salvador.gifAkit a sportszakmai magyarázatok érdekelnek, nyilván már elolvasták, meghallgatták a mágnestáblás elemzéseket arról, miért tudta Németország legyőzni Argentínát a világbajnokság döntőjében. Mármint azon túl, hogy Németország jobb csapat.

Ez utóbbi ugyanis a döntőn nem igazán látszott, az argentinok erőn felül teljesítettek. Az erőviszonyok az idő előrehaladtával aztán kiegyenlítődtek, és mire beköszöntött a hosszabbítás, mindenki a tizenegyesrúgások igazságtalan forgatókönyvét várta.

Az utolsó előtti pillanatban aztán jött Mario Götze, és szemetgyönyörködtető góllal nyerte meg a németeknek a vébét.

Pont akkor, mint négy éve Andrés Iniesta. Minden körülmény más volt most. Akkor a világ egyik legintelligensebb játékosa ismerte föl a helyzetet: ha a csatárok nem lövik be, bizony a középpályásnak kell. Az a heroizmusról és a lovagiasságról szólt, és egy egyébként nézhetetlenül unalmas és durva meccsre tett pontot, míg az argentin-német összecsapás a 2014-es világbajnokság egyik legjobb meccse volt.

A németek sikeressége két alapon nyugodott: az individuumok visszaszorításán és a gyors változtatásra való képességen. Amikor Joachim Löw szövetségi kapitány látta, az argentinok fegyelmezettebbek, összeszedettebbek, sőt veszélyesebbek, mint számítani lehetett, a német fiúk pedig éppenséggel argentin tüneteket mutatnak, úgy döntött saját magára is kiterjeszti a gyors változtatás szabályát. Ezzel egyúttal engedélyezi magának a stratégia másik pillérének kiiktatását, és ha a csapat nem működik, az egyéniségre alapoz majd.

Mario Götze nem került be a kezdőbe aznap. Nyilván tudta, hogy azon padozók közé tartozik, akiket játékba is hozhatnak, de a mai szabályok szerint hárman mehetnek csak be a kispadról. Ennél jóval többen ülnek ott, és nemcsak taktikai cserék vannak, néha sérülés miatt is jönnek le játékosok. Szóval Götze biztos nem lehetett abban, hogy játszik a döntőn. Ráadásul nehéz év áll mögött: átigazolása után csodagyerekből árulóvá lett, és azóta is sokat kritizálták.

Löw inkább régi nagy kedvenceit játszatta a vb-n, a fiatalabbakban annyira nem bízott, Götze sem jutott sokszor szóhoz.
Bár nem tudhatjuk, mennyire gondolhatta végig Löw az egyre fogyó, meddő percekben Götze kiéheztetett lelkiállapotát, mennyire volt a precíznek gondolt német gépezet rideg számításának eredménye, mennyire pedig egy kiváló ösztönű edző spontán ötlete, de Löw útravalóval küldte ki Götzét a pályára. Tudja meg a nagyvilág, hogy jobb Messinél!

Mint a későbbiek igazolták, ez volt az a kis nüansz, amellyel végül a németek legyőzték Argentínát életük legfontosabb meccsén.

A másik oldalon ugyanis tényleg ott volt a világ legjobb játékosa, Lionel Messi. Neki ez már állandó jelzőjévé vált. Ennek megfelelően fókuszban is volt végig. Jobb formában volt, mint négy éve, amikor még a dilettáns Maradona irányította a csapatot. Éppen a németek alázták meg őket pár fordulóval korábban, mikor kiestek. Ahhoz képest óriásit fejlődtek, pedig a németek sem rekedtek meg azon a szinten.
Messi azóta négy Aranylabdát és mindenféle címeket nyert, az ő legjobbsága evidencia. Neki már senki sem súgott semmit a fülébe. Neki legjobbnak lenni nem lehetőség, hanem kötelesség volt. A kötelesség ritkán ad szárnyakat.

pep talk.jpgGötze nagyon jó játékos, de sosem merült föl - a döntő óta sem - hogy ő volna a világ legjobbja. Neki elég volt annyi ideig a legjobbnál jobbnak lennie, amíg mellel levette André Schürrle kiváló passzát, hogy parádés gólt vágjon Romero kapujába. A megváltozott lelkiállapotot mi sem bizonyítja jobban, minthogy igazán nem volt képes utólag a gólt felidézni. Valahogy bement, nyilatkozta.

