2017. április 24. 00:37 - Reckl_Amál

A hülyegyerek magánügye

A magyar tavasz vezéralakja megdobta a Sándor-palotát narancssárga festékkel, ezzel huszonháromezer forint kárt okozott, és gyorsított eljárásban 300 óra közmunkára ítélték még azon a héten. Ezzel egyébként jóval nagyobb publicitást biztosítottak neki, amennyit az akció ért. Gulyás Márton ma egyfajta hős. Ahogy az internet népe igen frappánsan megfogalmazta: Festéktüsszentő Hapci Benőből pár perc alatt Táncsics Mihállyá változott.

Elrettentő ereje a keménykedő rendőri és ügyészi fellépésnek, valamint a szigorú ítéletnek különösebben nem volt. Azóta is többen dobtak festékpatronokat mindenféle középületekre. Köztük a szovjet háborús hősök emlékművét is. Hogy ez mennyire ízléses és helyénvaló vitatható.

Ám az, hogy az ízlések és pofonok mondás ennyire szó szerinti értelmezést kap, az minimum meglepő.

A civil aktivistánál ugyanis jelentkezett egy oroszbarát csecsen üzletember, aki nehezményezte a tiszteletlen cselekedet. Továbbá finoman jelezte, sokakat felbőszített ez a meggondolatlan festékezés. Jobb lenne hát, ha az élete sokkját átélő aktivista kiengesztelné a sok sebzett lelket egy bocsánatkérő videóval.
Ez meg is történt. Állítólag még össze is barátkoztak a felek.

A happy end után persze még lesz pár álmatlan éjszakája az aktivistának, de a történet nyilvánosságra került, így az aktivista és családja csak megkapja a neki járó védelmet a hatóságoktól. Aztán elül az egész, és mindenki élheti tovább az életét, gondoltuk.

Akinek nem lett volna elég a csecsen felbukkanása elég jó fordulat, annak a mai hivatalos nyilatkozat talán az lesz. Ahelyett ugyanis, hogy védelmükről biztosította volna az állam a saját polgárát egy ilyen durva fenyegetés után, gőgösen csak annyit közölt: semmi közük egyéni ügyekhez. Példának egy autóbalesetet hoztak föl: azokat sem egyenként vizsgálja ki a kormány. Hogy ez a hippi tudja, hol a helye, még le is hülyegyerekezték.

Természetesen nem a kormánynak kell minden karambolt kivizsgálnia. Erre tartja fönn a magyar társadalom a rendőrséget. Ők rendelkeznek egy ilyen fenyegetős ügyben is hatáskörrel. Normális esetben az lett volna a minimum, hogy a csecsen vállalkozóval elbeszélgetnek a rendőrök függetlenül attól, hogy annak milyen politikai kapcsolatai vannak.
Most pedig hivatalosan is védelmet kell kapnia az aktivistának és családjának. Mert ez minden hatalmi arrogancia ellenére sem magánügy. Mármint nem az abban az értelemben, hogy itt a hatóságoknak semmi dolguk se volna.

Pontosabban: a hatóságoknak éppen ez a dolguk!

Az aktivista a tettéért - amely senkit sem veszélyeztetett amúgy - egyébként már megkapta a büntetését. Ott azonnal volt hatáskör, hiszen ezt is gyorsított eljárásban tárgyalta a bíróság.

Értem én, hogy Putyinnal most nagyon jóban illik lennie a kormánynak, és egy ilyen egyébként hetyke, de igazából ártatlan incidens azon a bunkó vidéken sok finoman csipkézett ruszki lelket szontyolított el.
Értem én, hogy ez az aktivista is olyan ügyekért harcol, amelyek legfeljebb a patás Soros Györgynek csalnak elégedett mosolyt az arcára.
Értem én, hogy Orbán Viktor éppen ezektől a kiszámíthatatlan, általa már manipulálhatatlan fiataloktól retteg csak igazán. Hiszen az elmúlt hét év alatt csak az egyetemisták tudtak igazi kormányellenes tömeget összekovácsolni az elégedetlenekből.

De az államnak minden ellenére mindenekelőtt az állampolgárai védelmén kell fáradoznia. Szerencsére még felkapjuk a fejünket, ha egy maffiózószerű alak nyíltan megfenyegeti egyik magyar honfitársunkat. Ez azért még ebben a nem túl színvonalas magyar közéletben sem szokványos. Tehát ez még társadalmi igény is.

Ezért háborít föl, hogy még ennyire alapvető feladatra sem képes a kormányunk a tyúkszaros kis érdekeik miatt. Mit nem képesek! Nem is hajlandók! Nekik ez az abszurd eset nem botrányos jogsértés, csak egy hülyegyerek egyéni problémája.

138 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr312449157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KZsoci 2017.04.24. 06:58:59

Nem a képesség hiányzik, és nem is a hajlandóság. Egész egyszerűen az ő érdekük pontosan az, hogy ilyen történjen. Sokkal inkább az ő érdekük ez, mint Mogamednek és megbízóinak. Az oroszoknak ez mindegy. Ők csak azért cselekdtek így, hogy az itteni helytartóik érdekeit szolgálják.

Mogamed útlevele más színű, de ő a Kubatov-féle kopaszok közé tartozik, a tüntetőket civil ruhában követők közé tartozik, a tévészékházat felgyújtók közé tartozik.

Az új terrort már nem egyenruhások alakítják gumibottal, hanem ilyen Mogamedek. Akikhez az államnak papíron nincs köze, és nem is vesz tudomást a létezésükről, még a nagyon nyilvánvaló esetekben sincs semmi felelősségrevonás. Ha megfenyegetnek, magánügy. Ha megvernek, magánügy.

Ez kell még mindig hat-hét millió magyarnak. Jövőre meglesz a kétharmad újra.

ostvan1 2017.04.24. 23:25:09

A nálunk található idegen katonai emlékek megrongálása azért veszélyes (és elítélendő), mert ettől feljogosítva érzik magukat a hasonló hülygyerekek pl. a Don-kanyar közelében, vagy bármely más országban felállított MAGYAR katonasíroknak a tönretételére. Ezt javaslom minden handabandázónak észben tartani!

legális 2017.04.24. 23:36:17

Az ilyen festékdobáló hibbant libbantakat kicsit tényleg meg kellene dádázni, mert hiányzik a nevelésükből
Nem értem mi a progresszió abban, hogy bármilyen idióta célért tönkere tesszük mások munkáját, sőt belegyalogolunk sokak nemzeti öntudatába (akkor meg hápogunk, ha románok vagy ukránok festik be a mi emlékműveinket).
Kérem ne nevezzük aktivistának az idiótákat, a migrás sem menekült. Ne szépítsük a csúnya dolgokat.
Másik cikkben voltak a hős mutáns kutyások a tiltott vöröscsillaggal. Most tényleg az a cél, hogy valaki végre jól megveresse magát, és lehessen orbánterrot kiabálni?
Aktivisták????

