2014. június 29. 08:38 - Reckl_Amál

A Gesztiméter nem imponál

Megdöbbentő, hogy Geszti Péter, aki már bő harminc évet eltöltött a popbizniszben, látszólag nem érti a közönség nem tetszéshez való jogát, sőt ingerülten kéri ki magának, hogy merészeli a közönség nem fejvesztve imádni legújabb produktumát, melyet a kivándorlásról készített. Mindenki, aki negatív véleményt fogalmazott meg csodálatosan modern és ironikus alkotásáról, az ezt rosszindulatból teszi, de legalábbis "takony". Más magyarázatot nem is bír elképzelni, hiszen a mű annyira színvonalas, hogy legfeljebb a trollok szidják. Persze a bértrollok meg pár bértollnok, akik belső indíttatásból vagy valami kultúrgettós nyomásra húzzák le.

Pedig, ha maradt volna valamennyi Geszti hétmérföldes humorából, még meg is veregethette volna a saját vállát: kevés ügyben van ma akkora egyetértés manapság az országban, mint abban, hogy a Hungarian in Europe borzasztó.

Geszti persze nem volna önmaga, ha nem tenyerelne rá az emigráció témájára. Valószínűleg ennél nincs ma, a 2010-es években nagyobb társadalmi kérdés. Önmagában tehát nem baj, ha a popzene is foglalkozik vele. Geszti viszont sajnos jó tíz éve szóra sem érdemes produkciókkal áll elő. Ebbe a sorba ez a dal is beleillik.

Tudatosan a Gringo Star óta töprengek azon, vajon Geszti öregedett-e meg visszavonhatatlanul, vagy én "nőttem ki". Az az egységes siker, amely korábban jellemezte a projektjeit, mindenesetre ma már nem egyértelmű. Ahogy látom, többen fanyalognak a tevékenységét látván, mint ahányan dicsérik. Lehet, ezt persze a fikakultúra számlájára írni, csak éppen ez az attitűd más előadókat is sújt, mégis vannak olyanok, akikre a közönség és a sajtó (és az olyan sajtónak látszó írások, mint amilyen egy blog) pozitívabban reagál. Az internetet szidni meg elég maradi viselkedés, az öregség beismerése. Ez sem baj egyébként, csak értelmetlen.

Az viszont elég szomorú és kínos, ha valaki elmegy a tévébe felháborodni, mennyire gonosz volt vele a közönség, amiért nem méltatták megfelelően azt az elképesztő teljesítményt, amellyel ő létrehozta a magyar emigránsok himnuszát. A legutóbbi ilyen kiakadásra a már régebben is ordítóan tehetségtelen Jáksó László ragadtatta el magát a Marslakók kapcsán. Le is vették azt a túlárazott selejtet a műsorról elég hamarosan, mert nemcsak a gonosz újságírók nem szerették, hanem a közönség sem nézte.

Geszti még a dal dühödt magyarázatába is belefogott. Ha egy popszámot már magyarázni kell, akkor talán nemcsak a közönséggel van a baj...
Egy tényleg jó dal a legdurvább sajtó-ellenszélben is megállná a helyét. A közönség a nagyképű popsztároknál csak az újságírókat utálja jobban. De Geszti épp élcelődésnek álcázott passzív-agresszív hőbörgésével leplezi le magát igazán. Ha magamtól nem az izzadmány kifejezés jutott volna eszembe, akkor ez a kioktatás előhívta volna.

A közéleti spekulációival is bizonyítja, az idő szépen elszállt fölötte, hiszen nem érti azt sem, mi történt itt 2006 óta. Pontosan ez az önhitt, önkritikát nem ismerő, mindenki mást hülyének gondoló hozzáállás semmisítette meg a normalitás lehetőségét Magyarországon azzal, hogy önmagát is elpusztította, és ez engedett teret a négy éve tartó gátlástalan dúlásnak is. Nem mellesleg ez elől léptek le annyian külföldre.

 

246 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr626446913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KZsoci 2014.06.29. 08:51:43

Geszti Pétert nyilván rokoni vagy egyéb kapcsolatainak köszönhetően kijelölték a Tehetséges Gyereknek a nyolcvanas években. Ahogy a TSZ-elnököt meg a párttitkárt - nem érdemei alapján hanem nyilván rokoni vagy egyéb kapcsolatoknak köszönhetően.

Mivel a Rapülőkben és a Jazz+Azban a krém dolgozott vele / neki ezért nem tűnt fel hogy mennyire kevés hozzáadott értéket képvisel az, hogy "Áj Láv Juh". Most, hogy nem zsenik, hanem csak nagyon is középszerű iparosok munkáját egészíti k ki az ő versikéi, már kibukott, hogy mennyire keveset ér.

A Gringó Sztárok után azt kell levonnunk ráadásul, hogy a Rapülők és a Jazz+Az Geszti Péter _dacára_ volt remek produkció.

KZsoci 2014.06.29. 08:52:53

@KZsoci:

Upsz. Az első bekezdést addig fogalmazgattam, amíg ilyen értelmes nem lett. :)

felcsutisuttyo 2014.06.29. 09:16:21

Hiába, a " metélt farkúak" ilyenek...a szart is eladják, a munka könnyebbik oldalán vannak..és nem szeretik ha kritizálják őket! Lehengerlően pofátlanok! Pénzes zsákon élnek!

wallenberg8805 2014.06.29. 10:11:31

A Geszti azt mondta, hogy ez a szám a magyarokról szól, és mivel a szám jiddis klezmer motívumokon alapul, ebből következően Geszti szerint a magyarok azok zsidók.

István Tamasi 2014.06.29. 11:39:26

@wallenberg8805:
Felszólítom a galíciaizó, zsidózó mélymagyarokat, hogy levett fejfedővel, mélyen meghajolva tisztelegjenek a zsidók és őseik előtt, mert az 1910-es népszámláláskor még a Horvát bánságot leszámítva sem értük volna el Nagy-Magyarországon az 50%-ot ha ők nem vallják magukat magyarnak /a Horvát bánsággal együtt, de a magukat magyar nemzetiségűnek valló zsidó vallásúak nélkül kb 40%-ot tettünk ki/.

Frau Janka 2014.06.29. 11:54:33

poszt, legközelebb linkeld be pls, h miről van szó

puszt 2014.06.29. 12:59:14

@István Tamasi: Ne terjeszd. Ők másként tudják, visszakérik hegyeiket...

wallenberg8805 2014.06.29. 15:37:24

@István Tamasi:

1. A zsidó az nem egy vallás, hanem egy etnikum, a vallás az az izraelita.

2. A magyarországi németség legalább olyan magyarnak számított mint a magyarországi zsidóság, a Délvidéken például a magyar és a német nemzetiségűek együttesen többségben voltak, a szerbek kisebbségben, tehát nem csak a magyar nemzetiségűek akartak Magyarországhoz tartozni, hanem jelentős tömegű más nemzetiségűek is.

marinar 2014.06.29. 15:52:52

Van akinek tetszik....nekem nem, biztos gonosz vagyok.
Az meg hogy rühellem a klezmer zenét és ebben a videóban végig klarinétoznak, egyértelmű hogy antiszemita is vagyok.
Bezzeg régen..mennyire frankó volt minden, senki sehova.
Most meg azon siránkozik egy dagadt kölök képes újság formájában hogy időseket kell ápolnia.....és akkor mi van? Neki ez jutott, vagy ő sokkal többet érdemel?
Sokan szenvednek ebben a tévedésben.... mint pl-ul Geszti Peti.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2014.06.29. 16:38:17

@Frau Janka:
Gondoltam rá, de nem akarok nagyobb reklámot csinálni neki. :) Geszti mint reklámszakember nem vállalt nagy kockázatot: minőségtől függetlenül beszélnek a daláról, hiszen a rossz hír is hír.

István Tamasi 2014.06.29. 20:57:17

@wallenberg8805:
Nem kell a mellébeszélés, a sumákolás! A hozzászólásom egészen másról szólt!
Ha a "jelentős tömegű más nemzetiségűek" is Mo-hoz akart volna tartozni, akkor nem került volna sor Trianonra illetve a "jelentős tömegű más nemzetiségűek" hangosan tiltakoztak volna ellene.

István Tamasi 2014.06.29. 20:59:03

@marinar:
Hogy ki milyen zenét szeret magánügy. Egyébként pedig más zenékben /nem csak a klezmerben/ szól klarinét pl a dzsesszben vagy a klasszikus zenében is.

belevauvau 2014.06.29. 21:36:55

Szerintem meg teljesen jó.
Szépen elénekli, hogy miért kell elmenni a picsába.

wallenberg8805 2014.06.30. 01:12:16

@István Tamasi:

Az a bökkenő, hogy a nyugati demokraták (az akkori kor gyurcsányistái) nem kérdezték meg a lakosságot hogy melyik országhoz akar tartozni, ezért hívjuk trianoni rablóbéke diktátumnak (diktátum, amikor éppen csak az érintetteket nem kérdezik meg). Tehát hiába akart a magyarországi németség, a ruszinok, a vendek, stb Magyarországhoz tartozni, nem lettek erről megkérdezve.

Arthur Bloch 2014.06.30. 06:19:13

Geszti elérte, amit akart:-most vitázunk a magyarság alapvető bajairól, - a máról és a történelmünk bajairól: ez valahol a szándékában tisztelni való!-Más kérdés, hogy a "dal-féle" stílusa tetszik-e vagy sem.-Más:wallenberg 8805 felé:"rablóbéke"-"nyugati demokraták..gyurcsányisták"-Trianon-Trianon előtt, 1849-ben is mindíg nagyobb volt az ország,mint a magyar nép.Mi sem kérdeztük meg a kisebbségeket a jövőbéli terveikről, bajaikról...s a nagy háború következtében a győztesesek döntöttek!Nem épp "igazságosan"!Ma sem tudjuk azt meglátni,hogy pl.:Kossuth "politika zsenialitása" vagy Deák középnemesi bölcsessége,majd a követő reprezentánsak alapjaiban meghatározták a néplélek alakítását.Nehéz elfogadni, hogy ez a szemlélet hová vezet mindíg a történelem során.A karizmatikus vezetés sorsszerűen szinte azonos a gátlástalan a "győztes" arroganciájával.Anno Németország vagy a nagy SZU is hasonló sorsra jutott,amikor ilyen vezetőkre hallgatott.-Geszti lehet, hogy túl-képzeli a saját jelentőségét,- lehet a stílusa és a bevágott képek gyermekdedek...Ki-ki a maga értelmezése szerint véleményez és ez a lényeg:így úgy,de beszéljük ki saját nézetünket a világunk dolgairól.Ez a lényeg,de a stílusunk magunkat is jellemez:"Jellemed épp úgy a sorsod,mint ahogy a sorsod a jellemeddé válik./G.Hauptmann.Elnézést a bölcselkedéért...

wallenberg8805 2014.06.30. 08:41:41

@Arthur Bloch:

A nyugati demokraták nem mentegetőzhetnek azzal hogy ők a győztesek, mert ha valaki demokrata, akkor nem diktálhat a lakosságnak. Ha diktál, akkor NEM DEMOKRATA, hanem barbár imperialista, de akkor többé egy szót se halljak arra hivatkozást hogy "nyugati demokraták" így meg úgy!

István Tamasi 2014.06.30. 11:25:17

@wallenberg8805: Vaskosan sumák duma amit írtál. Nem voltak a ruszinok, vendek, németek/svábok/ annyian, hogy a hangjuk elért volna Trianonig. Ajánlom fogyelmedbe, hogy pár hozzászólással ezelőtt valaki "jelentős tömegű más nemzetiségűek"ről beszélt.

István Tamasi 2014.06.30. 11:28:13

@wallenberg8805:
Jellemző a régi és neo nácikra, hogy amíg érekeiket segíti addig bizony emlegetik a demokráciát, sőt ki is használják a demokrácia adta lehetőségeket. De amint megkaparintják a hatalmat rögtön sutba vágják a demokráciát.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.30. 12:47:17

Szánalmas a dal, ez vele a fő baj. Ezen pedig nem lehet segíteni. Izzadtságszagú szánalom.

MEDVE1978 2014.06.30. 13:05:23

Nem Geszti motivációi vagy mondanivalója itt az érdekes döntően, hanem maga a dal.
A dal pedig nem más mint egy régi Sting szám áthangszerelve, egy Geszti féle rapbetéttel. Ez pedig úgy tűnik kevés a sikerhez, még akkor is ha maga a mondanivaló igaz vagy provokatív.

Geszti itt arra számított, hogy a dalra és a klipre majd beindul a szokásos reflex sokaknál és beleéreznek abba, hogy ezekkel az emberekkel veszít az ország, belegondolnak abba, hogy ezek az emberek miért kénytelenek külföldön élni. Csakhogy ettől még a dal nem válik emigráns himnusszá és zeneileg ugyanúgy egy plágium marad.

