2013. június 07. 15:00 - Reckl_Amál

Határátlépés

hannibal1_2553735b.jpgPszichológiai alapvetés, hogy a szörnyeket - a rézfaszú bagolytól Drakuláig - azért hozta létre a termékeny képzelet, mert elborzaszt a gondolat, hogy bizonyos dolgokat bizony olyan emberek követnek el, mint bárki más.
Felvilágosultabb korokban aztán föltalálták pszichikai okokra visszavezethető cselekvőképtelenség fogalmát, és ezeket a tetteket elmebetegséggel magyarázták. A beszámíthatatlanságra való hivatkozást a modern büntetőjog is elfogadja, noha korántsem olyan gyakran, mint ahogyan ezt a filmek sugallják.

Hollywood persze nemcsak abban torzít, hogy összemossa az elme természetes reakcióját és a tárgyalótermek izgalmasra tupírozott világát. A legtöbb bolond ugyanis messze nem veszélyes. Még a kiszámíthatatlanság bélyegét is csak ímmel-ámmal ütném rájuk.
Valószínűleg az őrültek iránti titkos vonzódást is csak meglovagolják a filmkészítők, minthogy ők gerjesztenék. Talán csak arról tehetnek, hogy a hatás, a kultusz kedvéért hétköznapivá tették az őrülteket. A mai tévéfogyasztó hetente többször borzonghat bele egy-egy gyilkos elme irracionális gonoszságába anélkül, hogy veszélyben lenne. Utólag még azzal is megnyugtathatja magát, csak felnőttmesét nézett.

Ma az óvatos őrült-rajongás legnagyobb slágere a Hannibal című sorozat, amelyet már a magyar AXN-nézők is figyelemmel kísérhetnek. Bár manapság azt szokás gondolni, amerikai filmek terén a tévé sokkal haladóbb, merészebb, mint a mozi, azért a Hannibalnál nem vállalnak túl nagy kockázatot. A szuperintelligens, - és stílusos emberevő pszichopata bő húsz éve nagy kedvenc. Ez a sorozat pedig - és ezt érthetjük szó szerint is - újabb bőrt húz le arról a veszélyes őrültről, akivel az néző végülis rokonszenvezik. Elvégre Lecter doktor csak a modortalanokból készít gourmet mesterműveket, azokért meg úgysem kár...

Amikor az ember magában épp a gondolat végére ér, döbben rá, mi is foglamazódott meg benne az imént. Tehát, aki a Hannibal Lecterről szóló filmeket szereti, valójában abba borzong bele igazán, mennyire könnyen a bűvkörébe vonta őt ez a pszichopata annak ellenére, hogy nem is ő a kiszemelt áldozat és ráadásul pontosan tudja, miféle ragadozóval van dolga.
A sorozaton - hiába szentelnek dicséretesen sok figyelmet a hangulatnak és a karaktereknek - érződik, itt bizony az alkotók szeretnék a maguk kis darabját kihasítani a Hannibal-kultuszból. Mads Mikkelsen faarca persze rémisztően hideg és gonosz, és a játszópajtásai sem rosszak, mégis túlontúl sok a sorozatban az öncélúság. Attól, hogy az embernek a kedvenc fűszere a chili, még nem biztos, hogy azt önmagában akarja fogyasztani.
Az amerikai (meg az azt majmoló magyar) néző viszont szereti az életérzéseket nagy dózisban fogyasztani, sok vékony történetű, ám vérrel vagy éppen dugással teletűzdelt sorozatért illik ma rajongani. Ennek megfelelően a Hannibal sikere megkérdőjelezhetetlen.

Látom a kedvenc mikroblogjaimon, mennyire odáig vannak egyébként normálisnak tűnő emberek ezért a sima modorú véreskezűért. És aggaszt, mennyire eltolódott a hangsúly.
Számos nézőnél nem esik le igazán, mit lát. Nagyon poszt-posztmodern érzés persze egy pszichopata kannibál kalandjaiban neki szurkolni, a valóságban azért nem kellene.

Számos veszélyes és kevésbé veszélyes őrült machinációiban leli kedvét manapság a világ ugyanis.
Sokan például egyenesen bátornak gondolják az egykori színésznőt, aki öncsonkításával keveri föl maga körül az állóvizet. Nem mellesleg már régóta hétpróbás mestere annak, hogy enyhén szólva furcsa akcióit nehezen támadhatónak állítsa be.
Nagy számú követője van annak a hegymászónak is, akinek mániája révén nem egy embernek jött el a végzete. Legutóbb egy fiatal fiúnak. Egyébként a hegymászónak is, aki civilben családapa volt.
De ennél sokkal durvább esetkre is van példa. Sok nő kifejezetten veszélyes bűnözőkkel folytat szenvedélyes levelezést azok börtönévei alatt. A legújabb "sztár" ebben a műfajban az a deviáns nagykamasz, aki a bostoni futóversenyen szedte áldozatait. Facebook-os rajongótábora "Túl szép, hogy terrorista legyen!" feliratú pólókban flangál...

