2017. május 16. 16:48 - Reckl_Amál

Hogy maradtam elitista mégis?

Hosszú időn át kedvenc karikatúrám volt, amikor a repülőn az utasok át akarják venni a gép vezetését mondván, a pilóták túlságosan eltávolodtak tőlük. De elnézve az elmúlt másfél évtized kormányzásait tompult ennek a rajznak a kijózanító hatása. Látva, mennyire sikertelen szinte minden, amibe a kormányok belefogtak, hogyan csúsztunk le a nemzetközi összehasonlításokban, egyre inkább úgy gondoltam, így bármilyen gépet elvezetgetnék én is. A hitem az elitekben igencsak megcsappant. Bár anarchista nem lett belőlem, a titulusok egyre kevesebbet és kevesebbet jelentettek.

 Múlt héten aztán elgondolkodtam az elithez fűződő viszonyomon, amikor a GYODA kerítésbe vezetett áramról olvastam.

Tovább
42 komment
2017. május 02. 23:14 - Reckl_Amál

Kényszerházasság

forced-marriage-2.jpgHázasság első látásra - RTL Klub, hétköznap 18:55

Mottó: "Elfogadja az Ön mellett elterülő hölgyet hites feleségéül vagy hozzunk másikat?" Maksa Zoltán

Nincs még egy tévé Magyarországon, amelyik olyan lesújtó véleménnyel lenne az emberiségről, mint az RTL Klub. Ezt már számos, főleg nagy költségvetésű műsorral bizonyította: ez az ív bizony Gáspár Győzikétől Pumped Gabóig feszül, vagy éppen a Való Világ (powered by Big Brother) és a Hungary's got Talent tengelyén mozog.

Ám, amivel most rukkoltak elő, az már az első háromnegyed óra alapján több száz oldalas szociológiai tanulmányokat hívhatna életre. Sőt, talán féléven át oktathatnák az egyetemi genderkurzuson.

Tovább
6 komment
2017. április 24. 00:37 - Reckl_Amál

A hülyegyerek magánügye

A magyar tavasz vezéralakja megdobta a Sándor-palotát narancssárga festékkel, ezzel huszonháromezer forint kárt okozott, és gyorsított eljárásban 300 óra közmunkára ítélték még azon a héten. Ezzel egyébként jóval nagyobb publicitást biztosítottak neki, amennyit az akció ért. Gulyás Márton ma egyfajta hős. Ahogy az internet népe igen frappánsan megfogalmazta: Festéktüsszentő Hapci Benőből pár perc alatt Táncsics Mihállyá változott.

Elrettentő ereje a keménykedő rendőri és ügyészi fellépésnek, valamint a szigorú ítéletnek különösebben nem volt. Azóta is többen dobtak festékpatronokat mindenféle középületekre. Köztük a szovjet háborús hősök emlékművét is. Hogy ez mennyire ízléses és helyénvaló vitatható.

Ám az, hogy az ízlések és pofonok mondás ennyire szó szerinti értelmezést kap, az minimum meglepő.

Tovább
138 komment
2017. április 16. 23:08 - Reckl_Amál

A széttrollkodott trollkodó

Végleg tönkretették az Origót! Mert az egy dolog, hogy a megváltozott médiafogyasztási szokások miatt elvtelen kormánypropagandára váltott az egykor mértékadó internetes lap. Azért maradt még szórakoztató része is: a Life.hu, amely egy nőknek szánt magazin, a kábeltévén fogható, angol életmódcsatorna, a Life Network netes leágazása. Illetve szellem- és igénytelen cikkek hozzászólásokban történő alázása.

A tévécsatorna sem az egeket ostromló színvonaláról híres egyébként. A nem túl magas színvonalú külföldi műsorok mellett pár magyar gyártású, nőcis programot is leadnak. A felszínes, okoskodó lelkizés rajongóinak ott van például Szily Nóra, aki imád pszichológusként tetszelegni, és valóban az a végzettsége, de mégis legalább negyedszázada közepes riporternek ismerjük.
De aki szeretné látni, amint celebjeink eljátsszák a fitneszért élő-haló modern, divatos sportembert, az Sarka Kata vezénylete alatt ezt is megnézhetik.

Na, ehhez képest van a béka hátsója alatt öt emelettel a Life.hu.

Tovább
3 komment
2017. április 16. 05:41 - Reckl_Amál

Le az öreg férfiakkal!

how-feminism-hurts-men-2.jpgAz elmúlt napok tiltakozásainak sajátossága, hogy olyanokat aktivizál, akik eddig apolitikusan viseltettek a közélettel szemben: a fiatalokat és a nőket.