koala kóla 2017.04.24. 23:45:32

szerintem vigyázzon magára a hülye gyerek nem kötnék rá biztosítást

Figyel Castro 2017.04.25. 00:03:31

@KZsoci: igazad van, a 6-7 milliót kivéve
Sajnos csak 2, pont ez a baj

koala kóla 2017.04.25. 00:11:05

@KZsoci: 'Ez kell még mindig hat-hét millió magyarnak. Jövőre meglesz a kétharmad újra.'

jóhogy meglesz az embereknek alacsony adó és magas bér kell

ezen kívül senkit nem érdekel ha egy libbant hülyegyereket seggbe ujjaznak, ha ujjat húz a csecsenekkel

morph on deer 2017.04.25. 00:27:22

Bezzeg ha sört főzne!
Azonnal sietne Lázár és úgy megvédené, hogy csillagokat látna nappal is!
Persze csak ha megigéri, hogy nem lesz köztük ötágú és vörös :)

Szerintem tüntetni kéne a mindenkinek alanyi jogon járó sörfőzdéhez, ami indokolná, hogy megvédjenek!

Mert azt csak úgy, állampolgári, sőt, uram bocsá "emberi" jogok alapján soha!
Tudjuk is, mert "a legfelsőbb helyről" kinyilatkoztatták, hogy mindez nem más, mint handabanda!

Csak a miheztartás kedvéért...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 05:29:14

Két civil megbeszélte az ügyet, egymás közt. Ennyi az egész.

FikkFakk 2017.04.25. 05:59:26

Milyen erdekes, amikor egy ilyen ligetvedo host terrorizalnak, az faj a libsi oldalnak. Amikor a ciganyhordak terrorizalnak atlagmagyart, az nem er meg egy cikket.

Nem vertek meg oket a rendorok, nem jott ossze az aldozatta valas.

Majd most ezzel a mogameddel, aki kerkedik a kormanyzati kapcsolataival... ezzel akartatatok aldozatot csinalni a hos ligetvedobol?

Conchobar 2017.04.25. 06:50:32

A törvénytelen dolgot elkövetőt védje meg a magyar állam? És aki nem követett el semmi törvénytelenséget, mégis a cigányok áldozatává vált, azt ki védi meg? Egyáltalán ki, melyik média mer ilyesmiről beszélni (a kuruc.infón kívül)?

Melee 2017.04.25. 07:05:30

Magyarok magyarokat gyaláznak oroszok védelmében, egy magyar ember ideológiájának kiszolgálására. Szomorú ami ezzel a néppel történik.
A lenézett cigányok között ez sose fordulna elő.

Orbán azt mondta, hogy megvédik a magyarokat. Az ország fővárosában idegen nemzetek fiai nyíltan fenyegetik a magyar embereket, és a kormány ennek hátat fordít. Így védi meg Orbán a magyarokat.

midnight coder 2017.04.25. 07:06:58

"Ahogy az internet népe igen frappánsan megfogalmazta: Festéktüsszentő Hapci Benőből pár perc alatt Táncsics Mihállyá változott."

Úgy nagyjából egy hétre. Utána elfelejti mindenki. Viszont ha nagyon szorgalmas, akkor akár hónapokig is a felszínen maradhat mint a Pumukli és a kockás inges pedagógusai. Persze a fák nem nőhetnek az égig, és épp a saját balfék kollégái csapják agyon.

midnight coder 2017.04.25. 07:08:28

@Melee: Nem magyarokat. Internacionalista liberósbolsikat.

grani 2017.04.25. 07:17:19

Na ja. Így működik a propaganda. Szép példa rá. Mondjuk, ha egy magyar ember veri be a festékdobáló, amúgy zsidó származású magyar állampolgárt arcát, akkor most zsidóüldözés lenne a téma? Amúgy meg kell akora hülyének lenni, hogy azon ország katonáinak emlékművét támadja meg, akiknek az ősei, meg a saját életét köszönheti. A debilizmus Csimborasszója...

Conchobar 2017.04.25. 07:18:22

@Melee: "Magyarok magyarokat gyaláznak oroszok védelmében" - Mert a festékes gyerek magyarsága miben ismerhető fel?

Josagos 2017.04.25. 07:44:41

@ostvan1: Nem kellett volna oda menni háborúzni.

A gyereket is arra tanítom, hogy bármilyen háborúban szökevény akarjon lenni.

Josagos 2017.04.25. 07:46:34

@Conchobar: Adót fizet, állampolgársága van, lakcíme van.

Ennyi elég. Ez a magyarságod. A többi árvalányhajas mese.

Sir Galahad 2017.04.25. 07:56:09

@ostvan1: Nem ugyanaz a katonasír és a megszállás emlékét hirdető totemoszlop.

Terézágyú 2017.04.25. 07:57:31

Csecsen, iszlamista, terrorista(?) migránsok(?) Magyarországon született, keresztény magyar állampolgárokat fenyegetnek. Mi dolga itt a magyar kormánynak? hát semmi, ugyebár.

De javaslom megtenni a feljelentést a keresztényüldözéssel foglalkozó magyar kormányirodában is.

GallaiG 2017.04.25. 07:58:26

1. Tisztelettel felhívom a figyelmét az ide író magyaroknak, hogy minden hozzászólás elolvasása előtt gondoljanak rá, nem egy putyini manipulációt látnak-e! Mert jelentős részben igen, azt.
2. Az is tisztán látszik, hogy az állampolgárokat szolgálni hivatott hazai állam már nyíltan semmibe veszi legalapvetőbb megbízatását is, amit a néptől kapott.
3. Ha valami alkalmas a köznyugalom megzavarására, akkor ez a "hivatalos", hamisítatlan, agresszív bolsevik-náci cinizmus, ami ömlik a pofájukból, akkor ez az!
4. Vajon tisztában van vele a köpcös főpatkány, hogy EZEKET a heteket SEM fogja neki elfelejteni a magyar nép? Soha!

2017.04.25. 08:10:00

@legális: egy kérdés könnyen eldöntheti hogy téged minek nevezzünk pubi:) Budaházy amikor megrongálta ugyanezt az emlékművet, azt hogyan minősítenéd?:) Szaladj és védd az emlékműveteket de véletlenül nehogy elkezdj bolsizni, az már nagyon feltűnő lenne, mer te magad vagy az.

Soha nem szavaztam egyik pártra sem, az ország megosztását látom csak. A magadfajta viszont a 90es években még Horn Gyulára szavazott...

GallaiG 2017.04.25. 08:12:19

@Sir Galahad: @Terézágyú:
Kicsit sajnálom, hogy épp a ti, értékes hozzászólósaitok után jelent meg az enyém, a putyini manipulációra utalással. Természetesen másokra céloztam, de szerintem mindenki látja, melyikekre. Bircát senkinek sem kell bemutatni, egyértelműen a "munkáját" végzi. Aztán van még a kódoló, akinek nickje is arra utal, hogy talán még az USA elnökválasztás hekkelésben is részt vett éjjelente a moszkvai központban. Vagy egyszerűen ő is a birca, meg még az ostvan1 és conchobar is ő lehet, de hogy valamelyik "munkatársa", az biztos.

