Sajnos nem az én fogásom ez a kép, de annyira jó, hogy mától a saját fogásomnak mondanám szívem szerint. Én csak annyit láttam rajta, hogy a számomra kissé taszító, mostanában szerencsére már nem annyira felkapott musicalsztár Mészáros Árpád Zsolt lesz a sztárvendég egy külvárosi étterem zenés estjén. Ez egyébként ebben a vendéglőben rendszeres, és nem is lenne elvetendő e hagyomány, ha a MÁZS-féléken és a tehetségkutatók playbackvitézein túl is terjedne a szervezők fantáziája.

Ám ennek a csodálatos dokumentumnak nem ez a lényege! Hanem a közönség megkapó őszintesége, melyre a kollégám hívta föl a figyelmünket, nálam alig elfojtható röhögőgörcsöt okozva ezzel, ami minden más munkahelyen problémát jelentene.

Ne feledjük: ez a kép a vendégek becsalogatására szolgál!

Szóval a képen látható előadó művészete gondolkodásra sarkall, még a pincér is melankolikusan töpreng az élet nagy kérdésein, a mellette álló fekete inges néző már a lét fizikai síkján sem képes elviselni ezt a fennköltséget. A harmadik alak (szürke pulóverben, kilógó ingnyakkal) lemondóan barátkozik a gondolattal, eddigi életét lényegtelen eszmékre fecsérelte. Ó, Művészet, ó dicső Művészet! Mely nyelv merne versenyezni Véled?

De az is lehet, hogy csak unják és a fáj a fejük attól, amit ez a bér-bájgúnár kántál.