Régi nóta - már az SZDSZ pedzegette, amikor még volt - hogy a magyar politikai szférának mennyire jót tenne a nők szélesebb körű bevonása a politikába. Még női kvótát is kezdeményeztek, ami egyébként igen ellenszenves lépés. Így is komoly a kontraszelekció - már akkor is az volt - hát, ha még a választók által sem óhajtott női politikusokat erőltetnének pozíciókba. A pozitív diszkrimináció sosem sül el jól.

Tovább
22 komment
2017. február 25. 09:16 - Reckl_Amál

Az önfeledt tahóság kora

Tahóság mindig is volt. Csak régebben egészen elvetemültnek, de legalábbis részegnek kellett lenni ahhoz, ha az ember büszke volt a saját bunkóságára.
A suttyóság zsánerjelenete, amikor egy csinos nő elhalad az utcán, és az állványzaton dolgozó munkások füttyögnek és különböző frivol ajánlatokat kiabálnak utána. Ez ciki volt régbben, és nem a nőnek.
Ma viszont ez a természetes reakció, ha bármilyen nőről írnak az interneten. Az első három hozzászólásban biztos, hogy a kedves olvasó direktben kimondja, mit csinálna a cikk alanyával. Nincs jelentősége annak sem, hogy az internet névtelenséget biztosít. Az építőmunkások sem adnak meg elérhetőségeket a kanos kurjongatásaik mellé.

Tovább
1 komment
2015. december 18. 01:15 - Reckl_Amál

A Telekom-rejtély

Egyetlen meglepő fordulat történt. A Telekom gyors és határozott lépése. Minden más csak a szokásos.

Az, hogy Ákos soviniszta bunkó, eddig is tudtuk. Sosem csinált titkot a nézeteiből, és ő aztán nem megélhetési fideszes, hanem tényleg így gondolkodik. Aki már olvasott/ látott vele interjút, tudja, felsőbbrendűnek tartja magát jóformán mindenkivel szemben. Ő volt az egyik első szenvedélyes konzumidiótázó (én legalábbis tőle hallottam ezt a kifejezést először), igazi, a hitével kérkedő bigott, aki minden másképp gondolkodó embert, akár keresztényt is, mélységesen lenéz. Az ő hite, sőt, vallása az egyetlen igazi, aki másban hisz, vagy csak másképp, az simán hülye. A nemi szerepekről sem most először értekezik. Büszkén, sőt kevélyen adta elő egyszer például, hogy neki nincs feminin oldala. Látszott, ezzel is többnek érzi magát másoknál.

Tovább
3 komment
2015. december 12. 05:49 - Reckl_Amál

A Nemzet Színésze

Habony Árpád kivágatta magát. Ma már nem látszik, amint az ibizai luxuskupi reklámfilmjében egykedvűen hunyorog. Nem mintha ez számítana, az internet továbbra sem felejt. Elegen elmentették maguknak az ominózus képkockákat. Mindenki más meg úgyis emlékszik rá.

De ennek sincs jelentősége, mert nem igazán változott meg az, amit Habonyról eddig is gondoltunk. Továbbra is felkapaszkodott, újgazdag vigécnek tűnik Első generációs harácsolónak, akiből hiányzik a stílus, a kellem, ezeket neveltetés és kulturáltság híján pénzért kívánja megszerezni. De mivel nincs iránytűje, ilyen helyekre keveredik, mint ez méregdrága lebuj.
Habonynak éppen az a természetes környezete. Szinte bármi más jobban sokkolt volna.

Tovább
11 komment
2015. november 22. 07:14 - Reckl_Amál

Vénusz, Berg

Már az is érdekes megállapítás volt, amikor a testvérem a legutóbbi operalátogatásunk után a Tannhäusert a protestáns Don Giovanninak nevezte. Kerestem ezt a megközelítést, de nem találtam a nyomát.  Pedig lényegében ugyanaz a történet: az erkölcstelen emberre lesújt a büntetés. Erkölcstelensége nem csupán a paráznaság, hanem mindenféle egyéb aljasság.
Ebbe a sorba beilleszthető Berg Luluja is. A XX. század Don Juanja ugyanis ez a nő.