Dr. Kix 2014.06.30. 13:16:24

Hogy odanyal már matolcsinak a szöveggel, hogyaszongya': "I'm a legal asian"

Szánalmas ez a fazon, legalább 10 éve, nem állt elő semmi eredetivel, csak nyúl.

hopptarisznyarák 2014.06.30. 13:18:43

A geszti-féle rímek fölött eljárt az idő. Amikor elkészítette a Majka paródiát, már az is óvodai színvonal volt. A Rapülők, és a Jazz+Az jó volt, de ebből sajnos nem következik, hogy minden más is az lesz. Nekem példul Ákos 2006-os albuma iszpnyatosan bejön.. De azóta semmi újat nem mutatott. Valaki azt írta róla, hogy eminens diák. Tényleg. Hozza a maximum színonalat, de sajnos unalmas. Gesztinek meg a színvonallal is problémái vannak. A tipikus gesztis rímek meg nagyon fárasztók már.

Terkep8 2014.06.30. 13:31:45

Ez a mindenhova beszőtt izlaelitázás, már olyan gyermeteg, hogy aki belekezd abban a pillanatban hiteltelen lesz... Gesztiről szólva pedig, annyit, hogy a RAÜLŐK óta semmit sem hozott zenei területen! Önmagába visszaforduló egoista prodikciógyártás... Valakik hozzák a zenét, Geszti meg hozza ugyanazokat a '87-ben vicces rímeket, ami olcsó és sz@r. Eljutott odáig mint a Rambo vagy Rocky filmek. Az eleje érdekes és "jó" volt, de a további részek olyan erőltetetté teszik, hogy a ZS kategóri aljába löki az eredeti értéket is. Mára egy kivénhedt menedszer, akiről lassan lefordul mindenki, és nem veszi észre, hogy nem vele szembe megy a világ, hanem Ő maradt 180 fokkal elfordulva.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 13:34:39

Geszti felső polcos kurzuszenész lett volna a bolseviki időkben, és tulajdonképpen az is lett a Boros Lajos és hasonszőrű krisztusgyilkosok által vezényelt posztkommunista időszakban is.

Sikereit 90%-ban annak köszönhette, hogy "dalait" orrba-szájba játszották a rádiók, vagyis pár ember döntése csinált belőle "sztárt". Eközben igazán népszerű, zömmel rock- és metálegyüttesek lényegében tiltólistán voltak minden rádióműsorban.

Jobb hely a világ, amióta már csak a gigasztárban "hagyják érvényesülni" fajtársai.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.06.30. 13:38:33

@Dr. Kix: ebben pont egyetértek gesztivel, hogy irónia, vagy valami ilyesmi

VacakBlogHu 2014.06.30. 13:44:37

Nekem sem jön be, de távolról sem annyira rossz, mint (többek közt itt is) próbálják beállítani. A Rapülöket szerettem, jó volt és szerintem a többi sem volt rossz. Akinek nem tetszik, vagy unja ne hallgassa. Gesztit fikázni meg divat lett. Az történik itt is.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 13:47:22

@VacakBlogHu:

Gesztit már fikázni sem divat. Hány lemezt adott el az elmúlt tíz évben? Szerintem ha vennék egyet, már felvásárlónak számítanék.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.30. 13:48:10

"vajon Geszti öregedett-e meg visszavonhatatlanul, vagy én "nőttem ki""

Mindkettő. Geszti korábban is csak szűk réteg körében volt nagy siker, de az utóbbi 10 évben már ők sem vevők a próbálkozásaira.

Peterpapo 2014.06.30. 13:50:20

Ez annyira jellemző. Van egy cikk valamiről, aminek semmi köze a valláshoz, de azért zsidózzunk egy jót. Brávó!

2014.06.30. 13:52:08

Geszti egyszerűen kínos, a nyolcvanas évekből importált, már akkor is középgyenge kvázi vicces szövegei mára egyszerűen szánalmasak. nagyon küzd a csávó, de eleve nem volt benne sok szufla, ami meg volt, mára az is elszállt. Amíg voltak mellette profik, ment a szekér, magában ennyire képes. A gringó Sztár is szuperkínos volt, kezdve a '80-as évek hahota magazinjában is gáz névválasztással, a Töltőtroll, vagy milyen című rapnótája is félkegyelmű volt, ez az új meg olyan, amit ha gimisek készítenek poénból valami sulis rendezvényre, akkor is ciki, de a nemzet nagy rímfaragó humorzsákjától egyenesen minősíthetetlen. Aztán néz, hogy rühellik a produktumát. Lóvé van, öreg is már, menjen nyugdíjba, pihenjen, lazuljon,élvezze azt tizen-huszonpár évet, ami még van.

2014.06.30. 13:53:30

@Peterpapo: mondjuk az tény, hogy a témát Geszti kezdte a dal hangszerelésével, amit nyilván provokációnak szánt, hiszen alapvetően marketinges a csávó, tehát tuti épített a dologban lévő botrányfaktorra, de még ez se segített égbe röpíteni a dalt.

Peterpapo 2014.06.30. 13:55:13

Ja Gesztiről annyit, hogy a Rapülők nekem annyira nem jött be. nem volt rossz, de nem volt a kedvencem. A Jazz+Az viszont nekem nagyon bejött, még annak ellenére is, hogy abban is volt jó néhány nyúlás. A Gringó viszont megint nem annyira "gyerebe".

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 13:55:29

@shitgun:

Igen, kínos. Ez volt a jó szó mindig is Gesztire.

2014.06.30. 13:56:13

@Online Távmunkás: A Geszti tipikusan az a kategória, amire a félművelt plebsz jellemzően azt mondja, hogy "olyan jó hangulatot tud csinálni". Ilyen még a Padödö, az Irigymirigy, meg a hasonszőrű féltréfa együttesek, amik sajnos általában mégsem tréfásak. Geszti is a legtöbb produkcióját humorként próbálta eladni, apró malőr, hogy a csávó alapvetően nem vicces.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.30. 13:57:17

@Istóczy úr: A rock és metálegyütteseket sok helyen (külföldet is beleértve) azért nem engedték adásba, mert túl hosszúak a számaik, miközben a popszámok maximum 3 percesek, gyorsan mehet utánuk a reklám.

Persze az is nevetséges, hogy a magyar mainstream zeneipar a rendszerváltás után sokáig Geszti és Kozsó csapatait jelentette, egy-két üdítő kivétellel.

Peterpapo 2014.06.30. 14:00:42

@shitgun:

Ja, tudom. Mekkában ne játsszál Klezmert! Csak a sok rasszista seggfej veszi provokációnak. Nekem például fel sem tűnt a hangszerelés.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.30. 14:03:30

Az a csoda, hogy az utolsó 2 projektjét egyáltalán valaki hallgatta nem az, hogy végre lassan kikukázzák...

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 14:03:50

@Online Távmunkás:

Rengeteg 3 perc alatti rockszám is van, vagy volt akkoriban.

Egyszerűen nem szerették a rockot azok, akik akkor osztották a lapokat. Túlságosan vidéki, mucsai volt nekik a debreceni Tankcsapda éppúgy, mint a soproni Moby Dick.

Ráadásul nem is ismerték őket, sosem iszogattak, füvezgettek velük az újlipótvárosi illegális romkocsmákban sem.

Eleve a rockzenekarok imidzsébe nemigen fért bele sosem ez az uram-bátyám tempó, amiből a Geszti-félék éltek meg fényesen évekig, évtizedekig szakmai teljesítmény nélkül, rájővén arra, hogy 1 darab újságíró haver többet ér karrierileg, mint tízezer sikító tinilány.

st37 2014.06.30. 14:03:50

Írt egy szöveget az "Englishman In New York"-ra és elgagyogta, miért háborog. A YT-on 10 éves gyerekek jobbakat produkálnak.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 14:08:05

@st37:

Úgy számolt, hogy majd ezt is eljátsszák napi 10-szer minden tévén, rádión a jóhaverok a gigasztár szünetében, és újra olyan lesz minden, mint régen.

Ehelyett a kutya nem kíváncsi rá, és ha véletlen valahol mégis írnak róla, akkor szánalmas szarnak nevezik. Érthető, hogy bántja.

2014.06.30. 14:08:06

@Peterpapo: És aki nem te vagy, az már tuti rasszista. Érthető. Gesztinek van annyi zenei múltja, hogy nyilván nem véletlen az örmény népzenei motívumokkal keverte össze a klezmer elemeket. Ergo direkt lett ilyen. Akkor pedig a labdát ő dobta. Egyszerű trollvadászat, hogy jobban fogyjon a termék.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 14:10:58

Ma már a régi jóhaveroknak is új haverjai vannak, például VV Véglény, így nem tudnak helyet szorítani az öregnek.

Fizetni meg nem akar a megjelenésért, ezért megpróbálkozott zsidósra venni a témát, hátha akkor a zsidó haverok felkarolják, megvédik a gaz náci fikázó taknyoktól.

Peterpapo 2014.06.30. 14:18:28

@shitgun:

Nem. Akinek ez feltűnik és háborog miatta, az a rasszista.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 14:18:58

Esetleg megpróbálhatna Geszti pályázni a norvég alaphoz, hátha akkor legalább a stúdióköltségek visszajönnének. Plusz ha még orbánozik is egyet a hahákosokkal, haszon is lesz.

wallenberg8805 2014.06.30. 14:34:49

@István Tamasi:

A németek az kábé 800 000 fő volt, a ruszinok kábé 400 000, a vendek kábé 50 000, tehát ha népszavazást tartanak, akkor a Kárpátalja, a Délvidék és a Muravidék lakosságának a többsége biztos hogy Magyarországra szavaz.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 14:36:35

Geszti is rasszista, antimagyar.

Láttam az ATV-s interjúját, amiről a poszt szól.

Elkezdte lökni a dumát a szeretetről (merjünk kicsik lenni), hogy olyan kevesen vagyunk, hogy Isztambulban is többen laknak, szeressük már egymást. Mert az nem jó, hogy gyűlölködősek, utálkozósak (értsd: balkániak, mucsaiak) "vagyunk" (ő természetesen nem ilyen).

És klezmer alapra ráteszi ezt a tematikát, majd csodálkozik, hogy nem szeretik a "taknyok" (értsd: magyarok).

Mint ahogy ávós származású fajtársát, Gerendást sem szeretjük eléggé, és a szintén zenész Groó Diánánál is zéróra vizsgáztunk, amikor a száz milla közpénzből készített cigányos filmjét csak hetvenen nézték meg (gondolom a romkocsmás haverjai).

Ahogy öregszik a zsidó, mindig egyre fajtajellegesebb. Geszti például Kern-típusú kinézetre, belsőleg pedig inkább az ávósokból lett "értelmiségiekre" emlékeztet.

wallenberg8805 2014.06.30. 14:36:43

@István Tamasi:

Jellemző a nyugati demokratákra, hogy gátlástalanul semmibe veszik a lakosságot amikor brutálisan húzzák meg a határokat, mert nyilván ez a demokratikus, semmibe venni a lakosságot, hiszen a lakosság az a demokraták szerint csak jószág, vágóállat, akit nem kell megkérdezni.

Bumpi 2014.06.30. 14:37:00

Kit erdekel hogy hányan voltak a ruszinok, totál offtopic.

A szám elég béna. Geszti 93-ban még menő volt. 21 éve.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 14:41:24

@Bumpi:

1993-ban még minden fontos poszton "gesztik" ültek.

Ha Boros Lajos azt mondta, ebből a fasziból sztárt csinálunk, akkor az illető másnapra már sztár lett. Őt játszották mindenhol, nyomták orrba-szájba, felléptették mindenhol, ahol amúgy is lett volna sok ember. Nyomták a tévében, rádióban, mindenhol. A rádió ment a kocsmában, munkahelyen, buszon, mást sem lehetett hallani, mint a gesztiket.

Geszti egyszerű kurzuszenész volt.

Csakhogy ma már nem az ő kurzusa van, és ez nem tetszik neki.

kacsa232 2014.06.30. 14:41:49

@István Tamasi: mér kell nácizni már megint? A dal szar, erről szól a cikk. pont.

Peterpapo 2014.06.30. 14:50:15

@Istóczy úr:

Szerintem meg nem vagyok az. Hogy miért? Mert én nem nemzeti, vallási hovatartozás, vagy szexuális beállítottság, politikai nézet alapján ítélek meg embereket.

Bumpi 2014.06.30. 14:54:36

@Istóczy úr: nem érdekel hogy valaki iirrelevans modon mindenhol "gesztiket" lat, en is "geszti" vagyok, ettol teljesen fuggetlenul a "dal" szar, ertekelhetetlen mintha 93-at irnank, pedig nem. ha nem kepes megujulni valaki, es ugyanazt a bena "reppet" nyomja, hat abszolut alaptalanul haborodik fel, szerintem.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 14:55:13

@Peterpapo:

Dehogynem. Például amikor rasszistázol. És közben lököd az álszent dumát.