2017.04.25. 08:12:37

@MaxVal BircaMan HJCD: és ez nem felháborító? a civileket be kell tiltani ebben az országban:)

2017.04.25. 08:14:25

@Conchobar: aha majd te fogod minősíteni bárki magyarságát:) mi vagy te? valami felkent magyarságminősítő közhivatal? :D

GallaiG 2017.04.25. 08:17:34

@je suis Louis:
Tényleg, igazad van, "legális"-t kifelejtettem a felsorolásból! Kitűnő a felvetésed. "Budaházy" sokkal durvábbat művelt az emlékművel, akkor mégsem kellett bedobni a csecsent: egy azonos szervezethez tartozóval szemben? Minek?
"Budaházy" - ötletes fedőnév.

2017.04.25. 08:18:24

@midnight coder: kisbarátom te a bokádat lefosnád ha a falud kilométerkövét kéne leöntened viccből vízfestékkel és a szomszéd cigánygyerek megfenyegetne, hogy levágja a cipőfüződet mer az a kilométerkő az övé. pofázol a fotelből és osztod magyarságbizonyítványt... :D

staropramen 2017.04.25. 08:19:26

Csak egy gondolatkísérlet:
Egy brüsszelező Sorosozó fidesz szóvivőt vagy frakcióvezető helyettes rezsiőrt egy szép kora tavaszi éjszakán felkeres két 120 kilós leszerelt idegenlégiós.Teázgatás közben elmondják,hogy szomorú a szívük,és viszket a tenyerük.A szóvivő vagy a rezsibiztos bizony megsértette kedves belga fővárosukat ahol igen jóízűeket söröztek nemrég,és kedvenc üzletemberüket.A belga főváros lakói közül többen nagyon mérgesek ,és bizony nagy baj lehet még ebből.
Semmi vész,mert éppen van náluk egy kiváló kamera amivel az önkéntes bocsánatkérést dokumentálni tudják.

Kérdésem: mi ebben az esetben a magyar hivatalos reakció?

Szélmalomharcos 2017.04.25. 08:21:54

Pár agyatlan libsi eldobál jobbra-balra néhány festékes bödönt, és ez a hír még hetekig (hónapokig?) a libsi fórumokon

Nagyjából be is árazzák magukat ezzel a libsik

2017.04.25. 08:22:00

@staropramen: Bearanyoztad a reggelemet. Elképzeltem rezsiszilárdot amint térdel egy söröző közepén és összekulcsolt kézzel pityereg :D

GallaiG 2017.04.25. 08:23:10

@staropramen:
Valószínűleg nem az, hogy semmi közük sincs egy "pénztárca ellopásához".

Conchobar 2017.04.25. 08:25:23

@Josagos: "Ennyi elég. Ez a magyarságod. A többi árvalányhajas mese" - Számodra. És fel is fogsz háborodni, hogy téged nem tartanak magyarnak, megkérdőjelezik a te magyarságodat. Tudod, úszónak se tartják azt, aki nézőként jelen van minden sportrendezvényen (ámde a vízzel telt medencének közelébe se megy). Tehát nem elég nézőként (állampolgárként) jelen lenned

GallaiG 2017.04.25. 08:27:17

@Szélmalomharcos: Kicsit több időközt is hagyhatnál a különböző nicknevű hsz-eid közt, birca!

Josagos 2017.04.25. 08:29:28

Szerintem ennél többet a jog sem követel meg, illetve ennél többet nem vagyok hajlandó tenni egy országért.

Jó lenne, ha tudnál jogszabályi hivatkozásokat idézni, hogy mi is kell a magyarsághoz. Azokkal vitázom, árvalányhajas mesékkel, meg úszós sztorikkal nem lehet, az ízlás kérdése, és "de gustibus non est disputandum"

2017.04.25. 08:31:58

@Conchobar: Majd ha elég adót beteszel a közösbe, akkor esetleg egyetérthetsz, minősítgetést abban az esetben sem kérünk. Viszont így hogy otthon anyu fizeti a netedet és munkanélküliként elég időd van hogy egész nap bullshit magyarságrangsorolással provokálj már ettől is eléggé viszket a tenyerünk.

Conchobar 2017.04.25. 08:32:08

@je suis Louis: "aha majd te fogod minősíteni bárki magyarságát:) mi vagy te? valami felkent magyarságminősítő közhivatal?" - Tudom, hogy roppant kényelmes lenne úgy magyarnak lenned, hogy másoknak minden tulajdonságoddal kapcsolatban lehetne véleménye, kivéve a te magyarságodat. Hozni kellene arra is törvényt, hogy nemcsak a holokauszt megtörténtét nem lehet, hanem zsidó, kozmopolita és cigány polgártársaink magyarságát sem. Nemde?

2017.04.25. 08:33:26

@GallaiG: Budaházy fedőnév, jó :)))

Terézágyú 2017.04.25. 08:34:15

"Pár agyatlan libsi eldobál jobbra-balra néhány festékes bödönt"

Igaz. Meg kellett volna ostromolni a tévészékházat, és ott törni-zúzni.
Ugyebár.

Conchobar 2017.04.25. 08:34:56

@je suis Louis: "Majd ha elég adót beteszel a közösbe, akkor esetleg egyetérthetsz, minősítgetést abban az esetben sem kérünk." - Te másokat minősítgethetsz (például a befizetett adója alapján), mások viszont téged nem minősítgethetnek? Egyáltalán tudod-e, hogy hová akartál kilyukadni evvel az 'adóbetevéssel'?

Conchobar 2017.04.25. 08:37:44

@je suis Louis: "Viszont így hogy otthon anyu fizeti a netedet és munkanélküliként elég időd van" - Drága gyerekem, az én anyám már rég nincs abban a helyzetben, hogy bármimet is fizessen

Conchobar 2017.04.25. 08:41:01

@je suis Louis: "bullshit magyarságrangsorolással" - Drága gyerekem, neked ugyan a magyarság egy bullshit, de be kellene látnod, hogy mások viszont másképp gondolják ezt, más erről a véleményük

2017.04.25. 08:42:14

@Conchobar: Aha, jól látod, aki építi a közösséget, az beleszólhat a közösség életébe. A magadfajta ezt az elvet nem ismeri, csak azt hogy ha naponta 55x libsizik, nemzeti színű párnán alszik akkor a haza fel fog virágozni. Közben meg otthon veri a farkát és két fogpiszkálót nem tesz keresztbe. És a fölös energiáját abba fekteti hogy a parlamentben ülő összes senkiházinak önkét besegít a nép megosztásban

Conchobar 2017.04.25. 08:48:07

@je suis Louis: " Aha, jól látod, aki építi a közösséget, az beleszólhat a közösség életébe" - Te szerencsétlen hülye gyerek, nem a közösséget építed/építteted az adóddal, hanem a focistadionokat meg Mészáros Lőrinc birodalmát. Nem olvasol te 'szabad' sajtót?

infrablue 2017.04.25. 08:48:58

Pongrátz Gergely a hazatérte után sokáig szorgalmazta az emlékmű eltávolítását és amikor ez nem ment, kijelentette hogy fel fogja robbantani. Szóval akkor ő volt a "libsik" előhírnöke, vagy a kizárólag október 23-án magyarkodók ikonja? Ez a dagadt migráns, muszlim, terrorista orosz ügynök miért élvez ilyen előjogokat, ha éjt nappallá téve harcolunk a brüsszeli betelepítés ellen?

