2008. február 04. 15:06 - Reckl_Amál

Forma 1 - huliganizmus

Megint beigazolódott egy régi magyar bölcsesség: madarat tolláról, embert barátjáról.

Történt ugyanis, hogy hamarosan elkezdődő Forma 1-es szezon előtt a csapatok Barcelonába mentek tesztelni, köztük természetesen a McLaren is. Az ő színeikben indul karrierje második világbajnokságára Lewis Hamilton, aki tavaly majdnem megnyerte a címet, és idén is az egyik legnagyobb favorit.

Aki még nem látta a fiatal, angol fiút, annak elmondom, ő az első fekete a sportban. Eddig abban az illúzióban ringathattuk magunkat, a Forma 1 mégsem foci, ez mégis egy elit sport, ide a szokásos bunkók nem jutnak be olyan könnyen. Már csak a borsos árak miatt sem. Ám úgy tűnik, a tesztekre mégis betették mocskos lábukat. És ha már ott voltak, négereztek egy jót, a vehemensebbek dobálóztak is. (Utóbbira egyébként már volt példa a sport történetében: 1991-ben, amikor a Ferrarinak még Prosttal sem sikerült nyernie, olasz rajongók elszánt csoportja a Monacói Nagydíjon zúdított kőzáport Prost kocsijára.)

Az incidens oka valószínűleg az, hogy a spanyol rajongók Hamiltont hibáztatják amiatt, hogy Alonso nem tudott nyerni 2007-ben. Pedig valószínűleg Hamilton akadályozta legkevésbé a már egyébként kétszeres világbajnokot. Az nem lenne teljesen alaptalan, ha a McLarent hibáztatnák, nyilvánvalóan jobban támogatták Lewist, mint Fernandót. De ez sem csak azért volt, mert az angol csapat az angol pilóta mellett áll ki jobban. Alonso közismerten nem csapatjátékos. Akármelyik csapatnál volt, mindig kritizálta őket, függetlenül az elért eredménytől. Például 2006-ban is, amikor ugyan nem könnyedén, de győzött, mégis folyamatosan nyomatta a rosszindulatú, ellenséges szöveget.

Kétségtelen, hogy nagyon tehetséges. Michael Schumachert kétszer is legyőzte, ez akkor is nagy teljesítmény, ha a Ferrari 2005-ben - finoman szólva - gyöngélkedett. De a sportszerűségről semmi fogalma sincs. Sok olyan gesztust mutatott be öt éves karrierje során, amely miatt Spanyolországon kívül nem számít kedvencnek. A spanyolok is nyilván a nemzeti hőst látják benne, mert Forma 1-ben Alonso előtt kb. olyan eredményesek voltak, mint mi. (Igaz, nekik azért időnként volt egy-egy versenyzőjük, de ez ritka és nem kimondottan emlékezetes pillanat volt a sportág 57 éves történetében.) De ő meg szintén nagy arcú, de sokkal intelligensebben kommunikáló, és a csapatával szemben száz százalékig lojális Schumachert verte meg, bizony akkor is, amikor akár Schumi is nyerhetett volna.

Szóval ezt a rendkívül színvonaltalan embert megtalálta a közönsége. Gratulálunk!

Hamiltonnak, Räikönnennek és Massának pedig sok sikert a 2008-as bajnoksághoz! Győzzön a jobb!

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr71324925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.02.04. 15:39:54

Hehe, ha sportágat akarsz bunkók nélkül, akkor snookert és kézilabdát nézz! :-) [De tényleg!] [Na jó, lehet vízipólót is. Az határeset.] Attól, hogy valaki gazdag (és bejut egy Forma 1-es tesztre nézőnek), még nem feltétlenül intelligens. Hadd ne példálózzak a közéletünkből...

Különben egyetértünk.

Zolimoni 2008.02.04. 16:28:44

Szép napot Kedves Amál!

Csatlakozom, az előttem szólóhoz....pénzzel sok mindent lehet venni, pl belépőt a ringre, de jómodort nem.
Én kifejezetten utálom Alonsot, és furcsa számomra, hogy a spanyolok ennyire imádják, miközben sokkal több sokkal jobb sportolójuk van (pl: technikai sprotok közül a Moto GP), akik még szimpatikusak is. Szóval Hajrá Kimi, Massa (mert azért a Ferrari az első) és természetesen Hamiltonnak is sok sikert idén!