Én bizony megítélem az embereket vallás, szexuális beállítottság, politikai nézet szerint! Mégis mi más alapján ítélném meg, mint ami?

Kapitány_1 2014.06.30. 14:59:16

@puszt: Nem láttam hsz-edet de így van. Kiállította saját bizonyítványát a suttyó.)

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 15:00:08

Geszti zsidó, és a médiazsidók csináltak belőle "valakit".

Mostanra a médiazsidók visszaszorultak az ATV-be, Klubrádióba, így Geszti is már csak az ATV-ben tud keseregni arról, hogy nem veszik a rászisták a lemezét.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 15:01:20

De majd kimegy a londoni éttermi negyedbe koncertezni, lenyom pár teltházas bulit, és minden jó lesz.

Kapitány_1 2014.06.30. 15:01:40

A Rapülők pont az volt annó, ami a Barátok közt ma. Volt rá igény, üzleti siker, ez kell(ett) a népnek. A nép meg, az Isten adta nép meg buta (de nem hülye). Bár...

Kapitány_1 2014.06.30. 15:03:45

@Istóczy úr: nyugodtan vedd a listádra és mocskos szádra a királyi TV-t, Hír TV-t, Echó és a többieket. Te sem az iq-ról vagy híres, méltán lehetnél média szakember vagy szövetségi kapitány...)

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 15:07:03

@Kapitány_1:

Marhaság. Ezt adták a népnek a médiazsidók.

A televízió drog. Rászoktatják a tömegeket, aztán a szart is lenyomják a torkukon gátlástalan véglények.

Geszti is így lett "sztár".

röf 2014.06.30. 15:07:26

Abban a világtalan Gerendás Péterben legalább fölvetődött két napig, hogy el kéne innen MENNIE.
Aztán balszerencsénkre itt maradt.
Geszti Szintén Péter nem gondolkodott még azon, hogy amit ajánlgat, azt maga is kipróbálja?
Hogy esetleg beálljon ő is Londonban mosogatni?
Megmondom én rögtön… nem.
Dehogy mennének, hiszen itt arany életünk van, csak a szájuk jár.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 15:10:20

@röf:

Idén ráadásul egyik holofesztivál éri a másikat, vétek lenne kihagynia pont egy reklámszakembernek.

Vombatus Ursinus 2014.06.30. 15:17:00

@Istóczy úr: Ja,ja, nehogy elfeledkezzünk a homokos zsidóról, Finkelstein úrról, mert még a végén belezavarodsz itt a nagy zsidózásba...

Peterpapo 2014.06.30. 15:20:09

@Istóczy úr:

Például annak alapján, amit mond, vagy tesz. És annak alapján, amiket írogatsz, Te egy gusztustalan, véglény vagy. Az ilyen aljas szarszemétszar alakok miatt tart itt az ország. Te csak magyarnak hazudod magad, valójában egy egoista kis köcsög vagy.

Vidéki László 2014.06.30. 15:26:01

@Istóczy úr: Bravó! Egy virtigli kurucinfós bármilyen témájú poszthoz tud egy jóízűen zsidózó, bolsevikező, buzizó hozzászólást írni. Mintha ettől fajsúlyosabb lenne a mondókájuk. Holott pont ellenkezőleg!

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 15:26:10

@Peterpapo:

"szarszemétszar"

Kicsit túltoltad a biciklit a nagy erőlködésben, "fajti".

Nem tetszik Magyarország? Ma már el lehet menni, ellentétben azokkal az időkkel, amikor a magadfajták voltak háromharmaddal hatalmon!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.06.30. 15:33:37

"A rokonok iszonyú konokok,
Hiába szimpatizálok, ők meg nem állnak,
Szintetizálnak monotonon.
Hej! Ha ilyen ez a maraton, én lemondom."
Az a furcsa, hogy Gesztire egy ilyen rímhalmaz után is mint értékes szövegíróra tekintenek. A sikere amúgy abból áll, hogy iszonyat jó körökben mozog, mert bármilyen fost is csinál, egyből pörgeti a TV, rádió. Pl. Gringó Sztár. Ami ugye szépen meg is bukott a kezdeti hype után. Szegény Péterünk arra nem jön rá, hogy a szófordulatai, amik a 90es években kétség kívül szórakoztatóak voltak, mára már megkoptak, és csak egy nagyon vékony pronyó réteg tartja azt szórakoztatónak.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 15:35:40

47 ezer magyar él az Egyesült Királyságban, talán még ennyi "geszti" az Újlipótvárosban és környékén. Ez a 100 ezer ember a bázisa Geszti új számának.

Ebből ha minden tizedik imádja, és az már nagyon jó arány, az tízezer ember. Ennyi rajongót ma bármelyik nagydumás nyolcéves összeszed egy nap alatt a Youtube-on.

A többieket viszont a hideg rázza ki a talmudista, Krisztus-gyilkos zenei alapoktól, a bárgyú belpesti szövegektől, a pofátlan koppintástól.

2014.06.30. 15:35:57

Már a pálinkás dal is szar volt. Nem középszar, mélyszar!

Peterpapo 2014.06.30. 15:38:36

@Istóczy úr:

Nem toltam túl, direkt írtam kétszer a szart, bár még az is kevés, ha rólad van szó.

Magyarország tetszik és ez az én hazám is. Ami nem tetszik az te vagy, meg a hozzád hasonlóan gondolkodók.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 15:39:55

@Peterpapo:

"Az ilyen aljas szarszemétszar alakok miatt tart itt az ország."

"Magyarország tetszik"

Ez vagy te, sorstalan. Megvetted már geszti lemezét?

Ajtony 2014.06.30. 15:41:46

ez tényleg beszarás: ha Nobel díjat kap egy magyar zsidó, azt a magunkénak valljuk. Aki meg nem kérkedik vele - de lehet, hogy az - elkezdjük a (vélt) származása alapján a Dunába lőni. Szerencsére még csak virtuálisan. A kommenteket olvasva az a kép alakul ki bennem, hogy MO-on csak zsidók és mélymagyarok élnek.

Peterpapo 2014.06.30. 15:54:04

@Istóczy úr:

Nem, mert nem tetszik különösebben. És te letöltötted már ingyen? A tefélék úgyis ingyenélők. Ami ingyen van az jöhet, amiért fizetni kellene az már nem tetszik mi? Büfé asztalnál előveszed a zacsit, hogy az otthoniaknak is jusson mi? Meg reggelinél egy két szendvicset gyorsan megcsináltok, hogy legyen mit enni ebédre, ha már csak félpanzióra vagytok befizetve mi? Ismerem a típusod. Habzó szájjal pofáztok, de a potyára rátudtok menni mindig.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.06.30. 15:54:57

@Ajtony: ajánlom , hogy különböző mélymagyar portálokon nézz körül Kertésszel kapcsolatban. Hidd el, nem sok dícsérő bejegyzést fogsz találni XD

Peterpapo 2014.06.30. 15:56:36

@Ajtony:

Na igen. És persze a mélymagyarok mondják meg, hogy ki zsidó és ki nem az. Mintha mindegyik fajtiszta lenne. Az idióta tudatlan barmok azt hiszik, hogy vannak még az országalapítás óta színtiszta magyarok.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 16:01:12

@Peterpapo:

Bár nálatok az anya (vagy a nagyszülők?) származása határozza meg a tiéteket is (zsidó az, akinek zsidó az anyja), a ti törzsi gondolkodásotokkal szemben mi európai módon, kultúrnemzetként határozzuk meg magunkat: magyar az, aki magyarként él.

Ezért van, hogy sosem fogjuk megérteni egymást. És én nem is akarlak titeket.

Undorodom a vérszomjas, bosszúálló fajtátoktól, amit a Tanácsköztársaság, majd 1945 és 1990 között, és részleteiben később is olyannyiszor bemutattatok. Undorodom tőletek mint etnikai maffiától is, és undorodom tőletek mint individuumoktól is.

Magyarország a magyaroké!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.30. 16:02:55

@Istóczy úr: Vannak újlipótvárosi romkocsmák is? Azt hittem, hogy a Dohány utca környékén van az összes. Meg azt is, hogy 2000 utáni diliről van szó...

Vombatus Ursinus 2014.06.30. 16:04:58

@Istóczy úr: Finkelstein úrra nem reagáltál. Véletlen lenne? Vagy te vagy a nevelt gyerekük?

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 16:05:48

A zsidónak Kohn Béla a testvére, magafajta - hiszen ő is zsidó. Magafajta neki Rákosi-Rosenfeld is, az ávósok is, Geszti is, bármi is legyen a rovásán.

Mi magyarok viszont kivetjük magunk közül a gazembereket, hiszen a magyarságfogalmunkba a gazemberség nem fér bele. Mi kivetettük magunk közül gyurcsányit, kivetjük magunk közül a mindenféle egyéb bűnözőket is. Nekünk ők nem fajtársaink, nem eszmetársaink, nem vállalunk velük közösséget, nem mosdatjuk őket, nem ekézzük az őket ekézőket, nem kiáltunk antimagyarizmust, ha letartóztatják őket. Sőt.

Warlimont 2014.06.30. 16:09:11

Geszti legjobb produkcioja a Jazz+Az volt, azokat a szamokat köszönöm nekik, bar az elöadoi erdem fökent a lanyoke volt.

Peterpapo 2014.06.30. 16:16:29

@Istóczy úr:

Nem tudom kiről beszélsz. Miből gondolod, hogy zsidó vagyok? Édesanyám szülei Poklostelekről költöztek át Magyarországra. Tudod hol van Poklostelek? Apám szülei Miskolcról költöztek Pestre.

Hánynom kell az ilyen magyarkodó seggfejektől, mint te vagy.

"magyar az, aki magyarként él."

Ez mit jelent pontosan? Vagy ne kérdezzek ilyet, mert fogalmad sincs róla, csak tudatlan, ostoba baromként ismételgeted, amit más seggfejek mondanak? Te nem magyar vagy, csak hontalan egysejtűként szeretnél tartozni valahova.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 16:16:46

Tényleg nincs senki, aki szerint konkrétan remek Geszti új száma, és nemcsak az őt ekézők ekézése végett van itt?

Hát itt már mindenki rasszista?

Vombatus Ursinus 2014.06.30. 16:18:17

@Istóczy úr: Te szegény... Akkor te a faszpumpás jobbikosra, meg a főnemzeti főmotoros rúdtáncosra gerjedsz?

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 16:18:24

@Peterpapo:

Látod, most is törzsi alapon használod a nemzetfogalmat. Zsidómódra.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 16:20:29

Na majd megszámolja a "reklámszakember", mennyi hozzászólás volt itt, és még inkább nem érti majd, miért nem kell a kutyának sem az új "zenéje".

Peterpapo 2014.06.30. 16:21:25

@Istóczy úr:

Én sehogy sem használtam, mindössze megkérdeztem, hogy miből gondolod, hogy zsidó vagyok, de látom hiába kérdeztem, mert fogalmad sincs róla, csak hebegsz-habogsz itt ostoba, tudatlan barom módjára, ahogy szoktátok. Na mesélj ki is tekinthető igaz magyarnak?

Peterpapo 2014.06.30. 16:22:53

@Istóczy úr:

Nem mindenki csak te, meg akik zsidóznak. Hánytál ma már, vagy még nem néztél tükörbe?

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 16:25:33

@Peterpapo:

"ki is tekinthető igaz magyarnak?"

Aki megkérdezi, az biztos nem.

Antimagyar szagod van.

Vombatus Ursinus 2014.06.30. 16:26:21

@Istóczy úr: "és még inkább nem érti majd, miért nem kell a kutyának sem az új "zenéje"."

4 nap alatt háromszáz-ötvenezren nézték meg a youtobe-on, te fasz. Szerinted?

Vombatus Ursinus 2014.06.30. 16:28:33

@Istóczy úr: "Aki megkérdezi, az biztos nem."
Valami mérce csak kell hogy legyen, ha ilyen magabiztos vagy!

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 16:29:11

@Vombatus Ursinus:

Érdekes. Itt meg senki nincs, aki azt mondaná, hogy legalább nem rossz?

Hányan fizettek érte?

Ez az igazi mérce. Hányan vesznek lemezt, hányan mennek el olyan koncertre, ahol ő a fő szám.

