2017. április 16. 05:41 - Reckl_Amál

Le az öreg férfiakkal!

how-feminism-hurts-men-2.jpgAz elmúlt napok tiltakozásainak sajátossága, hogy olyanokat aktivizál, akik eddig apolitikusan viseltettek a közélettel szemben: a fiatalokat és a nőket.

Régi nóta - már az SZDSZ pedzegette, amikor még volt - hogy a magyar politikai szférának mennyire jót tenne a nők szélesebb körű bevonása a politikába. Még női kvótát is kezdeményeztek, ami egyébként igen ellenszenves lépés. Így is komoly a kontraszelekció - már akkor is az volt - hát, ha még a választók által sem óhajtott női politikusokat erőltetnének pozíciókba. A pozitív diszkrimináció sosem sül el jól.

Persze érthető, hogy a liberálisok, illetve azóta a zölddemokraták is miért akartak kiegyenlítettebb nemi arányokat. A magyar politizálás macsós, erőfitogtató stílusában disszonánsan szólal meg az egyenlőség eszméjének hirdetése. A női kvóta tehát nemcsak a nőkről szól, hanem egy olyan környezetről, amelyben jobban érvényesülnek a humanista törekvések.

Tévedés viszont ettől azt várni, hogy majd megjelennek a jóságos anyaszerű női politikusok, és az egymás torkának eső ellenfelek egy csapásra megjuhászodnak. A politikusnők éppen olyan agresszívak és törtetők, mint férfi társaik. Tehát a női kvóta logikája nem helyes.
Először olyan társadalmi és közéleti viszonyokat kell teremteni, hogy a normális nők, de helyénvalóbb a normális emberek kifejezés, újra kedvet kapjanak politizálni.

Ez persze utópiának tűnhet, és nemcsak Magyarországon. Mégis az utóbbi időkben két nő kiállása volt a leggálánsabb politikai gesztus.

Ürge-Vorsatz Diána nem politikus, hanem tudós, mégis egy csapásra politikai tényezővé vált, amikor a CEU ellehetetlenítését ellenezte. Elkövette azonban azt a hibát, hogy megvallotta, mindig is fideszes volt. Ráadásul - Brrr! - keresztény is.
Minden irányból támadták, felrótták neki, miért várt eddig; miért csak akkor háborodik föl, amikor már az ő egzisztenciáját veszélyezteti.

A patyolattiszta erkölcsű kritikusok sajnos épp csak a lényeget mulasztották megérteni. A Fidesz akkorára duzzadt mostanra, hogy kizárólag külső erők nem fogják elpusztítani. Csak a belső erózió áshatja alá Orbán Viktor és az általa kialakított első vonalak tekintélyét. Mivel a hívek eddig nem eszméltek, törvényszerű, hogy ezek a jövő-és reménybeli bomlasztók mind Ürge-Vorsatz Diánához hasonlóan sok disznóságot elnéztek a világnézetükhöz passzoló kurzusnak, mire elfogyott a türelmük.

Érdekes, de egyébként helyes, mennyivel elnézőbb az ellenzéki közönség Lukácsi Katalinnal szemben. Pedig ő nem csak egy szavazója, hanem politikusa a KDNP-nek. Illetve csak volt, mert éppen azáltal lett ismert és fontos, hogy otthagyta a KDNP-t. Ő sem az első alkalommal borította rá az asztalt volt pártjára, amikor az olyat tett, ami neki nem tetszett. Ez egyébként a pápa menekültekkel szembeni humanizmusának kritizálása volt. Most nála is a CEU-ügy lett az utolsó csepp a pohárban.

Dehát érthető is. Lukácsi Katalin nem illik a kormánypártokba. A saját jogán szerezte magas végzettségét, igazi hívő, ennek megfelelően szolidáris, és nem manipulálható a végtelenségig. Politikusi karrierje, sőt értékválasztása is méltányolandó. Ráadásul vállalja a felelősséget mindazért, amit tett. Vagyis kifejtette, tisztában van azzal, hogy építője volt annak a rendszernek, amely ma ott tart, hogy Putyin füttyentésére tönkretesz egy a világszínvonalú egyetemet.
De ellentétben mindenki mással, Lukácsi Katalin nemcsak kdnp-s pozícióiról mondott le, hanem saját egzisztenciáját is veszélyezteti. Emiatt persze mindenképpen jobb elbírálást érdemel, mint Ürge-Vorsatz. Ez a maffiarendszer nem tűri az árulókat, a büntetés nem marad el. (Ahogy a jutalom sem: vasárnap este ez a relatíve ismeretlen politikusnő a Hír TV Civil Kaszinójában vendégeskedik majd megmondóemberként.)


