Az Eurovíziót ki kell érdemelni. Ez minden résztvevőre igaz, nemcsak az indulókra. A nézőkre, sőt a zsűrire is. Mi nézők megszoktuk már azt a kognitív disszonanciát, amely a hallottak és a zsűri ömlengése között feszül. Az idén Vincze Lillával és Nagy Feróval ráncfelvarrt zsűrinek félig sikerül is az emberes feladat. Az állami tévé nőképének megfelelően Vincze Lilla habkönnyűen semmitmondó, mindenben fölfedezi a lélektől lélekig érzést. De legalább nem olyan undok az arckifejezése, mint Schell Juditnak volt, akit szerencsére leváltottak. Schellnek megbocsájthatatlanul nagy a szerepe van a tavalyi fiaskóban az AWS nevű formáció túlpontozásában és -hype-olásában.

Nagy Ferónak viszont egyelőre kényelmetlen ez a mindenért rajongás. Szemmel láthatóan letiltották a valódi kritizálásról. A Duna tv világképébe nem fér bele, hogy az általuk a harminc legjobbra redukált 400-as mezőnyben véletlenül gyenge versenyszámok is legyenek. Illetve nem ennek kimondására szerződtették Ferót. Ő a jóságos veterán, aki zenei nagyapóként tekint a rakonczátlankodó ifjúságra. Régebben Frenreisz Károly mutatta meg ebben a székben, hogyan kell fékezett habzással elájulni bármitől, amivel a versenyzők előállnak. A dalok meg nem értése nem akadály.

A karcosság elsősorban a kissé túl magabiztos Both Miklós népzenész szerepe. Nagy élvezettel vesézi ki a dalszövegek ostobaságait, ami egyébként bőven ráfér a magyar dalokra. Akár indíthatnának egy külön műsort ennek, nézném. Látszik mindenesetre, hogy a versenyzők is őt tartják a zsűri elnökének, mert most már hagyományosan van olyan induló, aki kifejezetten neki akar kedvezni azzal, hogy pásztortilinkóra hangszereli a tingli-tangli számát. Vagy mint tegnap a hangsúlyozottan határontúli énekes-duó, akik népviseletet is húztak. Nem szégyen ez végülis. Nemcsak a több évvel ezelőtti X Faktor 11. helyezettje próbálkozik ezzel. Tóth Gabriella művésznő is A Dalban akarta magát újra feltalálni sámánasszonyként. Both Miklós józanságával mutatott rá, attól, hogy valaki repülő madarakról énekel meg virágos ruhát húz, még nem népzenész. Szerencsére Pápai Jocit küldtük a nemzetközi versenybe.

Zenei téren az ő sidekick-je Mező Misi, minden pálinkafesztiválok örök trubadúrja. Elvétve említ egy-két szakmai szempontot, de ő egyben az a híd is, amely a komolyan vehető értékelések tiszta levegőjéből átvezet az üres kedveskedések homályába. Ahol a női kvóta meg a nagyöreg dicsérnek bármit.

És, hát tényleg bármit. Többnyire mindig ugyanazt. Ez szó szerint is értendő. Vannak olyan előadók, akik soha, sehol máshol nem... léteznek. Csak ebben a pár zimankós hétben aktívak. Persze a hervasztó kínálatú rádiók játsszák az erre a Dal-szezonra összeizzadt szerzeményükkel színesítik (vagyis inkább szürkítik) a műsorukat. Gondolom, az év többi részét lefagyasztva töltik az MTVA alagsorában.

Jópár noname figura is A Dalon keresztül igyekszik kitörni, ami egyébként egy támogatható funkciója lenne ennek a műsornak. Csak sajnos valahogy sosem csillannak meg ezek az új felfedezettek. Valahogy mindegyiken látszik az, hogy nem véletlenül nem ismerjük őket. Jobb esetben ők is a hibernálóban kötnek ki.

A fiatalosság jegyében persze a hiphop sem maradhat ki. Nem érthető, miért választották be a legjobb harmincba ezket, ha mindenki elmondta, nem ért a műfajhoz, sőt, Mező Misi beismerte, még azt sem tudja eldönteni, hogy az egyéniséget nélkülöző, a 2000-es évek Amerikáját majmoló énekbeszéd és női vinnyogás tetszett-e egyáltalán. Szerencsére ennek a félig-meddig ismert formációnak az AWS-éhez hasonlóan jól idomított rajongótábora van, illetve a menedzsmentje nem sajnálja rájuk a pénzt, mert a közönségtől kilenc pontot kaptak, és végül a vigaszágon is ők jutottak tovább. Már most szólok, hogy ahogy a tavalyi hörgőmetál, a rappelés is műfajidegen az Eurovíziótól. Szóval csak akkor küldjünk ilyesmit, ha ismét nem kívánunk tíznél több pontot szerezni a döntőn.

Ezekért kellene szegény Nagy Ferónak rajongania. Látszik benne a vívódás: az értékelései zagyvának tűnnek. De nem olyan szórakoztatóan avantgárd módon, mint szegény Somló Tamásnak a Voice-ban. Itt látszik az ellentét az érzések és az engedélyezett között. Többnyire aztán mégis kinyögött valami dicséretfélét, aztán a pontoknál viszont odapörkölt. A magyar zsűritagok kiskátéjában le van írva, hogy a tízes skála valójában héttől tízig tart. Ehhez képest Feró pontokkal mondta ki különvéleményét, és szórta az ötösöket. A teljes műsor alatt olyan szomorúan nézett emiatt a beszorítottság miatt, mint a bemutatáskor, amikor is a nemzet csótányának nevezik. Tizenöt évvel a Sztárok a jégen után...