Miért sír geszti szája?

randomuser1 2014.06.30. 16:32:57

@Vombatus Ursinus: nade, ki nézte meg egynél többször?
ez egy eléggé elkoptatott popszám vértelen feldolgozása borzalmas hangszereléssel és ostoba, de még csak nem is vicces szöveggel...

eßemfaßom meg áll 2014.06.30. 16:33:49

@Peterpapo: "Akinek ez feltűnik és háborog miatta, az a rasszista. " aki meg egy magyarokról szóló dalt zsidó zenével "illusztrál" az faszfej

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 16:38:17

@eßemfaßom meg áll:

Már a kitűnő Henry Fordnak is kivolt vele a töke, hogy külföldön zsidó pofával jelennek meg az "amerikaiak" minden újságban.

Velünk is ez megy. A külföldön megjelenő "magyarok" háromnegyede zsidó vagy cigány. Mintha mi nem is lennénk.

Ezért helyes odaírni minden alkalommal, ha zsidó az illető. Mert míg a négeren látja mindenki, de a zsidón csak akkor, ha sárga csillag van rajta, vagy kipa.

eßemfaßom meg áll 2014.06.30. 16:42:25

@Vombatus Ursinus: "4 nap alatt háromszáz-ötvenezren nézték meg a youtobe-on, te fasz. Szerinted?"

minden portál kitolta címlaprakörbejárt a fészbukon, naná, hogy sok a 4napos megtekintés. majd ha 1 hónap mulva is naponta százezren megnézik, onnantól térjünk erre vissza.

nyugoggyale 2014.06.30. 16:45:51

Geszti popbiznisz...mindenhol van szar zene, nalunk a popbizniszben ennek a Geszti az ekes bizonyiteka.

Alkibiadesz 2014.06.30. 16:46:32

Elég nagy ego és gátlástalanság kell ahhoz, hogy valaki egy olyan dalt dolgozzon fel fazékhangon "énekelve" melynek élvezeti értékétől elválaszthatatlan az előadó énektudása.

Senki se volt aki megkérdezze Gesztitől, hogy:
" - Te, Péter, ki is énekelte ezt a számot eredetileg?
- Hát Sting.
- Akkor ez maradjon is így, szerintem."

Balbágy 2014.06.30. 16:51:18

@Istóczy úr: "A zsidónak Kohn Béla a testvére, magafajta - hiszen ő is zsidó. Magafajta neki Rákosi-Rosenfeld is, az ávósok is, Geszti is, bármi is legyen a rovásán.

Mi magyarok viszont kivetjük magunk közül a gazembereket, hiszen a magyarságfogalmunkba a gazemberség nem fér bele. Mi kivetettük magunk közül gyurcsányit, kivetjük magunk közül a mindenféle egyéb bűnözőket is. Nekünk ők nem fajtársaink, nem eszmetársaink, nem vállalunk velük közösséget, nem mosdatjuk őket, nem ekézzük az őket ekézőket, nem kiáltunk antimagyarizmust, ha letartóztatják őket. Sőt. "

Mi, szíriusziak meg kivetjük magunk közül az ostoba, önelégült szarevőket. Mint például téged, nagyon magyarozó baromarcú. Addig magadfajtázol, míg valaki hátba vereget - sajna ez ilyen sportág, te szent ember, te

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 16:51:45

@Alkibiadesz:

A zsidó az mindig tudja. Linda Király, aki szintén értékelhető zenei teljesítmény nélkül lett "sztár" kizárólag a fajtársai révén, szintén habozás nélkül bevállalta a Himnuszt bézbólsapkában, újszerű dallammal és szöveggel. És amikor azt is elkúrta, még neki állt feljebb, majd megkérdőjelezte az elégedetlen közönség magyarságát.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 16:55:06

Itt a zsidó kurva "progresszív" Himnusz-éneklése:

coub.com/view/x1st

Alkibiadesz 2014.06.30. 16:56:13

@Istóczy úr:
Kímélj meg a baromságaidtól!

eßemfaßom meg áll 2014.06.30. 17:09:02

Mondjuk ezt a netto zsidózást nem értem minek erőltetni, anélkül a klezmerkíséret nélkül is szar lenne a dal.

Dr.Korász 2014.06.30. 17:10:07

A cikk szerzojenek egy Big FUCK OFF amiert a nevemben nyilatkozik. Tobb mint negy eve elek kulfoldon, es ennek az eg vilagon semmi koze nincs ahhoz, ami otthon politika cimszo alatt zajlik.

Vombatus Ursinus 2014.06.30. 17:11:16

@Istóczy úr: "Ezért helyes odaírni minden alkalommal, ha zsidó az illető. Mert míg a négeren látja mindenki, de a zsidón csak akkor, ha sárga csillag van rajta, vagy kipa."
Te ostoba neonáci, te rakosgatod mindenkire a sárga csillagot! Finkelstein úrra is rátűznéd? Vagy rá még egy rózsaszínt is tűznél, hogy biztos legyél benne?

Négyes_ 2014.06.30. 17:23:45

Reckl Análkának, akarom mondani Amálkának láthatóan nem tetszik Geszti klipje, a többi hozzászóló meg jót zsidózik itt. Jó kis csapat jött össze. És még ők mérlegelik Gesztit. Ez kábé olyan, mint amikor Ku-Klux Klán tagokat kérnek fel afroamerikai művészek munkáinak elbírálására. Amúgy Geszti száma nagyon jó. Nekem tetszik. É akkor is ezt mondanám, ha vérfideszes droid lennék, Kubatov Gebesz fizetési listáján. Mint itt sokan. DDDD

Négyes_ 2014.06.30. 17:25:27

@Vombatus Ursinus: Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy mi lenne, ha egy ilyen Istóczy úr egyszer csak rájönne egyik kedves nagymamája elszólásából, hogy valójában zsidó származású. Főbelőné akkor magát a marhája vajon?

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 17:26:25

@Existimator:

Szerintem inkább bérmaszopos lehetsz az egyik legszélsőségesebb Index-címlakos bolsevik üstökösblog szerkesztőbizottságának tagjaként.

Vombatus Ursinus 2014.06.30. 17:43:09

@Istóczy úr: Istóczy elvtárs, miért kerülöd ilyen kínosan a Finkelstein kollégára vonatkozó kérdéseimet? Már háromszor kérdeztem tőled, hogy az ő munkásságához mit szólsz... Órák óta hallgatás tőled az ügyben a reakció. Ciki?

Alkibiadesz 2014.06.30. 17:47:40

Zsidózni teljesen kontraproduktív, hiszen érvénytelenné teszi a kritikát. Geszti például ezek után simán mondhatja, hogy: "Ja kérem csak egy antiszemita barom tarthat egy önkritikát nélkülöző ragadozónak, tehát velem minden rendben".

A dolgokon javítani csak normális kommunikációval lehetne, de attól tartok, hogy a rasszista szövegek szerzőit a legkevésbé se érdekli a dolgok megjavításának ügye. Sokkal inkább valami személyes perverzió kiéléséről lehet szó az esetükben.

Vombatus Ursinus 2014.06.30. 17:52:59

@Existimator: Dehogy lőné, maximum nevet változtatna, mint Zázrivecz. Nincs ezekben a tetvekben annyi önérzet. A Kurucon sem írják ki, hogy kik a szerkesztők (nincs impresszuma), csak sompolyognak a nagy büdös nihilben.

ozmrtn 2014.06.30. 17:56:47

@Istóczy úr: Es teged ki hatalmazott fel arra, hogy eldontsd, ki az igazi magyar? Mi a modszered erre? Minden egyes esetben leulsz, van egy listad es vegigmesz rajta? Ha mondjuk tizbol nyolc feltetelt teljesit, akkor o magyar, ha csak kettot, akkor zsido? Vagy ranezesre dontod el? Megvizsgalsz hajszint, szemszint es testmagassagot? Es mi van, ha valaki a te magyarsagodat vonja ketsegbe, mert mondjuk nem tetszel neki? Akkor lealltok azon veszekedni, hogy kinek az ose jott be Arpaddal es kie nem? Es vitas esetben - ugy ertem, ha ket, latszolag igazi magyarnak latszo ember veszekedik azon, hogy ki a nagyobb, igazibb magyar - ki dont?
Amugy Londonban elek, a szam szar es utoljara `90 kornyeken tartottam viccesnek Gesztit.

randomuser1 2014.06.30. 18:09:36

én amúgy tökre megértem szegény gesztit, goran bregovictól alig kéccáz kilométerre elég nehéz ilyen szar koppintással labdába rúgni :)

Arthur Bloch 2014.06.30. 18:13:11

@Existimator+Alkibiadesz -nek:Nem érdemes vitatkozni az olyan "stroppy-val", akinek az a lényeg, hogy egy kicsit zsidózzon, és mérhetetlen gusztustalan stílusban mindenkivel mocskolódjon. A közelmúltban már javasoltam többeknek- most is megteszem-, nem érdemes olyan mélyre merülni...Egyébként Istóczy úrnál fenállhat a papír-fajtisztaság: az wikipédia szerint volt ilyen nevű politikus a harmincas években. aki erősen fajtiszta "Antiszemita"-pártot is próbált alkotni,sőt keményen párbajozott egy echte rabbival is.Később erről a pártoskodásról lemondott,hátralépett.Ha van valamiféle rokonság, akkor legalább van ok amiért ekkora a gyűlölet.Sajnálnivaló...

Mercel 2014.06.30. 18:22:17

@Istóczy úr:

"Fajtárs", "krisztusgyilkos" öcsém neked csak az egyik bajod az, hogy fotelnáciskodsz a másik az, hogy még a pályán sem látsz.

Gesztinek nem az a baja, hogy történetesen (és bevallottan) zsidó anyai ágon hanem az, hogy belesüppedt valamibe ami utoljára úgy 15-20 éve volt menő és képtelen ezt felismerni.

Egyébként a dal tényleg szar, a bloggernek meg igaza van abban, hogy nemtetszésen hisztizni a médiában az szánalmas és kisszerű.

"Frigyes"

Alkibiadesz 2014.06.30. 18:25:53

@Arthur Bloch:
Nem vele beszélek, hanem róla :)

Arthur Bloch 2014.06.30. 18:27:54

@wallenberg 8805:A nyugati "demokraták" sosem mentegetőztek,csak... "legyőztek"...Azaz nincs mit kikérni pökhendi módon!!!Qui scribit,bis legit...El kellene olvasni rendesen a leírtakat.A világtörténelem szerint a háborúk utáni "békéket" sosem zárták le sehol sem demokratikusan... -Amikor "mi" is elértünk néha némi katonai sikert egy háborúban, akkor mi sem kértünk bocsánatot!-Vagy tévedek?!

Vombatus Ursinus 2014.06.30. 18:46:08

Na, miután eltakarodott innen ez a fotelnáci, leírom: a dal szar, Geszti picsogása meg nevetséges.

2014.06.30. 18:50:33

A kitelepülés téma jó lenne, csak kár hogy Geszti nyúlt hozzá. Nagyon erőltetett az egész. Angry birds és egri bor... itt kapartam az arcom...
Annak idején a Magyarország dal hasonlóan erőltetett szövegére Tereskova írt egy egészen hiteles változatot.

www.youtube.com/watch?v=slmGSEXqIdE

2014.06.30. 18:56:13

@dr kotász: Mielőtt valaki kioktatna, tudom, hogy Cirque du Soleil :) pusztán a szöveget vettem figyelembe :)

Szelid sunmalac 2014.06.30. 19:02:49

@wallenberg8805: Javaslom egyszer elsetalni a Nepmuveszeti Muzeumba, es a tarlat kezdeten megtekinteni az elso terkepet, ha mar lusta vagy az netet felturni. Aztanszepen rejtsd el a dobbeneted hany szazalek is volt a magyar, majd kullogj el szep csendben!

Alkibiadesz 2014.06.30. 19:07:04

@dr kotász:
Már épp szólni akartam :P

Peterpapo 2014.06.30. 19:10:44

@Istóczy úr:

Nem is vártam mást egy agyhalott egysejtűtől. Saját gondolat nuku mi? Már csak egy kérdésem lenne:

Mi a véleményed az intelligenciáról, mint kívülálló?

Peterpapo 2014.06.30. 19:12:33

@Istóczy úr:

Igazad van. Vikidál "Koppány" Gyula sokkal szebben énekelte, upsz bocsánat, virnyogta el a Himnuszt ugye?

Peterpapo 2014.06.30. 19:19:09

@eßemfaßom meg áll:

Szerintem meg az faszfej aki ezen kiakad. Nem egy magyar népdalt dolgozott át ilyen hangzásra, hanem egy angol popdalt. Miért fáj ez neked? Mert "Klezmer" hangzása van? Akkor miről beszélünk?

