Megdöbbentő, hogy Geszti Péter, aki már bő harminc évet eltöltött a popbizniszben, látszólag nem érti a közönség nem tetszéshez való jogát, sőt ingerülten kéri ki magának, hogy merészeli a közönség nem fejvesztve imádni legújabb produktumát, melyet a kivándorlásról készített. Mindenki, aki negatív véleményt fogalmazott meg csodálatosan modern és ironikus alkotásáról, az ezt rosszindulatból teszi, de legalábbis "takony". Más magyarázatot nem is bír elképzelni, hiszen a mű annyira színvonalas, hogy legfeljebb a trollok szidják. Persze a bértrollok meg pár bértollnok, akik belső indíttatásból vagy valami kultúrgettós nyomásra húzzák le.

Pedig, ha maradt volna valamennyi Geszti hétmérföldes humorából, még meg is veregethette volna a saját vállát: kevés ügyben van ma akkora egyetértés manapság az országban, mint abban, hogy a Hungarian in Europe borzasztó.

Geszti persze nem volna önmaga, ha nem tenyerelne rá az emigráció témájára. Valószínűleg ennél nincs ma, a 2010-es években nagyobb társadalmi kérdés. Önmagában tehát nem baj, ha a popzene is foglalkozik vele. Geszti viszont sajnos jó tíz éve szóra sem érdemes produkciókkal áll elő. Ebbe a sorba ez a dal is beleillik.

Tudatosan a Gringo Star óta töprengek azon, vajon Geszti öregedett-e meg visszavonhatatlanul, vagy én "nőttem ki". Az az egységes siker, amely korábban jellemezte a projektjeit, mindenesetre ma már nem egyértelmű. Ahogy látom, többen fanyalognak a tevékenységét látván, mint ahányan dicsérik. Lehet, ezt persze a fikakultúra számlájára írni, csak éppen ez az attitűd más előadókat is sújt, mégis vannak olyanok, akikre a közönség és a sajtó (és az olyan sajtónak látszó írások, mint amilyen egy blog) pozitívabban reagál. Az internetet szidni meg elég maradi viselkedés, az öregség beismerése. Ez sem baj egyébként, csak értelmetlen.

Az viszont elég szomorú és kínos, ha valaki elmegy a tévébe felháborodni, mennyire gonosz volt vele a közönség, amiért nem méltatták megfelelően azt az elképesztő teljesítményt, amellyel ő létrehozta a magyar emigránsok himnuszát. A legutóbbi ilyen kiakadásra a már régebben is ordítóan tehetségtelen Jáksó László ragadtatta el magát a Marslakók kapcsán. Le is vették azt a túlárazott selejtet a műsorról elég hamarosan, mert nemcsak a gonosz újságírók nem szerették, hanem a közönség sem nézte.

Geszti még a dal dühödt magyarázatába is belefogott. Ha egy popszámot már magyarázni kell, akkor talán nemcsak a közönséggel van a baj...
Egy tényleg jó dal a legdurvább sajtó-ellenszélben is megállná a helyét. A közönség a nagyképű popsztároknál csak az újságírókat utálja jobban. De Geszti épp élcelődésnek álcázott passzív-agresszív hőbörgésével leplezi le magát igazán. Ha magamtól nem az izzadmány kifejezés jutott volna eszembe, akkor ez a kioktatás előhívta volna.

A közéleti spekulációival is bizonyítja, az idő szépen elszállt fölötte, hiszen nem érti azt sem, mi történt itt 2006 óta. Pontosan ez az önhitt, önkritikát nem ismerő, mindenki mást hülyének gondoló hozzáállás semmisítette meg a normalitás lehetőségét Magyarországon azzal, hogy önmagát is elpusztította, és ez engedett teret a négy éve tartó gátlástalan dúlásnak is. Nem mellesleg ez elől léptek le annyian külföldre.