Tovább
1 komment
2015. november 14. 08:31 - Reckl_Amál

Utcai politizálás

Egyetlen egyszer adtam a nevemet politikai kezdeményezéshez, de arra büszke is vagyok. Még a kilencvenes évek legvégén támogattam a sorkatonaság megszüntetését. Nemcsak azért, mert elvből elleneztem mindig is ezt a felesleges és kártékony intézményt. Hanem, mert van egy öcsém, akit meg kellett védeni ettől a barbárságtól. Így találkozott össze az elv és hasznosság. A sorkatonaságot azóta eltörölték.

Most viszont sajnos - hiába szimpatizáltam az üggyel - mégsem csatlakoztam hozzá. Nem bántam meg.

Tovább
Címkék: politika fidesz
1 komment
2015. november 11. 19:25 - Reckl_Amál

Önbeteljesítő jóslat

makbet04062015-5.jpgMacbeth - filmkritika

Vallásos barátaimmal egy éjszakán át beszélgettünk a gonosz mibenlétéről. Arra jutottunk, hogy a gonosz legfőbb ismérve az értelmetlenség. Az öncélú rossz maga a gonoszság.

Macbeth tragédiájának velejétől sem idegen ez a megállapítás. Az rendben van, hogy Macbethet és feleségét a szélsőséges hatalomvágy sarkallja újabb és újabb gyilkosságra. De mire mennek ők a hatalommal? Semmire. Ennek a filmes adaptációnak a legnagyobb erénye ennek kiemelése és bizonyítása.

Tovább
Címkék: kritika film macbeth
Szólj hozzá!
2015. november 07. 07:36 - Reckl_Amál

Hivatalos búcsú a normális Magyarországtól

Vannak olyan érdekes pillanatok, amikor két teljesen különböző esemény a véletlen szeszélye folytán tökéletes egységet alkot. Párhuzamosságukat nemcsak az idő adja, hanem az is, amire rámutatnak.
Persze ez a párhuzam nem látszik elsőre. Sőt, páran talán illetlennek is találhatják Göncz Árpád temetésének és a Faludy-hagyaték elárverezésének összehasonlítását. De legalábbis ez a csizma az asztalra esete első ránézésre.

Tovább
Címkék: értékelés
2 komment
2014. november 02. 22:37 - Reckl_Amál

Hullócsillag

Rising Star - tehetségkutató, TV2, vasárnap 19:00

rájzing.jpgEzért kár volt Ördög Nórának áruló módjára otthagynia az RTL Klubot! A csatornát, amely a vidéki kislányból a zászlóshajók kapitányasszonyává, az utóbbi évek egyik legnagyobb tévésztárjává emelte. Ráadásul távozásával ránk szabadult a kereskedelmi showműsorok legtehetségtelenebb, legsúlyosabb szereptévesztésben szenvedő műsorvezető-párosa Istenes Bence és Szabó Zsófia, akik egy nézhető műsort, az X Faktort, teszik nézhetetlenné. Hiába sokkal jobb Ördög Nóra, ha neki pedig a nagyszabású tehetségkutatók legértelmezhetetlenebbje jutott.

Tovább
2 komment
2014. szeptember 18. 17:07 - Reckl_Amál

A séta

eli.jpgTegnap elesett a Nyomda. Hat évig dolgoztam ott, mielőtt egy éve elfogadtam egy visszautasíthatatlan ajánlatot. A döntés, hogy bezárják egykori munkahelyemet, nem húsbavágó, de megrázó. Tekintettel arra, hogy a legjobb hely volt, ahol valaha dolgoztam.

Persze nem akkor, amikor átcsábítottak a mostani helyemre. Hanem még korábban. Ezekből az időkből mesélek egy történetet, amely a érzékelteti, miért szerettem pár éve a Nyomdában dolgozni.

Tovább
1 komment
2014. július 20. 21:35 - Reckl_Amál

Szárnyak

salvador.gifAkit a sportszakmai magyarázatok érdekelnek, nyilván már elolvasták, meghallgatták a mágnestáblás elemzéseket arról, miért tudta Németország legyőzni Argentínát a világbajnokság döntőjében. Mármint azon túl, hogy Németország jobb csapat.

Ez utóbbi ugyanis a döntőn nem igazán látszott, az argentinok erőn felül teljesítettek. Az erőviszonyok az idő előrehaladtával aztán kiegyenlítődtek, és mire beköszöntött a hosszabbítás, mindenki a tizenegyesrúgások igazságtalan forgatókönyvét várta.

Az utolsó előtti pillanatban aztán jött Mario Götze, és szemetgyönyörködtető góllal nyerte meg a németeknek a vébét.