Szélmalomharcos 2017.04.25. 08:49:11

@Terézágyú:
A libsi tüntetők csak a saját ostobaságukat akarják világgá kürtölni

Úgy járnak a parlamenti lépcsőhöz, mint a siratófalhoz. Egy kis ostrom-imitáció mindig benne van a forgatókönyvben, aztán elmennek a romkocsmába filózni azon, milyen lehet az élet a lépcsőn túl

Conchobar 2017.04.25. 08:53:31

@je suis Louis: " ha naponta 55x libsizik, nemzeti színű párnán alszik akkor a haza fel fog virágozni. Közben meg otthon veri a farkát és két fogpiszkálót nem tesz keresztbe" - Hidd el, hogy téged is magyarnak lehetne tekinteni, ha legalább nemzeti színű párnán aludnál. Attól te nem válsz magyarrá, hogy gerendákat próbálsz keresztbe tenni a nemzettudatnak

igazi hős 2017.04.25. 08:55:18

Nem gondoltam volna, hogy Orbán -aki annyira erős vezetőnek szereti mutatni magát- nem képes magyarokkal megveretni egy ellenzékit. Hát hol vannak a mi kopaszaink? Hol a magyar maffia? Pintér Sanyi bácsi, ébresztő!
Kádár alatt bezzeg rend volt, minden ellenzéki tudta, hogy ott áll mögötte két rendes magyar besúgó! (Persze oroszok is voltak itt, de azok a magyar vezetést figyelték, ez legalább nem változott.) Igaz, akkor itt voltak az orosz tankok. Orbán mikor hívja be végre őket?
Komolyra fordítva: hihetetlen, hogy egyesek nemhogy elnézik, hogy az állam nem képes vagy nem szándékozik megvédeni az állampolgárait, de még örülnek is neki. Szánalmas.

Terézágyú 2017.04.25. 09:00:06

"A libsi tüntetők csak a saját ostobaságukat akarják világgá kürtölni"

A jobbsi tüntetők meg nem akarják a sajátjukat, és mégis megteszik, ezek szerint?

Terézágyú 2017.04.25. 09:02:08

Még egyszer leírom, mert komolyan gondolom: panaszt kell tenni "keresztényüldözés" miatt, az e célra felállított magyar hivatalban.

wolves84lb 2017.04.25. 09:02:11

@legális: te tényleg az arcodat adod ehhez? Ja nem, azt azért nem, csak egy ócska szaros nikket használsz fel...

De kibaszott fontos lett nektek, fideszpatkányoknak az oroszok nemzeti öntudata. Fontosabb, mint a magyar - te fasz, egy MAGYAR honfitársadat fenyegette meg egy kibaszott CSECSEN...most magyarkodj, te büdös hazaáruló gané...

wolves84lb 2017.04.25. 09:04:07

@FikkFakk: te teljesen hülye vagy, bazdmeg??? Magyar-magyar és magyar-csecsen...szted ugyanaz, te barom???

wolves84lb 2017.04.25. 09:05:41

@midnight coder: ja értem. Szóval most már TI, TE mondjátok meg, kik a magyarok? És ezt komolyan is gondolod, ugye, te kis fasz?

wolves84lb 2017.04.25. 09:06:37

@Conchobar: mondjuk a magyar személyi igazolványában, te gyökér? :)

Conchobar 2017.04.25. 09:10:24

@wolves84lb: "egy MAGYAR honfitársadat fenyegette meg egy kibaszott CSECSEN" - Mitől kell ezt a festékes gyereket magyarnak tekinteni? Miből lehet az ő magyarságát kiolvasni? Miből lehet felismerni az ő nemzettudatát? Ha legalább nemzetiszínű sálat viselt volna miközben átfestegeti azt az emlékművet...

2017.04.25. 09:10:50

@wolves84lb: Na és nem elhanyagolható tény a nagy, nemzeti COMING OUT... ezek baszdmeg a kommunista, vörös hadsereg totemoszlop épségéért aggódnak...

Conchobar 2017.04.25. 09:12:55

@wolves84lb: "egy MAGYAR honfitársadat fenyegette meg egy kibaszott CSECSEN" - Mert te felháborodtál, amikor a 'MAGYAR' kormányfőt viccelődve, vagy komolyan pofán baszta a 'LUXEMBURGI' Juncker?

vki77 2017.04.25. 09:13:24

@KZsoci: "Ez kell még mindig hat-hét millió magyarnak. Jövőre meglesz a kétharmad újra"
Nem kellett 2014-ben sem 6-7 millió embernek. Ha jól emlékszem, a választásra jogosult ~8 millió főből a választáson ~60% vett részt (~4,8 millió fő), ennek a 40%-a, ~2 millió fő mondta, hogy neki erre van szüksége. Ez adja ki a bizonyos mindenre feljogosító 2/3-ot...

Conchobar 2017.04.25. 09:16:20

@je suis Louis: "ezek baszdmeg a kommunista, vörös hadsereg totemoszlop épségéért aggódnak..." - Azt a csecsent kivéve senki nem az emlékműért aggódik. De talán még ő se azért aggódik

2017.04.25. 09:16:24

@Conchobar: bocs de a Kádár által kinevelt csúcsértelmiségnek semmi köze a magyar néphez, legfeljebb annyi hogy magyarul beszélnek. itt a rendszerváltás óta nem volt magyar kormányfő. a Komáromyt én sem bírom különösebben, de ettől függetlenül őt honfitársamnak tartom. az országromboló orbánt, gyurcsányt vagy vonát viszont nem

2017.04.25. 09:17:54

@Conchobar: pedig a Hídvégi nagyon szívhez szólóan emlegette azt az emlékművet, nézd csak meg a felvételt. nemsokára megkapjátok a felhívást a következő nemzeti konzultációban hogy váltott őrségben kell védei a szovjet emlékműveket

Terézágyú 2017.04.25. 09:18:22

"Mitől kell ezt a festékes gyereket magyarnak tekinteni?"

Igen, ez az ősrégi fogás.
Tilos embert ölni - de én mégis megöltem valakit. Mi itt a megoldás? Bebeszélem magamnak, hogy az illető nem is volt ember. Egy mocskos disznó volt, és kártékony pörsenés az anyaföld hátán.

