Első benyomások az első casting után

A Megasztárt pihentették egy szezon erejéig, és most új zsűrivel, némileg módosult szabályokkal újfent jelentkezik a TV2 legsikeresebb műsora. Talán az egyetlen olyan, amely feltétel nélkül mindig meg tudta verni a konkurenciát, naná, hogy a csatorna nem hagyja csak úgy abba. Főleg, hogy jelentkezőkben sosincs hiány; úgy látszik, tehetségekből kifogyhatatlan Magyarország.

Sajnos azonban többségük inkább az önjelölt fajtából való, de ez nem újdonság. Ellenben dicsérendő, hogy az unalmas és fölösleges tagoktól hemzsegő zsűrit lecserélték egy másikra, amelyik ma jól mutatkozott be.
Fenyő Miklósban bíztam. Lehet őt persze lesajnálni, de ez azon a tényen nem változtat, hogy ő maga és később felfedezettjei meglehetősen sikeresek voltak. Hogy a mai trendekről mennyi fogalma van, azt nem tudom. Mindenesetre egyelőre úgy tűnik, ő bírta a legnehezebben a tehetségmentes idióták próbálkozásait.
Eszenyi Enikő izgalmas választás. Nehéz közös pontokat találni közte és a Megasztár által képviselt műfajokkal. Ettől függetlenül nem mozog idegenül ebben a szituációban sem. Különösen tetszik egyedi öltözködési stílusa, remélem, nem engedik az ízlésficamos Lakatos Márkot a közelébe.
Mester Tamást még a TV2 is úgy hirdeti, hogy szakmai körökben elismert, de a nagy áttörésre azért még várnia kell. Én kicsit másképp emlékszem, jópár éve a Mester és tanítványai benne volt az élvonalban, mégha nem is túl sokáig. Ez viszont jó kiindulás arra, amit a Megasztárban a legjobban szeretünk, a versenyzők földbe döngölésére szigorú elbírálására. Az előző szériában is Pély Barnabás és Soma keménykedtek a legtöbbet, Pressernek vagy Pierrot-nak már nem kellett erőlködnie, hogy hiteles zsűritag legyen.

A mostani casting legaranyosabb, egyben talán legígéretesebb szereplője a vietnami származású Hien volt, aki magyar akcentussal beszélt vietnamiul. Ennél fontosabb, hogy helyes, természetes jelenség volt, és akkor még nem beszéltünk kiváló hangjáról.

A legviccesebb számomra az a pénzügyi asszisztensként aposztrófált csaj volt, aki finom becsiccsentve járult a döntnökök elé. Számomra érthetetlen módon kapott egy második esélyt, pedig az ilyen ivós emberkéket eleve diszkvalifikálni kellett volna.

Eléggé kiborít továbbá az az új szabály, hogy 12 év az alsó korhatár. Ismerve a szánalmas magyar közönségszavazási szokásokat könnyen lehet, hogy egy gyerek nyeri a versenyt. Ezzel megismétlődne az Utasi Árpi-féle fiaskó. Értsük már meg: a gyerek játsszék, járon iskolába, neveljék, aztán legyen csak sztár. Egy gyerek fejlettségi fokával összeegyeztethetetlen a sztárság. Vagy rendezzek énekversenyt külön gyerekeknek, ahol Barbie-csomagot meg Legót lehet nyerni, de nem egy lakást!

Ugyanennyire zavart az az ózdi testvérpár, akik az őket ért valóban tragikus baleset után a Megasztárból nyert pénzen akarnak némi kárpótlást. Azért szomorú ez az egész, mert az egyik fiú nem volt rossz, nem alaptalanul jutott tovább. De őt nem is hibáztatom, mert még szintén elég fiatal. Ez a baromság, hogy azért kell tehetségkutatóra jelentkezni, nehogy az ember munkával, átlagemberként érjen el valamit a kedves apuka agyszüleménye. Nehéz helyzet ez, mert a nézők is hagyják magukat befolyásolni az ilyen történetek által, pedig nem kéne. Ez a verseny nem arról szól, kinek jönne a legjobban a pénz, hanem arról, ki a legjobb. Egyszer egyébként ez a tv-nemzet már döntött ezen az alapon. 2002-ben Éva nyerte a Big Brothert, sorsának negatív alakulása a bulvárt még izgatja, de nemsokára már csak valamilyen idegszanatóriumot...

A zavaró tényezők ellenére várjuk a folytatást, egyelőre röhögni szeretnénk. A későbbiekben pedig arra leszek kíváncsi, hol tart ma a magyar ízlés.