Alkibiadesz 2014.06.30. 19:25:37

@Peterpapo:
Nem a klezmer hangzással van baj, hanem azzal, hogy az énekhang nélküli éneklés irritáló.

pitemeister 2014.06.30. 19:29:05

Geszti elsősorban abban volt sokáig verhetetlen, hogy elhitesse emberekkel, hogy bármihez nyúl, az egyedi és korszakalkotó és abszolút siker. a repülőkkel volt legközelebb ahhoz, hogy a megmarketingelt kép igaz legyen, de minden későbbi próbálkozásáért atomcsapásban kellene részesíteni. remek ötlet volt tőle a formáció határozott idejű életben tartása, be lehetett neki dőlni. amúgy egy rúgnivaló, flegma pöksz

Peterpapo 2014.06.30. 19:36:36

@Alkibiadesz:

Ebben teljesen egyetértünk, csak azt nem értem miért kell emiatt zsidózni?

sanyix 2014.06.30. 19:39:38

azt már mondta hogy akinek nem tetszik az rasszista antiszemita náczy?

amúgy ez ide illik:
nemkutya.com/wp-content/uploads/2012/09/1346516791-13327.jpg

Peterpapo 2014.06.30. 19:57:22

@pitemeister:

"Geszti elsősorban abban volt sokáig verhetetlen, hogy elhitesse emberekkel, hogy bármihez nyúl, az egyedi és korszakalkotó és abszolút siker. "

Ismerek még egy ilyet, mint Geszti. Orbán Viktor is pont ilyen. Amihez nyúl az mindig sikeres, és bármit is tesz, az meg történelmi, de igazából csak egy flegma pöksz.

Peterpapo 2014.06.30. 19:59:11

@sanyix:

Nem az a rasszista, antiszemita, náci, akinek nem tetszik, hanem az, akinek nem tetszik és ezért zsidózik is egy jó ízűt.

Nick Leeson 2014.06.30. 20:16:09

Szerintem Geszti igenis profi. Jó szakember, csak éppen kicsit elcsúszott azzal, hogy mire van szüksége a közönségnek. Így gyorsan átfordult az egész vér cikibe.

A Rapulők abban az időben tuti jó volt! Nem azért mert RAP volt, mert annak nem nevezném. Egyszerűen jót lehetett bulizni rá. A szövegek egyszerűek voltak, könnyen énekelhetők. A zene el volt találva. Egy tipikus happy feeelinget adott, ami a fiatalságnak épp akkor nagyon kellett.

A Jazz+az szintén jó volt. Attól függetlenül, hogy ez a stílus nekem soha nem jött be. Néhány szám mégis tetszett! Volt persze ultraszar is.

A Gringó Sztár nagyjából fogyasztható lenne, ha volna olyan aki fogyassza. A zenék nem rosszak, a dalszövegek szintén nem. Csak épp manapság nem ezt csipázzák a fiatalok. És ez így bukta!
De hangsúlyozom, mint zene, mint dal, szerintem jól meg van csinálva!

Az tény, hogy gesztivel valami elszaladt, elromlott. Talán kellene mellé, mögé egy zenész... Pl. a Berkes Gabi. Nem tudom mi lenne jó. Az viszont biztos, hogy most ciki.

röf 2014.06.30. 20:28:48

Ez a nóta -túl azon, hogy lopott, de mint tudjuk az Gesztitől nem áll messze- egy nagy rakás guanó.
A klezmer zene alá csak fokozza a zűrzavart, mi a faszt is akar mondani?
Hogy jön az ide?
Kik ezek a videótöredékeken?
Ezek a vidám és boldog magyarok, akik Orbán miatt vándoroltak ki, mert itt nem lehet élni....?
(Ez folyik most hónapok óta a csapból...erre kell ráerősíteni minden nap.)
Ez a fogáskeresés, ha jól értelek benneteket, a félhülye Gesztivel a színpadon. Csodálatos.
Soha ne hallgassatok más zenét, jó ez nektek...

csak egy néző 2014.06.30. 20:29:02

Nem semmi ez a barom @Istóczy úr:
Eddig 31X tudott ideokádni. Mekkora orgazmusa lehetet ennek a köcsögnek, ahogy a jellemzése magára illik "Az ilyen aljas szarszemétszar alakok miatt tart itt az ország.", hogy ennyit zsidózhatott.
Sose legyen nagyobb örömöd te baromarcú, inkább örülj, hogy anyád lusta volt, amikor a világra pottyantott, hogy messze a falu végén volt a dögkút.

sanyix 2014.06.30. 20:34:49

@Peterpapo: tehát a zsidó elnevezés egy szégyenteljes név? Aki magyarozik, vagy esetleg franciázik, az is náczy rászistá antiszemita?

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 20:42:47

@Peterpapo:

Vikidál tudtommal bolsevista ügynök, espión, besúgó volt. Ő lenne nálad a zsidó Linda Király pandantja? Sokkal valószínűbb, hogy a meggyalázott Himnuszon kívül sok más is összeköti őket.

2014.06.30. 20:54:00

@Istóczy úr: Abban az időszakban amikor Vikidál jelentett, szinte mindegyik előadó megtette (kénytelen volt) ugyanazt, cserébe színpadon lehettek. Vikidál elmondta magáról, a többi nem:) Nem ügynök volt, csak épp súgást vártak tőle, mint szinte az egész lakosságtól.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 20:55:24

@dr kotász:

Lószart. Mint ahogy párttag is mindössze 100-ból 8 volt, a csúcson.

Ne kend másra a saját szarodat, "elvtárs"!

Éhes_ló 2014.06.30. 21:00:28

A post jó.
A dal szar.

A többi meg a szokásos.

2014.06.30. 21:01:13

@Istóczy úr: Az elvtárs itt te vagy, te kelted a zűrt. A rég jól bevált taktika, két oldalra állítani az embereket. Csak jól tudjuk az igazi törésvonalak hol vannak. Az Aczél György félék és az áldozatok között. Te pl simán egy húron pendülsz akár Gesztivel is, Erdős Péterrel.

2014.06.30. 21:03:34

@Istóczy úr: Még azt is megkockáztatom, hogy vagy annyi idős, a vörös párttag könyved hamuját még a porszívó sem szedte össze teljesen.

popszegecs 2014.06.30. 21:09:41

Utoljára valóban a Rapülők albumban volt kraft, az márpedig 1992-ben volt. Az azóta eltelt 25 évben a figura a plágium és az izzadság elegyéből evickélt kétes kulturális értékű, erősen kommersz jellegű, rágógumiszerű termékekkel az akármilyen kreatív cégének lobogója alatt. Engem ennek az egyébként is rendkívül keresett és modoros Sting-számnak a bő nyállal megrágása, kiköpése, majd a maradék produktum két lábbal taposása sem lepett meg - és hogy az angol kiejtése visszahallgatásakor nem bujdosott el Londonig ez a botcsinálta rímhuszár, az valóban pontosan a cikkben említett elképesztő önteltségének és az önkritika teljes hiányának köszönhető.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.30. 21:21:20

@dr kotász:

Erdős Péter elv - és feltehetőleg fajtársadat melyik minőségében említed, mint "túlélőt", vagy mint vezető kommunista elvtársat?

tisztapista 2014.06.30. 22:14:48

Zeneileg egy kicsit jobb mint a középszerű szint. Ahogy Stinget ötvözi a magyar és egyéb motívumokkal, az elég kreatív.

A szöveg viszont a legótvarabb, blogokban is szanaszét csépelt közhelyeket vonultatja fel, amire jóindulattal is egy közepest tudok adni.

Nem értem miért kell vergődni ezen. Nem sikerült jól, ennyi.

Frau Janka 2014.06.30. 23:02:36

holnap meg fogom hallgatni ezt a dalt, a kommentek marha jók voltak

eßemfaßom meg áll 2014.06.30. 23:55:33

@Peterpapo: arról én nem tehetek, hogy botfüled van és segghülye vagy a zenéhez, de minek hangoztatod?

Peterpapo 2014.07.01. 00:01:57

@sanyix:

Aki franciázik, az szexszel éppen. Nem kell, hogy megjátszd a tudatlan parasztot. A paraszt sem szégyenteljes, úgyhogy nem kell megsértődnöd. Az azt jelenti, hogy mezőgazdasági munkás vagy.

Peterpapo 2014.07.01. 00:05:09

@eßemfaßom meg áll:

Ez most mellé ment, mert zenei suliba jártam és mindig 5-ös voltam ének-zenéből. Szerintem jobb lenne, ha te kussolnál és nem járatnád le magad hülyeségekkel.

Punxsutawney Mormota 2014.07.01. 00:18:22

@Istóczy úr: Elgondolkodtál már azon, hogy hány százalékban vagy magyar? Majd ha lesz egyszer pénzed (bár soha nem lesz), akkor menj el egy genetikai vizsgálatra. Érdekes markereket fognak benned kimutatni.

Szerintem te pont olyan magyar vagy, mint nagyon sokan a hozzád hasonló zavaros gondolkodású, gyökértelen naplopók közül. Sikertelen vagy, csóró, az internetet az anyád fizeti, vagy az apád nyugdíjából lopod el, barátnőd / feleséged nincs, utoljára akkor láttál pinát, mikor a nagyanyádat felrúgta a tehén. Komplexusos vagy és ellenség kép kell, erre jók a zsidók. De az sem kizárható a fröcsögő gyűlölködésedből, hogy pl. apai ágon zsidó vagy, de pont ezért mindkét oldalon outsider vagy, legalábbis a fentebb leírt sikertelenségedet okán outsiderként aposztrofálod magad és okolod a zsidókat minden nyomorodért.

mikka 2014.07.01. 01:24:03

A szar az szar, akkor is ha zsidó akkor is ha keresztény szarja..
Geszti szar ember és szar zenész..és az utóbbi nekem jobban fáj..Mert ha csak csöndben szar ember lenne, soha nem ütné meg az inger küszöböm..De ez most nagyon szar.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.07.01. 01:44:47

@Punxsutawney Mormota:

100%-ban magyar vagyok. A szélsőséges dumáidat pedig tartsd meg alkoholista haverjaidnak!

sanyix 2014.07.01. 01:44:59

@Peterpapo: Nem is sértődnék, már ha az lennék(bár részben vagyok, hiszen van egy kis konyhakertem :) ). Éppen ezért nem értem hogy a zsidók miért sértődnek meg ha zsidózzák őket? Pedig máskor büszként kiállnak hogy ők bizony zsidók. Még mindig nem érzed az üvöltő ellentmondást? Vagy ez megint olyan "nem kell beszélni róla el kell fogadni" dolog?

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.07.01. 01:48:51

Eddig ha jól számoltam, volt itt 1, azaz 1 hozzászóló, akinek tetszett geszti legújabb förmedvénye. Az az 1 is egy szélsőbaloldali, feltehetően összefosás-bérblog szerkesztőbizottsági tagja.

A torkomnak ugró csürhéből egyik sem kívánta magát azzal égetni, hogy "coming outol" azzal, hogy tetszett neki ez a valami. Inkább magyaroznak, ahogy otthon vagy a zsinagógában tanulták.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.07.01. 01:55:44

@sanyix:

Jó példa erre a vén Ungvári, aki egyszer felüvöltött, hogy a kurva anyját annak, aki megkérdőjelezi a magyarságát.

Így szokták.

Többnyire elejtik itt-ott, hogy zsidók, és a többi zsidó persze mind tudja. Hiszen nekik szabad nyilvántartani.

Aztán ártatlan képpel megkérdezik, miért ne lehetne valaki "mózeshitű" magyar. Aztán kurvanyáznak egyet.

De egyet nem mondanak ki sosem: hogy magyarok lennének. Ellenben egyfolytában kérdezgetik a többieket, ők hány százalékban magyarok, ki számít magyarnak, és a többi teljesen debil kérdésük, ÁVH-s típusú vallatásuk.

Lövésük nincs arról, mit jelent a kultúrnemzet kifejezés. Sem a kifejezést nem ismerik, sem a gondolkodásmódot, ami mögötte van.

Vagy csak játsszák a hülyét.

Mint ahogy a szakértőjük is leírta:

"Minél többet vitatkoztam a zsidókkal, annál inkább megismertem beszéd- és harcmodorukat. Mindenekelőtt az ellenfél butaságával számoltak, és ha azután minden kötél szakadt, maguk tettették a butaságot. Ha mindez nem használt, akkor egyszerűen nem értettek meg semmit, vagy pedig pillanatok alatt egy másik témára ugrottak át. Magától értetődő dolgokat tárgyaltak, amelyek helyeslését azonban rögtön más jelentős dolgokra vonatkoztatták, hogy azután ismét visszavonuljanak, és ne tudjanak semmi bizonyosat.

Bárhol fogott is meg az ember egy ilyen "apostolt", nyálkás lett a keze, s részletekben siklott ki ujjai közül, hogy azután a következő pillanatban ismét egyesüljön. Ha netalán az ember valakit olyan megsemmisítő módon gázolt le, hogy már csak a környezetre való tekintettel is kénytelen volt helyeselni, és így arra gondolt, hogy legalább egy lépést tett előre, akkor annál nagyobb volt csalódása a következő napon. A zsidó egyszerűen nem vette tudomásul az előző napon történteket, és mintha mi sem történt volna, tovább mesélte régi, lehetetlen álláspontját, s még felháborodottan csodálkozott azon, hogy kérdőre vonták.