A háborúkban folyton ez történik, hogy győzködik magukat a katonák, hogy az ellenség nem ember.
És ez ilyen szépen működik itt is.
Ha ugyanezt az embert, akinek most megkérdőjelezik a magyarságát csak úgy, megtámadta volna egy román, amikor Erdélyben volt, vagy éppen egy cigánycsapat a nyóckerben, akkor a jobsik számára lenne ő a követendő példa, a mártír, a szegény magyar, akit bántanak...
De most, hogy kiderült, hogy ez a magyar ember orbánellenes ÉS oroszellenes, most egészen egyszerűen megkérdőjelezik a magyarságát...

Conchobar 2017.04.25. 09:22:05

@wolves84lb: "mondjuk a magyar személyi igazolványában" - Attól még nem válik senki magyarrá, hogy a magyar hatóságok olyan dokumentummal látják el, amely szerint ennek az országnak az állampolgára. A patkány se válik háziállattá azáltal, hogy a ló megtűri az istállóban

Conchobar 2017.04.25. 09:24:37

@je suis Louis: "bocs de a Kádár által kinevelt csúcsértelmiségnek semmi köze a magyar néphez, legfeljebb annyi hogy magyarul beszélnek" - Annyi köze van a magyarsághoz, mint ennek a festékes gyereknek. Sőt egy árnyalattal több, mert Orbán úton-útfélen hangoztatja

2017.04.25. 09:25:17

@Conchobar: azt tudod hogy azért könnyű leírnod ezeket a faszságokat mert a monitor nem röhög szemközt?:) képzeld el mi történne ha mondjuk a gondolataidat hallgatóság előtt, mondjuk bölcsészkaron, magyar szakos előadáson fejtegetnéd, bearanyoznád a napjukat, hátbaveregetnének :)))

Conchobar 2017.04.25. 09:32:14

@Terézágyú: "De most, hogy kiderült" - Ott volt a kérdés ("Mitől kell ezt a festékes gyereket magyarnak tekinteni?"). Összehordtál tücsköt-bogarat, ahelyett, hogy egyszerűen csak megválaszoltad volna a kérdést. Dehát nyilvánvaló a teszámodra is, hogy azt a gyereket nem a magyarságában, a nemzeti önérzetében sérti az az emlékmű. Ellenkező esetben jelezte volna ezt a tett elkövetésekor (hogy, ha úgy tetszik nacionalista indokból festegeti az emlékművet). Innentől kezdve nincs értelme a gyerek magyarságát emlegetni

Conchobar 2017.04.25. 09:32:56

@je suis Louis: "bearanyoznád a napjukat, hátbaveregetnének" - Ha te mondod

Conchobar 2017.04.25. 09:36:46

@je suis Louis: "megkapjátok a felhívást a következő nemzeti konzultációban" - Nekem legalább a címemre küldi Orbán a faszságát, de neked mikor küldött a címedre Soros bármit is

je suis Louis (törölt) 2017.04.25. 09:41:26

@Conchobar: Miért várnám hogy Soros biztatására aggódjak a szovjet emlékművekért? :D

consul 2017.04.25. 09:44:29

Több mint 70 évvel a II. vh után mi szükség van erre az emlékműre? Megdobogtatja még valakinek a szívét? Sokkal inkább való a történelemkönyvbe, mint a Szabadság térre.

Terézágyú 2017.04.25. 09:48:03

@Conchobar:
"Dehát nyilvánvaló a teszámodra is, hogy azt a gyereket nem a magyarságában, a nemzeti önérzetében sérti az az emlékmű. Ellenkező esetben jelezte volna ezt a tett elkövetésekor (hogy, ha úgy tetszik nacionalista indokból festegeti az emlékművet). Innentől kezdve nincs értelme a gyerek magyarságát emlegetni"

Értelek. Nos, akkor én itt helyben kinyilvánítom, hogy engem a te véleményed, hozzáállásod a magyarságomban, a nemzeti önérzetemben SÉRT, és most kifejezetten nacionalista, a magyarságot és Magyarországot féltve nyilatkoztam meg ellenedben.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 10:04:31

@Terézágyú:

A magyar rész nem keresztény, csak szólok, hanem zsidó.

Conchobar 2017.04.25. 10:07:56

"Nos, akkor én itt helyben kinyilvánítom, hogy engem a te véleményed, hozzáállásod a magyarságomban, a nemzeti önérzetemben SÉRT" - Ez már csak utólagos duma. Már a legelején fel kellett volna tenned a nemzetiszínű kalapot (meg a festékes gyereknek is)

Conchobar 2017.04.25. 10:10:27

@je suis Louis: "Miért várnám hogy Soros biztatására aggódjak a szovjet emlékművekért?" - Jó kutya elébe megy a gazdája parancsainak, igaz-e

Terézágyú 2017.04.25. 10:12:45

@Conchobar:
ja persze, most már késő :)))

kár persze, hogy rögtön az elején hangsúlyoztuk, hogy MAGYAR az illető, a támadó meg CSECSEN :)

De akkor mostantól felveszem a nemzetiszínű kalapot, ahogy mondtad, és MINDIG nemzeti önérzetemben megsértett emberként fogok megnyilatkozni. Tehát nem szólhatsz egy szót sem.

Ja de, azt fogod mondani, hogy nem igaz, nem is vagyok megsértve, és nem is vagyok nemzeti, mert csak, mert te azt mondod, kész :)))))

Jakab.gipsz 2017.04.25. 10:20:12

@Terézágyú:
És akkor mit csinálnánk festék tüsszentő Hapci Benővel ha egy holokauszt emlékművet dobálna meg, nyilvánvalóan jönne néhány Ahmed és elmagyarázná neki, hogy helytelenül cselekedett.
Mert a magyar liberális értelmiség tolerancia inger küszöbét ez a civil vélemény nyilvánítás, akkor sem háborítaná fel, azért mert politikailag korrekt.

Conchobar 2017.04.25. 10:29:12

@Terézágyú: "kár persze, hogy rögtön az elején hangsúlyoztuk, hogy MAGYAR az illető, a támadó meg CSECSEN" - Ez is csak duma, mert nem indokoltátok meg, hogy miért is kellene őt magyarnak tekinteni. Ennyi erővel a csecsent is mondhatnátok magyarnak

Gazz 2017.04.25. 10:30:35

@MaxVal BircaMan HJCD: Muszáj neked reflexből hazudni? Mogamed maga is elismerte, hogy kapcsolatban van az orosz nagykövetséggel.
Megint trollkodsz.

Gazz 2017.04.25. 10:31:44

A csúti ártány meg fel sem ismerte, hogy a tartótisztje simán átnyúlt a feje felett.
Vagy csak annyira be van csicskáztatva, hogy nem mer szólni.

Gazz 2017.04.25. 10:32:17

@Conchobar: Legalább annyira magyar, mint te, sőt valószínűleg inkább.