Akárhogy is: finnyáskodás ideje már jócskán lejárt, tényleg nagyjából most vannak az utolsó pillanatok, amikor még van esély a kormány ellen szerveződni. A kiugrott fideszesekre pedig óriási szükség van. Orbán zombihadseregén nem lehet már segíteni, de a mindenféle elégedetlenséget lehetne csatornázni ellene. Ebben pedig nincs hitelesebb és hatásosabb arc egy kijózanodott fideszesénél. Talán csak sok kijózanodott fideszesé. Ne bizonytalanítsuk hát el őket nagyszájú fölényeskedéssel, kedves ifjúság!

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr5212429379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KZsoci 2017.04.16. 09:00:04

Ürge-Vorsatzcal az pl. az én bajom, hogy a nyílt levele alapján neki kizárólag ez a baja az orbáni rendszerrel. Vagyis ha mondjuk visszavonják a törvényt, és a CEU tovább működhet zavartalanul, akkor továbbra is a rendszer lelkes támasza és híve marad. A levele alapján.

Hozzá kell tennem, ezt én se tartom már túl valószínűnek, mert a saját esete miatt kénytelen volt az egésszel annyira szembenézni, hogy ha feltételezzük, hogy intelligens ember, akkor rá kellett jönnie arra, hogy pont a számára fontos értékeket is ugyanúgy rombolja Orbán, mint a "lipsiket".

Persze, hogy szükség van minden kiugrott fideszesre, de most mi, akik nem örültek annyira Ürge-Vorsatznak, inkább olyanok vagyunk, mint amikor a professzor azt a kevés hallgatót szidja le, hogy miért vannak kevesen, azok helyett, akik otthon maradtak. Lassú lesz a rendszerváltás, ha csak azok fognak átállni, akiknek konkrétan személyesen, közvetlenül Orbán zárja be a munkahelyét.

hidroponi 2017.04.17. 00:24:45

az ürgebőrbe varrt hölgyel szembeni ellenérzést az alapozta meg, hogy ezt es igy irta: "Ma úgy érzem, nem érdemel meg ez az ország, sem engem, sem a sok többi, az ország fejlődése érdekében a tehetségét, szorgalmát, verejtékét a nehézségek ellenére itthon szolgálatba állító kiemelkedő, becsületes szakembert, orvost, tanárt, üzletembert.”

sehol egy bocsanatkeres, egy hibaztam..

s 2017.04.17. 00:40:26

A fidesz minőségi romláson megy át, ami idővel a vesztét okozza. Elpártolnak tőle értelmes emberek és csak ostobák maradnak. Ez véges időn belül a fidesz jelentéktelenné válásához fog vezetni. Más dimenzióba kerül a párt. mint ahol a valódi történések folynak.

Jakab.gipsz 2017.04.17. 08:05:46

Igen az idézett két hölgy kiállása komoly fejtörést okozott, nyilván (a csadort rájuk, volt az első reakcióm), de aztán meggondoltam magamat, mert ezért nem szoktunk rájuk (nőkre) bízni komoly dolgokat, túlságosan tisztességesek és jóhiszeműek.
A politika pedig nem a Teréz anyák dialógusa.
Diana nem vette észre azt, hogy a vasorrú bába is szerette a gyerekeket ezért épített mézeskalács házat, olyant ahol jól érzik magukat, (a gyerekek), ezek szerint a kutatónő még nem nőtt fel és nem vette észre azt ami nyilván való a nagy filantrópnak van egy másik arca is igen Don Corleone Soros önmagáról is szokott nyilatkozni, ami igaz, az igazi arca viszont meg egyezik a hazai "kamatos emberek" igazi arcával, akik Soroshoz hasonlóan szeretik a kuncsaftjaikat, önmagukhoz láncolni.
Lukácsi Katus a pápa mellé állva, azt helyesli nyilvánvalóan,hogy a Vatikán mint hajléktalan szálló üzemeljen, de mi van akkor ha Istennek más tervei is vannak? Ez a teológiai lehetőség náluk, még nem merült fel.
Túlságosan fiatal tapasztalatlan és hiszékeny, ne törjünk pálcát felette, se mások felett, nem nagy a bűne egyik hölgynek sem.