Ja, és Csöncsön: a vizipoló tényleg határeset, vízben és szárazon egyaránt, sajnos.

Aloha!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.02.04. 16:43:45

Igen-igen, a spanyolok tele vannak tök jó és tök szerény (és intelligens) sportolókkal.

OFF
(Igaz, épp most jut eszembe, hogy a focistáik szövetségi kapitánya meg úgyszintén négerezett egyszer, amiből lett is botrány szépen. Igaz, rossz nyelvek szerint évek óta ő a spanyol fociválogatott leggyengébb láncszeme. Azért júniusban az EB-n majd mégis: Viva, Espana!)

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.02.04. 20:07:57

Annyi az igazsághoz tartozik, hogy a spanyol sajtó egységesen elítélte ezt a szélsőséges esetet.
Tartom annyira a spanyolokat, hogy többségükről nem feltételezem, egyetértenek ezzel a tahósággal.

Dyson, elnézést a tárgyi tévedésért! ;)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.02.06. 15:18:33

Egy picit el fogok kanyarodni a témától.

Sokat gondolkodom azon, hogy ez az ország (Magyarország) miért ennyire szerencsétlen és szánalmas, és ilyenkor ugyebár körbenézek a nagyvilágban, hogy máshol mi hogy van. Pl. a cseheknél, az osztrákoknál stb.

Ilyen szempontból érdekel különösen Spanyolország, mert közelmúltbéli történelme sok tekintetben nagyon hasonlít Magyarországéhoz. És mennyivel többre viszi...

Szerintem ennek az az oka, hogy ott léteznek alapértékek a társadalomban, amelyekben mindenki megegyezik. Itt meg egyetlen ilyen sincs. (Még olyasmi se ilyen pl., hogy "Ne ölj!")

Lehet, hogy a politikai berendezkedés, illetve a királyi tekintély teszi ezt. Az mindenestre biztos, hogy ott az 1975-ös (Franco halála utáni) "rendszerváltás" ezerszer jobban "sült el", mint az itteni. Valószínűleg sokkal messzebb látott az elitjük, mint a miénk.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.02.06. 16:08:29

Hát igen, azért nem volt ilyen személy, mert a Kádár-kor (+ Rákosi) teljesen szétrohasztotta az emberek agyát. Gyűlölködni, irigykedni, áskálódni, furkálódni kezdtek. E tekintetben Franco rendszere valószínűleg sokkal tisztességesebb volt, nyíltabb kártyákkal játszott, nem a korrupcióra épített.

Szóval, ha lett volna itt pl. királyi család, azt is kikezdték volna.

Nyilván rossz a hasonlat, de itt van mondjuk Sólyom: teljesen normális, világos értékrendű, épeszű, értelmes ember. Mégis döbbenetesen alpári támadásokat kap. Ezektől itt egy királyi hagyomány se védhette volna meg magát (egy Rákosi és Kádár nevelte nemzedékben).

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.02.06. 20:02:59

A baj csak az, hogy kisebbségben vagy. Sólyom Lászlót alig érti valaki, pedig az ő kérlelhetetlnesége és következetessége manapsága szinte az egyetlen színvonalas politikai tevékenység. (Néha az MDF is elér egy kis nívót.)

Az magyarok igénytelenségének fő oka az önbizalom hiánya, mondván, nem is érdemlünk mi jobbat. Ezért viseljük el, akármit is csinálnak, maximum páran hőzöngenek. Most a sztrájk alatt is azt mondják a vonattala utazók, a k anyját a MÁV-nak, de fölszállnak a buszra.
Ezt az önbizalomhiányt a diktatúrák okozták, de a zsigerekbe a Kádár-éra alatt ivódott be. Ez az egyik halálos bűne a régi rendszernek. (Egyszer majd megírom, miket tartok még annak.)

Hogy ne legyen nagyon off topic az egész: Hajrá Ferrari! :)