Addig persze továbbra sincs baj, ha valaki csak a tévé előtt él-hal Hannibalért és a többiekért. De az őrület egyik veszélye pont az, amikor a valóság és a képzelet határai elmosódnak. Ez nem új jelenség, inkább csak az rossz értelemben figyelemre méltó, hogy ma az ilyen rajongás nem valami (ál-)különcség megnyilvánulása, hanem az óvatosan méricskélt popkultúrában is gyökeret vert.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr35343461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KZsoci 2013.06.07. 15:11:47

Hannibal Lecter szeretetéhez szükség van Sir Anthony Hopkinsra és Sinkó Lászlóra, nélkülük nagyon nem az, ami. "Gyönyörű, ahogy eszel, szinte étvágygerjesztő" mondja Károly Virágh doktornak, és még a Szomszédok szocreál díszletei között is megfagy a vér az ember ereiben. :D

Továbbá pont azért jó A bárányok hallgatnak és a Vörös sárkány, mert mindkét esetben Hannibal ártalmatlan, be van zárva, legfeljebb csak szeretne emberhúst fogyasztani; így a néző könnyebben szimpatizálhat vele. A Hannibalban ugye megszökik, szabad, jelenidőben randalírozik, és az is a leggyengébb Hannibal-film, lehet, hogy emiatt is.

Zolimoni 2013.06.11. 22:46:16

Én még a tv előtt sem szeretem Hannibalt. Hanniballal nem tudok azonosulni, és nem is neki szurkolok, hanem a rendőröknek. Szerintem, nem is Hannibal a főszereplő, hanem az a rendőr, aki nem Morpheus. Az első ilyen sorozat a Dexter volt, ahol egy negatív hőssel lehetett szimpatizálni, és szerintem vele inkább lehetett. A legnagyobb különbség, hogy Dexter gyilkosokat öl meg, Hannibal viszont nem(azért van kivétel), ami a szemet-szemért elv nyomán ad némi elégtételt az embereknek. Ráadásul ott van még a kannibalizmus is.... pedig olyan gyönyörűen főz, és tálal.... Hannibalban az egyetlen, ami tetszik, a színész, mert borzasztóan rémisztő.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2013.06.24. 14:32:03

@Zolimoni:
Teljesen egyetértek.

A Hannibal-mozik főszereplője mindig a rendőr. És a sorozatban sem egyértelműen Hannibal, csak, ugye, a hype róla szól.

A színész arca nagyon karakteres eleve, és a szenvtelennek álcázott fenevadat is remekül játssza. A vacsorái káprázatosak. Kár, hogy az alapanyagok nem stimmelnek.

Az sem tetszik, hogy ennyire homoerotikus az egész. Erre már az egyik mozifilmben is utaltak - nem is kicsit (szintén Hannibal) volt a címe, de akkor meg minek van lánya? A Sir Anthony Hopkins féle karakterről soha sem feltételeztem volna, hogy családja van.

durato 2013.07.07. 22:12:37

Tegyük hozzá, hogy Hannibal Lecter karaktere sok-sok aspektusból épül fel.

Először is: gyilkos, bűnöző. Nem kíván magyarázatot.
Másodszor: vadász. Kiválasztja a következő vadat és elkapja.
3.: kannibál. Az emberiség egyik leginkább elítélt étkezési szokása az emberevés.
4/1.: kimagaslóan intelligens és
4/2.: képzett pszichológus.
5.: zseniális manipulátor.
6.: színész.

Szóval én inkább amondó vagyok, hogy a Hannibal-sztorinak nem az őrület, a pszichopata címszereplő, vagy az emberevés a lényege, hanem ez a néhány meghatározó tulajdonság. Ezeknek az összjátéka, az a módszer, nyugodtság és önbizalom, ahogy kezeli a helyzeteket.

No meg ahogy a környezete reagál rá! Tulajdonképp a sorozat triumvirátusa tekinthető főszereplőnek: a humánus és józan rendőr, a beteg profilozó és a főgonosz. Hármójuk játékain lehet igazán nagyot csodálkozni. Hannibal fenntartja a látszatot, hogy segítőkész, közben úgy intézi a dolgokat, hogy Will Graham hátán csattanjon az ostor, aki egyébként egy tiszta pillanatában marhára rájön, hogy Hannibal a keresett gyilkos. És itt kezdünk Hannibal ellen szurkolni, mert a "jó"-érzetünk azt diktálja, hogy kapjátok el ezt a zsenit!
süti beállítások módosítása