígéretüket be is tartották. Az MDF nem kampányolt. Sehogy.
 
Ízlés: 5/5 – Mert őszintén szólva, tényleg semmi értelme nincs ennek az egésznek.
Ötlet: 0/5
Igazmondás: na/5
 
Fidesz – KDNP – Boldog emberek legyőzik a Gonoszt
 
A Fidesz hozta szokásos formáját. Kitalált egy szlogent (A jövő igennel kezdődik!), és bár eleinte ódzkodtak a plakát-versenytől, mégis tele a város a hirdetéseikkel.
Szokás szerint az átlagember felől közelítették meg a kérdést: látunk sorban álló, karakán nyugdíjasokat; fiatal, okos tekintetű orvosnőt; lendületes, szimpatikus egyetemista lányt.
Érdekes, hogy Orbán nem tűnik föl egyik szpotban sem, ahogy Tarlóst is elvétve látni.
A Fidesznél, mint mindig, szereposztás van: Orbán önmagát adja, élvezi a szereplést, néha mond meglepőket, de ez nem teljesen az ő biznisze. Tarlós sajátos stílusú szürke eminenciás. Egyszerre lát el reprezentatív és háttérfeladatokat. Érdekes ez a taktika: Orbán nem 100%-ig biztos abban, hogy mi lesz a népszavazás végeredménye, ezért az operatív feladatokat átengedte másnak, de a finisben már nagyon látványosan lép föl. Az ilyen kettős játék miatt tartom tehetséges politikusnak, és pont emiatt a kettősség miatt hiteltelen sokak előtt.
Ha ugyanis nem lesz hétfőn égszakadás-földindulás Kormányéknál, akkor az azért kellemetlen a kezdeményezőre nézve is. Márpedig sok jel utal arra, hogy nem lesz. De Orbán ezt is túléli, mert Tarlós volt a felelős a kampányért.
A vicces az, hogy összesen egyetlen olyan politikus van ma Magyarországon, aki nem tud megbukni. Csak ő más színekben versenyez.
 
Ízlés: 3/5 A népszavazás kezdeményezése miatt.
Ötlet: 2/5 Semmi új a nap alatt.
Igazmondás: 3/5 Még mindig sok a demagógia, de nem nehéz az igazságot kimondani a Kormánnyal szemben.
 
 
SZDSZ – Legalább a kreatívok maradtak
 
Ha a vizualitást, az ötletességet, ill. a párt arculatának koherenciáját nézzük, az SZDSZ kampánya a legjobb. Kár, hogy nehéz mondanivalójával egyetérteni. Kár, hogy amilyen szellemes az agymosós szpot, olyan szellemtelen a párt vezetése. Legalább ezekben a napokban ne engedjék az ellenszenves és tudálékos Horváth Ágnest szerepelni, nyilatkozni! Pusztán a megjelenése (nem a külsejére gondolok) elutasítást vált ki. A Fidesz már rájött, hogy stratégiailag fontos időszakokban nem szabad szalonképtelen embereket mutogatni. (Ezért nem Mikola István vezeti az eü kérdésekről szóló kampányt, hanem Tarlós.) Az SZDSZ a maradék politikai érzékét is elvesztette.
Külön fájó pont Horn Gábor lealpáriasodása. Nagyon barátságtalan gesztus volt, hogy Horn meg akarta mondani, ki lehet vitapartnere, és ki nem. (Az ATV Civil a pályán c. műsorát például azért mondta le, mert a szerkesztők vonakdtak Pesty László meghívását visszavonni, amikor személyét Horn kifogásolta.) De rossz értelemben emlékezetes az eheti rádióvita Tarlóssal, ahol ellenfele nénikéjét szidta.
 
Ízlés: 1/5
Ötlet: 4/5
Igazmondás: 2/5
 
 
MSZP – A hátradőlés pártja
 
Az MSZP jól ravaszkodott. Tudták, nyerni ezen a népszavazáson álláspontjuk nem fog. Egyetlen módja van menteni a menthetőt, ha elbagatellizálják a kérdéseket, és ezzel otthon marasztalnak sok embert. Az MSZP nem a NEM-re hajt, hanem az eredménytelenségre.
Szemléletük realistább, mint a koalíciós partnerüké, de ízlés szempontjából nem egészen kifogástalan, ha valaki „meg akarja úszni” a népszavazást.
Tudjuk, hogy a párt és kormányfő, ill. stábja sajátos demokrácia-felfogással rendelkezik, de azért időnként mégsem ártana úgy tenni, mintha érdekelné őket, mit gondolnak az emberek.
Pontosan tudják ők is, közjogi következménye nincs a népszavazásnak. Ha vasárnap 8 millió ember egységesen három igennel szavazna, akkor sem kényszeríthetné őket semmi távozásra. És persze látjuk, messze nem fogja betegre nyerni magát a Fidesz. Az eredmény bőven abban a tartományban tartózkodik majd, hogy mindenki magyarázhat bele bármit.
Az MSZP kampánya sajnos nagyon eredményes. A többség nem érzi szükségét a vélemény-nyilvánításnak. Ahogy írtam már valahol, a környezetemben élő, a politikával foglalkozó emberek közül is sokan otthon maradnak.
Az országra sajnos oly jellemző közönyt lovagolták meg azzal, hogy gyakorlatilag nem mozgósítottak.
Pedig megvolt az esélyük arra, hogy totális győzelmet arassanak, és egyúttal Orbán Viktor alól úgy kihúzzák a széket, hogy csak úgy koppanjon: ha hallgatnak Tóth Károlyra (Aki még annak terhét is levette Gyurcsány válláról, hogy az SZDSZ-szel kerüljön szembe.), és megszüntetik a vizitdíjat meg a kórházi napidíjat, akkor a vasárnapi cirkusz fontoskodó színjátékká töpörödött volna. A tandíjért nem lett volna kiírni a választást, az önmagában keveseket érint, sőt úgy tudom, annak van a legkisebb ellentábora.
De ők inkább játsszák a passzív hatalmat, aki csak mosolyog ezen az egészen. Meglátjuk, meddig.
 
Ízlés: 0/5
Ötlet: 5/5
Igazmondás: 1/5
1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr50369878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.03.07. 15:28:18

Tetszik a poszt.

Török Gábornak van egy kiváló elemzése az indexen a kampányokról. Azt mondja (szerintem jogosan), hogy a Fidesz azzal követett el hibát, hogy nem egyértelműsítette, végül is mit akar. Voltaképpen persze nem véletlenül, hiszen mégse lehet mindent egy lapra föltenni, hiszen mi van, ha az a lap veszít?

Gyurcsány meg kitalálta a figyelemelterelést, és ezzel (Török szerint) jót húzott, bár ez is alighanem csak a vereség csökkentésére lesz alkalmas.

Az SZDSZ alól az újabb Kóka-ügy végképp kihúzta a talajt. Most már azzal teszi a párt a legtöbb jót (magának), ha elhallgat.