Nem emlékezett már semmire, legfeljebb az előző napon tett állításainak helyességére."

Adolf Hitler - Harcom

www.radioislam.org/historia/hitler/mkampf/hun/02.htm

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.07.01. 02:01:01

Egy céljukat viszont elérték: ma már mindenki érti, miért váltak tömegek zsidóellenessé annak idején.

Ma már csak azok nem tudják, mi váltotta ki a zsidógyűlöletet intelligens, civilizált, alkotó, békés, családszerető, tisztességes emberek tömegeiből, akik szatyorban élnek.

Arthur Bloch 2014.07.01. 04:55:54

@Mindenkihez:-"Ne fékezd a demagógokat. A hólyag is rövidebb életű,ha nem tartják zsinóron,hanem szabadon hagyják emelkedni."-Kidurran az magától is...

Breaking Jews 2014.07.01. 06:34:42

Volt már gesztinek olyan „dala”, amit nem lopott?

Punxsutawney Mormota 2014.07.01. 06:45:15

@Istóczy úr: Nem vagy az. Nem lehetsz az. A Kárpát-medencében hont foglaló magyarok maximum 200,000 voltak. Hadjáratokat folytattak, győztek és veszítettek vegyesen. Járványok pusztítottak. Besenyők, kunok, tatárok, törökök illetve változatos nációjú császári seregek dúlták az országot.
Asszimiláltuk a helybeli szlávokat, ráczokat, befogadtunk németeket és ruszinokat és hoppá! zsidókat... Hosszú évtizedeken keresztül rabszolgákkal kereskedtünk, adtunk-vettünk, szászokat telepítettünk Erdélybe és menet közben keveredtük mindenkivel, aki szembe jött.

Valószínűsíthetően nagyobb esélye van egy szolíd lottó ötösnek, mint annak, hogy akár egyetlen "tiszta" vérvonalú magyart találsz az országban.

Szóval, kedves kicsit zsidó, kicsit ruszin, kicsit német, kicsit szláv, kicsit rácz esetleg kicsit cigány barátom... Zavaros elméletek gyártása és terjesztése véget tudod mivel tudod szép hazánkat a legjobban segíteni?! Gyárts le három-négy kölyköt, neveld fel őket, és persze hass, alkoss és gyarapíts, hogy a haza fényre derüljön.
Ha nem értenéd, lefordítom: takarodj dolgozni és fizess adót!!!!
Persze, a magadfajta szerencsétlen azzal indokolja a naplopást és semmittevést illetve a munkanélküliséget, hogy a büdös zsidók mindenhova befurakodatak, és ugye nem fogsz egy büdös zsidónak dolgozni. Szép elmélet. Akkor viszont ne szopd az állam csecsét, amelyet mindenfajta árulók, hitetlenek és zsidók ttömnek tele tejjel!

igazi Ténytár 2014.07.01. 06:49:31

@Istóczy úr: "Egy céljukat viszont elérték: ma már mindenki érti, miért váltak tömegek zsidó/Magyar ellenessé annak idején.

Ma már csak azok nem tudják, mi váltotta ki a zsidó/Magyar gyűlöletet intelligens, civilizált, alkotó, békés, családszerető, tisztességes emberek tömegeiből... "

A hozzad hasonló beképzelt ubermagyar fajta miatt ez szerintit igaz Kelet Európában a MAGYAROKRÓL!

Orbánnak hala, mar lassan az egész EU-ban es világban is az lesz.

igazi Ténytár 2014.07.01. 07:03:32

@Istóczy úr: " a ti törzsi gondolkodásotokkal szemben mi európai módon, KULTÚRNEMZETKÉNT határozzuk meg MAGUNKAT: magyar az, aki magyarként él."

NESZE a nagy kultúrmagyarjaid akik büszkék a besúgó múltjukra, meg azok akik mar nem csak a zsidókat tüntetnék el, hanem a magyarok 1/3-at hagynak az út szélen.;-)))

______________

index.hu/belfold/2014/06/20/a_iii_ii-es_belugyi_allamtitkar_nem_mond_le/

A III/II-es belügyi államtitkár nem mond le

A lemondásról nem volt mérlegelni valóm, mert nincsenek bűneim. (...) Nem mondok le, mert nincs miért.
____________________

www.kulturaliskreativok.eoldal.hu/cikkek/megelhetes/az--ut-szelen--hagyni-3-millio-embert-.html

Bogár László a társadalom alsó egyharmada mára végzetesen lepusztult, visszafordíthatatlan állapotba került.

Olyan torzulások mentek már végbe az életükben – nem csak anyagi értelemben –, amelyekkel már nem lehet visszakapcsolni ezeket az embereket a normális működésbe. S az igazán kényes kérdés az, hogy mert rendkívüli erőforrásszűke van, a kormány kegyetlen döntéseket is kell hozzon, aminek a „motivációja”: akkor nem pocsékolok semmit egy feneketlen zsák mélyére. – Tudom, ezek nagyon kegyetlen szavak, de éppen az egészséges szövetrendszer életben maradása érdekében kell kegyetlen döntéseket hozni
_______________________

igazi Ténytár 2014.07.01. 07:04:49

@Dr.Korász: De annak, hogy nem térsz haza, igen ;-))

igazi Ténytár 2014.07.01. 07:06:00

@Istóczy úr: ""Minél többet vitatkoztam a zsidókkal, annál inkább megismertem beszéd- és harcmodorukat. Mindenekelőtt az ellenfél butaságával számoltak, és ha azután minden kötél szakadt, maguk tettették a butaságot. "
____________________
index.hu/belfold/2014/06/29/udv_kelet-magyarorszagon_itt_zsido_felmenokkel_is_lehetsz_a_jobbik_miskolci_polgarmester-jeloltje_boven_eleg_ha_szivvel-lelekkel_kampanyolsz_a_ciganyok_ellen/

Üdv Kelet-Magyarországon!

Itt zsidó felmenőkkel is lehetsz a JOBBIK miskolci polgármester-jelöltje, bőven elég, ha szívvel-lélekkel kampányolsz a cigányok ellen

_______________

Dr.Korász 2014.07.01. 07:14:00

Istoczy Ur - Onnek kezeltetnie kene magat. A zsidofobiaja elert egy kritikus szintet, ahonnan nehez lesz visszajutni az egeszseges lelku vilagba, de azert probalja meg. Higgye el, ha sikerul kigyoyulnia, sokkal jobban fogja magat erezni

igazi Ténytár 2014.07.01. 07:25:52

@Istóczy úr: " a TI TÖRZSI gondolkodásotokkal SZEMBEN mi európai módon, KULTÚRNEMZETKÉNT határozzuk meg MAGUNKAT: magyar az, aki magyarként él."

Akkor ők nem magyarok ugye?!

Vagy ilyen lenne a magyar kultúrnemzet aminek te tagja vagy? Még hogy nem ti nem törzsi nemzetmegosztók vagytok...

de így a Fidesz jól leírta legalább a fajtád... (hazug ahogy Bencsik mondja, és hülye magabiztos mint Bayer mondta)

______________
KÓSA LAJOS Fidesz

Az a legfőbb probléma, hogy legfeljebb 3-4 millió embernek van valamilyen elképzelése az életről, 3-4 millió embernek van komoly tartása, identitása, a többi 6-7 millió viszont nem rendelkezik ezzel.

Kósa szerint a (magyar) TÁRSADALOM többsége NEM IS IGÉNYLI, hogy rendelkezzen morális tartással.

www.hetek.hu/belfold/200905/kosa_es_a_politikai_ellentmondasok

_______________
BENCSIK András Fidesz, Magyar Garda Alapító

"A túloldalon a plebs van, a CSÜRHE van, ezek nem etikus emberek - aki rájuk (mszp) szavazott, az nem lehet etikus ember, sőt! "Hárommillió idióta egy bűnözőre szavazott

regi.sofar.hu/node/90778?tid=111

"A MAGYAR népesség ALAPVETŐEN a homo kádáricus alfajához tartozik. Erre a speciesre a tudósok szerint az alábbi tulajdonságok a jellemzők: GYÁVA, ÖNZŐ, IRIGY, LUSTA, KICSINYES, SUNYI, HAZUDÓS."

nol.hu/velemeny/20110906-elfogadjuk_-1192361
_______________
CSERMELY Péter HirTV

„AZ ORSZÁG lakossága bebizonyította: NEM ÉRDEMLI MEG A SZABADSÁGOT. Nem tud vele mit kezdeni. Magyarország polgárai... FELHAGYTAK A GONDOLKODÁS luxusával” .

nol.hu/velemeny/20110906-elfogadjuk_-1192361
______________________

BAYER Zsolt Fidesz alapító

A MAGYAR TÁRSADALOM fele proletármentalitással él. „Az pedig nem más, mint a magabiztos, feltörhetetlen OSTOBAság. Olyan HÜLYE vagyok mint a föld, ellenben rettenetesen magabiztos - jellemezte.”
_____________________

A lófa szára 2014.07.01. 07:49:48

Ennyi ráérő embert régen láttam ...

Peterpapo 2014.07.01. 08:08:18

@sanyix:

Nem a kert mérete határozza meg, hogy mekkora paraszt vagy. A zsidók nem azon sértődnek meg, hogy zsidónak szólítják őket. Nincs itt semmilyen ellentmondás, ezt te is tudod jól csak játszod itt a hülyét. Mondjuk elég jól megy.

Peterpapo 2014.07.01. 08:11:40

@ténytár:

És az a legjobb az egészben, hogy amiket mondtak, az mind pont rájuk illik a legjobban. A legjobb jellemzést adták saját magukról.

Frau Janka 2014.07.01. 08:51:34

meghallgattam. nekem tetszett :)))

jobb lett volna ha nem énekel magyarul, de a zenei alap tetszik

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.07.01. 09:23:19

Geszti művész úr sose volt tehetséges.

Gegjei voltak, de életművet 30 év alatt se rakott össze.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.07.01. 09:24:35

@Frau Janka:

És mi tetszett rajta?

Az, hogy Stingtől lopott?

joska61 2014.07.01. 09:44:39

@Istóczy úr: Szerintem Geszti száma remek. Személyisége viszont megosztó mára annyira, hogy lehet, nem neki kellett volna ezt előadni.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.07.01. 10:00:30

@joska61:

Mi a remek abban, hogy Geszti egy világhírű sláger zenéjére farigcsált egy bugyuta rigmust és most azzal házal a médiában?

Saját zenét nem tud?

A legutóbbi "slágerével" 2005-ben ugyanez volt. Az Oláh Ibolya-féle Magyarország is feldolgozás, egy népszerű, pörgős, latin sláger, az Alegria koppintása volt, ami valami cirkuszi előadáson tetszett meg a művész-szövegíró úrnak.

Frau Janka 2014.07.01. 10:05:15

@polyvinyl: szerintem kár ízlésekről vitatkozni

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.07.01. 10:21:54

@Frau Janka:

Nem ízlésről van szó. Arról van szó szerintem, hogy egy kiégett ötvenes rímfaragó nem képes szembenézni azzal, hogy egy kiégett ötvenes rímfaragó lett belőle, akire már senki nem kíváncsi a piacon.

István Tamasi 2014.07.01. 10:29:46

@Istóczy úr:
Nem akartam reagálni az ostobaságaidra, de undorodom a mélymagyaroktól, undorodom azoktól akik meg akarnák határozni mások faji vallási, etnikai, stb. stb hovatartozását /hogy azután valamilyen jelzés viselésére kötelezzék és koncentrációs táborba zárják őket.

Frau Janka 2014.07.01. 10:37:17

@polyvinyl: ebben lehet, h igazad van, nem érdekelt sose geszti munkássága, még 20 évvel ezelőtt se

sanyix 2014.07.01. 10:39:51

@Peterpapo: ha nem azon sértődnek meg, akkor miért ne lehetne zsidózni?

csak egy néző 2014.07.01. 10:54:07

@polyvinyl:
"Geszti művész úr sose volt tehetséges.
Gegjei voltak, de életművet 30 év alatt se rakott össze."
Mesélj már baromka, te mit tudtál összerakni, azon a rakás szaron kivül, mint ami vagy?

Látod, hogy milyen idióta vagy?
"Az, hogy Stingtől lopott?"