Conchobar 2017.04.25. 10:33:03

@Terézágyú: "De akkor mostantól felveszem a nemzetiszínű kalapot, ahogy mondtad, és MINDIG nemzeti önérzetemben megsértett emberként fogok megnyilatkozni" - Rendben. De azért arra ügyelj, hogy csak olyankor érdemes nemzetiönérzeteskedned, amikor a nemzeti önérzetet sértő dolgot mond valaki. Máskülönben fel fogják ismerni, hogy csak hülyéskedsz

Conchobar 2017.04.25. 10:34:50

@Gazz: "Legalább annyira magyar, mint te, sőt valószínűleg inkább" - Tudom, hogy tifelétek ez csak ennyi. Gondolom te is azok közül való vagy, akik magyar hazafinak mondják Sorost

Gazz 2017.04.25. 10:36:19

@Conchobar: Mondja ezt egy olyan hazaáruló, aki tapsolva végignézi, ahogy az ártány gazdája kiárusítja az országot az oroszoknak.

Gazz 2017.04.25. 10:46:04

@koala kóla: Ideszartam, nyald fel féreg.

Conchobar 2017.04.25. 10:46:39

@Gazz: "Mondja ezt egy olyan hazaáruló, aki tapsolva végignézi, ahogy az ártány gazdája kiárusítja az országot az oroszoknak" - Mennyire kell hülyének lenni ahhoz, hogy valaki ne vegyen tudomást arról, hogy Magyarországon kiknek a kezében vannak a nagyobb vállalkozások, ugyanakkor Magyarország oroszoknak való kiárusításáról halandzsázzon, mert Paks II-őt az oroszokkal építtetik föl

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 10:47:18

@Gazz:

Na és? Mi ezzel a gond? Bűn a kapcsolat a követséggel?

2017.04.25. 10:50:32

@Szélmalomharcos: nem. A libsik a te ostobaságòdat kürtölik világgá.
Akinek elfogadható, ha egy idegen ország idegen polgára erőszakkal szól bele a magyar politikába.
Mert logikából annyit tudsz, hogy hangoztatni kell a központ véleményét. Hogy védeni kell Orbán rendszerét , akkor is, ha nem kéri. Mondjuk ebből volt már pofáraesés...
Mert a Heineken vörös csillaga eltávolítandó önkényuralmi jelkép, de a szovjet megszállás emlékműve védendő ideológiát jelképez. Bravó.
Mióta magyar, aki a szovjet megszállást védi?
Mi köze a csecseneknek az oroszokhoz és mi közük a szovjetekhez?

Gazz 2017.04.25. 10:51:03

@Conchobar: Mégis mennyire kell idiótának lenni ahhoz, hogy tapsolj ahhoz, hogy a ruszki titkoszolgálat szabadon gyakorlatozik, magyar állampolgárokat fenyeget.
Állj a tükör elé október 23.-án és köpd le amit ott látsz hazaáruló.
Paksot meg aztán kurvára meg kell ám építeni, amikor minden elemzés szerint drágábban fogja adni az áramot, mint az alternatívák. A kiégett fűtőelemeket meg a nappalidba kéne lerakni okostojás.

Conchobar 2017.04.25. 10:51:12

@Gazz: "ahogy az ártány gazdája kiárusítja az országot az oroszoknak" - Ne a távoli oroszoktól félj, akik még Kijevig se jutottak el (helyesebben Majdan után még onnan is kiszotultak), hanem azoktól, akik már az országhatárainkon belül vannak, meg azoktól, akik Brüsszelből meg Washingtonből mondják meg nekünk, hogy mi a demokrácia, és mi nem

Gazz 2017.04.25. 10:54:18

@Conchobar: Képzelt ellenségeiddel 25 éve együtt élünk, és érdekes módon nem kell héberül tanulnunk.
Nekem viszont még kellett, amikor általános iskolába jártam, amikor orosz barátaid "ideiglenesen nálunk állomásoztak".
Intelligens ember végignéz azon országok során, akik megmaradtak az orosz érdekszférában, és levonja a következtetést, hogy ezek bizony szarabbul élnek, mint mi. Minden tekintetben. És nem akar oda tartozni.
Ellentétben a hazaárulókkal.

2017.04.25. 10:59:46

@Conchobar: ja, jó kutya... ne ugass. Én még emlékszem, amikor örömünnepet jártatok Trump megválasztásakor. Aztán kiderült, hogy beszoptátok.
Amikor teli torokból szidtátok a migráns magyart, a Londonban mosogató bölcsész nyomoroncot. Aztán épp Orbán jelentette Kki, hogy mekkora szükség van rájuk. Még Cameronnál és Maynél is kilincselt az érdekükben. Hogy Matolcsy számokkal is alátámasztotta: a hazautalásaik fedezik a csodás gdp nòvekedést.
Jobbágy, gondolkozz.

Conchobar 2017.04.25. 11:00:29

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Akinek elfogadható, ha egy idegen ország idegen polgára erőszakkal szól bele a magyar politikába." - És azt hogyan kell értenünk, hogy "az Egyesült Államok kormánya aggodalmát fejezi ki a CEU-t ellehetetlenítő magyar törvény elfogadása miatt". Vagy a Magyarországon csak átutazóban járt amerikai kevésbé idegen, mint a hosszabb ideje köztünk élő csecsen? Amúgy meg erős túlzás még fenyegetésnek is tekinteni a figyelmeztetést, nemhogy erőszaknak. Fenyegetés csak az esetben tudna lenni, ha a saját megtorló lépését helyezné kilátásba. Ha másvalaki megtorló szándékára mutatnak, az csak figyelmeztetés tud lenni

legális 2017.04.25. 11:07:33

@wolves84lb: véleményed tartalmi vizsgálata nélkül megállapítható, hogy egy arcnélküli neveletlen büdös tapló vagy.
Tartalmi vizsgálat után azt gondolom, nem értetted meg amit írtam.
Nem az oroszokat védtem, hanem mindenféle értéket, amit valaki létrehozott és utálom azt, ha valaki csak elrondítani tudja más alkotását, építeni nem képes. Legyen ez orosz/magyar emlékmű, Sándor palota, bármi.
A blogger is hülyegyerekről, meg kérdőjeles magánügyről beszél. Szerintem hülyegyerek, de az a szintű hülyeség nem magánügy.

mézesmackócskácska 2017.04.25. 11:13:37

A helyzet az alábbi. Egyre több embernek van tele a töke. Ebből két dolog lehet:
1. Elmennek külfölre
2. Elzavarják Orbánt és a primitív zombi szavazóit.

Az 1es esetben itt még 10 év és jön a Sztálin 2.0

A 2es esetben érdemes erőteljesen gondolkodni mi a megoldás! Választások? Ugyan már megint csak jönne a haza nem lehet ellenzékben picsogás. Le kell zárni egyszer és mindenkorra! Úgyse lehet kormányozni egy szétcseszettalkotmánybírósággal és társaikkal.
Utcára kell vonulni és ha jön egy Fideszes hazaáruló Orbáncsicska addig kell ütni amíg meg nem gyógyul. Ugyanis viszket a tenyerünk... nekünk is... minnél később történik meg annál többlesz a kár és a vesztesség...

