Akit a sportszakmai magyarázatok érdekelnek, nyilván már elolvasták, meghallgatták a mágnestáblás elemzéseket arról, miért tudta Németország legyőzni Argentínát a világbajnokság döntőjében. Mármint azon túl, hogy Németország jobb csapat.

Ez utóbbi ugyanis a döntőn nem igazán látszott, az argentinok erőn felül teljesítettek. Az erőviszonyok az idő előrehaladtával aztán kiegyenlítődtek, és mire beköszöntött a hosszabbítás, mindenki a tizenegyesrúgások igazságtalan forgatókönyvét várta.

Az utolsó előtti pillanatban aztán jött Mario Götze, és szemetgyönyörködtető góllal nyerte meg a németeknek a vébét.

Pont akkor, mint négy éve Andrés Iniesta. Minden körülmény más volt most. Akkor a világ egyik legintelligensebb játékosa ismerte föl a helyzetet: ha a csatárok nem lövik be, bizony a középpályásnak kell. Az a heroizmusról és a lovagiasságról szólt, és egy egyébként nézhetetlenül unalmas és durva meccsre tett pontot, míg az argentin-német összecsapás a 2014-es világbajnokság egyik legjobb meccse volt.

A németek sikeressége két alapon nyugodott: az individuumok visszaszorításán és a gyors változtatásra való képességen. Amikor Joachim Löw szövetségi kapitány látta, az argentinok fegyelmezettebbek, összeszedettebbek, sőt veszélyesebbek, mint számítani lehetett, a német fiúk pedig éppenséggel argentin tüneteket mutatnak, úgy döntött saját magára is kiterjeszti a gyors változtatás szabályát. Ezzel egyúttal engedélyezi magának a stratégia másik pillérének kiiktatását, és ha a csapat nem működik, az egyéniségre alapoz majd.

Mario Götze nem került be a kezdőbe aznap. Nyilván tudta, hogy azon padozók közé tartozik, akiket játékba is hozhatnak, de a mai szabályok szerint hárman mehetnek csak be a kispadról. Ennél jóval többen ülnek ott, és nemcsak taktikai cserék vannak, néha sérülés miatt is jönnek le játékosok. Szóval Götze biztos nem lehetett abban, hogy játszik a döntőn. Ráadásul nehéz év áll mögött: átigazolása után csodagyerekből árulóvá lett, és azóta is sokat kritizálták.

Löw inkább régi nagy kedvenceit játszatta a vb-n, a fiatalabbakban annyira nem bízott, Götze sem jutott sokszor szóhoz.
Bár nem tudhatjuk, mennyire gondolhatta végig Löw az egyre fogyó, meddő percekben Götze kiéheztetett lelkiállapotát, mennyire volt a precíznek gondolt német gépezet rideg számításának eredménye, mennyire pedig egy kiváló ösztönű edző spontán ötlete, de Löw útravalóval küldte ki Götzét a pályára. Tudja meg a nagyvilág, hogy jobb Messinél!

Mint a későbbiek igazolták, ez volt az a kis nüansz, amellyel végül a németek legyőzték Argentínát életük legfontosabb meccsén.

A másik oldalon ugyanis tényleg ott volt a világ legjobb játékosa, Lionel Messi. Neki ez már állandó jelzőjévé vált. Ennek megfelelően fókuszban is volt végig. Jobb formában volt, mint négy éve, amikor még a dilettáns Maradona irányította a csapatot. Éppen a németek alázták meg őket pár fordulóval korábban, mikor kiestek. Ahhoz képest óriásit fejlődtek, pedig a németek sem rekedtek meg azon a szinten.
Messi azóta négy Aranylabdát és mindenféle címeket nyert, az ő legjobbsága evidencia. Neki már senki sem súgott semmit a fülébe. Neki legjobbnak lenni nem lehetőség, hanem kötelesség volt. A kötelesség ritkán ad szárnyakat.

Götze nagyon jó játékos, de sosem merült föl - a döntő óta sem - hogy ő volna a világ legjobbja. Neki elég volt annyi ideig a legjobbnál jobbnak lennie, amíg mellel levette André Schürrle kiváló passzát, hogy parádés gólt vágjon Romero kapujába. A megváltozott lelkiállapotot mi sem bizonyítja jobban, minthogy igazán nem volt képes utólag a gólt felidézni. Valahogy bement, nyilatkozta.

A német válogatott 2014-ben a hit miatt győzött. Egészen pontosan azért, mert Löw hitt Götzében, Götze pedig elhitte mesterének, hogy meg tudja csinálni. És meg is csinálta.