2008. március 06. 15:36 - Reckl_Amál

Március 9. - III. rész: Tandíj

Egyetért-e ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?
 
Érdekes dolog ez: beteg még lehetek, egyetemista már valószínűleg nem. (Illetve én már biztosan fizetni fogok, akármi lesz vasárnap.) Mégis a tandíj kérdése foglalkoztat a legjobban.
 
Az általános tandíj bevezetését, vagy inkább kiterjesztését mindenkire, hasznos és fontos döntésnek tartom. Igaz ugyan, hogy jobb, sőt ideális megoldásnak tartottam volna az eredeti elképzelést, de ez is valami. Aki már nem emlékezne rá, a FER még magzati korban elhalt elődje szerint a tandíjat utólag kellett volna befizetni. Kicsit hasonlóan az egyébként szintén jó diákhitelhez, a diploma megszerzése után, már a munkabérből kellett volna törleszteni, a fizetés nagyságától függő százalékban. Ez rendkívül jó ötlet volt, cinikusan azt is mondhatnánk, hogy ezért nem is valósulhatott meg. Ugyan kicsit várnia kellett volna az egyetemeknek, mire ez a pénzforrás beindul, de biztosan csordogált volna, ráadásul, úgy tudom, nagyobb összegben, mint a mai tandíj.
 
De végül mégis a hagyományosabb megoldást választották. Nem igaz, hogy eddig ne lett volna tandíj, mert egyrészt a hallgatók közel fele (49%-a) már így is költségtérítéses képzésben részesült, másrészt a többiekét az adófizetők pénzéből mindenki fizette. Olyanok is, akik sem személyesen, sem gyermekeik által nem haszonélvezői a diplomának.
 
Lássuk be a diploma senkinek sem jár (mint például az egészségügyi ellátás), bár nyilván sokakban nem tudatosul, de a felsőoktatás nem része a közoktatásnak. Az az érettséginél befejeződik. Az állam annyit garantál, hogy az érettségiig eljuttatja a diákokat, illetve segédkezik továbbtanulásukban. De a felsőoktatás működtetése elvileg nem lenne dolga, egyetemre/ főiskolára járni ugyanis nem alanyi jog. Azt vagy ki kell érdemelni (jó tanulmányi eredménnyel), vagy – mint minden szolgáltatásért- ezért is fizetni kell.
 
Persze én is akkor szereztem az első diplomámat, amikor még ingyenes volt, de én akkor is jelentkeztem volna, és akkor is jártam volna főiskolára, ha fizetni kell érte. Én és a szüleim is gyerekkorom óta terveztük, hogy majd egyetemre fogok járni. (Főiskola lett belőle, de a lényegen, gondolom, nem változtat.) Később kipróbáltam a fizetős változatot is posztgraduális képzésem során. A tandíj nagyjából annyi volt, mint amennyi most alapképzésen a fizetendő összeg. Bizony, lényegesen magasabb volt a színvonal, mint az ingyenesen. (Ingyenes, hm? Ha minden könyvet frissen a jegyzetboltban vettem volna meg, akkor 40 – 50 ezer forintom bánta volna, félévenként.) Első sorban azért, mert a létszám kezelhető volt. Másoddiplomán, ahol 90 – 100 ezer forintot kellet egy félévért fizetni, már többnyire olyanok voltak, akik oda is akartak járni, érdeklődtek a téma iránt, ill. csak akkor jöttek be, ha mindenképp kellett.
Nem fordult elő olyan gyalázat, hogy főiskolai előadáson fegyelmezni kellett a hátsó sorban ülőket, mint valami kisiskolában. Nevetséges!
 
Mert lássuk be azt is, ma túlságosan sokan üldögélnek a felsőoktatás széksoraiban. 1990-ben 180 ezer hallgató járt egyetemre/ főiskolára, ma 416 ezer ember tanul a felsőoktatásban. Ez feltétlen túlzás. Ennyi ún. értelmiségire nincsen szükség. Főleg, hogy sokan pont azért járnak egyetemre, mert nincs jobb dolguk. Emiatt fordulhat elő az, hogy az évszázadokon át elitnek számító jogászképzésből kilépők nem találnak munkát. Pedig még az én középiskolás éveimben (szűk tíz éve) volt jövője annak, aki a jogot választotta. Nem beszéltünk még az olyan szakokról, amelyek – hogyan lehetne ezt szépen megfogalmazni – nincs sok haszna a munkaerőpiacon. Annak idején Horn Gyulára ugrott a komplett bölcsésztársadalom, amikor föltette a jogos kérdést: kell Magyarországnak évente kétszáz új filozófus? Őszintén, kedves olvasók, kell?
Persze nem az állam feladata, hogy diktátumokban meghatározza, ki mit tanulhat. Az állam szerepe és feladata az allokáció, vagyis a közös pénz elosztása. Az államnak – helyzeténél fogva – látnia kell, mit igényel a munkaerőpiac. Szabályozói segítségével pedig közvetítenie kellene a munkaadók és a munkavállalók között. Magyarországon nagy aránytalanságok vannak. Túl sok diplomás van (ráadásul sokan korszerűtlen, használhatatlan tudással) és nagyon kevés a középvégzettségű szakember. Miközben ma a ’90-es évek szégyenletes munkanélküliségi negatív rekordjai felé menetelünk (ma 8% fölötti az országos ráta), sok állás betöltetlen. Nemcsak az emberek immobilitása miatt, hanem a szaktudás hiánya miatt.
Ha az emberek nem fogják föl, hogy a diploma önmagában nem érték. Azt az adja meg, hogy mit kezd vele az ember. Nem akarom a kedélyeket borzolni azzal, az én évfolyamomon kinek miért nem kellett volna az időnket és a felsőoktatás kapacitását rabolnia, de maradjunk annyiban, a fél társaságot az utánuk kapott fejpénz miatt viselte el a főiskola. Ha ezeknek kellett volna fizetni, és nem utánuk fizetett volna az állam, akkor többségük nem ott töltötte volna a legszebb éveit.
Szóval vasárnap ez lesz az a kérdés, amelyre nemmel szavazok majd.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr56368433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.