Ja és leszarom az emlékművet... nem kellett volna az oroszoknak nyomulni... maguknak meg Putyinkájuknak köszönhetik...

je suis Louis (törölt) 2017.04.25. 11:18:16

@MaxVal BircaMan HJCD: Az orosz követség nem a külügyi kapcsolatokat szolgálja, hanem egy kémfészek működtetését. Ez tény.

2017.04.25. 11:24:30

@Conchobar: nem. Ha azt mondom, hogy megjelenek nálad és szarrá verlek, az fenyegetés . Ha megjelenek, de nem teszem meg, akkor nem lett tetlegesség. A fenyegetés nem valósult meg.

chrisred 2017.04.25. 11:25:02

@Conchobar: A CEU-törvény belpolitikai kérdés,ezért nincs jelentősége, hogy egy adott ország a magyar társadalomban létező vélemények közül melyiket támogatja. Semmi köze ahhoz, hogy egy csecsen-orosz hazafi az orosz államról táplált véleménye miatt Magyarországon fenyeget egy magyar polgárt.

2017.04.25. 11:27:11

@Conchobar: nem tartom helyesnek, ha idegen ország avatkozik be a belpolitikába. De nem emlékszem, hogy Trump verőlegényekkel jelent volna meg Orbánnál, hogy kérjen bocsánatot.

chrisred 2017.04.25. 11:28:23

@legális: Akkor szerinted az összes Lenin szobrot és munkásmozgalmi emlékművet a helyén kellett volna hagyni 89 után is?

2017.04.25. 11:31:34

@Conchobar: fenyegetés csak abban az esetben tudna lenni, ha megtorlást helyezne kilátásba. írod.
Ezzel máris cáfoltad magad ceu ügyben...elvtárs elvtárs, ideológiailag még nem vagy elég fejlett. Tessék többet járni szemináriumra!

s 2017.04.25. 11:33:57

Ha a tarsolycsabit és a poltpetit felrobbantom a gecibe, az is az én magánügyem?

2017.04.25. 11:35:40

@s: nem, mert más is megsérülhet. De festékkel leöntheted...

2017.04.25. 11:37:57

@legális: Akkor Lázárt is utálod, igaz?
A Heineken csak vörös csillaggal szép.

s 2017.04.25. 11:38:51

Addig örüljön mindenki, ameddig csak festéket dobálnak. A következő fokozat a bomba lesz.

2017.04.25. 11:39:02

@s: de ne tegyél ilyet, mert mi van, ha osztódással szaporodnak?

je suis Louis (törölt) 2017.04.25. 11:39:40

@s: Nem, az közérdek

s 2017.04.25. 11:40:22

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ha jobban vigyázok a civilekre, mint a mostani kormány, akkor senki nem fog megsérülni.

s 2017.04.25. 11:41:19

@je suis Louis: Magam is így gondolom.

s 2017.04.25. 11:42:22

@Könnyen elkaptuk, uram!: Akkor rája basztunk. Bár így egybe is eléggé kártékony féreg mindkettő.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 11:52:23

@mézesmackócskácska:

Az a párezer fanatikus ballib elmegy mosogatni Londonisztánba, s meg is van oldva a kérdés.

legális 2017.04.25. 11:52:52

@chrisred: Ha nem akarod nem fog sikerülni megértened. És te nem akarod.
Az, hogy valamilyen közös érdek miatt eltávolítanak valamit az nem ugyanaz, mint agyatlan feltünési viszketegségből összerondítani, ez még csak nem is véleménnyilvánítás, pusztán rongálás. Az utóbbi elkövetője kezelésre szorul, akár utólag is.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 11:53:54

@chrisred:

Minden ország belügye milyen emlékművei vannak. Sőt ezekről egy város/község is dönthet.

A Szabadság téri emlékmű azért sajátos eset, mert nemzetközi szerződés van róla.

legális 2017.04.25. 11:54:19

@Könnyen elkaptuk, uram!: Kicsit erőltetett a gondolatmeneted. A blogindító sem erről szól. Öntörvényű, kártékony nyikhajok idétlen cselekedeteit nem gondolnám Lázárral összevetni.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 11:55:20

@Conchobar:

Ez a kettős mérce.

A befolyásolás nyugatról 100-szor annyi, mint Oroszországból, a ballibeket mégis csak az utóbbi zavarja.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 11:56:37

@mézesmackócskácska:

Nem vagytok elegen egy forradalomhoz. Szóval próbáljátok csak meg, ti fogjátok a rövidebbet húzni a végén...

Szelid sunmalac 2017.04.25. 12:15:12

@MaxVal BircaMan HJCD: Szervusz birka. Orulok, hoy teged nem haborit fel, hogy Magyar allampolgarokat fenyegetnek kulfoldiek, mert velemnyuk van a sajat hazajuk politikajarol es mert lefestekeztek egy elnyomo, diktatorikus rendszer szobrat, akik ellen mellesleg szuleink meg szabadsagharcot vivtak es most is evente megunnepeljuk. Mivel en nem vagyok csecsen, ezert en nem fenyegetozom. Viszont betelt a pohar. Most meg pillanatnyilag nem alkalmas, de kivarok. Pontosan tudjuk, hogy ki vagy. Azt is, hogy hol vagy. Te, a feleseged, a fiad. Roluk is tudunk. Es alkalomadtan el fogunk beszelgetni veluk a politikai velemyekrol. Termszetesen es NEM fenyegetes, inkabb barati invitalas egy jo eszmecserere. Mindannyiotokkal. Amig meg nem gyozunk.

koala kóla 2017.04.25. 12:23:18

@Szelid sunmalac: a lippsi megtanulta egy életre, hogy ne dobd meg egy csecsen szobrát

ideje hogy egy kis életet tanuljanak ezek az idióta fiúg

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 12:28:10

@Szelid sunmalac:

Semmi gond, mindig nyíltan állok bármilyen beszélgetés elé. Persze ha van időm.

De már megesett párszor, hogy cikkeim vagy kommenteim olvasói találkozni akartak velem. Olyanok is, akik - veled ellentétben - nem is ismertek.

S egy raksá ismerősöm van, akinek nézetei abszolút nem egyeznek az enyémmel.

chrisred 2017.04.25. 12:28:12

@MaxVal BircaMan HJCD: Igen. A Szabadság-téri orosz emlékmű helyzete nem azért különleges, mert bármiféle művészeti, társadalmi vagy kegyeleti értéke van, hanem mert bizonyos okból állami védelem alatt áll.

chrisred 2017.04.25. 12:34:45

@legális: Eszembe sem jut megvédeni a festékes idiótát. De az idióta magyar polgároknak ugyanúgy kijár a magyar állam védelme, ha valaki egy másik ország érdekében önbíráskodni próbál vele szemben. A festékest garázdaság miatt elítélni, a csecsen Mohamedet pedig kiutasítani az országból.

konrada 2017.04.25. 12:46:19

...én most nem egészen értem, mit akartok? Két fakabát kisérgesse hapcibenőt???!
Na abból aztán sokkal komolyabb balhé lenne... (Hiszen már akkor is rendőrállamot kiabáltak, mikor a kiscsajszit 2 kukkoló elkisérte a klotyóig egy lebujban.;)

...vagy mi kéne? Egy pofajártató nethuszárra ráállítani a titkosszolgállatot???!