Visceroid 2017.04.17. 08:15:04

@s: Egy frászt. Aki értelmes, az az országot hagyja itt, nem a Fideszt.

Jakab.gipsz 2017.04.17. 08:59:09

@Visceroid: Nem olyan nagy baj az, ha kalandozunk egy kicsit.

midnight coder 2017.04.17. 09:47:10

"Tévedés viszont ettől azt várni, hogy majd megjelennek a jóságos anyaszerű női politikusok, és az egymás torkának eső ellenfelek egy csapásra megjuhászodnak. A politikusnők éppen olyan agresszívak és törtetők, mint férfi társaik. Tehát a női kvóta logikája nem helyes.
Először olyan társadalmi és közéleti viszonyokat kell teremteni, hogy a normális nők, de helyénvalóbb a normális emberek kifejezés, újra kedvet kapjanak politizálni.
Ez persze utópiának tűnhet, és nemcsak Magyarországon. Mégis az utóbbi időkben két nő kiállása volt a leggálánsabb politikai gesztus."

Mert az USA-ban Klingonné, vagy a németeknél Merkel nyanya kimondottan jóságos, anyaszívű politikus... Hogy klasszikust idézzek: Lófaszt mama! A profi politikus bizony erőszakos, törtető, és lényegében mindegy hogy mit hord a gatyájában.

odamondó 2017.04.17. 10:00:17

Ja mert nő nem lehet gonosz. Röhej.

erkölcsi hulla 2017.04.17. 10:08:51

@odamondó: Mocsok feministák.Már a girls rule hazug és idióta kép miatt sincs értelme elolvasni.

erkölcsi hulla 2017.04.17. 10:19:58

A svédek is nagyon sokra vitték a női kormányzatukkal, igazi mintaország.
Merkel is mennyi jót tett szeretett hazájával, az elfogadás jegyében...a pokolba vezető út..
Hugyozd inkább össze magad, mint a többi.
"jóságos anyaszerű női politikusok"
-az összes nő tökéletes, persze. Egy csöppet sem ők felelősek a hanyatló társadalomért, minden a férfiak hibája.

Fiká Zoltán 2017.04.17. 11:09:01

@hidroponi: Tudod, az 50-es évek koncepciós pereinek kötelező fordulata volt a nyilvános bűnmegvallás és bocsánatkérés. Azok az idők elmúltak ugyan, de úgy látszik a te ízlésedhez még mindig passzolnak...

Brix 2017.04.17. 11:13:30

A női kvóta azért kivitelezhetetlen, mert a poltikai feladatokra nem jelentkeznek nők elegendő arányban. Ha több nő akarna politikussá válni, akkor több női politikus lenne. DE, még az LMP-ben sem sikerült kialakítani a nemi egyensúlyt, pedig ott tényleg törekednek rá...A mai kihívásokkal teli világban, nem is bizos hogy szerencsés, ha a nagypolitikát női politikus irányítja... Európának az a balszerencséje, hogy a legerősebb országot egy női politikus vezeti. Egy keménykezű , jobboldali férfi politikus, már régen visszaverte volna a migránsokat a fenébe... A feminim, érzelgős, liberális politika nem tud megoldani semmilyen problémát, mert képtelen felvállalni a konfliktusokat és az erő alkalmazását.

midnight coder 2017.04.17. 11:22:03

@Brix: A dologhoz tegyük még hozzá a kétszínűséget is. Mert ugyan azt nem merik felvállalni, hogy igen, az 50-es években elfogadott menekültügyi konvenciók felett eljárt az idő, ugyanakkor az amúgy megvetett illiberális törökökkel lövetik le a határon a migriket mert azt is pontosan tudják, hogy milyen következményekkel járna ha megjelennének Európában.

gigabursch 2017.04.17. 12:14:57

@Brix:
Számold hozzá Nagy Britanniát és rövidesen Fr. o.t. Egyikük sem Szilágyi Erzsébet, Rozgonyi Cicelle vagy Zrínyi Ilona. De még evri nőnek is kevesek...