"Minekután ez egy átdolgozás, minden jogdíj az eredeti szerzőhöz megy, én nem kapok érte egy forintot sem. Ennek van egy törvényesen és jogszerűen kialakított módja, ami azt jelenti, ha fel akarsz dolgozni egy eredeti művet, akkor jogosítási engedélyt kell kérned. Ez úgy zajlik, hogy a saját dalod demo verzióját, és az angolra visszafordított szövegét elküldöd annak, aki ez ügyben eljárni illetékes. Jelen esetben ez az EMI kiadó volt. Onnan megadták nekem az engedélyt, innentől pedig automatikusan minden szerzői jogdíj oda folyik be."

eßemfaßom meg áll 2014.07.01. 11:09:14

@Peterpapo:

"Nekem például fel sem tűnt a hangszerelés. "

"zenei suliba jártam és mindig 5-ös voltam ének-zenébő"

No comment

eßemfaßom meg áll 2014.07.01. 11:13:05

@Frau Janka: akkor szerinted is Sting jó, Geszti szar:)

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.07.01. 11:15:58

Ugye mondtam, hogy a ti törzsi gondolkodásotokkal egyáltalán nem értitek, mi az a kultúrnemzet. Pedig egyáltalán nem bonyolult fogalom bármelyik európai kultúrnemzet tagjának: magyarnak, németnek, portugálnak, írnek, baszknak, orosznak, finnek vagy éppen dánnak. Folytatjátok tovább, hogy kinek hány nagyanyja volt magafajta - holott ezzel csak ti méritek a saját identitásotokat.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.07.01. 11:17:27

@István Tamasi:

Magyar vagy? Igen / nem / handabanda-kurvanyázás?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.07.01. 11:21:14

@csak egy néző:

"Mesélj már baromka, te mit tudtál összerakni, azon a rakás szaron kivül, mint ami vagy?"

Egy ilyen prolinak, mint te vagy?

Úgyse értenéd, te kis nímand.

Peterpapo 2014.07.01. 11:28:56

@sanyix:

Tényleg ilyen jó a hülyét játszani?

Peterpapo 2014.07.01. 11:35:47

@eßemfaßom meg áll:

Mi a problémád te nagyon okos? A nem tűnt fel, nem azt jelenti, hogy nem tudom milyen a hangzás.

Persze, ha szarfaszú rasszista lennék, akkor nekem is egyből feltűnt volna és kiakadtam volna.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.07.01. 11:47:38

@Peterpapo:

Obamáról feltűnt, hogy néger, vagy ahhoz sem értesz, mivel embertanból is csillagos ötös voltál, mint zenéből, amihez szintén nem értesz?

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.07.01. 11:50:16

Érdekes, hogy Obama minden további nélkül lehetett az USA első néger, bocsánat, "afroamerikai származású" elnöke a toleráns oldal sajtójában, de geszti szarfos zenéje az nem lehet zsidós.

Peterpapo 2014.07.01. 11:53:50

@Istóczy úr:

Attól hogy czy-onnal írod a kitalált neved és úrnak szólítod magad, attól még egy rasszista tapló gyökér vagy. Sosem volt olyan tantárgy, hogy embertan. És hogy jön ide Obama? Bassza a csőröd, hogy néger az USA elnöke? Nem mindegy neked? Úgy sem kell szeretned őket, mint ahogy magadon kívül senkit sem kell szeretned, csak azt nem értem, minek jössz emberek közé? Ücsörögjél otthon a koszfészkedben és gyártsál összeesküvés elméleteket arról, hogy ki irányítja, vagy kik irányítják a világot. Ja arról már van elmélet. Akkor ne törd tovább magad, mert még a végén megfájdul a fejed!

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.07.01. 12:09:00

@Peterpapo:

Úgy jön ide Obama, hogy őt a magadfajták is nyugodtan "lenégerezhetik" anélkül, hogy a szintén magadfajták "lenáciznák" érte. A zsidó mitől védett faj? Miért pont Magyarországon lenne védett faj a zsidó, ahol kétszer is diktatúrát vezettek be, egyszer évtizedekre?

geszti is szinte kizárólag a zsidó diktatúrának köszönheti sikereit, mert anélkül a fajtársai (Boros Lajos és a többi, faji alapon a tutiban ülő médiazsidó) nem tudták volna befuttatni.

Peterpapo 2014.07.01. 12:16:34

@Istóczy úr:

Senki sem mondta, hogy védett faj a zsidó. Pont ugyan olyan emberek, mint bárki más, rajtad kívül. Természetesen közöttük is vannak jók és rosszak és pont úgy elítélem azokat a zsidókat, akik azt hiszik ők különbek, mint ahogy téged is elítéllek, mert semmiben sem különbözöl tőlük.

eßemfaßom meg áll 2014.07.01. 12:18:18

@Peterpapo: Nézd, ha el kell magyarázni mi a fura abban, ha egy kimondottan magyar témájú zenébe egy jellegzetesen nem magyar zenei stilus a kíséret (nem a zsidóságon van a lényeg, ugyanugy fasság lenne ha valami kelta zenét vagy country-t tol bele a "művész"), akkor én nem erőlködök tovább.

Pá zeneiáltalánostvégzett hozzáértőúr

OFF Ps.: milyen hangszert tanultál, csak kíváncsiságból érdekel

Peterpapo 2014.07.01. 12:32:31

@eßemfaßom meg áll:

Pedig el kelne a magyarázat, mert szerintem nincs ebben semmi különös. Itt nem egy új dalt írtak, hanem egy régi, Sting által szerzett dalt dolgoztak át ilyenre. A blog arról szól, hogy a dal a többség szerint szar, amivel érthető módon Geszti nem ért egyet és ennek hangot is ad. Véleményem szerint azzal sincs semmi baj, hogy a többségnek nem tetszik, mint ahogy nekem sem különösebben. A zavaró az egészben az, hogy a hangszerelése miatt zsidóznak az emberek. Ez pont olyan, mint egyszer volt egy cikk valami bogarakról, amelyeknek valami gyógyító hatása van, vagy valami ilyesmi és simán elkezdtek zsidózni a hozzászólók. "Ezeknek a mocskos zsidóknak már biztos van ilyen" stb, stb. Ha jól emlékszem a Magyarország című számát is lehúzták, pedig annak magyaros hangzása van. Úgy hogy nem kell nekem itt a süket duma, Geszti csinálhat bármit mindig lesznek, akik zsidózni fogják.

OFF: zongorázni tanultam 4 évig és előtte egy év szolfézs is volt.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.07.01. 12:32:51

@Peterpapo:

Nem olyanok, hiszen zsidók. Saját vallásuk, világnézetük, nemzetfogalmuk van - amiket én személy szerint undorítónak tartok sok esetben, például a csecsemők nemi szervének csonkolását, ami förtelmes, mégis elnézett bűncselekmény.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.07.01. 12:38:50

A zsidók nem egyszerűen másik nemzethez tartoznak, hanem nemzet alatt is egészen mást értenek, mint a kultúrnemzetek tagjai.

Lásd itt azokat, akik már számolgatnák, kinek hány és milyen nagyszülője volt. Ilyenek a zsidók. Hitler sem magától találta ki a zsidó meghatározását: a maguk mércéjét alkalmazta rájuk - hiszen másképp nem is lehet.

Mi magyarok viszont kultúrnemzetként határozzuk meg magunkat, európai módra.

Peterpapo 2014.07.01. 12:39:45

@Istóczy úr:

Alapvetően olyanok és természetesen itt most nem a vallásra gondolok. A világnézetük és a nemzetfogalmuk pont olyan, mint a tied. Ostoba és maradi. Olyanok mit te vagy.

Vombatus Ursinus 2014.07.01. 12:47:11

@Istóczy úr: Te nem azért gyűlölöd Gesztit, mert szar zenésznek és reklámszakembernek tartod, hanem mert zsidó. Ezen az alapon gyűlölsz mindenkit, aki neked nem tetszik. Finkelsteinnel mi van? Már megint nem válaszolsz...

eßemfaßom meg áll 2014.07.01. 12:50:44

@Peterpapo: akkor megpróbálom gyógypedagógusként elmagyarázni.

van egy brit Sting dal.

erre ír a magyar egy magyarokról szóló szöveget

a magyar a magyarokról szóló szöveg mellé a brit zenei alapra rápakol egy folyamatos nemmagyar-nembrit-nemeurópai zenei motívumot. Itt már ért hallgatóban illik felmerülnie a kérdésnek, hogy mit akart ezzel mondani a költő. ujabb meglepetésként a hallgato konstatálhatja, hogy véletlenül nem maya, nem indiai, nem török, mégcsak nem is eszkimó motivumokat illeszett bele a magyarokról szóló brit dalba az alkotó, hanem pont egy klezmer betét ugrott elő a samplerkönyvtár mélyéről.

Aztán az alkotó és hithű bérencei rácsodálkoznak, hogy a nácik meghallván a zsidó zenét megállapítják, hogy "némá, ez zsidó zene, hát ez így hogy?".

OFF mifelénk 6 év volt zeneiben a hangszeroktatás, én pl ennyi ideig klarinétoztam + 4év fuvószenekar

Peterpapo 2014.07.01. 13:21:40

@eßemfaßom meg áll:

Na fussunk neki még egyszer:

Geszti írt egy szöveget magyarokról egy brit dalra, amire rápakolt egy Klezmeres hangzást, ami sokaknak nem tetszik,de nem csak a szövege miatt nem, hanem mert zsidó hangzása van. Mintha soha ilyen még nem lett volna, hogy egy dalt úgy dolgoznak fel, hogy más hangzása van. Egyébként egy értő hallgató nem azt figyeli, hogy a hangzás autentikus-e a szöveggel, de ezt egy zenei végzettségűnek minek magyarázzam nem? Mert ugye még sosem dolgoztak fel filharmonikusok pop dalokat és pop együttesek sem nyúltak még komolyzenei alaphoz ugye? És nyilván nem hallottál még Max Raabe und Palast Orchestert sem.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.07.01. 14:05:42

@Vombatus Ursinus:

geszti egy tőrőlmetszett posztkommunista kurzuszenész, akit a központi pozíciókat a kommunizmus idején, érdem nélkül, fajtársi alapon megszerzett fajtársai tettek "valakivé". Egy tehetségtelen álzenész, aki 50 évesen, a fajtársi védőháló lazulásával is mások számának lekoppintásából próbál felszínen maradni, miközben még így is érdemeit messze túlhaladó módon futtatják őt mindenhol.

Egész élete, egész művészete, mostani száma is zsidós; gyomorforgatóan zsidós. Szövegei pedig magyarellenesek.

Minden okom megvan, hogy fenntartásaimat megfogalmazzam vele szemben úgy is, mint álművésszel, és úgy is, mint mélyzsidóval szemben is.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.07.01. 14:08:17

@eßemfaßom meg áll:

Szövegeiben is megjelenik az ázsiai motívum (I'm a legal asian). Talán ezt akarta alátámasztani a biboldó zenei alapokkal. Ahogy Sting idegennek érezte magát Amerikában európaiként, talán úgy érzi magát idegennek geszti Magyarországon ázsiaiként. De akkor miért kavarja ide a londoniakat? Nem egészen világos a koncepció. Mondhatni, zavaros. Mondhatni, zsidós.

Vombatus Ursinus 2014.07.01. 14:09:40

@Istóczy úr: Ezt leírhatnád még a magyar zeneiparban kb. 20 zenészről is, akik jelenleg a fidesz meg a nemzeti rock farvizén nyernek állami pénzeket. Mi van Finkivel? Szakítottatok?

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.07.01. 14:10:04

Talán a Magyarországra bevándorolni készülő zsidóknak, pakiknak, egyéb ázsiaiaknak írta ezt a dal a "művész".

Frau Janka 2014.07.01. 14:11:04

megnéztem a geszti atv-s kálmánolgás produkcióját. lejobboldalizta az atv-t, klub rádiót, cinket, indexet lol

vérciki volt ez a szereplés, roppant idióta képet mutatott geszti úr magáról

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.07.01. 14:12:00

@Vombatus Ursinus:

A Kárpátiára gondolsz? Ők önerejükből lettek Magyarország egyik legsikeresebb zenekarává. Ha jól emlékszem, kapott az énekesük valami kitüntetést most. Mi köze ennek gesztihez, akit a kommunista időkből ittragadt fajtársai futtattak fel, és futtatnak ma is?

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.07.01. 14:13:57

geszti kicsit túlzásba viszi a magyarkodást mostanában, főleg antimagyar létére.

Vombatus Ursinus 2014.07.01. 14:19:59

@Istóczy úr: Legalább húsz zenészre gondoltam. Leírtam Értelmi fogyatékosnak tetszel lenni?

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.07.01. 14:22:30

@Vombatus Ursinus:

Sorold a példákat! Lehetőleg olyanokat, akiket a Fidesz futtatott fel a Hír TV-ben, Echo TV-ben, Lánchíd Rádióban. Roxette?