A német válogatott 2014-ben a hit miatt győzött. Egészen pontosan azért, mert Löw hitt Götzében, Götze pedig elhitte mesterének, hogy meg tudja csinálni. És meg is csinálta.

Szerző: Reckl_Amál  2014.07.20. 21:35 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr376527617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

KZsoci 2014.07.21. 06:48:19

Ez a vébé számomra egészen más volt, mint négy éve. Akkor még vizsgákra készültem közben, most már munka után néztem a meccseket, és bizony egy részüket nem is láthattam a másnapi korai kelés miatt.

Nagyon jól indult, a csoportkör remek hangulatú és igen szórakoztató volt, az egyenes kiesésre már kipukkadt a lufi. De aztán a végére hozta azt a vébé, amit hoznia kell: a brazil összeomlás nem mindennapi volt, ahogy a németek menetelése sem.

Teljesen igazságos, hogy Németország nyert. Ha Di María játszott volna, lehet, hogy nem így alakul, és ő talán valóban megérdemelhette volna a legjobb játékosnak járó kupát Messi helyett; dehát ez is része a játéknak, lesérült, ennyi.

A spanyolokért azért kár, de el kellett jönnie ennek a nagy bukásnak, hogy aztán tényleg meg lehessen újulni. Ez a különbség a foci és a magyar baloldal között. :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2014.07.21. 22:09:47

Érdekes paradoxon, hogy Messi idén valójában rosszabb formában játszotta végig a vébét, mint négy éve. Csak a csapata volt sokkal szervezettebb, így ő is eredményesebb tudott lenni. A futballban ezen a szinten (és ma) már minden a szervezettségen múlik. Más kérdés, hogy ez a szervezettség csak a helyzetek kialakításáig kódolja előre a végeredményt is. Hogy ki az, aki be is _lövi_ a helyzetet, na ez már viszont valóban a lelkiállapot függvénye, és ebben Götze (és a német válogatott) valóban felülmúlta riválisát, egyetértek a poszttal.

Éppen most a hétvégén olvastam el az NST-sek által lefordított Futballforradalmak című könyvet, amely hihetetlenül izgalmas, végigveszi az egyes futballkultúrák fejlődését, és a csomópontokat, a forradalmi ötleteket, amelyek átalakították a játékot.

Argentína a futball őskorában a szemkápráztató játékáról híresült el, ám a zavaros politikai helyzet miatt a negyvenes-ötvenes években nem igazán tudták megméretni magukat a világgal (világháború, diktatúrák, elszigeteltség stb.). 1958-ban hosszú évek után játszottak újra vébén, ahol teljesen váratlan, sokkoló, 6-1-es vereséget szenvedtek a pragmatikusan futballozó Csehszlovákiától. Azóta Argentína a futballban kettészakadt (illetve Bielsa megjelenése háromba). Vannak a régi, játékos futball hívei, a menottisták (Menotti kapitánysága idején nyerték meg 1978-ban a vb-t), és vannak az erőszakos, agresszív, ugyanakkor végletekig szervezett foci hívei, a bilardisták (Bilardo pedig az 1986-os győztes vébén volt kapitány). Sabella egy "bilardista", és ez tökéletesen meglátszott az argentinokon; semmi szépség, de brutális szervezettség, agresszív és elszánt védekezés. Ezért volt ezen a tornán a legszimbolikusabb (és talán legjobb) játékosuk Javier Mascherano.

Most, úgy hallom, Tata Martinót akarják kapitánynak, aki egy harmadik vonalat, Bielsáét képviseli. A Barcelonánál nem volt igazán sikeres, de valószínűleg ez csak kis részben volt az ő hibája, nagyobb részben a kaotikus állapotokat teremtő vezetésé. Talán a válogatottnál kisebb "arcokat", alázatosabb játékosokat talál majd, és akkor sikeres lehet.

A német futballkultúra mindig egyfajta hibrid volt, mindig az volt bennük, hogy átvenni, amit lehet, a legjobbaktól. Ez most is látszott, teljesen "spanyol" stílusú játékkal nyertek, követték a trendet. Náluk nyilván ugyanaz lesz majd a probléma, a mi a spanyoloknál is; hogy meddig lehet a siker után fenntartani a motivációt. A spanyoloknál a 6. évben jött az összeomlás, szóval most még alighanem szép évek várnak a német focira.