Netuddki. 2017.04.17. 12:16:50

Az értelmesebb emberek más a 1998-2002 fidesz kormány után nem vállaltak volna közösséget ezekkel a tolvaj bűnözőkkel. A kevésbé értelmeseknek meg kellett várni a 2010-2014 éveket. De a hülyék még 2014-ben is ezekre a mocskokra szavaztak.

Ez nem vád, hanem tény. Ennyi.

midnight coder 2017.04.17. 12:24:16

@Tibi !: 98 és 2002 között volt az ország egyetlen igazán jó ciklusa a gengszterváltás óta. Viszonylag akkor loptak a legkevesebbet (előtte volt a gengszterváltás és a privatizélés amikor egy ország vagyonát lopták szét két ciklus alatt, utána pedig a Megyó-Fletó kormány a háromszoros áron épült autópályáival, levajazott motorvonat tendereivel, ingatlanbulijaival, és a milliónyi más üggyel amivel tele vont a Népszabó amikor a Fletó ciklus végén egymást buktatták le a jóelvtársak). A mostani Orbán kormány sem tökéletes, de nem rosszabb mint Gyurcsányék voltak.

Rubifan 2017.04.17. 14:53:37

Majdnem...
Azért egy kicsinkét számolj már utána vitya enyves kezének!
Nemzetközileg is kiemelkedő teljesítmény az övé! A legkevesebből a legtöbbet lopják el.
Az eu pénzek utáni időszakban pedig teljes mértékben, közvetlenül a polgároktól fog lopni azért hogy a klán és a hűbéresek gazdagodjanak.
2018 at megnyerik.
2020 környékén csődbe megy az ország.
Van még kérdés?

Pipas 2017.04.17. 19:09:53

@Rubifan: "2020 környékén csődbe megy az ország."

jah, és 2011 az éhséglázadások éve lesz. utána 2012-ben fel kell vennünk egy csomó imf hitelt, a bankadó miatt meg kimennek a bankok és a tecsó is elfut, úgyhogy még kenyerünk sem lesz.

Jakab.gipsz 2017.04.17. 20:23:48

@Pipas: amint látod @Rubifan: még jósnak is rossz.

NoOne 2017.04.18. 00:31:15

@midnight coder: "98 és 2002 között volt az ország egyetlen igazán jó ciklusa a gengszterváltás óta".

Igaz, de jobbára csak 2000 után, és annak is inkább a Bokros-féle "szoros nadrágszíj" hozadéka volt az alapja, mint a FIDESZ&KDNP kormány tevékenysége.

A Fidesz kommunikációja és a pártfegyelme világklasszis szintű volt az ellenfelekkel szemben. Orbán és társai "kiállásával" nagyon lehetett szimpatizálni már a kárpótlási ügyek és a privatizáció idején is. Azt persze akkor nem nagyon lehetett tudni, hogy a háttárben és szép csendben ők is vastagon érintettek. A Horn-kormány idején nyilvánvaló volt, hogy a politikus urak és hölgyek lopnak mint a szarka, de legalább úgy tűnt, van határa a dolognak.'98-tól ez másként ment, a "fiatalok" kerek-perec éreztették/közölték, hogy "ez van" és ha nem tetszik, tehetsz egy szívességet, és már-már teljesen nyíltan "gyűjtögettek". Meg is lett az eredménye.
2002 után mint ellenzék nem csak a balfék MSZP&SZDSZ kormánynak tettek keresztbe vastagon és mindenhol, ahol csak lehetett, hanem ezzel együtt nekünk is. Nagyon "érdekes", hogy a (pol)korrektséget a FIDESZ&KDNP mindig csak mástól várta és várja el, ők nagy ívben tesznek rá. Megérne egy misét a dolog, de nincs rá időm most, hogy pontosan utánanézzek, de valami olyasmire emlékszem, hogy egy csomó ogy.-i bizottságba PC alapon kaptak helyet, néhányat még elnököltek is talán, és alighanem az MNB vezetése (Járai, O.V. jelölésére, 2001-től) is nekik játszott volna, és később Brüsszelben se igazán Mo-t képviselték, hanem mindent megtettek, hogy ellehetetlenítsék, megdöntsék az akkori kormányt - vagyis csak a hatalom érdekelte őket, a "polgártársak" nem, kicsit sem.
Ahogy most sem.
süti beállítások módosítása