Vombatus Ursinus 2014.07.01. 14:30:42

@Istóczy úr: Demjén, Balázs Fecó, Pataky, Varga Miklós (ők most tértek meg igaz magyarokká), nem sorolom... Mi van Finkelsteinnel? Ő is reklámszakember, buzi is, zsidó is, van is élettársa, meg nevelt gyereke. Miért nem válaszolsz a kérdésemre tegnap óta? Őt is utálod, vagy csak Gesztit ebből a körből?

Frau Janka 2014.07.01. 14:35:29

@Vombatus Ursinus: demjén régen is híres volt, balázs fecó na hagyjuk, patakyt az ufók juttatták a csúcsra (nem hallottál még az eddáról?), varga miklós is évek óta híres. semmi köze a fidesznek ehhez.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.07.01. 14:36:49

@Vombatus Ursinus:

"Ember", 1974-ben alakult az Edda, 40 éve. A Fidesz későbbi alapítói akkor még a csattogós lepkét tologatták. Miről beszélsz? Ostoba vagy.

Vombatus Ursinus 2014.07.01. 14:38:54

@Frau Janka: Nem azt írtam, hogy a fidesz idején lettek híresek, hanem azt, hogy a fidesz szponzorálja őket pénzzel és fellépési lehetőséggel (vagy trafikkal).

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.07.01. 14:39:37

Bizonyára Egerszegiből is a Fidesz csinált úszóbajnokot. Tényleg, hol vannak a balsi sportolók? Vagy ahol igazi teljesítményre van szükség, ott nincsenek balsik?

Vombatus Ursinus 2014.07.01. 14:40:54

@Istóczy úr: "Ostoba vagy." Ennél nagyobb dicséretet nem is kaphatnék tőled.

Mi van Finkivel? Félsz róla rosszat írni, te ostoba seggnyalonc?

Frau Janka 2014.07.01. 14:41:48

@Vombatus Ursinus: ok, félreértettelek

(patakyt akkor is az ufók pénzelik)

Vombatus Ursinus 2014.07.01. 14:41:52

@Istóczy úr: "Bizonyára Egerszegiből is a Fidesz csinált úszóbajnokot."
Zenészekről beszélünk, te idióta...

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.07.01. 14:42:15

@Vombatus Ursinus:

Egész más fellépési lehetőséget adni egy önerejéből befutott zenekarnak, mint amikor három ember orrba-szájba tudja nyomatni a fajtársát egy egész országnak reggel, éjjel meg este minden hullámhosszon.

Mert geszti így lett "sztár". A posztkommunista Boros Lajos és haverjai csináltak belőle tényezőt. Miközben az igazán népszerű, zömmel rock- és metálzenekarokat elhallgatták. Azok túl vidékiek, mucsaiak voltak nekik; nem jártak zsinagógába sem, ahol haverkodhattak, uram-bátyámkodhattak volna, mint a kurzuszenészekkel.

Vombatus Ursinus 2014.07.01. 14:45:28

@Frau Janka: "(patakyt akkor is az ufók pénzelik)"

Ja, szegény zálogház-tulajdonos, hogy szidta a bankokat, amikor bedőlt a 200 milliós devizahitele.

Vombatus Ursinus 2014.07.01. 14:48:43

@Istóczy úr: Ötödször írod le ezt a faszságot.

Mi van Finkelsteinnel? Miért nem válaszolsz? Bonyolult a kérdés, vagy fosol tőle?

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.07.01. 14:51:54

@Vombatus Ursinus:

Talán nem így van? Talán 1992-ben nem a régi jó elvtársak, Erdős "a kurva anyád" Péter sameszai, elvtársai, fajtársai ültek mindenhol a zeneipar gócpontjaiban? Talán nem ők csináltak gesztiből valakit? Talán nem ők hallgatták el a valódi, népszerű zenekarokat, egész műfajokat?

Vombatus Ursinus 2014.07.01. 14:52:16

@Istóczy úr: "Egész más fellépési lehetőséget adni egy önerejéből befutott zenekarnak, mint amikor három ember orrba-szájba tudja nyomatni a fajtársát egy egész országnak reggel, éjjel meg este minden hullámhosszon."
Te baromállat, szerinted a Korál, az Edda, a P.Box, a Bergendy, a V-Moto Rock és Demjén szólókarrierje mikor indult? Őket is a mocskos zsidók támogatták?

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.07.01. 14:55:16

@Vombatus Ursinus:

Na jó, elég volt a szalonképtelen, büdösszájú dumádból.

Tűnés vissza a csatornába!

Vombatus Ursinus 2014.07.01. 14:56:42

@Istóczy úr: Ne futamodj meg, válaszolj a kérdésemre!

Peterpapo 2014.07.01. 15:48:09

@Istóczy úr:

Mi az a Kárpátia? Az énekesük díjat kapott? Ja tudom! Aki tévedésből kapott díjat! Név hasonlóság miatt. Az egyik legsikeresebb??? Te nagyon tudatlan, ostoba, barom! Tudod mi az hogy sikeres? Vagy csak azokat veszed számításba, akik olyan rasszista gyökerek, mint te is vagy? Nem csak ti vagytok ám a világon. Szerencsére nagy többségben vannak olyanok is, akik nem zsidók, de lenéznek titeket a nézeteitekért.

csak egy néző 2014.07.01. 16:26:41

@polyvinyl:
"Egy ilyen prolinak, mint te vagy?
Úgyse értenéd, te kis nímand."
Monja ezt egy magát nevesítő senkiházi köcsög.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.07.01. 19:12:29

@Peterpapo:

geszti fajtársaddal ellentétben a Kárpátia folyamatosan koncertezik szerte a Kárpát-medencében jelentős közönség előtt. Saját számokkal házal, és rengetegen szeretik a zenéiket - miközben a fősodratú (geszti-féle) médiában gyakorlatilag nem létezik a Kárpátia.

Jó példa az önerővel, szívós munkával felépített zenekarokra - ellentétben geszti fajtársad produkcióival, aki ha elfingja magát, már hívják is egyik tévéből a másikba - miközben a fingása sem saját produkció.

Peterpapo 2014.07.01. 21:15:52

@Istóczy úr:

Jól mondod, Gesztivel fajtársak vagyunk. Az emberi fajhoz tartozunk. Te viszont csak egy emberképződmény vagy.

Rengetegen szeretik a Kárpátiát? Jelentős közönség? Ha neked a pár száz rengeteg, és 30-40 fő jelentős, akkor tájékoztatlak, hogy az emberek 99,99 százaléka viszont nem szereti és nem véletlen, hogy egyetlen médium sem favorizálja a szar, mocskos, szemét rasszista szövegeik miatt. Zenének mondható hangot kicsikarni meg a majmok is tudnak, így nekik sem nehéz, de ha kimegyek a konyhába, különb zajt csinálok, mint az a hulladék fos.

igazi Ténytár 2014.07.02. 09:21:27

@Peterpapo: Pontosan. Es a sok hülye fideszes zombi, meg ujjong is hogy igen ok pontosan azok a "vadbarmok" akiket Kosa ki akart zárni a választásból értelmi cenzussal, vagy akik jellemzőit Bencsik és Bayer olyan jól leírta.

De amikor ezt nem Orbán, Kosa, stb mondja róluk őrjöngenek.

igazi Ténytár 2014.07.02. 09:22:46

@polyvinyl: Miért az állami pénzből futtatott Orbán-szolga Akos mi ha nem egy Depeche Mode klón?

igazi Ténytár 2014.07.02. 09:32:31

@Istóczy úr: "Mi magyarok viszont kultúrnemzetként határozzuk meg magunkat,"

Orban VIKTOR : "Veszekedős FELAZSIAI SZÁRMAZÉKOK" akik ugye ujjonganak az diktátorokkal valo Keleti nyitásunknak, hisz a magyar csak az erőből ért.

www.hir24.hu/belfold/2012/07/26/orban-veszekedos-felazsiai-nep-a-magyar/

_______________

Matolcsy: "PÖTTYÖS FENEKŰ magyar gyerekei" akik japánok.

nol.hu/belfold/matolcsy_one_man_show-1346691

_____________

Grespik: " 9 x csavarodott, mint a sziruszi fény, származású a magyar"

www.sinergo.de/magyarnyelv/Grespik.htm

Ennyi europai... HOgy a "intelligens" meg kultur szavakat nem is hasznaljuk

igazi Ténytár 2014.07.02. 09:42:43

@Istóczy úr: "Egy tehetségtelen álzenész, aki 50 évesen, a fajtársi védőháló lazulásával is mások számának lekoppintásából próbál felszínen maradni, miközben még így is érdemeit messze túlhaladó módon futtatják őt mindenhol.
"

(kovács) AKOS

Depeche Mode klón, azzal lett valaki, hogy itthon lemásolta a zenéjüket, meg szoszerint lekoppintott egész lemezt feldolgozásnak.

Most meg ugye állami milliók állandóan a semmiért, Kossuth-dij stb.

_________________
január 5, 2014 - Bulvár - Tagged: Ákos, Fidesz, liberalizmus, videó

borsvezer.info/?p=800

A Fidesz zenész üdvöskéje, a Kossuth-díjjal jutalmazott Kovács Ákos “a semmire, vagyis a pénzre” alapozta az életét, amely “problémáról” oly filozofikus bölcsességgel nyilatkozott még 2009-ben. Ekkor még nem nyíltak meg a pénzcsapok, de ő tudta, hová érdemes állnia annak, aki a semmire alapoz…

Ehhez képest ügyesen gyűjtögeti a semmit! Cége 26,5 milliót kaszált a közmédiáktól, de a Blikk.hu szerint egy elmaradt felvidéki koncertért is besöpört 9 milliót. A Sziget fesztiválon is 35 millát, a Volt fesztiválon 12 milliót aratott, de a Balaton Sound-ért is kapott 15, a Kossuth-díjért 12,9 milliót. Az RTL-Klub 10 milliójáról is csak mohósága miatt csúszott le, ő ugyanis 20 millióra taksálta magát. Megnőtt az árfolyama, mondta.
______________________

igazi Ténytár 2014.07.02. 09:51:16

@ Rekl Amal "Megdöbbentő, hogy Geszti Péter, aki már bő harminc évet eltöltött a popbizniszben, látszólag nem érti a közönség nem tetszéshez való jogát, sőt ingerülten kéri ki magának, hogy merészeli "

Érdekes AMIKOR AKOS CSINALTA a hülye műsora kritikai ellen amiben viccesnek képzelte magát akkor rendben volt, hogy UGYANEZT CSINÁLTA?

Nem, akkor az Fideszes mandiner azonnal védő cikket irt, hogy juj bírálják mert fideszes...

index.hu/kultur/2014/06/26/geszti_palyajanak_legkellemetlenebb_percei/

mandiner.blog.hu/2007/10/17/az_akos_szindroma

joska61 2014.07.02. 11:41:31

@polyvinyl: Ha magadtól nem tudod, nem tudom neked elmagyarázni :-) Szerintem az. Szerinted nem. Oké.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.07.02. 12:16:12

Peterpapo, geszthi (ténytár) és más hisztériás antimagyarok: ha hatezer év alatt nem tanultátok meg, mi az a kultúrnemzet, miért nem guglizzátok ki? Nem olyan bonyolult fogalom ám talán még metélt aggyal sem!

csak egy néző 2014.07.02. 13:34:37

@ténytár:
Te ezekkel próbálsz meg normálisan beszélgetni?
Nézd meg ezt az @Istóczy úr: nevű kretént. Neki ez okoz orgazmust, hogy csak ehhez a bejegyzéshez kb 58X tudott idehányni, zsidózni, mindenkit kioktatni, gyűlölködni. Pedig lehet, ha elbeszélgetne az anyjával, vagy a nagyanyjával, lehet, hogy ő is úgy járna, mint Csanád haverja.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.07.03. 00:07:02

@csak egy néző:

És te beszéltél már anyáddal? Nehogy kiderüljön, hogy magyar származású is vagy!

igazi Ténytár 2014.07.03. 07:00:44

@Istóczy úr: Akkor AKOS akiről mar ilyen Rákosi féle kultusz propaganda dolgokat csinálnak az mi ha nem egy szimpla Orbán NYALONC?

___________
kep.index.hu/1/0/636/6369/63693/6369306_718e71478f0760d30e11bd206f678766_wm.jpg
___________

igazi Ténytár 2014.07.03. 07:01:40

@csak egy néző: Csak azért hogy legyenek tények és ne tudjak eltüntetni.

igazi Ténytár 2014.07.03. 07:04:32

@Istóczy úr:
Aztán valahogy mégsem tudtad leírni hogy mi is lenne az fene nagy magyar kultúrnemzet csak jártatod a szádat róla a zsidózásaid közepette.

csak egy néző 2014.07.03. 07:31:17

@Istóczy úr:
Az sosem volt kérdés.
Tudod, ha egy pincében felfordítanak egy követ, akkor ilyen férgek másznak ki alola, mint te.
süti beállítások módosítása