2008. február 01. 14:15 - Reckl_Amál

A frankhoni erkölcsökrűl

Bármennyire is Nyugat Franciaország, ott is reformokra van szükség, értsd: ki kell vonni némi pénzt a közszolgáltatásokból az államháztartás egyensúlya érdekében. A franciák ebben az aspektusban hasonlítanak a magyarokra, ők sem szeretik ezt. De amíg nálunk csak páran állnak ki a jogaikért (pl. már vége is a határozatlan idejű vasutassztrájknak), addig a tiltakozó franciákat nem lehet csak úgy elnémítani.
De Sarkozy is kemény ember. Kézivezérlésre állt át, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy mindent a kezében tart. A közvéleményt is ő irányítja.
Igazi médiapolitikus: nem zavarja a sajtó, sőt szeret pózolni. (Őszintén melyik francia nem? :) ) Határozott fellépése van, jól beszél, érthetően, egyszerűen. Szigorú, összeszedett, önmagában már-már megszállottan hívő ember benyomását kelti. De ennyi nehéz döntést még neki is nehéz elfogadtatni a néppel.
Ezért kitalált valamit, amivel eddig politikusok eddig még csak nagyon csínján bántak. A magánéletével vonja el a figyelmet a reformokról.
Tavaly ősszel szétváltak Nicolas és Cécilia Sarkozy útjai. Két hónapja már meg is jelent az új nő a francia elnök oldalán, Carla Bruni. Ő egy nálunk nem túl ismert olasz származású francia popsztár, régebben modellkedett.
Mindkét nő szemrevaló, csinos, csakhát van köztük egy bő évtized. És ez látszik az ex-first lady-n.
Cécilia – Elegáns, de merev. Okos és ambiciózus, de alá tudja rendelni magát. Láthatóan fáradt.
Carla – Céltudatos, modern és önálló. Megszerzi, ami kell neki. Nem foglalkozik az emberek véleményével. Akár meztelenül is fotózkodik az Elysé palotában, ha ahhoz van kedve. (Alakja gyakorlatilag tökéletes.) (Nézd meg: http://cache.20minutes.fr/img/photos/20mn/2008-01/2008-01-28/article_dt.jpg )
 
Vicces, de mintha Sarkozy, akit az angol sajtó hiperlenöknek nevez, politikája élő példáiként jelenne meg a két nő. Cécilia, a régi és nem túl dinamikus feleség szemben a friss, életre való szeretővel. A régit is szereti az ember, de változásra vágyik. Pedig mivel jár egy válás? Sok fájdalommal, a megszokott kerékvágásból való kizökkentéssel, és nem utolsó sorban sok pénzbe is kerül.
Sarkozy megmutatja a francia népnek, hogy a nehézségek ellenére meg lehet lépni egy ekkora változást. Az új ígérete már önmagában megéri.
A franciák még nem veszik az adást. 93%-uk elutasítja, hogy a média folyton erről szól. Az elnök népszerűsége is sokat esett megválasztása óta, és ennek okát is abban látják az elemzők, hogy a francia nép nem fogadja el elnökétől új „szabados” életformáját.
Én ezt képmutatásnak tartom. Rengeteg ember hagyja el a feleségét/ férjét egy új kapcsolat miatt. Másoktól várni, hogy legyenek erkölcsösek, miközben én magam a saját szabályaim szerint élek – finoman szólva nem elegáns.
Érdekes lenne elgondolkodni, milyen visszhangja lenne az ilyesminek Magyarországon. Ha például Gyurcsány a karácsonyt (Azt még töltse együtt a család!) még Klárával ünnpelte volna, de Davosba már Dundika kísérte volna el.
Jó hétvégét minden kedves olvasómnak!
RA
UPDATE: Időközben a hétvégén összeházasodott a pár. Nem akármilyen hírérzékem van.
(Ha már a kutyát sem érdekelte ez a post.)
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr65320945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.