Tovább
2 komment
2014. július 13. 06:11 - Reckl_Amál

Az etnikai fordulat

ciganykerek.jpgHa pár év múlva valaki meg akarja fejteni, mitől semmisült meg a liberalizmus Magyarországon, mitől vált az egyik legcsúnyább szitokszóvá a liberális jelző, annak elég lesz egy szó: romabűnözés.

Ez a szó, amit az egykori SZDSZ-korifeus Eörsi Mátyás használt a héten esszenciája mindannak, amiért nem csupán a párt sodródott a szakadék szélére, hanem az eszme lehetőségeinek is hosszú időre befellegzett.

Tovább
19 komment
2014. június 29. 08:38 - Reckl_Amál

A Gesztiméter nem imponál

Megdöbbentő, hogy Geszti Péter, aki már bő harminc évet eltöltött a popbizniszben, látszólag nem érti a közönség nem tetszéshez való jogát, sőt ingerülten kéri ki magának, hogy merészeli a közönség nem fejvesztve imádni legújabb produktumát, melyet a kivándorlásról készített. Mindenki, aki negatív véleményt fogalmazott meg csodálatosan modern és ironikus alkotásáról, az ezt rosszindulatból teszi, de legalábbis "takony". Más magyarázatot nem is bír elképzelni, hiszen a mű annyira színvonalas, hogy legfeljebb a trollok szidják. Persze a bértrollok meg pár bértollnok, akik belső indíttatásból vagy valami kultúrgettós nyomásra húzzák le.

Pedig, ha maradt volna valamennyi Geszti hétmérföldes humorából, még meg is veregethette volna a saját vállát: kevés ügyben van ma akkora egyetértés manapság az országban, mint abban, hogy a Hungarian in Europe borzasztó.

Tovább
246 komment
2014. június 18. 14:42 - Reckl_Amál

Tanulmány a színekről

A Grand Budapest Hotel - filmkritika

Léteznek filmek, amelyeket semmilyen más médiumon nem tudnék elképzelni, csak így, a vásznon. A Grand Budapest Hotel is ilyen. Minden apró mozzanata lenyűgöző, elkápráztató, nem szabad egyetlen nüanszot sem kihagyni, mert mindennek jelentősége van. Éppen ezért az ilyen filmek aktivitást várnak el a nézőktől, a GBH zsenialitása éppen az viszont, hogy csöppet sem fárasztó, sőt!

grand-budapest-hotel-cast.jpg

A fő cselekményt három kerettörténet övezi. Ám a hitelesség kínos túlhangsúlyozása éppen azt rágja szájba, mese következik. A főszereplő Monsieur Gustave, a hotel kifogástalan modorú és külsejű főportása, aki intézmény az intézményben. A vendégek - többnyire szépkorú dámák - az ő kedvéért és kegyeiért járnak az eldugott szállodába. M. Gustave pedig örömmel és kiváló profizmussal osztja meg velük mignon színű álomvilágát. 

Tovább
2 komment
2014. február 02. 23:16 - Reckl_Amál

Védőbeszéd

the_wolf_of_wall_street.jpgA Wall Street farkasa - filmkritika

A főszereplő áldokumentumfilmes narrációja világossá teszi, nem kapunk tárgyilagos képet. A mese csak a Farkas nézőpontját használja, olyannyira, hogy mindenki más mellékes, csak annyit látunk belőlük; amennyit a főszereplő, illetve amennyit a főszereplő látni enged. Jordan Belfort tökéletesen mozgatja a szálakat, rendkívüli manipulátor, ám ezzel véget is érnek pozitívumai. A film egy velejéig romlott ember fonák portréja.

Tovább
Szólj hozzá!
2014. január 16. 08:20 - Reckl_Amál

Vegyes 14.01.16.

A túlélő

Az ellenzéki összefogásnak nevezett hajcihő szóra sem érdemes. A baj itt nem Gyurcsánnyal vagy Bajnaival van, hanem az MSZP-vel, amelynek elöregedett vezetése egy teljes mértékben alkalmatlan és tehetségtelen elnökben találta meg a megújhodást.
Mára visszakapták a józan, a szociális demagógiában kevésbé aktív Bajnai mellé Gyurcsány Ferencet, akit a kétharmad eljövetelében külön, személyes felelősség terhel, bár az is igaz, hogy utoljára ő nyert választást a pártnak.