...talán ezt még sem, mert itt az indexen is naponta akarja valaki (s ez nem 1 valaki, mert hülyéből sok van!) személyesen pofánvágni hol batyut, hol pamutot attól függően, kivel nem ért egyet. Így meg fel kéne állítani egy külön indexügyi főosztályt a szolgálatnál, hogy bírják ezt kapacitással.

...de mondjuk ha mégis valaki komolyan veszi a dolgot a szolgálatnál: most komolyan azt hiszi valaki, hogy az ilyen megfigyelést a Blog.hu-n fogja meghírdetni???

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 12:48:39

@Szelid sunmalac:

Nem hinném, hogy fenyegetés lenne egy eszmecsere, ami előtt valaki dühös volt. A videóból láthtaó, szinte baráti hangulatban zajlott az esemény.

FikkFakk 2017.04.25. 13:09:20

@wolves84lb: gratulalok.

Megertem, hogy a csecsen-magyar politikai szinezetben erdekes, de a lib media egyebkent szarna ra, ha nem az o hosukkel tortent volna.

Nem nyakon szurtak a csavot, meg almaban agyonvertek. Csak beszelgetett vele ez a f. Es mindjart tele van vele minden.

gigabursch 2017.04.25. 13:10:32

Az a gulyás nevű 15 perces majom, aki vigyorog, mind hülyegyerek a Taigetosz tetején tényleg elmehetne közmunkára, mert akkor életében először dolgozna.

Mindemellett 31 évembe került, hogy először olvashassak Táncsics verseket nyomtatottan.
Isten se tudja hány és milyen könyvtárban jártam.
Előre szólok mindenkinek. Táncsics verselési vénája nagyjából Imre Kertész érthetetlen és olvashatatlan és élvezhetetlen műveinek egyfajta előzenéje. Foshalom.
Végülis elmondható, hogy ő se rontotta el a verset a rím kedvéért.

Ami meg a PomPom mesék hősét illeti, ő egy kedves és szeretnivaló figura. Kár hogy egy ilyen baromra ráakasztották a nevét...

Szelid sunmalac 2017.04.25. 13:14:34

@MaxVal BircaMan HJCD: Tokeltesen egyetertek. A mi eszmecserenk is barati hangulatban fog telni.

koala kóla 2017.04.25. 13:17:09

ez a szakállas okostelós újkommunista hippiség amit itthon vagy 1000en képviselnek nyugaton komoly jelenség már, Antifa persze fajtikák ezek is mint a Lenin fiúk

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 13:42:58

@Szelid sunmalac:

Ha egy héttel korábban szóltál volna, már le is lehetett volna bonyolítható. A múlt héten Mo-on voltam.

1234567890987654321 (törölt) 2017.04.25. 13:49:54

A festegető törvényt sértett, mert emlékművet nem rongálunk, bárki állította. Tisztes ember ilyet nem tesz, max. polgárháborúban. Ebbéli minőségében az sem menti fel, ha egy másik bűnöző ezért megfenyegeti. Mindkettőt elkapni, tíz ujjára körmöst. Egy csecsen ne mondja meg, mit csinálhat idehaza a faszkalap liberális festegető hülyegyerek. Azért a festegetőkkel, tagelőkkel is tele a hócipőm. Minden ablakot szétb*nak, nem lehet kilátni a BKV járműveken, mert mindenhol tagelnek. Essen le a körmük, ha a mi adónkból állandóan járműablakot kell cserélni az idióta önkifejezésük miatt. BTW ha a facsebukon fenyegetőt írnak valakinek, akkor most mindenki maga alá csinál és rendőri védelemért kiált? Hozzám jöhetett volna a csecsen elvtárs, megmutattam volna a bozótvágót, hogy én is képes vagyok kellő számú emberi fejet levágni, nemcsak ti, akkor most kinek nagyobb a farka és ki fog megdögleni előbb? Valószínűleg itt is nyugi lett volna belőle, ezen fazonok csak az őket megsemmisiteni képes erőt ismerik el, mint a primitiv emberek többsége. Hapci benő meghunyászkodott, na itt a baj, hol van a gerince, kemény kiállása a mai fullliberális faszkalapoknak, ha már egyszer kekeckedik valakivel, készüljön fel, hogy lesz folytatás... Így még egy orbánt sem tudnak elzavarni... Max. festéket tudnak dobálni és gatyába trottyintani, ami elég gáz. Valahogy hiányzik a mai generációból a férfias erő, maradt a genderizmus. Hát, szar nektek. Gyáva embernek nincs hazája - emígyen szól ugye a mondás...
BTW a megmaradt orosz emlékműveket minimum átalakítani kéne, ne legyenek oroszokat dicsőítő emlékművek az általuk egykor megszállt országunkban.
Különben meg mindenki kapja be.

Szelid sunmalac 2017.04.25. 13:56:40

@MaxVal BircaMan HJCD: Beengedtek??? No de mindegy s, mert mint irtam, meg nem alkalmas. Ne aggodj, jelentkezunk.

jolka40 2017.04.25. 16:00:30

@consul: Bécsben is van szovjet hadsereg emlékmű. Láttam. És senki nem dobálja meg festékkel.

kvadrillio 2017.04.25. 16:02:39

aki nem tud olvasni, nem ismeri a történelmet, nem, hallott a II. világháborúról, sem a nácizmusról-----Hitlerről, nem tud semmit arról, hogyan fejeződött be a II. világháború, AZ....NE POFÁZZON !........ÉS FŐLEG NE DOBÁLÓZZON EMLÉKMŰVEKRE ! PRIMITÍVNEK, HÜLYÉNEK LENNI VISZONT MINDENKINEK JOGA VAN !!!!! :o)))))

kvadrillio 2017.04.25. 16:07:30

...tűűűűntetgetni is lehet..., csak a paprikajancsikat kinevetik az emberek, a bunkókat pedig vagy megverik vagy megfenyegetik !
A FENYEGETŐK SÚLYÁT PEDIG MÉRNI ILLIK !!!
VAN KÖZTÜK OLYAN, AKI CSAK NAGYSZÁJÚÚÚ. ÉS VAN OLYAN, AKIVEL NEM JÓ SÖTÉTBEN ÖSSZEAKADNI !!!!! :o)))

Szélmalomharcos 2017.04.25. 20:37:38

@Könnyen elkaptuk, uram!:
A hozzád hasonlók tüntetnek Orbán ellen a szabad bevándorlásért, aztán amikor egy bevándorolt amúgy elég békésen kérdőre vonja őket, rohannak Orbánhoz segítségért

Hülye libsik, az egyszeregy is túlterheli az agyatokat
süti beállítások módosítása