Tovább
1 komment
2014. január 12. 08:25 - Reckl_Amál

Madarat tolláról

livinggod.jpgNem akarom Kerényi Imrét védeni. Pedig most ráférne, hiszen a Nemzet Bubifrizurás Futóbolondja kiesett a pixisből. Legutóbbi ötlete, a Magyar Krónika című folyóirat még Orbán Viktornál is túllőtt a célon. De aggodalomra semmi ok! Nem Orbán ízlése és józansága állt helyre. Csak előtört régi jó szokása: nem bírja a népszerűtlenséget.

Tovább
6 komment
2014. január 01. 23:17 - Reckl_Amál

Egy komolyan vett paródia

Al_Jolson_Jazz_Singer.JPGSzilveszterkor  tévé elég rossz alternatíva. Az egyébként is elöregedő klasszikus nézőket ilyenkor még idősebbnek és konzervatívabbnak gondolja a szerkesztő, és ezért még unalmasabb műsort állít össze, gondosan ügyelve arra, hogy még véletlenül se lőjön el akár egy grammot se a friss puskaporból. Olyan ínséges időkben, amikor még a magamfajta is alig néz tévét a siralmasan önismétlő kínálat miatt, minden újdonság különösen nagy kincs ugyanis. Szóval a kötelező jókedv ünnepét a tévék méltó módon, erőltetett klisékkel ülik meg. Az ilyen műsor csak jó társasággal fogyasztható, ez volt az én szerencsém is.

A szilveszteri giccs csúcsa egyértelműen az ún. gála. Természetesen most is közvetített ilyet a tévé. De nem is írnék róla, ha szegény, béna Duna TV adása előtt nem hallok beszámolót két szemtanútól, akik valamilyen megfontolásból a József Attila Színházat választják az év utolsó estéjére, és ott egy ízléstelen és kínos műsort végig nem szenvednek a buli előtt.
Nemcsák Károly színigazgató (ön)fényezését és sajátos színházetikai fejtegetéseit a modernségről az ötvenes - hatvanas évek egyik legszörnyűbb műfajának, az italopopnak néhány felejthetetlen slágerével (Adriano Celentano, Gianni Morandi, Rita Pavone) szakították meg. Itt a felkínált pezsgő csak helyi érzéstelenítésnek minősül, állapítottuk meg később.

Tovább
6 komment
2013. november 21. 08:42 - Reckl_Amál

Őstehetségek

Még a Nagy Összefogás az Együtt 2014 - PM-mel sem biztos teljesen, de egy fix pont már van: Horváth Csaba lesz jövőre az MSZP főpolgármester-jelöltje.

A szekfűs bukta újabb kiváló receptje ez. Ki szavazna Horváth Csabára? Miért is tenne bárki ilyet önszántából? Vagy, ha mégis - amiért protesztből az ún. budapesti értelmiség az utolsó nyolc évében teljesen értékelhetetlen Demszky Gábornak is újra meg újra bizalmat szavazott - Horváth-nál sem lesz jó kezekben a főváros. Ennek objektív oka, hogy ellenzékben kellene irányítania a várost - vélhetően sok kormánypárti kerületi polgármesterrel szemben. Ez nemcsak Horváth Csaba csekély képességei miatt lenne várható, hanem azért is, mert manapság látjuk, mire képes a Fidesz, ha ellenfelei ellehetetlenítéséről van szó. Sőt, az egyik alapvető frusztrációjukat éppen a már említett budapesti értelmiség okozza, ezért hiába működik most Tarlós István személyében elvileg baráti polgármester, őt is gáncsolgatják folyamatosan. Vajon mit tennének hát egy ellenzékivel, aki még ráadásul nem is olyan határozott vastagbőrű, mint Tarlós?

Tovább
86 komment
2013. november 03. 18:54 - Reckl_Amál

Kedvcsináló

mázs.jpgSajnos nem az én fogásom ez a kép, de annyira jó, hogy mától a saját fogásomnak mondanám szívem szerint. Én csak annyit láttam rajta, hogy a számomra kissé taszító, mostanában szerencsére már nem annyira felkapott musicalsztár Mészáros Árpád Zsolt lesz a sztárvendég egy külvárosi étterem zenés estjén. Ez egyébként ebben a vendéglőben rendszeres, és nem is lenne elvetendő e hagyomány, ha a MÁZS-féléken és a tehetségkutatók playbackvitézein túl is terjedne a szervezők fantáziája.

Tovább
1 komment
süti beállítások módosítása